Temesremete település (Temes megye) Központ: Temesremete. Temesremete román elnevezése: Remetea Mare. Német neve: Grossremete.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Milleniumi templom TemesvárA temesvári Milleniumi templom a Gyárváros központjának számító Kossuth tér közvetlen közelében, a Coronini téren található.
Nyugati tengerpart GyorokRománia nyugati tengereként, tengerpartjaként is emlegetett gyoroki tó 22 km távolságra található Aradtól.
Ménes A geodoboz könnyen megtalálható - A földön hever, kevés földdel betakarva.
Útépítők emlékműve SzakálházaAz Útépítők emlékműve az E70-es nemzetközi út Temesvárról Zsombolyára vezető szakaszán, a 6-os kilométerkőnél található.
Aradi várArad városának a történelem folyamán több vára is volt,sőt, maga a középkori városmag is máshol helyezkedett el, mint manapság.
Tornya KovásziAz Alföld keleti peremén, a Solymosi hegység nyugati lábánál fekszik Kovászi község.
48-as Honvéd sírhely GyergyámosAz E70-es nemzetközi út Temesvárról Zsombolyára vezető szakaszán, a Gyertyámos központjában a 693-as megyei útra kanyarodva jutunk el a köztemetőig, melynek a bejárattal átellenes határa mentén, közvetlenül egy tó közelében található a sírhely.
Kalodva váraA Solymosi-hegység dél-nyugati részében, a Kalodvai-patak mellett, az egykori Arad vármegyében fekszik Kalodva község.
Józsefvárosi víztorony Temesvár
A józsefvárosi víztorony 1913-1914-ben épült, a budapesti Lenarduzzi János és Sabathiel Richárd tervei alapján.
Szentháromság szobor AradAz aradi Szentháromság szobrot a XVIII-dik századi pestisjárványok emlékére emelt eredeti fogadalmi szobor helyett állították 1901-ben.
Kolostor és imaház CsebzeCsebze falu Csák községhez tartozik, és körülbelül 30 km-re délnyugatra található Temesvártól, 34 km-re kocsiúton.
Máslak váraA Bánság északkeleti részében, a Ruszka-havasokból nyugatra messze kinyúló Lippai-hegycsoport (Erdőhát) vidékén,alacsony dombvidéken terül el Máslak (Maşloc) község.
Gerhardinum katolikus líceum TemesvárA piarista kegyes tanítórend a magyarlakta vidékeken a 18-dik század első felében terjedt el - az ősi csanádi egyházmegyében Szentannán működtettek kollégiumot, amely a növendékek kis száma miatt 1788-ban megszűnt, majd az iskola II József rendelete alapján Temesvárra került.
SaroltavárCharlottenburg, 1910 és 1918 között Saroltavár (románul Charlotenburg, korábban Charlottenburg, más néven Sarlota vagy Barita, németül Charlottenburg) Temesvártól 38 km-re északkeletre, a Berekszó jobb partján fekszik.
Középkori földvár TemeskenézA valószínűleg 13-14-dik századi földvár 2,25 km-re nyugat-délnyugatra található a temeskenézi ortodox templomtól.
Temeskenézi mocsarakA temeskenézi mocsarak természetvédelmi terület, madárparadicsom - Temeskenéz és Baracháza között terül el.
Falfestmény TemesvárRománia legnagyobb falfestménye Temesváron található, a Nicolae Titulescu úton, egy régi siló épületének oldalán.
Turbinák TemesvárA Béga csatornán vízlépcsőként is szolgáló erőmű épületét Székely László tervezte, 1907-ben kezdték építeni.
Arad-Temesvári Vasút Új-Aradi hídArad-Temesvári Vasút vidéki Vasút pályaudvarából kiindulva Új-Aradot, Német-Ságot, Vingát, Orczifalvát, Merczifalvát és Szentandrást érintve Temesvárra vezet, ahol az államvasút pályaudvarába érkezik.
Lipthay-kastély Lórántfalva A Lipthay-kastély Temesvár felől Nagyszentmiklós felé utazva, a Lórántfalván található, nem messze az 1785-ben épült római katolikus templomtól.
Bartók Béla szülőháza Nagyszentmiklós Nagyszentmiklós szülöttjének, a világhírű zeneszerző Bartók Béla szülőházának helyén álló épület falán egy kétnyelvű emléktábla hirdeti a helyszín fontosságát.
Feneketlen-tó Battonya A Feneketlen-tó Mezőhegyes és Battonya között, a 48-as erdő szélén található, a talajvízzel feltelt krátere az 1961 december 29-én bekövetkezett gázkitörés eredménye.
Borzák-malom Nagyvarjas A Borzák-malom, ma ipartörténeti múzeum és közösségi tér, a Nagyiratos községhez tartozó Nagyvarjas faluban található, a 59-60 szám alatt.
Danila-domb Vaskő A Danila-domb Vaskő községtől délnyugatra található, a Danila tisztásaként ismert márványfennsík fölé emelkedik.
Vadászkastély Soborsin Soborsin nyugati végén egy vadászkastély áll, parkkal körülvéve - a 18-dik század végén épült és a 19-dik század első felében klasszicista stílusban újították fel.
Egregy vára Csóka-hegy Almásegres Almásegres településtől északnyugatra, a falu felett emelkedő Csóka-hegyen, románul Cioaca, egy sáncokkal körített vár, Egregy várának nyomai találhatók.
Nákó-kastély Nagyszentmiklós A nagyszentmiklósi Nákó kastélyban, a Pro Bartók Társaság rendszeresen szervez koncerteket, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara és a Temesvári Nyugat Egyetem Zenei Fakultása közreműködésével, évente 3-4 alkalommal.
Maderspach Ferenc sírhelye Zsombolya Zsombolya központjából, a Szent Flórián szobortól indulva, a Polgármesteri Hivatal és a Stefan Jäger Múzeum előtt elhaladva jutunk el a városi temetőhöz, melynek körülbelül mértani középpontjában helyezkedik el a derékbatört oszlop alakú síremlék.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.