Poiana Tapului település (Prahova megye) Központ: Busteni.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Kereszt Kis-Királykő Magyarázat - Gábor, hol írtam én olyant, hogy vasárnap a Kis-Királykőn geodobozt kerestem volna? Egyetlen rejtést sikerült ellenőriznem, a márványfotelnél elrejtett geodobozom a helyén van. Kis Kiralyko - Koszi. A citromos és a szerelem - Köszi Gábor a citromost, jól fog esni.
Kisvár KeresztvárBrassótól kelet-északkeletre, a Csukás-hegység északi lábánál, a Barcaság síkságának keleti szélén, a Nyén-patak mellett fekszik a körülbelül 6 km hosszan elnyúló Keresztvár község.
Kilátó Kurmatura-gerinc
Kilátópont - Kurmatura-gerinc
Csókás vára Harmadmagammal talaltam meg ezt a dobozkat - Kellemes kis seta, szep kilatas, nagy fu. Gyurgyalagok - Egy jó séta után értünk fel a fennsíkra, jó ideig nem is ott kerestük ahol kellett volna, de aztán elékerült. Az erősdi Csókás vár - Esős időben nem csoda, hogy egy kicsit sár is volt, meg csúszott is egy kicsit.
Marie Thereze-pad Bucsecs-hegység
A Marie Thereze-padot Domenico Tramontini olasz kőműves készítette, a olaszországi nagymamája emlékére, pihenőhelyként.
Vártemplom Prázsmár Elso kereses - Csodalatos hely, a doboz konnyen megtalalhato a leiras alapjan.
Villa a tömbház tetején Ragadó negyedA brassói Ragadó negyedben, a Rózsák partja mellett, egy nyolcemeletes tömbház tetején, egy kis villa található - hihetetlen, de az építkezés törvényes.
Tészla-tisztásA Tészla és a Dong-havas a Csukás északnyugati részén, elszigetelve magasodnak a környező alacsonyabb hegyhátak fölé.
Panoráma Sugariilor-völgy Bucsecs-hegység Szélkapu - Na, itt aztán rendesen fúj a szél.
Babarunkai vízgyűjtő Tatrangi víztároló - A víztároló feletti dombon, sok szúrós bokor között megtaláltam ezt a dobozt is. Feszültség a levegőben - A Csukás hegységből hazafele jövet, már sötétedéskor, megálltunk egy utolsó ladakeresésre. Sötétedéskor - A Csukás-hegységből hazafelé tartottunk, az idei Havasszépe-túráról.
Büdös-víz forrása
A Fenyős-tető oldalából ered a Büdös-víz nevű patakocska.
Nicolae Ioan-forrás Csukás-hegység Dobozcsere - Mivel kisgyerek is segített a keresésben, egy könnyű sétát választottunk, a Muntele Rosu-menedékháztól közelítve meg a forrást. Köszönöm a dobozcserét - Remélem tudom majd viszonozni, ha valamelyik általatok rejtett geodoboz karbantartásra szorul. Sikerélmény - Izgalmasnak indult a kirándulásunk, hiszen az öt hónapost is útnak indítottuk a Csukás csúcs felé.
Nagy-kő-havas csúcs Nagy-kő csúcs 7létrán át - A menedékházat a sárga sáv jelzésű ösvényen közelítettük meg, áthaladva a 7létrás kanyonon, kipróbálva az új létrákat. Kincs a geoládán kívül - Könnyűszerrel, GPS nélkül is meglett, hála a szöveges segítségnek. Brassó felett - Lenyűgöző kilátás, nem csak a helyszínen, hanem az oda vezető ösvényen is.
Fehér Torony Brassó Megvan - Megtalaltam. Hosszas keresgélés után megtaláltuk - A szemét tényleg hangulatromboló, de - lássuk be - legalább elriasztja az illetékteleneket a geo"ládától", így feltehetőleg hosszú életű lesz. Egy regi tartozas - Szegyen nem szegyen egyik legnehezebb brassoi dobozom volt.
Babele Cocora-hegy Bucsecs-hegység Kiruccanás - Vasárnap a Bucegiben túráztunk, és mivel ott jártunk megkerestem a geoládát.
