Máron település (Szilágy megye) Központ: Kraszna. Máron román elnevezése: Marin.
Református templom Magyarzsombor 37,06 km-re1332-ben plébániatemploma van, félköríves szentélyű temploma ebből a korból származik. Mai formáját a XV-dik században kapta, melyet még módosított az 1870-es évi javítás és bővítés.
Jegenye 42,77 km-re1343-ban Jegenye, 1360-ban Jegene, 1666-ban Jegenije, 1670-ben Jeghenye néven jelentkezik az oklevelekben.

A Királyerdő-hegységben található Körösrévtől délre helyezkedik el a Révi-szoros, a Sebes-Körös sziklafalak közé szűkült szakasza. A középkorban itt élénk tutajforgalom zajlott, itt szállították a sót és a fát Magyarország felé.
Református templom Somlyóújlak 17,48 km-re13-dik században épült református templomának érdekessége, egyedülálló megoldás Erdélyben, a templom falában emeletnyi magasságban húzódó folyosó. Somlyóújlak Szilágysomlyótól néhány km-re fekszik.
Református templom Szilágyzovány 15,23 km-reA népi emlékezet szerint Szilágyzovány nevének eredete a sovány (terméketlen, mocsaras, lápos) szóból ered. A település első írásos adata a Váradi Regestrumban fordul elő 1249-ben Zwan név alatt: A Libini Zoan apátúr és Ders fia Ders meg Pagh azok között vannak, akik előtt lopással vádolják két kaznacsi jobbágy szolgáját.

A Vlegyásza hegység lábánál, Székelyjó és Havasrogoz határán található bolygónk egyik leglenyűgözőbb fájának, a hegyi mamutfenyőnek egy példánya.
Református templom Zilah 19,57 km-reZilah református temploma eredetileg római katolikus. Impozáns templom - Szép templom, rendezett kertecskével. Szilagysagi barangolasok - Szilagysagban csavarogva ide is elerenk. Templom a dombtetőn - Bár BabBerci két bejáratot is megadott, ahol be lehet menni, én egy harmadik irányból érkeztem ide. Szentélye 1246-ban épült, később annyiszor átalakították, hogy eredeti stílusából semmi sem látható.
Sárkányok kertje Almásgalgó 38,24 km-reA Szamos menti hátság nyugati peremvidékén, a Wesselényi-kastélyról és botanikus kertjéről híres Zsibó. Betonterasz - Az az ominózus betonterasz elkészült, tavaly ősszel jártunk arra. Gyöngykavicsok - Valahányszor erre járunk, kiugrunk a Sárkányok közé kávészünetre. Sokadszorra - Sokadszorra csodáltuk meg a sárkányokat. A várostól mintegy 8 km-re található a gigászi kőamfiteátrum, a Sárkányok kertje.
Koporsó alakú tumba Élesd 32,08 km-reÉlesd lakosai mintegy 300 éve temetkeznek a város északi részén lévő lejtős domboldalra. FTF - Ritka latvany. A római katolikus és a református felekezetek számára jól elkülönített parcellákból áll.
Aranyos vára Kőd 49,17 km-reKőd helységet északi irányba hagyjuk el egy kőzúzalékos úton. A falut elhagyva egy derékszögű bal kanyar után egy hasonló jobb kanyar következik majd az út kiegyenesedik és észak felé tart tovább.
Református templom Margitta 42,99 km-reMargitta és környéke már a rézkorban is lakott hely volt. Azért érdemes megemlíteni - A láda bejegyzés általános jellegű (Margitta), úgyhogy véleményem szerint nem vétek, ha megemlítem a város egyik fő turisztikai objektumát (és természeti értékét), a strandot (N 47. Melyik termál strand? - Az általad megadott koordináták a gúgli térképe szerint a mező közepére mutatnak. Kettő van - Igen, két termál strand van a városban. Környékén gyakran találtak réz-, bronz- és vaskorból származó leleteket.

A Rosia patak szurdokvölgyében több kisebb, érdekes barlang található. Magyar idegenvezetés - Egy kisebb csapattal tettünk látogatást a barlangba. A legújabb technológiával berendezett és kivilágított Farcu kristálybarlang legszebb része a kristálygaléria.

