Érhatvan település (Szatmár megye) Központ: Érkávás. Érhatvan román elnevezése: Hotoan. Egyéb neve: Hatvan.
Református templom Szilágyzovány 39,32 km-reA népi emlékezet szerint Szilágyzovány nevének eredete a sovány (terméketlen, mocsaras, lápos) szóból ered. A település első írásos adata a Váradi Regestrumban fordul elő 1249-ben Zwan név alatt: A Libini Zoan apátúr és Ders fia Ders meg Pagh azok között vannak, akik előtt lopással vádolják két kaznacsi jobbágy szolgáját.
Mercurius apát szobra Szentjobb 42,56 km-reMercurius apátról jobbára csak egyházi körökben hallottak. Megvan! - Magát a szobrot alig találtuk meg, hiába volt a főút mellett :) Jó mélyen be kellett nyúlni a növényzetbe, de jó érzés, hogy ezt ládát is én találtam (mi találtuk) meg először. Így nem kétséges, sokan felteszik majd a kérdést magukban, amikor a szerzetes szobrát megpillantják az erdélyi Szentjobb központi parkjában: Ki ez az ember?
Báthory várkastély Szilágysomlyó 43,09 km-reA Báthory-kastély 1592-ben épült, 1600-ban Basta ostrommal foglalta el Báthory Zsigmondtól, 1703-ban a kurucok foglalták el. Látogatható - Látogatható a várkastély, már ami maradt belőle. Kerítőfala romos, de az emeletes épület épen áll.
Szentháromság kápolna Nagykároly 11,7 km-reNagykárolytól délre, nagyjából 3 kilométerre található, egy emberi kezek által emelt domb tetején, amely feltételezhetően egykor strázsadombként szolgált. Szerintem nincs meg - Kibicikliztem a kápolnához, szépen sütött a nap, éppen jó idő volt egy kis keresgéléshez. Ezt a dombot a népnyelv Lyukashalomnak nevezte el.
Halom Szilágypér 12,32 km-reSzilágypér északi kijáratánál, a Kispér felé vezető út mellett egy hatalmas földhalom található. Magassága körülbelül 10 m, a régi osztrák térképeken Halom elnevezéssel jelenik meg.
Római katolikus templom Érábrány 27,23 km-reA XIII-dik században épült román stílusban, a templom a volt premontrei kolostor keretén belül működött, ma református templom. Írásos dokumentum először 1234-ben említi, mint a pályi kolostorhoz tartozó egyházat.
Kölcsey Ferenc-emlékház Sződemeter 9,59 km-reSződemeter, Kölcsey Ferenc, a Himnusz költőjének szülőfaluja. Kölcsey nyomában - A Kölcsey Ferenc Egyházi és Kulturális Központ egy üde színfolt ebben az egykor szebb időket látott faluban.
Egykori Püspöki Konviktus Szatmárnémeti 39,07 km-reEgykori Püspöki Konviktus, ma Unió líceum és 7-es számú líceum - Szatmárnémeti. Megújult konviktus - Szatmárra látogattunk, barátaink gyerekei hívtak lagziba. Konfliktus - Kora reggel és álmos szemekkel, hiszen Csíkban még dél sincs, a konviktus helyett konfliktust olvastam.
Református templom Székelyhíd 37,63 km-reA XIII-dik század utolsó negyedében épült, majd a XV-dik században építették új gótikus szentélyét tengelysarkos, sokszögzáródású alaprajzi megoldással. Székelyhíd vára is itt állt - A református templom magán hordozza a gótika nyomait. Kárpát-medencei analógiája néhány felvidéki templom, a budaszentlőrinci Remete Szent Pál kápolna és a gyöngyösi Szent Bertalan templom.
Magányos kápolna Kigye Mezőpetri 10,52 km-reA kigyei kápolna a korábbi település helyén, Mezőpetri és Nagykároly között található. Kápolna a semmiben - A kápolna előtt álló keresztet 1943-ban Vadai Lajos és neje, Vonház Mária állíttatta. Védőszentje Szent Egyed.
Halász Székelyhíd 37,21 km-reAz Érmellék egykor gazdag vizeinek emlékére az Ady Endre Kulturális Központban nyílt meg egy múzeum. Szobrászalkotás Székelyhídon - Székelyhídon szombati napon piac volt, emiatt nagy közönség vette körül a szobrot. A székelyhídi doktor Wilhelm Sándor nyugalmazott tanár, halbiológus nevéhez fűződik a kiállítás anyagának összegyűjtése.
Kaplony 17,53 km-reKaplony Nagykárolytól néhány km-re fekszik. Látnivalója a Károlyi család kriptája.
Érsemjén 30,84 km-re1332 - Symian, Ujsemian; 1520 - Semyen; 1900 - Érsemjén, 1920 Simian. Érsemjén a nevét legkorábbi birtokosai, a Balogh-Semjén család (Boloc-Semyan) név után kapta.
Kazinczy Ferenc mellszobra 30,84 km-reEredetileg egy gránitkőből készült emlékmű állt Kazinczy Ferenc szülőházával szemben, kerítéssel körülvéve, melyet 1859-ben állíttatott Krajnik Alajos. A szobor 1907 szeptember 22-én került a talapzatra, ugyanekkor emléktábla Kazinczy szülőházára.
Sváb múzeum Mezőpetri 10,84 km-reA sváb tájház tipikusan sváb stílusban épült 1881-ben Mezőpetriben, és szinte eredeti állapotában maradt fenn. Németek hűlt helye - Késő délután jutottam el Mezőpetribe, ahol kívülről tudtam megnézni a tájházat. Jellegzetes a ház homlokzata (gibli), az épület hosszában végighúzódó tornác, az utcára néző könyöklővel.
