Ballaháza település (Szilágy megye) Központ: Felsőszék. Ballaháza román elnevezése: Mal.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Református templom Váralmás
Váralmásnak a középkorban plébániatemploma is volt.
Fatemplom MagyarzsomborA magyarzsombori magas tornyú, fazsindelyes, eredetileg görög katolikus fatemplom, 1643-ban épült.
Református templom Margitta Azért érdemes megemlíteni - A láda bejegyzés általános jellegű (Margitta), úgyhogy véleményem szerint nem vétek, ha megemlítem a város egyik fő turisztikai objektumát (és természeti értékét), a strandot (N 47. Melyik termál strand? - Az általad megadott koordináták a gúgli térképe szerint a mező közepére mutatnak. Kettő van - Igen, két termál strand van a városban.
Nagy Phaeton vizesés
A vízesés szép volt - A sárga kereszt jelszésről tértünk le a kék háromszögre, sajnos nem néztük meg előtte az út leírását (fentről nem jeleztek semmit az úton), emiatt kissé meglepődtünk. Nagy Phaeton - kis víz - Meredek ösvényen közelítettük meg a vízesést.
Református templom Kalotadámos
Kalotadámos református templomának állatábrázolásokban gazdag kazettás mennyezete van.
Czárán Gyula-barlang Mézged Cseppkövek - Mutatós már a barlangportál.
Katolikus templom Zilah Földszinten - Érdekes, hogy alul üzletek vannak. Szilagysagi csavargasok - Ez mar nem olyan volt mint a reformacioe. A keresők elől is elrejtőzött - Átutazóban Zilahon, megálltunk a templomnál, elrejteni egy új dobozt.
Vigyázó Kalotaszeg őre Magyarok által Erdélyben elrejtett első geodoboz - Nem kerestétek meg véletlenül A világ tetején nevű geodobozt? Információim szerint a Vigyázón van az Erdélyben, magyarok által elrejtett első geodoboz.
Kraszna
Kraszna 14-dik században épült temploma csúcsos sisakkal és négy kis fiatoronnyal diszitett tornyáról és festett, állatrajzokkal teli, kazettás mennyezetérol hires.
Mamutfenyő SzékelyjóA Vlegyásza hegység lábánál, Székelyjó és Havasrogoz határán található bolygónk egyik leglenyűgözőbb fájának, a hegyi mamutfenyőnek egy példánya.
Római erődítmény Zutor
Római erődítmény, Zutor
Csarnótető CsarnóházaBucsát elhagyva, a Jád-völgyi állomás mellett a Jád-patak fut be balról a Körösbe, a mindkét oldalon magas sziklás hegyek közötti nyíláson, a Jád-völgy torkán.
Biharfüred
Biharfüred, a nagyváradi görög katolikus püspökség egykori üdülőhelye.
Fatemplom Drág1332-ben plébániatemploma van, 1574-ben szász lakói vannak, a XVII-dik században a tatár-török betörések a templomot lerombolják, Drág híveit pusztítják.
Jegenye1343-ban Jegenye, 1360-ban Jegene, 1666-ban Jegenije, 1670-ben Jeghenye néven jelentkezik az oklevelekben.
Farcu-bánya kristálybarlangja Biharrósa Magyar idegenvezetés - Egy kisebb csapattal tettünk látogatást a barlangba.
Almás vár Váralmás Egy éjszakai akció keretében - Megtaláltuk a srácokkal. EKE napok Sztána - A 120 éves születésnapját ünneplő Erdélyi Kárpát-Egyesület által szervezett III. Csapatmunkával - Erős csapatmunkával sikerült megtalálni ezt a geodobozt egy jólsikerült biciklitúra alkalmával.
Tündérvár KörösrévA Királyerdő-hegységben található Körösrévtől délre helyezkedik el a Révi-szoros, a Sebes-Körös sziklafalak közé szűkült szakasza.
CsucsaCsucsa látnivalói a Boncza-kastély, valamint a kastély parkjában található 16-dik századi fakastély, illetve egy bizánci stílusú mauzóleum.
Fekete nyár CsokmányA Csokmány melletti fekete nyár a Szamos folyó partján található, kerülete 10,7 m, állítólag a legvastagabb fekete nyár Romániában, és a második legvastagabb fa az országban, talán nemzetközi rekord is.
Sárkányok kertje Almásgalgó Betonterasz - Az az ominózus betonterasz elkészült, tavaly ősszel jártunk arra. Gyöngykavicsok - Valahányszor erre járunk, kiugrunk a Sárkányok közé kávészünetre. Sokadszorra - Sokadszorra csodáltuk meg a sárkányokat.
Dubricsony-patak DoborcsányA Dubricsony-patak medre Doborcsány közepén egy boltozat nélküli cseppkőbarlang hosszú folyosójához hasonlít.
Termálfürdő SzilágysomlyóSzilágysomlyótól keletre, az Egres-patak mellett, az egykor békaneveldének, békaúsztatónak csúfolt helyen termálfürdőt hoztak létre - románul Broscarie, magyarul Braszkaria vagy Broszkó strandnak hívják.
Fatemplom AlmásszentmihályA reformáció előtt Szent Mihály tiszteletére szentelt temploma volt, amint azt a falu neve bizonyítja - 1658-ban még áll.
Református templom Körösfő Kazettás mennyezet - A Fekete- tói vásárból hazafele jövet kerestük fel a templomot. Amikor előre tudod, hogy itt nem találsz geodobozt - Mivel olvastam, hogy az előttem kereső delia-ék nem találták meg a geodobozt, bár alaposan összematatták a helyet, nem erőltettem a keresést. Régi doboz az újabb helyen - A régi doboz az újabb helyen rendben van.
Szűz Mária katolikus templom Székelyhíd Katolikus emlékek Székelyhídon - A római katolikus templom belülről megnézhető a rácson keresztül, az ajtót nyitva tartják.
Barokk polgárház Kolozsvár Barokk polgárház - Király utca 8.
Kemény-ház Kolozsvár Kemény-ház vagy Katona-ház - Deák Ferenc utca 20.
A nagyváradi vár 282 ablak - Érdekes a fenti hozzászólás ékezet- és szóhasználata, népi hiedelmen alapuló tartalma. Átutazóban Nagyváradon 4 - Mivel elég nyílt terep meg kellett várjuk míg elmennek a környékről, a közeli padokról, utána már csak azt kellett megfejteni, hogy honnan 16 méter, melyik kerítéstől és máris meglett a geodoboz. Nosztalgia - Váradi tartózkodásom alatti nosztalgikus séta alatt találtam rá a geodobozra.
Halom Szilágypér Szilágypér északi kijáratánál, a Kispér felé vezető út mellett egy hatalmas földhalom található.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.