Szászszentlászló település (Szeben megye) Központ: Szászszentlászló. Szászszentlászló román elnevezése: Laslea. Német neve: Grosslasseln.
Lutheránus templom Darlac 18,92 km-reMai temploma a XV-dik század első negyedéből való késő gótikus alkotás - egyhajós, torony nélküli templomok mintájára épült. Ajtó-kapu tárva-nyitva - Szebenből tartottam hazafelé, és csak Baráthelyen vettem észre, hogy nem tértem le idejében Medgyesnél. Elhagyatva - A templom zárva volt. Rövid látogatás - A kisebb erődtemplomokat igyekeztem felkutatni Szászföldön. Darlac templomát megelőzte egy a XIII-XIV-dik század fordulóján épült templom.
Evangélikus templom Szénaverős 14,4 km-reA Küküllőközi-dombvidék területén , a Szénaverősi-patak mellett fekszik Szénaverős község, a falu első írásos említése 1430-ból származik. Ebben az időben épülhetett fel első, gótikus temploma is, ezt 1870-ben teljesen lebontották és 1873-ban egy neogótikus templomot építettek.
Rhédey-kripta romjai Kalandos-domb Erdőszentgyörgy 29,22 km-reAz építője által kápolnának nevezett Rhédey-kriptát Wesselényi Kata építette férje, gróf Rhédey Zsigmond számára, aki 1758-ban mellhártyagyulladásban halt meg. Rhédey Zsigmond földi maradványait, az angol királyi család javaslatára, 1936-ban lehozzák a Kalandos-dombi kriptából és a református templom alatti ősi családi kriptába helyezik.
Lutheránus templom Hétúr 11,08 km-re1446-ban jelentkező neve (Marienburg) Mária tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik, az 1417-ben feltűnő Erenberg szász lakosságra utal. Sachsenland - Immer wieder schön, dass es deutsche Wurzeln in Siebenbürgen gibt. Útban Vásárhelyre - Már rég nézegettük, hogy van itt is egy geoláda. Kő - Hamar megkaptam a rejteket, de sajnos nem tudtam kivenni a dobozt. Ma is álló gótikus temploma a reformáció előtti kor stílusának jegyeit képviseli többszöggel záródó szentéllyel.
Templomerőd Berethalom 12,97 km-reBerethalom Medgyestől keletre, körülbelül 18 km távolságra található régiszász település. Rengeteg turista volt - A 14 órás nyitásra érkeztünk, rengetegen voltak, már a jegyekért is sorba kellett állni. Erődítmény - Na, végre látom, hogy valamit rendben tartanak. Impozáns - Valóban impozáns az erődtemplom, már messziről uralja a tájat. Itt Erdély egyik legnagyobb és legszebb szász templomerődje emelkedik.
Szarvas-ház Segesvár 10,46 km-reSegesvár egyik építészeti különlegessége, a Szarvas-ház, az Iskola utca 1 szám alatt található - Nevezik még Szarvasháznak, illetve Szarvasos háznak. Talán helyesebb volna a Szarvasagancsos-ház elnevezés, hiszen az épület neve németül Haus mit dem Hirschgeweih.
Új városi strand Marosvásárhely 39,99 km-reA marosvásárhelyi egykori Új városi strand a Kárpátok sétánya 56-57 szám alatt található. Az első két megtaláló - Az első két megtaláló, ha a barátaimról van szó, nem volt jelen a rejtésnél. Szombat esti felderítés - Negyedik megállom az "Új városi strand" volt. Más vizek - Az utóbbi 10 évben vadregényes hely volt, majd 2018 körül nekiálltak bontani. 1959-ben épült a Kárpátok lakónegyed építésekor.
Református templom Agyagfalva 41,32 km-re1510-ben plébániatemploma van, plébánosa, Máté alesperes név szerint is ismeretes, maga a templom régebbi - Építési idejét a XIII-dik századra teszik. 1579-ből ismeretesek az egyházközség jegyzőkönyvi feljegyzései és határozatai, amelyeket 1628-ban Galgótzi István esperességében megerősítenek.
Holokauszt emlékmű Marosvásárhely 39 km-reA május 4-i nap tragikus jelentőséggel bír, 1944-ben e napon kezdődött meg az erdélyi zsidók borzalmas tragédiája. Tavaszra hangolodva - Egy nagyon kellemes séta során került meg ez a doboz is. Majd megbeszéljük - Több rejtés is volt itt. Ami késik nem múlik - Szerintem biztos fogunk találkozni. Előbb helyi gettókba, majd az auswitzi koncentrációs táborba szállítottak őket.
