Bányika település (Szilágy megye) Központ: Hidalmás. Bányika román elnevezése: Baica.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Református templom Válaszút 40,41 km-re
1332-ben Válaszútnak már plébániatemploma van, 1509-ben mint plébániát említik. 1677-ben templomépítésről írnak, melyet Bánffy Dénes özvegyének érdeméül jegyeztek fel, de a templom felirata szerint is régi romlásából építteti, tehát a régit javítja.
Széki nádas Szék 49,55 km-re
A széki nádas a falutól délkeletre található, 505 hektáron terül el. A Széket Gyulatelkével összekötő DJ109D jelzésű megyei útból egy fából épített palló vezet be a nádasba, kelet felé, annak délnyugati nyúlványán keresztül.
Református templom Zsobok 26,14 km-re
Régi temploma, melyről nem tudjuk mikor építették, 1876-ban leég, helyébe 1879-ben újat építenek. 1908-ban ez is leég, és ekkori újjáépítése során nyeri mai alakját.
Uzoni gróf Béldi-kripta Kolozsvár 41,29 km-re
Az uzoni Béldi-család kriptája a házsongárdi temető második piramis alakú kriptája. A feltételezések szerint a sírhely piramos alakja kapcsolatban állhat a szabadkőművesekkel.
Forrószegi Sósfürdő Szék 49,39 km-re
A Forrószegi Sósfürdő Szék falutól délre található, a DJ109D jelzésű megyei út mellett, Gyulatelke felé. A fürdő egy fadeszkával bélelt medencéből áll, melyben nagyon sós víz és iszap van, valamint egy kevésbé sós dagonya-gödör, néhány öltöző, és egy büfé.
Zuhanás a semmibe Visa völgye utca 49,37 km-re
Hullámvasúton történő zuhanáshoz hasonló élményben lehet része azoknak, akik a Visa völgye nevű úton érkeznek Visába. A közelmúltban leaszfaltozott út rövidítés a dél felől, Kályáni vám, illetve Kötelend felől érkezőknek.
Bocskai várkastély Egeres 23,52 km-re
Egeres község a Kalotaszeghez tartozó Nádasmente vidékén áll, a Kolozsvár-Almási hegycsoport területén, a Nádas patak mellett fekszik. A település már az első okleveles említésekor, 1263-ban, mezővárosként szerepel.
Református templom Kalotadámos 34,6 km-re
Kalotadámos református templomának állatábrázolásokban gazdag kazettás mennyezete van. Értékei a festett szószék és a szép úrasztala.
Sebesvár 38,87 km-re
Oklevelek szerint a várat a tatárjárás után emelték a Borsa nemzetség parancsára. Köszönöm - Köszönöm a kitartó munkát, az új rejtést, a hely igazán megérdemli. Felújítás alatt - A vár felújítás alatt van, az út elzárva. 1433-ban Zsigmond király a Bánffyaknak adományozta és a család kezén maradt mindvégig.
Szervátiusz Múzeum Kolozsvár 40,52 km-re
A Szervátiusz Múzeum a kolozsvári Szent Mihály Plébánia épületében, a plébániaházban található állandó kiállítás, melyet megnyitóját 1996-ban tartották.
Várkastély Gyalu 36,12 km-re
1355-ben János plébános az erdélyi püspököt képviseli a váradi káptalan előtt. 1446-ban Benedek plébános a gyalui kerület esperese.
Református templom Farnas 24,67 km-re
Farnas református temploma a 15-dik században épült, gótikus stílusban. Mennyezete festett, itt található az a sírkő, amely Farnasi Veress Jánosnak, a Mátyás király elleni felkelés egyik vezérének, állít emléket.
Képzőművészeti Egyetem Kolozsvár 40,93 km-re
Képzőművészeti Egyetem Kolozsvár Minden csak nem rug - Az az igazsag, hogy addig gondolkoztam rugalmasan, hogy majdnem kataputaltam magam az eg fele. Mit jelenthet a gondolkozz rugalmasan? - Fogalmam sincs, hogy mit jelent a segítő szöveg, még a megtalálás után sem.
