Csákigorbó település (Szilágy megye) Központ: Csákigorbó. Csákigorbó román elnevezése: Garbou.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Füvészkert és Wesselényi kastély Zsibó 16,85 km-re
A Füvészkert, melynek 25 ha terjedelme van, Zsibó észak-keleti részén terül el, a Szamos második teraszán, és örvendetes módon fejleszti tovább a barokk kastély ősi parkjának maradványait, melynek alapjait valamikor a Wesselényi bárók helyezték le. Nem sikerult - A hely megvan, a dobozt sajnos a nagy tomeg miatt nem igazan tudtam megkaparintani.
Református templom Váralmás 32,24 km-re
Váralmásnak a középkorban plébániatemploma is volt. Ezt örökíti meg az 1288-ban Mikud bán és Péter erdélyi püspök közötti csereegyezményről szóló oklevél, amelyben említik, hogy itt Szent Demeter tiszteletére szentelt templom van.
Bencés kolostor romjai Kőd 28,22 km-re
A bencés kolostor egy kis erdős platón található az Aranyosvár alatt pár száz méterre - Út nem vezet a romokhoz. Bunyitay Vince 1887-ben ír könyvében a bencés kolostorról, a leírásából tudjuk, hogy a templomhajó mérete 13*7 m és a falainak vastagsága 1,10m, építőanyaga kő, kváderkövekkel.
Magyarkiskapus 42,37 km-re
Magyarkiskapus református temploma az egyik legAzlésesebb kalotaszegi templom. Értékei a faragott falikarok, a szentély gótikus hálóboltozata, a gótikus ablakok, a karzat mellvédje és a kazettás mennyezet.
Kálvária-templom Kolozsvár 45,69 km-re
A kolozsmonostori Kálvária-templom, vagy római katolikus Nagyboldogasszony-templom a Monostori út 60 szám alatt található. Magyarázat megértése - Nekem a dadogós viccet is kétszer kellett elmagyarázzák. Bencések - Sikerült bemennem. Az első kolozsmonostori erődítmény, egy árokkal körülvett földvár, a 10-dik században épült.
Református templom Zsobok 38,83 km-re
Régi temploma, melyről nem tudjuk mikor építették, 1876-ban leég, helyébe 1879-ben újat építenek. 1908-ban ez is leég, és ekkori újjáépítése során nyeri mai alakját.
Képzőművészeti Egyetem Kolozsvár 45,08 km-re
Képzőművészeti Egyetem Kolozsvár Minden csak nem rug - Az az igazsag, hogy addig gondolkoztam rugalmasan, hogy majdnem kataputaltam magam az eg fele. Mit jelenthet a gondolkozz rugalmasan? - Fogalmam sincs, hogy mit jelent a segítő szöveg, még a megtalálás után sem.
Állami Levéltár Kolozsvár 45,71 km-re
Állami Levéltár, volt fogház, és középkori városfal-részlet a telek határán. Farkas utca 10.
Katolikus templom Zilah 27,43 km-re
A Meszes lábánál elterülő Zilah, már a honfoglalás idején lakott település volt. Szilagysagi csavargasok - Ez mar nem olyan volt mint a reformacioe. A keresők elől is elrejtőzött - Átutazóban Zilahon, megálltunk a templomnál, elrejteni egy új dobozt. Kolozsvártól 86 km-re északnyugatra a Zilah patak két partján fekszik.
Kék Lagúna Egeres 31,85 km-re
A Kék Lagúna elnevezésű tó Egeres községtől észak-keletre található, a Szilas-tetőtől északra, a Kaolin- és Csókás-patakok völgye között. Szóló kerékpárkirándulás - A szólóban megrendezett kerékpárkirándulásom Sztánáról, a Varjuvártól ide vezetett. Zöld tó - A tó körül sűrű zöld növényzet van, ennek köszönheti, hogy már nem kék. Itt a Fürj-tető dél-nyugati oldalában van az egykori bogártelki bánya, ahol valamikor kaolint bányásztak.
Kornis-kastély Szentbenedek 38,37 km-re
Déstől három kilométerre délkeletre Szentbenedeken található a Kornis család reneszánsz stílusban épült kastélya. Kerestük, de nem találtuk meg - A biztonságosan megközelíthető ablaknyílásokban nem találtuk a vitaminosdobozt, a készülék is ide helyezte a koordinátákat. Nem hiszem el - Nem hittem a szememnek, hogy az unikornis, melynél a lányom 11 éve fotózkodott, sehol sincs. Habár az államosítás után állaga sokat romlott, könyveit elégették, értékei eltüntek, pincéi beomlottak, még mindíg tartogatnak érdekességet a romok az éppen arra járóknak.