Evangélikus erődtemplom Baráthely 18,5 km-reA XIII-dik századtól temploma van, amelyet Mária Magdolna tiszteletére szenteltek. A bodzafánál - Medgyesre jártam dolgozni, és megálltam megnézni, hogy megvan-e még a doboz, és csak amikor nem találtam, akkor néztem meg a bejegyzéseket, és láttam, hogy nem találták meg, már elég régecske. Arról, hogy mi van rendjén, és mi nincs - Ezt a ládát BabBerci rejtette a tegnapelőtt. Bodzaerdő - Ahogy a várfal mögé kerülsz nyomban meglátod a rejteket. Ez megegyezik azzal a ténnyel, hogy Baráthelyt és a környező falvakat a tatárjárás után telepítették és a telepítés után kétségtelenül hamarosan templomot is építettek.
MOGYE Könyvtár Marosvásárhely 39,39 km-reA Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem könyvtára a Kapisztrán János és István király, ma Gheorghe Marinescu utca 38 szám alatt található. Eltűnt - Ezt a dobozkát már megtaláltam, de most kíváncsiságból ellenőriztem. Nálunk nincs olyan, hogy beteg láda - Szerintem a "beteg láda" egy "beteg" kifejezés. Nem találtuk mi sem - A fehér hatalmas kutya a helyén, és ugattott is eleinte.
Minoriták temploma Marosvásárhely 38,4 km-re1735-ben Udvarfalván minoriták telepedtek le Keresztúri József udvarházában. További laza keresést - Valóban sok doboz van Vásárhelyen. Ismeros volt - Ezt a rejtekhelyet az ismerosom, akivel jarjuk ma a varost, es megkeressuk az osszes geodobozt a varosunkban, mar ismerte. A műsor folytatódik - Vasárnapi városismertető séta közben ide is eljutottunk. Onnan rövid idő után Vásárhelyre költöztek, és 1741-től templomot és rendházat építettek Páduai Szent Antal tiszteletére.
Katolikus templom Kerelőszentpál 37,24 km-reRomán kori jellegét a torony alatti kapu kőkerete, a kórus ablaka, a sekrestye által eltakart oszlop őrizte meg. A későbbi átalakítások és újítások során a templom barokk jelleget kap.
Angyaljárás Marosvásárhelyen 38,83 km-reTisztelt címzett: Péter István, és családja. Megleptél :) - Hát én nem halogattam, amint megláttam az oldalon a rejtést, rögtön indultam is a kisfiammal keresni. A leggyorsabb kincskereső - Karácsony alkalmával az angyal négy címzettnek vitt ünnepi geodobozt. Áldott karácsonyt!
Kisvasút hídja 36,47 km-reA Maroson átívelő hídon túl a vasutat felszedték, csak a töltés maradt, habár vezetőink felújítást ígértek. Meglesz - megnézem. Új doboz - Áthelyeztem a dobozt. Elmenve - Nem találtam meg. A kisvasút világáról sokat tudhatunk meg a maroskeresztúri Varga Istvántól, aki valaha még gőzmozdonyt is vezetett ezeken a vonalakon.
Haller-kastély Kerelőszentpál 37,49 km-reKerelőszentpál Marosvásárhelytől 20 km-re található - látnivalói a Haller család 18-dik században épült, barokk stílusú, jelenleg romos kastélya és temető kápolnája. Szomorú - Ma délben jártam a romos Haller kastélynál.
Jézus-kápolna Székelyudvarhely 49,55 km-reSzékelyudvarhely nyugati, Székelykeresztúr felé vezető kijáratánál, kőfallal körülvéve áll a kis kápolna, amelyet Jézus szíve kápolnának is neveznek. Kápolna - Kár, hogy nem tudtam belülről is megnézni, mert már Erdély másik kettő körtemplomába sikerült bemennem, a kézdiszentlélekibe, meg az algyógyiba. Ritka körtemplom - Erdély egyetlen körtemplomaiból Náznánfalván is van egy, ma jártam ott. Kerek templomok és körkápolnák - Épp én is írni akartam a náznánfalvi római katolikus kápolnáról, de BabBerci megelőzött. Ez Székelyudvarhely legrégibb, épségben megmaradt műemlék épülete.
