Újszentes település (Temes megye) Központ: Újszentes. Újszentes román elnevezése: Dumbravita. Német neve: Neussentesch. Egyéb neve: Vadászerdő.
Vidéki levendula Temesfüves 22,62 km-reA Vidéki Levendula levenduláskertbe Angustiafolia Sevastopolis fajtájú levendulát ültettek. Nem kérnek belépési díjat, a látogatás feltétele egy csokor virág vagy egy üveg illóolaj megvásárlása.
Kilátópont Bosnyák-patak völgye Sistaróc 42,42 km-reA kilátópont 25 méterrel a Bosnyák-patak medre felett található, annak bal partjától 70 m-re nyugatra. A hely a sistaróci templomtól 2,5 km-re van, a DJ572 jelzésű, Sistaróc és Kövesd közötti megyei úttól 1,4 km-re.
Csörsz-árok Szabadhely 45,42 km-reCsörsz árka néven egy körülbelül 1260 km hosszú ókori védőműrendszer maradványait ismerik Magyarországon, mely mintegy körbekeríti az Alföldet. A Dunakanyartól indul, az Alföld északi peremén halad kelet felé a Tiszáig, majd Debrecen környékén délkeletre fordulva egészen az Al-Dunáig húzódik.
Erzsébet híd Arad 40,38 km-reArad déli részén, a Maroson átvezető hídnak az évek során több neve is volt, többek között : József főherceg híd-, Gróf Károlyi Gyula híd-, és Erzsébet híd-nak is nevezték. Most a Traian nevét viseli.
Nyugati tengerpart Gyorok 46,93 km-reRománia nyugati tengereként, tengerpartjaként is emlegetett gyoroki tó 22 km távolságra található Aradtól. Gyorok falutól nyugatra található, egykori homokbánya területén alakították ki, idegenforgalmi célokból.
Petőfi Sándor emlékmű Szabadfalu 9,47 km-reLátványos ünnepség keretében, először 1899 július 30-án állított emléktáblát az 1848-49 évi Honvédek Egyesülete ezen a helyen. Az emléktábla elhelyezése alkalmával született meg az ötlet, hogy a helyen ahol az áll, emeljenek fel egy nagyobb, díszesebb emlékművet Petőfi és a 48-as forradalom és szabadságharc emlékére.
Momák-kút Pécska 42,67 km-reA Momák-kút Pécska város keleti felében, a többségében románok által lakott egykori Ópécska (Románpécska) városrészen található. A kút neve Momák Flóris nevéhez fűződik, aki a fúrás idején a falu jegyzője volt.
Turbinák Temesvár 4,82 km-reA Béga csatornán vízlépcsőként is szolgáló erőmű épületét Székely László tervezte, 1907-ben kezdték építeni. Az 1910 nyarán üzembe helyezett Turbinák felszerelése két darab, háromkerekű, 560 lóerős Francis turbinából áll, 385 kilowattos, kétfázisú Ganz generátorokkal.
Evangélikus lutheránus templom Arad 42,33 km-reAz aradi Evangélikus Luteránus templomot 1905 és 1906 között építették neogótikus stílusban Szántay Lajos tervei alapján. A templomot még Vörös templomnak is nevezik, mivel a külső borítását csiszolt vöröstéglából keszítették.
Gerhardinum katolikus líceum Temesvár 5,57 km-reA piarista kegyes tanítórend a magyarlakta vidékeken a 18-dik század első felében terjedt el - az ősi csanádi egyházmegyében Szentannán működtettek kollégiumot, amely a növendékek kis száma miatt 1788-ban megszűnt, majd az iskola II József rendelete alapján Temesvárra került. A tanintézetben kezdetben latin, majd német, a XIX-dik század közepétől az I világháborúig magyar, az 1920-as évektől román nyelven folyt az oktatás.
Honvéd-emlékmű Temesvár 4,31 km-reAz 1948-as Honvéd-emlékmű, vagy selyemgyártelki obeliszk, ahogy még nevezik, a Győrödi úton, a 6-os számú ház telkén áll. A Temesvár ostromában, 1849-ben elesett honvédek sírja fölé emelték, 1894 november 1-én a Temesvári Honvéd-Szobor Bizottság jóvoltából.
