Nagyszilas település (Temes megye) Központ: Buziásfürdő. Nagyszilas román elnevezése: Silagiu. Német neve: Silasch. Egyéb neve: Szilas.
Józsefvárosi víztorony Temesvár 35,26 km-reA józsefvárosi víztorony 1913-1914-ben épült, a budapesti Lenarduzzi János és Sabathiel Richárd tervei alapján. A Józsefváros Temesvár egyik régi városnegyede, itt és a Gyárvárosban építettek annak idején víztornyokat.
Gerhardinum katolikus líceum Temesvár 34,24 km-reA piarista kegyes tanítórend a magyarlakta vidékeken a 18-dik század első felében terjedt el - az ősi csanádi egyházmegyében Szentannán működtettek kollégiumot, amely a növendékek kis száma miatt 1788-ban megszűnt, majd az iskola II József rendelete alapján Temesvárra került. A tanintézetben kezdetben latin, majd német, a XIX-dik század közepétől az I világháborúig magyar, az 1920-as évektől román nyelven folyt az oktatás.
Turbinák Temesvár 31,68 km-reA Béga csatornán vízlépcsőként is szolgáló erőmű épületét Székely László tervezte, 1907-ben kezdték építeni. Az 1910 nyarán üzembe helyezett Turbinák felszerelése két darab, háromkerekű, 560 lóerős Francis turbinából áll, 385 kilowattos, kétfázisú Ganz generátorokkal.
Útépítők emlékműve Szakálháza 39,63 km-reAz Útépítők emlékműve az E70-es nemzetközi út Temesvárról Zsombolyára vezető szakaszán, a 6-os kilométerkőnél található. Az egykor Szeged felé vezető országút volt az első, melyet a Temesközben kiköveztek (1831 és 1835 között).
Buziásfürdő 4,46 km-reBuziásfürdő Temesvártól 33 km-re fekszik. A fürdőhely jellegzetessége a város központjában levő hatalmas parkban található fából faragott sétapavilonok.
Constantin Gruescu ásványgyűjtemény Vaskő 32,04 km-reA Constantin Gruescu ásványmúzeum Vaskő községben, a Völgy-(Vale) utca 113 szám alatt található, a gyűjtő házában. Itt, Koszti bácsi (nea Costica) több mint 2000 bányavirágot gyűjtött össze, Vaskő, Dognácska, Oravicabánya, Stájerlakanina, Újmoldova környékéről, de határon túlról is.
Petőfi Sándor emlékmű Szabadfalu 35,91 km-reLátványos ünnepség keretében, először 1899 július 30-án állított emléktáblát az 1848-49 évi Honvédek Egyesülete ezen a helyen. Az emléktábla elhelyezése alkalmával született meg az ötlet, hogy a helyen ahol az áll, emeljenek fel egy nagyobb, díszesebb emlékművet Petőfi és a 48-as forradalom és szabadságharc emlékére.
Falfestmény Temesvár 35,68 km-reRománia legnagyobb falfestménye Temesváron található, a Nicolae Titulescu úton, egy régi siló épületének oldalán. A festményt 2019-ben készítették, a Decemberi forradalom 30 éves évfordulója alkalmából.
Milleniumi templom Temesvár 32,71 km-reA temesvári Milleniumi templom a Gyárváros központjának számító Kossuth tér közvetlen közelében, a Coronini téren található. A nagy, székesegyházhoz mérhető római katolikus templomot Ybl Lajos tervezte neoromán stílusban.
Kilátópont Bosnyák-patak völgye Sistaróc 44,69 km-reA kilátópont 25 méterrel a Bosnyák-patak medre felett található, annak bal partjától 70 m-re nyugatra. A hely a sistaróci templomtól 2,5 km-re van, a DJ572 jelzésű, Sistaróc és Kövesd közötti megyei úttól 1,4 km-re.
Kolostor és imaház Csebze 42,64 km-reCsebze falu Csák községhez tartozik, és körülbelül 30 km-re délnyugatra található Temesvártól, 34 km-re kocsiúton. Az északi szélén található a Csebze apáca-kolostor, a közeli temetőben pedig különleges imaház van.
Honvéd-emlékmű Temesvár 31,87 km-reAz 1948-as Honvéd-emlékmű, vagy selyemgyártelki obeliszk, ahogy még nevezik, a Győrödi úton, a 6-os számú ház telkén áll. A Temesvár ostromában, 1849-ben elesett honvédek sírja fölé emelték, 1894 november 1-én a Temesvári Honvéd-Szobor Bizottság jóvoltából.
Tibiscum római municípium 47,69 km-reDélmagyarország legtekintélyesebb római municípiuma, Tibiscum, Krassó-Szörény vármegyében feküldt, a mai Zsuppa helyén. Római - Igazából sokkal impozásabb építményekre számítottam.
Saroltavár 41,85 km-reCharlottenburg, 1910 és 1918 között Saroltavár (románul Charlotenburg, korábban Charlottenburg, más néven Sarlota vagy Barita, németül Charlottenburg) Temesvártól 38 km-re északkeletre, a Berekszó jobb partján fekszik. Az egyetlen szabályos kör alaprajzú település a Bánátban.