Unitárius templom Újszékely 25,27 km-reA sárdi híd után az első székely falu neve Újszékely, a Küküllő jobb partján elvonuló hegyek alján, széles utcákkal, melyeket nagyrészt cseréppel fedett kőházak szegélyeznek. A falut unitáriusok lakják.
Bethlen-várkastély Alsóbún 17,19 km-reA négy saroktornyos, valaha külső falakkal és sarokbástyákkal megépített várkastély a Küküllőközi dombvidék területén állt. Befagyva - Ha ez betonút, akkor a leírás pontos. Romos falak - Szeretnék visszamenni vagy 150 évet a történelemben, hogy láthassam ezt a kastélyt ép állapotában. A romokat a mai Bún község központjától délre, 1,5 km-re, a Nagy-Küküllő egykori kanyarulatában találjuk.
Református templom Kendő 47,37 km-re1509-ben Kendew néven említik az okiratok, 1567-ben a regestrumban 9 kapuval jegyzik. Harangláb - A suvadásnál sajnos már nem volt időnk maradni, de a régi haranglábat megcsodáltuk. Temploma nem volt, csak harangláb.
Erked 32,92 km-reA XIII-dik században épül román kori háromhajós bazilikatemploma, a XV-dik században erődtemplommá építik át. Ekkor a főhajót és a szentélyt magasítják, a hajó fölé védőemeletet húznak, és a többszög három oldalával záródó szentély fölé is.

A kígyót gazdag jelképi tartalma alkalmassá teszi arra, hogy helyet találjon a sírkövek ábrázolásai között. Megkövült kígyók - A két kígyó meg volt kövülve, úgyhogy bátran vettem elő a dobozt :-). Kígyók - Érdekes a sírfelirat, manapság már csak adatokat írnak fel a csilivili márványra, és mindent körbebetonoznak. A legszebb ilyen sírkövek, amelyeken két egymással szembe hajló kígyó domborműves faragása látható, a nyomáti temetőben vannak.

Korond és Firtosváralja között, a Kalonda folytatását képező fennsík nyugati, sajátságosan feltarajosodó részén, meredek sziklafalakkal rendelkező Firtos-hegyen épült Firtos-vára. Mélyre besűlyedt geodoboz - Sikeresen megtaláltuk a dobozt, de nagyon mélyen volt a tuskóban. Legendák nyomán - Firtosváralja felől mentünk fel, a Firtos lova fölött csodálatos erdőben, őzek társaságában. Kerestem, de nem találtam - Még a helyet sem sajnos. A várat övező bükkfák régi történetekről mesélhetnének.
Serkes-tó Segesvár 9,88 km-reAkik kocsival utaznak át Segesváron talán nem tudnak a Serkes-tóról, hiszen félreesik kissé a főúttól, megközelítése pedig körülményes. Ismeretlen tó - A református templomtól jöttem át a tó partjára. Tavirózsák a szemetes tóban - A napokban értesültem, hogy a Segesvár melletti tóban megjelent a tavirózsa. Tavirózsák - Elég eldugott utakon lehet eljutni a tavakhoz, sok az indián kunyhó. A vonatból látni lehet, hiszen a tó a vasúti sínek közelében van.
Marosoroszi szakadék Kutyfalva 48,48 km-reA Ripa nevű szakadékos és vizes oldal Marosoroszi északkeleti végétől Kutyfalva nyugati határáig húzódik, a Maros bal partján, követve annak görbületét. Magas és meredek oldal, agyagos föld, mely a Maros folyó és a Kripta lábok (Kőláb) nevű domb között található.
Régi városi stadion Marosvásárhely 39,46 km-reA marosvásárhelyi régi városi stadiont 1906-ban nyitották meg, itt hazai és nemzetközi mérkőzéseket és atlétikai versenyeket bonyolítottak le. Új geodoboz új rejtekben - Remeteszeg Marosvásárhelyi panoráma nevű rejtekhelyétől hazafelé jövet a Liget mellett mentem el. Végre megközelíthető - A régi dobozt nem találtam meg annak idején csak a hűlt helyét. Terepszemle - Egy kicsit szétnéztem a rejtek körül, és ha az érzékem nem csal, a doboz a kerítésen belül van. Marosvásárhely első futballpályáját a Nagyállomás mellett, a Hűtőház területén hozták létre.