Gyógyfürdő Hegyközszentmiklós 40,18 km-reA 60-65 Celsius fokos meleg vízre a 70-es években kőolaj után kutatva találtak rá, ezt követően épült ki a forrástól 500 méterre elhelyezkedő hegyközszentmiklósi gyógyfürdő.
Hodoaba-völgy vasalt mászóút 69,46 km-re A Hodoaba-völgy vasalt mászóútja Románia legrövidebb, egyben legkönnyebb hivatalos vasalt mászóútja. Vársonkolyoson, a Királyerdő hegységben található, a Sebes-Körös bal partján.
Fatemplom Csömörlő 68,27 km-re Csömörlő fatemplomát a XVII-dik század elején építették, alaprajza négyszögű, alacsony tornya hegyes sisakkal és kilátóval van ellátva. Gyanús hajóajtó - Bár több környékbeli fatemplomot szerettem volna felkeresni, útitársam türelmetlensége és érdektelensége miatt, ez alkalommal csak ezt az egyet sikerült közelebbről megnézni. A fatemplom belső falait az alsóegregyi Ioan Pop festette.
Füvészkert és Wesselényi kastély Zsibó 66,15 km-re A Füvészkert, melynek 25 ha terjedelme van, Zsibó észak-keleti részén terül el, a Szamos második teraszán, és örvendetes módon fejleszti tovább a barokk kastély ősi parkjának maradványait, melynek alapjait valamikor a Wesselényi bárók helyezték le. Nem sikerult - A hely megvan, a dobozt sajnos a nagy tomeg miatt nem igazan tudtam megkaparintani.
Ezeréves tölgy Mikepércs 64,97 km-re Az ezerévesnek nevezett, más néven Rákóczi-tölgyfa Mikepércs község határában, a Hajdúbagosra vezető földút mellett áll. A magányos tölgy a szakértők szerint csak 250-300 éves, de a túlzásokra hajlamos, egyszerű falusi ember ezerévesre kerekítette életkorát.
Egykori református kollégium Zilah 59,83 km-re Múltbeli nevei: Zilahi Református Gimnázium, Wesselényi Miklós Református Kollégium, Ady Endre Középiskola, Reál-Humán Középiskola, Matematika-Fizika Líceum, Elméleti Líceum. A több mint 350 éves múlttal rendelkező tanintézmény ma a Colegiul National Silvania román nevet viseli.
Szigligeti Színház Nagyvárad 69,62 km-re A Fellner-Helmer bécsi tervezőintézet tervei alapján, 1899-ben kezdik el a színház építését neoklasszicista homlokzatú, neorokkokó belsejű stílusban. Váradi séta - A váradi láda-kereső séta második állomása. Átutazóban Nagyváradon 1 - Egy kis séta a központban, na meg láda keresés. Nosztalgia - Váradi tartózkodásom alatt egy nosztalgikus séta keretében.
A nagyváradi vár 69,64 km-re Ezen a 150 000 négyzetméteren, 9 évszázadon át egyik itt álló építménynek sem volt nyugodt története. 282 ablak - Érdekes a fenti hozzászólás ékezet- és szóhasználata, népi hiedelmen alapuló tartalma. Átutazóban Nagyváradon 4 - Mivel elég nyílt terep meg kellett várjuk míg elmennek a környékről, a közeli padokról, utána már csak azt kellett megfejteni, hogy honnan 16 méter, melyik kerítéstől és máris meglett a geodoboz. Nosztalgia - Váradi tartózkodásom alatti nosztalgikus séta alatt találtam rá a geodobozra. 1241-ben földvár állt ezen a helyen faépítményekkel, 1247-1569 között egy kör alakú kővárról tud a történelem.
Ady Endre emlékmúzeum Nagyvárad 69,38 km-re A park közepén lévő kicsiny emlékmúzeumot 1957-ben létesítették, abban az épületben, amelyikben a múlt századi Mülleráj üzemelt. Fiszlikolás - Bevallom őszintén, hogy nem tudom mit jelent a fiszlikolás szó. Átutazóban Nagyváradon - Nagyváradi sétánk alkalmából ezt is megkerestük. Nosztalgia - Váradi tartozkodásom alatt, egy nosztalgikus séta keretében kaptam meg a geodobozt.
Koporsó alakú tumba Élesd 55,18 km-re Élesd lakosai mintegy 300 éve temetkeznek a város északi részén lévő lejtős domboldalra. FTF - Ritka latvany. A római katolikus és a református felekezetek számára jól elkülönített parcellákból áll.
Mamutfenyő Csiffytanya Balkány 54,54 km-re A mamutfenyő Balkány várostól délnyugatra, a Csiffytanya településrészen található, 1860 körül ültette Finta József. 1968-ban a koronáját kettéhasította a villám, azóta acélabroncsok tartják össze, 1989-ben védetté nyilvánítják, 2015-ben az Év fája lett.
Móricz Zsigmond emlékház Tiszacsécse 64,52 km-re A Móricz Zsigmond emlékház Tiszacsécsén, az író szülőfalujában, a Kossuth utca 29 szám alatt található, 1966 óta életrajzi múzeum. A kontytetős, szalmával fedett, vert falas szegényparaszti műemlék ház udvarán áll az író egész alakos szobra, Varga Imre alkotása.
Nagyerdei Víztorony Debrecen 64,35 km-re A debreceni Nagyerdei park látványossága a ma is működő Víztorony, 1913-ban épült - az épületnek 34 m magas kilátója van. A Nagyerdő lombkoronaszintje felett rá lehet látni az erdőre, az Egyetemvárosra, és az egész Debrecenre.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.