Máslak vára 44,3 km-reA Bánság északkeleti részében, a Ruszka-havasokból nyugatra messze kinyúló Lippai-hegycsoport (Erdőhát) vidékén,alacsony dombvidéken terül el Máslak (Maşloc) község. A községtől délkeletre, körülbelül 1 km-re találjuk Máslak várának maradványait.
Vidéki levendula Temesfüves 42,12 km-reA Vidéki Levendula levenduláskertbe Angustiafolia Sevastopolis fajtájú levendulát ültettek. Nem kérnek belépési díjat, a látogatás feltétele egy csokor virág vagy egy üveg illóolaj megvásárlása.
Temesvári csata emlékmű Újbesenyő 44,96 km-reA Temesvárt Nagyszentmiklóssal összekötő DN6-os országútról a 12-es kilométerkőnél bekötőút ágazik le Újbesenyő felé. Közvetlenül a falu szélén jobbra kell letérni egy a vasutállomás felé vezető úton, majd tovább a vasút mentén, mígnem feltűnik az a bokor melynek védelmében az obeliszk meghúzódik.
Zsuppányi halomsírok 38,19 km-reA Bozsor községhez (románul Traian Vuia, régebb Bujor) tartozó Zsuppány településtől északnyugatra két halomsírt találunk. A nagyobbik, Zsuppányi halomsírnak nevezett lapos halom 610 méterre, kelet - északkeletre található a Bégaszuszányi vasúti megállótól, 30 méterre északra a Glavica pataktól, annak jobb partján.
Mozdonymúzeum Resicabánya 38,8 km-reA resicabányai rendező pályaudvar előtt létrehozott szabadtéri múzeumban tizenhat, Resicán gyártott, ma is működőképes, gőzmozdony található. Mozdonyok közt - Jó pár kilométer után tűző napsütés alatt érkeztem meg Resicabányára, és már nagyon szerettem volna tudni, hogy hol lesz a szállásom. Resitza - Utban a Néra völgye felé meglátogattuk a resicai mozdonymúzeumot. Vonat - A doboz nem lett meg, viszont láttam sok mozdonyt.
Bégaszuszányi halomsírok 37,09 km-reA Bozsor községhez (románul Traian Vuia, régebb Bujor) tartozó Bégaszuszány településtől északra több halomsírból álló régészeti lelőhelyt találunk. Tiku (Ticu) halma, egy Hallstatt-kori szentély, 540 méterre van a templomtól és 20 méterre délre a vasútvonaltól.
Vadászkastély Soborsin 65,01 km-re Soborsin nyugati végén egy vadászkastély áll, parkkal körülvéve - a 18-dik század végén épült és a 19-dik század első felében klasszicista stílusban újították fel.
Ferenc József szobrának talapzata Karánsebes 51,77 km-re Ferenc József egészalakos szobrát 1906 október 7-én avatták fel Karánsebesen. Ferenc Jóska - Az igazat megvallva, szerintem az öreg császár jobban nézett ki azon a talpazaton. 1943-ban eltávolították, azóta a talapzaton Dragalina tábornok szobra áll.
Római kasztrum Bulcs 57,01 km-re A bulcsi római tábor Bulcs és Cella falvak között található, mindkettő az Arad megyei Batta községhez tartozik. A római időszakból származó kasztrum a Gemina XIII-dik légióhoz tartozott.
Középkori földvár Temeskenéz 58,34 km-re A valószínűleg 13-14-dik századi földvár 2,25 km-re nyugat-délnyugatra található a temeskenézi ortodox templomtól. Illetve 600 m távolságra északnyugatra a patak földrajzi jobb partjától.
Ópálos 56,04 km-re Ópálos a hegyaljai borvidék, illetve Arad környékének egyik népszerű kirándulóhelye.
Torony a Templom-dombon Kákófalva 54,26 km-re Kákófalva nyugati szélén, a Templom-domb (Dealul Cuca) tetején egy magányos, lepusztult torony hívja fel magára a figyelmet. A település temetőjéhez tartozó, egykori templom maradványa.
Zongora Háza Jacques Faix Arad 67,11 km-re Az aradi Zongora Háza, melyben ma egy kulturális központ is működik, az egykori Batthyány utca (ma Püspükség, Episcopiei) 25 szám alatt található. A Jacques Faix emkékház, ahol a híres Zongora Szalon is található, ma kulturális eseményeknek is helyet ad.
Erzsébet híd Arad 65,28 km-re Arad déli részén, a Maroson átvezető hídnak az évek során több neve is volt, többek között : József főherceg híd-, Gróf Károlyi Gyula híd-, és Erzsébet híd-nak is nevezték. Most a Traian nevét viseli.
Gyalogoshíd Csálai-erdő Hármassziget 66,55 km-re Arad 2025-ben használatba adott, újjáépített gyalogoshídja, a Hármassziget és a Csálai-erdő között teremt kapcsolatot. A Csálai-erdő az aradiak egyik kedvelt kirándulóhelye, a Maros-ártér Tájvédelmi Körzet része.
Kohó-kövek Kőfalu 66,6 km-re A Kohó-kövek Kőfalu (románul Pietroasa) településtől délkeletre találhatók. A hely neve a régi osztrák térképen Eisen-Stollen, ami a német Bergwerkstollen-ből fordítva, magyarul vasbánya-bejáratot jelent.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.