Sztána látnivalója a Varjúvár, Kós Károly saját maga által tervezett lakóháza. Itt már csak második voltam - Egy szolóban megejtett kerékpáros kirándulás alkalmával találtam meg ezt a geodobozt. Üres a rejtekhely? - Nézd meg kérlek a rejtekhely fényképét. War u war - Már régen szerettem volna a Varjúvárhoz eljutni, hogy Kós Károly nyomára találjak.
Sebesvár 27,95 km-reOklevelek szerint a várat a tatárjárás után emelték a Borsa nemzetség parancsára. Reménytelen második próbálkozás, és új rejtés - Nem sok reménnyel érkeztem a második próbálkozásra, hiszen már az első alkalommal is viszonylag alaposan átnéztem a csigalépcső környékét. Köszönöm - Köszönöm a kitartó munkát, az új rejtést, a hely igazán megérdemli. Felújítás alatt - A vár felújítás alatt van, az út elzárva. 1433-ban Zsigmond király a Bánffyaknak adományozta és a család kezén maradt mindvégig.
Fatemplom Drág 45,22 km-re1332-ben plébániatemploma van, 1574-ben szász lakói vannak, a XVII-dik században a tatár-török betörések a templomot lerombolják, Drág híveit pusztítják. 1744-ben Wesselényi Ferenc újjáépítteti a templomot.
Hodoaba-völgy vasalt mászóút 29,36 km-reA Hodoaba-völgy vasalt mászóútja Románia legrövidebb, egyben legkönnyebb hivatalos vasalt mászóútja. Vársonkolyoson, a Királyerdő hegységben található, a Sebes-Körös bal partján.
Vigyázó Kalotaszeg őre 41,04 km-reA Vlegyásza csúcs 1836 méteres magasságával a Nagy-Bihar után az Erdélyi-Szigethegység második legmagasabb csúcsa. Magyarok által Erdélyben elrejtett első geodoboz - Nem kerestétek meg véletlenül A világ tetején nevű geodobozt? Információim szerint a Vigyázón van az Erdélyben, magyarok által elrejtett első geodoboz.