A segesvári polgármesteri hivatal épületét, a régi Nagy-Küküllő vármegye palotáját, az egykori domonkos kolostor szerzetesi lakhelyeinek helyére építették. Ezzel az alkalommal lebontották a kádárok tornyát is.
Hódolat Hungária előtt Marosvásárhely 38,48 km-reKörösfői Kriesch Aladár szecessziós stílusú, 1913-ban készült, mozaik kompozíciója a marosvásárhelyi Kultúrpalota főhomlokzatán látható. A dicsőségesen trónoló Hungária allegorikus alakját mutatja be, történelmi és allegorikus szereplők társaságában.

1849 július 30-án Petőfi Székelykeresztúron, a Gyárfás udvarházban töltötte a segesvári csata előtti utolsó éjszakát. Az öreg tanú - Negyvennyolc július 30. Petőfi Sándor - A kertben eltöltött idő alatt volt időnk kitalálni, hogy vajon hol lehet a rejtek, és végül meg is lett, csak meg kellett várjuk, hogy a szerelmes pár eltávozzon onnan. Öreg tanú - Rugonfalva után ez volt a következő állomásunk. A Gyárfáskert hátulsó részén áll, a ma védett körtefa.
Teleki Téka Marosvásárhely 38,32 km-reA marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár az elmúlt századok európai könyvkultúrájának egyik leggazdagabb erdélyi gyűjtőhelye. Ötletes doboz - A cipőfűzős módszer nagyon jól működött. Több mint kétszázezer kötetével enciklopédikus tudománytár, bibliofil ritkaságok őrzője.
Majálistér Makfalva Abod 39,56 km-reA Majálistér az abodi úttól északra található, a Csere egyik magaslatán lévő liget neve. Itt találkozott egykor a makfalvi és az abodi ifjúság május elsején.
Kapuzáb Fehéregyháza 14,9 km-reA kapuzáb a falu végét jelezte a székely falvakban. Állítólag Petőfi a fehéregyházi kapuzáb mellől nézte a csatát, az ötvenes években az Ispánkuthoz került, majd a Sárpatak hídja mellé.
Ökumenikus kápolna Bekecs-tető 50,78 km-re A Bekecs-tető a nyárádmentiek szent hegye, a kápolna mellől jó kilátás nyílik déli irányba. Keskeny kezűek elönyben - Miután a Király új dobozt helyezett el, ez egyből elő is került. Szabályok - Ezért a rejtekhelyért már kaptál egy pontot. Már megint nincs - Év vége lévén leltároztunk a Bekecsen, de sajnos megint hiányzik a geodoboz. Itt valamikor egy vár állt, ma egy ökumenikus kápolna, amelyet közös összefogással építettek.
Sziklakapu Felsőkomána 60,63 km-re Felsőkomána falutól kelet felé, valamivel több mint 2 km távolságra, a talajút két méretes sziklatömb között vezet át, ezt a helyet nevezik a Tatárok sziklakapujának. Egykor a két szikla közötti távolság kisebb volt, a Komána-patak völgyében haladó szekerek és gépkocsik számára szélesítették itt ki az átjárót.
Parajdi faszerkezet 64,27 km-re A parajdi faszerkezet helyét illetően egy erős tippem van. Rég jártam arra, akkor még csak a gátként szolgáló farönk volt ott.
Református templom Marosbogát 50,13 km-re Templomának régiségét az is jelzi, hogy falaiba nagymennyiségű olyan téglát építettek be, amelyeken az 5-dik macedóniai római légió bélyege ismétlődik. Ez arra utal, hogy korai templomépítésről van szó, amikor még nem használták fel más építkezésekhez a római téglákat.
Tündérek útja Vármező 61,92 km-re A Tündérek-útja Vármezőtől keletre helyezkedik el, a Kaca-hegy, az Alsó-Kaca tisztás között, a Kaca-patak forrásvidékén. Északnyugat - délkelet irányban vonul át a Kis-Nyárád völgyéből a Szováta vize völgye felé.
Óvoda Oklánd 59,25 km-re Az oklándi óvoda a polgármesteri hivatal mellett található, Felszegen. A több mint százéves épület mellett egy érdekes pavilon, fedett tornác található.
Madárkert Korond 50,14 km-re A korondi madárkertben közel 40 faj található - 5 fajta páva, 12 fajta fácán, 5 fajta galamb, fogoly- és papagájfajok, vízimadarak, vadludak és kacsák, és dísztyúkok.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.