Lukács köve-sziklakilátó Tárnica-tó 39,32 km-re
A Lukács-kő, pontosabban a Lukács kövének sziklakilátói, egy hihetetlenül felkapott hely. Hírnevét a látványos fotóknak köszönheti, amelyeket a kilátóról megcsodálható, az évszaknak megfelelő színű, piramis alakú félszigetről és a Tárnica-tóról lehet készíteni.
Bencés kolostor romjai Kőd 36,46 km-re
A bencés kolostor egy kis erdős platón található az Aranyosvár alatt pár száz méterre - Út nem vezet a romokhoz. Bunyitay Vince 1887-ben ír könyvében a bencés kolostorról, a leírásából tudjuk, hogy a templomhajó mérete 13*7 m és a falainak vastagsága 1,10m, építőanyaga kő, kváderkövekkel.
Kolozsvári Szénafüvek 36,43 km-re
A Kolozsvári Szénafüvek a Kolozsvártól északnyugatra, a város szélétől körülbelül 6 km-re található. Nyárvégi séta - Nagyon ötletes rejtés. Szomú hírek - Szomorú híreket kell közöljek. Legkönnyebben a kajántói vám (Irisz telepi téglagyár) melletti dombnak tartó úton közelíthetjük meg.
Varjúvár Sztána 25,96 km-re
Sztána látnivalója a Varjúvár, Kós Károly saját maga által tervezett lakóháza. Üres a rejtekhely? - Nézd meg kérlek a rejtekhely fényképét. War u war - Már régen szerettem volna a Varjúvárhoz eljutni, hogy Kós Károly nyomára találjak.
Református templom Szék 48,03 km-re
A többségében magyarok által lakott Szék egyik értéke a 12-dik században épített, román és korai gótikus elemeket ötvöző, háromhajós református templom.
Szilágysomlyó vára 41,85 km-re
A Krasznamelléki dombvidék területén, a Somlyói Magura déli lábánál, a Kraszna két partján fekszik Szilágysomlyó. Első vára Castrum Somlyo, egykor a településtől északra emelkedő Magura tetején állt.
Csucsa 39,65 km-re
Csucsa látnivalói a Boncza-kastély, valamint a kastély parkjában található 16-dik századi fakastély, illetve egy bizánci stílusú mauzóleum.
Báthory-Apor Szeminárium Kolozsvár 40,82 km-re
Az Egyetem utcában lévő Báthory-Apor Szeminárium épületét Apor István alapítványából építették a jezsuiták 1728-31 között. Az egykori Szent József Fiúneveldét 1776-ban a piaristák vették át.
Kornis-kastély Szentbenedek 47,1 km-re
Déstől három kilométerre délkeletre Szentbenedeken található a Kornis család reneszánsz stílusban épült kastélya. Kerestük, de nem találtuk meg - A biztonságosan megközelíthető ablaknyílásokban nem találtuk a vitaminosdobozt, a készülék is ide helyezte a koordinátákat. Nem hiszem el - Nem hittem a szememnek, hogy az unikornis, melynél a lányom 11 éve fotózkodott, sehol sincs. Habár az államosítás után állaga sokat romlott, könyveit elégették, értékei eltüntek, pincéi beomlottak, még mindíg tartogatnak érdekességet a romok az éppen arra járóknak.
Kővár Berkeszpataka 49,05 km-re
Az Ilosvai-hegységhez tartozó Kővárvidék területén, a Berkesz (Berkeszi-patak) mellett fekszik Berkeszpataka község. Hazafele - Nagybányáról hazafele tartva tettünk egy kis kitérőt, hogy megnézzük ezt a várat. A Berkeszpataka délkeleti, Bucsonfalva északi határában emelkedő, az itt nagy kanyart leíró Lápos bal partja fölé magasodó, 407 m magas sziklaszirt tetejét Kővár romjai koronázzák.