Ménes 46,06 km-reMinis, a picturesque village, in West Romania near Arad. A geodoboz könnyen megtalálható - A földön hever, kevés földdel betakarva. Walking down the main street, when the evening sun covers the yellow houses with gold varnish, when the last birds sing their song and dogs bark friendly from behind the closed gates, when a late cowherd passes through the streets with his herd.
Aradi víztorony 41,37 km-reArad város ivóvíz ellátásának megoldására 1896-ban épült ez a víztorony, az annak idején Tűzoltók-terének nevezett helyen. 25 méter magas és erőd kinézete van, 1927-ben renoválták utoljára.
Kálváriadomb Billéd 22,7 km-reA Temesvár felől Nagyszentmiklós felé utazva, Billédtől körülbelül 2 kilométerre, a jobb oldalon emelkedik a Kálváriadomb. Közvetlen közelében parkolóhely található, személygépkocsik számára.
Ópálos 43,98 km-reÓpálos a hegyaljai borvidék, illetve Arad környékének egyik népszerű kirándulóhelye.
Gyalogoshíd Csálai-erdő Hármassziget 39,04 km-reArad 2025-ben használatba adott, újjáépített gyalogoshídja, a Hármassziget és a Csálai-erdő között teremt kapcsolatot. A Csálai-erdő az aradiak egyik kedvelt kirándulóhelye, a Maros-ártér Tájvédelmi Körzet része.
Kolostor és imaház Csebze 30,01 km-reCsebze falu Csák községhez tartozik, és körülbelül 30 km-re délnyugatra található Temesvártól, 34 km-re kocsiúton. Az északi szélén található a Csebze apáca-kolostor, a közeli temetőben pedig különleges imaház van.
Buziásfürdő 32,98 km-reBuziásfürdő Temesvártól 33 km-re fekszik. A fürdőhely jellegzetessége a város központjában levő hatalmas parkban található fából faragott sétapavilonok.
Római katolikus templom Vinga 23,5 km-reVinga, az arad-temesvári vasútvonal mentén fekvő nagyközség, első ismert birtokosa a Csák-nembeli Miklós, 1214-ben komáromi, 1222-24-ben csanádi, 1228-29-ben bihari főispán volt. Az 1717 évi kamarai jegyzékben Vinka alakban fordul elő, de csak 9 házzal.
Aradi vár 41,31 km-reArad városának a történelem folyamán több vára is volt,sőt, maga a középkori városmag is máshol helyezkedett el, mint manapság. Korunkra legjobban az újkori erőd maradt fenn, melynek meglátogatásakor fejet hajthatunk az 1848-49-es szabadságharc után itt kivégzett tábornokaink előtt is.
Középkori földvár Temeskenéz 22,94 km-reA valószínűleg 13-14-dik századi földvár 2,25 km-re nyugat-délnyugatra található a temeskenézi ortodox templomtól. Illetve 600 m távolságra északnyugatra a patak földrajzi jobb partjától.
Vukovics Sebő sírhelye Berekszó 18,12 km-reAz E70-es nemzetközi út Temesvárról Zsombolyára vezető szakaszán, a falu területén 90 fokos kanyart ír le. Itt áll a román ortodox templom és annak kertjében, közel a hátsó kerítéshez húzódik meg a település legjelentősebb polgárának, Vukovics Sebőnek a síremléke.
Bartók Béla szülőháza Nagyszentmiklós 57,69 km-re Nagyszentmiklós szülöttjének, a világhírű zeneszerző Bartók Béla szülőházának helyén álló épület falán egy kétnyelvű emléktábla hirdeti a helyszín fontosságát. A város életében élő hagyomány a Bartók kultusz, 2002 óta.
Zsuppányi halomsírok 59,07 km-re A Bozsor községhez (románul Traian Vuia, régebb Bujor) tartozó Zsuppány településtől északnyugatra két halomsírt találunk. A nagyobbik, Zsuppányi halomsírnak nevezett lapos halom 610 méterre, kelet - északkeletre található a Bégaszuszányi vasúti megállótól, 30 méterre északra a Glavica pataktól, annak jobb partján.