Bocskai várkastély Egeres 35,08 km-re
Egeres község a Kalotaszeghez tartozó Nádasmente vidékén áll, a Kolozsvár-Almási hegycsoport területén, a Nádas patak mellett fekszik. A település már az első okleveles említésekor, 1263-ban, mezővárosként szerepel.
Karacsay-házak Kolozsvár 45,69 km-re
Karacsay-házak, és középkori városfal-részlet a telek határán. Farkas (Mihail Kogalniceanu) utca 1.
Görögkatolikus templom Berkeszpataka 39,14 km-re
Kővár Máramaros megye nyugati részén, Nagysomkúttól keletre, a Lápos-patak bal partján fekvő kis község. A hajdani kővárvidék központja volt.
Forrószegi Sósfürdő Szék 46,44 km-re
A Forrószegi Sósfürdő Szék falutól délre található, a DJ109D jelzésű megyei út mellett, Gyulatelke felé. A fürdő egy fadeszkával bélelt medencéből áll, melyben nagyon sós víz és iszap van, valamint egy kevésbé sós dagonya-gödör, néhány öltöző, és egy büfé.
Bolyai János szülőháza Kolozsvár 45,43 km-re
A világhírű tudós, Bolyai János szülőháza (másnéven Benkő-ház) a belvárosi Bolyai János utca sarkán áll, az 1 szám alatt. A Bolyai utca felújítás után sétálóövezetté alakul, a tér görbületét idéző optikai csalódást előidéző térkövezéssel burkolta a kivitelező.
Csodaszarvas fa Kolozsvári Bükk 49,27 km-re
A kolozsvári Bükk erdő egyik régi érdekessége a Csodaszarvas fa, amelyről dr Xántus János jópár évtizede irt egy cikket fénykepes ilusztrációval, amelyet sajnos nem sikerult fellelnem. Fazékrejtő játék - Csürülye, illetve Szelicse felől tartottam Kolozsvár irányába, így a Plecska-patak völgyéből közelítettem meg a helyet. Mégsem legenda - Mégsem legenda a csodaszarvas, Kommandón meg is mutatta magát. Az Erdélyi Gyopár folyóiratból származik minden információ a famatuzsálemről.
Római katolikus templom Szászfenes 46,53 km-re
A XIII-dik században feltűnő neve, Zaazfenes szász telepesekre utal, s ez arra a feltételezésre ad jogot, hogy már ekkor temploma volt. Előbb egy 1336-os évi oklevél szerint a kolozsmonostori apát alá tartozik, majd az erdélyi püspök birtoka.
Reformatus templom Magyarvista 39,93 km-re
Magyarvista Kalotaszeg egyik jelentős települése, Kolozsvártól 20 km-re a Nádas mentén, a díszes népviseletéről ismert Cifra-Kalotaszegen. Az első hely az első megtalálónak - Szia, örülök, hogy megtaláltad. Szép kis templom - Külön érdekessége, hogy nincs tornya, egy kis faharangláb van mellette. Itt ma is élnek a magyar népszokások.
Református templom Válaszút 39,04 km-re
1332-ben Válaszútnak már plébániatemploma van, 1509-ben mint plébániát említik. 1677-ben templomépítésről írnak, melyet Bánffy Dénes özvegyének érdeméül jegyeztek fel, de a templom felirata szerint is régi romlásából építteti, tehát a régit javítja.
Református templom Kalotaszentkirály 49,2 km-re
Kalotaszentkirály a kalotaszegi faluturizmus központjának számit. A környék csodálatos - 8 éjszakát töltöttünk el a Tünde Panzióban. Nem került elő - Ugy gondolom, hogy nem egy ördöngösen nehéz rejtés, a dobozka mégsem került elő, tehát több mint valószinű hogy nincs is ott. Látnivalói a kazettás mennyezetű református templom, az Ady-emlékmű és az egykori határsorompó maradványai.
Szent Donát szobra Romulus Vuia Néprajzi Park 43,97 km-re
A Hója-domb egyik kiemelkedő pontjára a 18-dik század végén állították fel szőlősgazdák védőszentjének, Szent Donátnak a szobrát. Jelenleg a Romulus Vuia Néprajzi Park szabadtéri részlegén tekinthető meg.
