Bősháza település (Szilágy megye) Központ: Benedekfalva. Bősháza román elnevezése: Biusa.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Fekete nyár CsokmányA Csokmány melletti fekete nyár a Szamos folyó partján található, kerülete 10,7 m, állítólag a legvastagabb fekete nyár Romániában, és a második legvastagabb fa az országban, talán nemzetközi rekord is.
Egykori Püspöki Konviktus Szatmárnémeti Megújult konviktus - Szatmárra látogattunk, barátaink gyerekei hívtak lagziba. Konfliktus - Kora reggel és álmos szemekkel, hiszen Csíkban még dél sincs, a konviktus helyett konfliktust olvastam.
Kővár Berkeszpataka Hazafele - Nagybányáról hazafele tartva tettünk egy kis kitérőt, hogy megnézzük ezt a várat.
Pintye tavakAz 1700-as években építettek bányaipari célokra két tavat a Mogosa csúcs alatt, a Bódi I-II tavakat (Pintye tavak).
Katolikus templom Zilah Földszinten - Érdekes, hogy alul üzletek vannak. Szilagysagi csavargasok - Ez mar nem olyan volt mint a reformacioe. A keresők elől is elrejtőzött - Átutazóban Zilahon, megálltunk a templomnál, elrejteni egy új dobozt.
Porolissum római őrhely Egy nagyszeru var - Mindenkinek ajanlanam e varat felkeresni. Római út - Nagyszerű érzés a római úton sétálni.
Református templom Zilah Zilah 1 - Szép, impozáns templom, rendezett kertecskével. Szilagysagi barangolasok - Szilagysagban csavarogva ide is elerenk.
Fatemplom MagyarzsomborA magyarzsombori magas tornyú, fazsindelyes, eredetileg görög katolikus fatemplom, 1643-ban épült.
Termálfürdő SzilágysomlyóSzilágysomlyótól keletre, az Egres-patak mellett, az egykor békaneveldének, békaúsztatónak csúfolt helyen termálfürdőt hoztak létre - románul Broscarie, magyarul Braszkaria vagy Broszkó strandnak hívják.
Szilágysomlyó váraA Krasznamelléki dombvidék területén, a Somlyói Magura déli lábánál, a Kraszna két partján fekszik Szilágysomlyó.
Fernezelyi-tóA nagybányaiak kedvenc kirándulóhelye a mesterséges Fernezelyi-tó.
Fatemplom Drág1332-ben plébániatemploma van, 1574-ben szász lakói vannak, a XVII-dik században a tatár-török betörések a templomot lerombolják, Drág híveit pusztítják.
Régi víztorony Nagykároly Vajon megvan és én vagyok ügyetlen? - Hello, Ott jártam a helyszínen, kerestem a ládát, de sajnos nem találtam meg. Semmi új a nap alatt - Amennyiben az elmúlt években sok fát kivágtak, nagy valószínűséggel a geodoboz is eltűnt a park felújítása során.
Bábony Református templom Középkori temploma korán elpusztult, helyette új fatemplomot építenek, melybe a régiből átmentik az Asztalos Jánostól (1752-ből) származó festett karzat és festett mennyezet töredékeit.
Bréb tava A Kakastaréjtól északra kb 30 perc járásra van egy szép tó, a Brébi-tó, románul Taul Morarenilor.
Hotinka Hotinkán minden év május elso vasárnapján tartják a környék leghiresebb fesztiválját, annak az embernek a tiszteletére, aki a leghamarabb befejezte a tavaszi munkálatokat.
Aknasugatag Aknasugatag nagy sótartalmú vizei miatt hires erdélyi fürdohely.
Almás vár Váralmás Egy éjszakai akció keretében - Megtaláltuk a srácokkal. EKE napok Sztána - A 120 éves születésnapját ünneplő Erdélyi Kárpát-Egyesület által szervezett III. Csapatmunkával - Erős csapatmunkával sikerült megtalálni ezt a geodobozt egy jólsikerült biciklitúra alkalmával.
Magyarkiskapus Magyarkiskapus református temploma az egyik legAzlésesebb kalotaszegi templom.
Kornis-kastély Szentbenedek Kerestük, de nem találtuk meg - A biztonságosan megközelíthető ablaknyílásokban nem találtuk a vitaminosdobozt, a készülék is ide helyezte a koordinátákat. Nem hiszem el - Nem hittem a szememnek, hogy az unikornis, melynél a lányom 11 éve fotózkodott, sehol sincs.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.