Danila-domb Vaskő 65,82 km-re A Danila-domb Vaskő községtől délnyugatra található, a Danila tisztásaként ismert márványfennsík fölé emelkedik. Sportmászásra alkalmas hely, ugyanis egy több mint 50 m magas függőleges sziklafallal rendelkezik.
Indiai platánfa Mezőhegyes 66,36 km-re Magyarország talán legnagyobb platánfája, egy indiai eredetű platánfa (Platanus Occidentalis), a mezőhegyesi ménesbirtok udvarán áll, a több mint kétszáz éves fa 4,8 m kerületű és 35 m magas. A fedett lovarda mellett található platánfát, egy másik társával együtt, 1819-ben ültették.
Feneketlen-tó Battonya 60,44 km-re A Feneketlen-tó Mezőhegyes és Battonya között, a 48-as erdő szélén található, a talajvízzel feltelt krátere az 1961 december 29-én bekövetkezett gázkitörés eredménye. Nevével ellentétben a tó csak 10 m mély, kis alapterületű, átmérője 50 m, az ország negyedik legnagyobb, ilyen módon keletkezett krátertava.
Constantin Gruescu ásványgyűjtemény Vaskő 65,38 km-re A Constantin Gruescu ásványmúzeum Vaskő községben, a Völgy-(Vale) utca 113 szám alatt található, a gyűjtő házában. Itt, Koszti bácsi (nea Costica) több mint 2000 bányavirágot gyűjtött össze, Vaskő, Dognácska, Oravicabánya, Stájerlakanina, Újmoldova környékéről, de határon túlról is.
Szent Gellért püspök szobra Nagycsanád 63,35 km-re Szent Gellért püspök egészalakos szobra Nagycsanádon, a római katolikus templom előtt áll, a 6-os főút mellett - Huber József szobrász alkotása, 1815-ben állították fel. Szent Gellért püspöki öltözetben áll a latin feliratos magas talapzaton, jobb kezét a szívéhez emeli, mellette egy angyal látható, ahogy a püspök felé fordul.
Nákó-kastély Nagyszentmiklós 56,63 km-re A nagyszentmiklósi Nákó kastélyban, a Pro Bartók Társaság rendszeresen szervez koncerteket, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara és a Temesvári Nyugat Egyetem Zenei Fakultása közreműködésével, évente 3-4 alkalommal.
Borzák-malom Nagyvarjas 53,32 km-re A Borzák-malom, ma ipartörténeti múzeum és közösségi tér, a Nagyiratos községhez tartozó Nagyvarjas faluban található, a 59-60 szám alatt. Az egykori parasztmalmot 1940-ben építették és 1949-ig működött, majd a román állam elvette tulajdonosaitól, a kollektivizálás után raktárként használták.
Római kasztrum Bulcs 68,76 km-re A bulcsi római tábor Bulcs és Cella falvak között található, mindkettő az Arad megyei Batta községhez tartozik. A római időszakból származó kasztrum a Gemina XIII-dik légióhoz tartozott.
Bégaszuszányi halomsírok 57,91 km-re A Bozsor községhez (románul Traian Vuia, régebb Bujor) tartozó Bégaszuszány településtől északra több halomsírból álló régészeti lelőhelyt találunk. Tiku (Ticu) halma, egy Hallstatt-kori szentély, 540 méterre van a templomtól és 20 méterre délre a vasútvonaltól.
Solymosvár 50,36 km-re Solymosvár Máriaradna közelében található, a tatárjárás után építették, de a 17-dik század vége óta romokban áll. A doboz tartalma teljesen átázott - A tájékoztató is penészes már. Képtelen segítség - Miután sokszor autóztam el a várdomb tövében, és sokszor terveztem, hogy, na majd a következő alkalommal. Vár a Maros fölött - A nagy kánikula ellenére is kikapaszkodtunk a várhoz, a kökénybokrok között.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.