Kerek tisztás Hója-erdő 44,11 km-re
A Hója egyben hegygerinc és erdő is, Kolozsvártól, illetve a Törökvágásnak nevezett, természetes módon képződött hágótól nyugatra található. Kiterjedése körülbelül 295 hektár, legmagasabb pontja 506 m-en található.
Jegenye 37,14 km-re
1343-ban Jegenye, 1360-ban Jegene, 1666-ban Jegenije, 1670-ben Jeghenye néven jelentkezik az oklevelekben.
Tordai sóbánya A tordai sóbánya a sóbányászat különleges épségben megmaradt tanúja, Torda egyik legnagyobb, maradandó élményt nyújtó turista látványossága. Kint - Nem kell bemenni a dobozhoz, mert kint van, ha szemben állunk a bejárattal, baloldalt van egy régi fal, abban van a boltív, és abban a doboz. Hiába - Nagyon alaposan átvizsgáltunk minden mozgatható követ a boltív alatt, de sajnos a dobozt nem találtuk meg.
Vlaschinescu-mocsarak A Kőhát hegységben tőzegláp tavak találhatók, pl. a Demeter-tó, Vlaschinescu-tó, amelyeket a Forrásliget hegyi üdülőtelepről lehet megközelíteni.
Református templom Magyarborzás 1332-ben plébániatemploma van, 1867-ben újítják, amikor faharanglábat is építenek hozzá. A templom stíluselemei alapján román korinak tekinthető, a XV-dik század fordulóján a román kori hajóhoz késő gótikus csúcsíves szentélyt építenek.
Református templom Magyarvalkó Magyarvalkón találjuk Kalotaszeg egyik legfestőibb, leglátványosabb, erődített, kettős várfallal körülvett templomát. Retesz a doboz helyén - A havasrekettyei vízesést látogattuk meg és hazafele tettünk egy kisebb kitérőt. Ugyanaz - Szép vasárnapon érkeztünk a helyszinre és nemsokára az istentiszteletnek is vége lett, tehát egy kicsit várni kellett a keresésel, de én is csak ugyanazt találtam mint az előző kereső. Magyarvalkó református temploma szép és jellegzetes kalotaszegi templom.
Szent Mihály és Gábriel arkangyalok fatemplom Nyárfás A nyárfási Szent Mihály és Gábriel arkangyalok fatemplom, figyelemre méltó falfestményeivel, műemlékké nyilvánított épület. Egyike annak a nyolc máramarosi fatemplomnak, amely 1999-ben a világörökség részévé vált.
Unitárius templom Szind Temploma XIII-dik századbeli, román stílusú - félköríves diadalíve megmaradt az átalakítások és újítások után is, akárcsak a díszes ablakrózsa a félköríves apszison és egy köríves ablak. Hajóját újjáépítették, de a régiből átmentették félköríves kapuzatát.
Református templom Szentmáté Bizonyos, hogy a falu a templom után kapta nevét, s e szerint a XIV-dik században Szent Máté tiszteletére szentelt temploma volt. A templom valóban ennek a kornak stílusjegyeit viseli, a gótikus kor alkotása.
Református templom Vice 1332-ben plébániatemploma van, a hajója valószínűleg XIV-dik századi. Olyan vélemény is van, hogy a XIII-dik századból származik, kivéve egy szakaszát, amelyet a XVII-dik században átépítettek.
Magyarpeterd A reformáció során a katolikus lakosság az unitárius vallásnál állapodik meg. Laura panzió - Mivel itt volt foglalva a szállás, normális, hogy megtaláltam a falut. Már 1570-től erős unitárius egyházközség, természetesen a középkori templom birtokában.
Mészárosok tornya Nagybánya A Mészárosok tornya egy kör alaprajzú, zömök torony, mely a XV-dik században épült. Miután 1672-ben a kurucok elűzik a vár német őrségét, az erődítmény újra császári kézre kerül.
Levendulafarm és sósfürdő Kolozs A sósfürdőjéről híres Kolozson a Valkai házaspár levendulafarmot, két sósvizű fürdőmedencét, és egy vendégházat létesített. Minden évben levendulafesztivált szerveznek, ami egy háromnapos hétvégi időszakot jelent.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.