Reformatus templom Magyarvista 31,51 km-re
Magyarvista Kalotaszeg egyik jelentős települése, Kolozsvártól 20 km-re a Nádas mentén, a díszes népviseletéről ismert Cifra-Kalotaszegen. Az első hely az első megtalálónak - Szia, örülök, hogy megtaláltad. Szép kis templom - Külön érdekessége, hogy nincs tornya, egy kis faharangláb van mellette. Itt ma is élnek a magyar népszokások.
Kariatidák Pap-ház Kolozsvár 40,74 km-re
A Pap-ház a volt Deák Ferenc utca 42 szám alatt található, szecessziós stílusú polgári emeletes ház. Pap József ügyvédi kamarai elnök emeltette 1910-ben.
Alverna ferences kegyhely Kolozsvár 43,06 km-re
Az Alverna Szent Ferenc-rendi épületegyüttes Kolozsvár délkeleti szélén, a Békás nevű helyen, a Bükk utca elején található. Az Assisi Szent Ferenc szülőhelyén álló templom mintájára épült.
Kőváry-ház Kolozsvár 40,27 km-re
XIX-dik század elején épült és a Bástya utca elején álló műemlék lakóház.
Csarnótető Csarnóháza Bucsát elhagyva, a Jád-völgyi állomás mellett a Jád-patak fut be balról a Körösbe, a mindkét oldalon magas sziklás hegyek közötti nyíláson, a Jád-völgy torkán. A baloldali szöglethegyen, a Csarnó-tetőn, a régi korban Csarnó avar vezér várat építtetett, melynek ma már nincs nyoma.
Református templom Kékes 1595-ból van feljegyzés arról, hogy unitárius papja van, mind az unitárius, mind a református egyház a forrásokban továbbra is mindvégig szerepel. A korai adat bizonyossá teszi, hogy középkori temploma volt, amelyet a reformáció idején örököltek az új hitre tért hívek.
Fülemüle-tó Torda Fülemüle-tó - Torda Szabadstrand - A rejtek-fa körül néhány strandoló heverészett pokrócokon, és strand-ágyakon, egy hölgy húszlépésnyiről figyelt minket a napszemüvege mögül, miközben eljátszotta, hogy máshova néz.
Szent István-torony Nagybánya A Szent István-torony, Nagybánya szimbóluma, egy sajátos kiképzésű és történetű templomépület maradványa. Csak kis, mágneses doboznak találtam rejteket - Gondoltam, rejtek egy dobozt, de kiderült, hogy BabBerci-nek "Nem lesz könnyű elrejteni egy új dobozt egy ilyen zug nélküli helyen. Áll még a bástya - Nagybánya központja akármelyik nyugati városban megállná a helyét.
Mészárosok tornya Nagybánya A Mészárosok tornya egy kör alaprajzú, zömök torony, mely a XV-dik században épült. Miután 1672-ben a kurucok elűzik a vár német őrségét, az erődítmény újra császári kézre kerül.
Csukás vizesés Mészkő A legegyszerűbb megközelíteni a Csukás vízesést Sínfalva vagy Mészkő felől. Egy nagyon forró napon - Egy szólóban megrendezett biciklitúra alkalmával jutottam el a Csukás vizeséshez. Ha autóval vagy biciklivel vágunk neki az útnak akkor legjobb ha Tordáról, Szentmihályon keresztül Mészkő fele megyünk.
Mezőszopor 1213-ban villa Zupur, 1332-ben Supur, 1450-ben Zopor, 1478-ban Zoopor néven jelentkezik az oklevelekben.
Református templom Magyarborzás 1332-ben plébániatemploma van, 1867-ben újítják, amikor faharanglábat is építenek hozzá. A templom stíluselemei alapján román korinak tekinthető, a XV-dik század fordulóján a román kori hajóhoz késő gótikus csúcsíves szentélyt építenek.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.