A Nagy-Sebes (Dragan) völgy és a Kis-Sebes völgy találkozásánál épült a Dregan-gát. Magassága 120 méter, a tetejének a hossza 424 m, a vízgyűjtő tó területe 292 hektár, gondolom, hogy maximális vízállásnál.
Református templom Kalotaszentkirály 35,84 km-reKalotaszentkirály a kalotaszegi faluturizmus központjának számit. A környék csodálatos - 8 éjszakát töltöttünk el a Tünde Panzióban. Nem került elő - Ugy gondolom, hogy nem egy ördöngösen nehéz rejtés, a dobozka mégsem került elő, tehát több mint valószinű hogy nincs is ott. Látnivalói a kazettás mennyezetű református templom, az Ady-emlékmű és az egykori határsorompó maradványai.
Református templom Kispetri 35,08 km-reKispetri középkori templomának építési idejét a XV-dik századra teszik - a templom alakja, építési stílusa a XV-dik századra mutat, dongaboltozatos volt. 1903-ban átalakították, lebontott részei nagyrészt tűzre kerültek.
Termálfürdő Szilágysomlyó 11 km-reSzilágysomlyótól keletre, az Egres-patak mellett, az egykor békaneveldének, békaúsztatónak csúfolt helyen termálfürdőt hoztak létre - románul Broscarie, magyarul Braszkaria vagy Broszkó strandnak hívják.
Bábony Református templom 27,73 km-reKözépkori temploma korán elpusztult, helyette új fatemplomot építenek, melybe a régiből átmentik az Asztalos Jánostól (1752-ből) származó festett karzat és festett mennyezet töredékeit. Kós Károly tervezte 1935-ben.
Fatemplom Bucsa 21,62 km-reKirályhágó nevét 1808-ban említették először az oklevelek, Bucsa néven. Erdekes hely - Visszafele megkerestünk ez a dobozt. Érdekes kis temlpom - Váradról jövet megálltunk a nagytemplom elött, hogy megnézzük a kis fatemplomot. Egy-két geodobozt találtam - Bár számos alkalommal jártam errefelé, mindig siettünk valahová, így a dobozkeresés itt valahogy elmaradt. Mivel korábban a Nagyvárad–Kolozsvári út Vársonkolyosig, a Sebes-Körös völgyében haladt, és a tavaszi áradások az utat veszélyeztették, 1780-tól Bucsától kezdve a hegynek felfelé Nagybáród irányába új utat építettek.
Református templom Váralmás 31,59 km-reVáralmásnak a középkorban plébániatemploma is volt. Ezt örökíti meg az 1288-ban Mikud bán és Péter erdélyi püspök közötti csereegyezményről szóló oklevél, amelyben említik, hogy itt Szent Demeter tiszteletére szentelt templom van.
Valkó vára Valkóváralja 9,28 km-reValkó vára Valkóváralja határában, a Berettyó és a Halastó patak által határolt sziklán, a Várhegyen áll. Kirabolt rejtek - A várat, valamint a rejteket megtaláltuk, de sajnos ki van rabolva. A várat 1300 körül építették, az egykori valkói uradalom központjaként.
Római katolikus templom Érábrány 39,04 km-reA XIII-dik században épült román stílusban, a templom a volt premontrei kolostor keretén belül működött, ma református templom. Írásos dokumentum először 1234-ben említi, mint a pályi kolostorhoz tartozó egyházat.
Vigadó Zilah 19,43 km-reA zilahi Vigadó, az egykori városi színház (mai nevén Transilvania) épülete a Iuliu Maniu tér 5-7 szám alatt található. Az 1895-1899 között, XVIII-XIX-dik századi előzményekkel épült Vigadó műemléképület, kódja SJ-II-m-B-04992.
Füvészkert és Wesselényi kastély Zsibó 36,78 km-reA Füvészkert, melynek 25 ha terjedelme van, Zsibó észak-keleti részén terül el, a Szamos második teraszán, és örvendetes módon fejleszti tovább a barokk kastély ősi parkjának maradványait, melynek alapjait valamikor a Wesselényi bárók helyezték le. Nem sikerult - A hely megvan, a dobozt sajnos a nagy tomeg miatt nem igazan tudtam megkaparintani.
Fatemplom Almásszentmihály 36,35 km-reA reformáció előtt Szent Mihály tiszteletére szentelt temploma volt, amint azt a falu neve bizonyítja - 1658-ban még áll. A XVII-dik században pusztulhatott el temploma, híveivel együtt.
Kazinczy Ferenc mellszobra 68,04 km-re Eredetileg egy gránitkőből készült emlékmű állt Kazinczy Ferenc szülőházával szemben, kerítéssel körülvéve, melyet 1859-ben állíttatott Krajnik Alajos. A szobor 1907 szeptember 22-én került a talapzatra, ugyanekkor emléktábla Kazinczy szülőházára.
Sváb múzeum Mezőpetri 62,95 km-re A sváb tájház tipikusan sváb stílusban épült 1881-ben Mezőpetriben, és szinte eredeti állapotában maradt fenn. Németek hűlt helye - Késő délután jutottam el Mezőpetribe, ahol kívülről tudtam megnézni a tájházat. Jellegzetes a ház homlokzata (gibli), az épület hosszában végighúzódó tornác, az utcára néző könyöklővel.
Szigligeti Színház Nagyvárad 67,04 km-re A Fellner-Helmer bécsi tervezőintézet tervei alapján, 1899-ben kezdik el a színház építését neoklasszicista homlokzatú, neorokkokó belsejű stílusban. Váradi séta - A váradi láda-kereső séta második állomása. Átutazóban Nagyváradon 1 - Egy kis séta a központban, na meg láda keresés. Nosztalgia - Váradi tartózkodásom alatt egy nosztalgikus séta keretében.
A nagyváradi vár 66,2 km-re Ezen a 150 000 négyzetméteren, 9 évszázadon át egyik itt álló építménynek sem volt nyugodt története. 282 ablak - Érdekes a fenti hozzászólás ékezet- és szóhasználata, népi hiedelmen alapuló tartalma. Átutazóban Nagyváradon 4 - Mivel elég nyílt terep meg kellett várjuk míg elmennek a környékről, a közeli padokról, utána már csak azt kellett megfejteni, hogy honnan 16 méter, melyik kerítéstől és máris meglett a geodoboz. Nosztalgia - Váradi tartózkodásom alatti nosztalgikus séta alatt találtam rá a geodobozra. 1241-ben földvár állt ezen a helyen faépítményekkel, 1247-1569 között egy kör alakú kővárról tud a történelem.
Molhás dagadó tőzegláp Bihar-hegység 60 km-re A temérdek tőzegláp az egyik különlegessége a Pádisnak, bár kevesen tudnak róla. Hazafelé Pádisról - 7 diák kíséretében a nedves Pádisról a bűn-rossz úton leereszkedve tettünk egy kis kitérőt ehhez a szép helyhez. Az egyik legnagyobb ilyen dagadó tőzegláp a Nagy Molhás az Izbuc patak völgyében.

A Meleg-Szamoson levő Tárnica-tó népszerű kirándulóhely volt Kolozs megyében. Lehet, hogy még mindig az, de ma már nehezebb elérni a tavat a sok bekerített magánterület miatt.
Dr Andrássy Ernő park Érmihályfalva 67,5 km-re Érmihályfalva első írásos említése 1270 augusztus 20-áról származik, ekkor Michal néven írták. Esti parklátogatás - A park Érmihályfalva talán leginkább rendben tartott, gondozott része. A Turul nemzetségbeli Turul ispán birtoka volt, mely 1270-ben már két faluból álló település volt.
Kaplony 69,3 km-re Kaplony Nagykárolytól néhány km-re fekszik. Látnivalója a Károlyi család kriptája.
Szalacsi borpincék 52,8 km-re A szalacsi borpincék számos turistát vonzanak. A szőlőtermő vidék egyik legrégebbi jellegzetessége a dombok oldalába ásott pincék által utcácskát alkotó pincesor.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.