A feketehalmi vár A feketehalmi vár - Egy ujra nagyszeru rejtes egy megerdekesebb varnal, ahol mar sokszor jartam, de akkor meg nem kerestem a ladakat, amig a csapat a Kotla gerincet jarta. Hatórás szép kirándulás - A várat Feketehalomról indulva a kék pont, kék vonal, kék háromszög jelzésen közelítettük meg, csak egyszer tévesztve útvonalat. Piknik a várromon - Többnyire megborzongat, ha mesélő kövek közelében járok.
Poján-kőA Poján-kő fenyők fölé emelkedő tetejére érdemes kimászni, bár nem vezet rá jelzett ösvény, és a megközelítés sem veszélytelen.
AldobolyAldoboly neve első ízben 1461-ben jelenik meg oklevélben, Feldobollyal együtt, 1567-ben Aldobolj néven írják.
SZNM 12 Emlékoszlop Kökös Innen kezdodott... - Innen kezdtem felfele a SZNM-t egy kodos zimankos december vegi reggelen. Visszafele - Visszafele kezdtük a "menetelést". Kicserélt kerítés - Másodszor tértünk vissza, de ezúttal is sikertelenül kerestük a dobozt.
Zárt-tisztás Királykő-hegységA Zart-tisztas a Kiralyko-hegysegben talalhato, 1800-1990 m-es magassagban, a Kozepov kozvetlen szomszedsagaban.
Fekete templom Brassó Kis segítséggel - Megtaláltam kis segítséggel, most már tudom hol kezdődik a kerítés, elég relatív. Kis segitseggel - Megtalaltuk Aronekkal, es kis segitseggel. Megtaláltuk - Még márciusban megtaláltuk.
Kostila-Nagy-párkány Bucsecs-hegységAz aki igazan megszeretne ismerni a Bucsecs sziklavilagat, annak kotelezoszeruen be kell jarnia a Kostila parkanyat is.
Várpanoráma Törcsvár Rálátás - Valóban nagyszerű a rálátás a kastélyra, innen még nem volt fotóm.
Toplós-kútA Toplós-kút a csernátfalus Hát-tető alatti tágas völgyben, a Hegyes-hegy gödrében található.
Csukás-csúcs Máodikként, ugyancsak rögtön - Az a pár másodperc, amig a trikolorral bíbelődtem igazán nem számít, most az egyszer Péternek kedvezett a szerencse, ő nyúlt a helyes lukba hamarább, ennyi az egész. Csúcs - Felértünk a csúcsra, de a dobozt nem sikerült megtalálnom, pedig szerintem ott kell legyen valahol. Megcsináltuk - Helyesbítek, nem a geodobozt találtuk meg, csak a tartalmát.
Serbán malma Göndör hídjaEgyike azon malmoknak, amelyek a napjainkig fennmaradtak, a Salamon-kőnél épült egykori turistaház mögött, amit sokan még vengéglőként láthattak működni.
Ördögpataka zuhatagai Keresztény-havasAz Ördögpataka a Köszörűpatak egyik, baloldali mellékvize, egy bővizű csermely, mely négy zuhatagot is képez (három nagyobbat).
Tamina-vízesés Ott voltam - Ott voltam a rejtesnel. Minikanyon - Egy csodálatos, ragyogó napsütésben kerestük fel ezt a csodaszép kanyont.
Bölényrezervátum Bodzavám Állatkert? - Végigtapogattuk a rejtek-hintát, de semmi sehol. Napozó bölények - Hiába vártam, a nagy lomha bölények semerre sem mozdultak, csak süttették magukat az őszi nappal. Bölények - Mióta utoljára voltam itt, eléggé megfutotta a belépő ára, egy kicsit hozzávettek.
Jepii-völgy vízesései Bucsecs-hegység Vízesések - A túránk második napján ragyogó napsütésben indultunk a Caraiman-kereszthez, a Babele menedékháztól.
Zernyesti-szoros Királykő-hegység Ott ahol ket fiatal elet kerekbe torott - Szamtalanszor jartam mar a Zernyesti-szorosban, de most kihasznalva, hogy egynehany csaladnak a szorost kellett ismertetnem, igy meglett a ladacska is. Szurdok - Tényleg egy gyönyörű szoros. Impozáns rejtekhely - Nagyon jól megfigyelhetőek a gyűrődések, melyek hol lefele, hol felfele görbülnek.
Szulák-nyereg Fogarasi-havasok Szulák-nyereg, románul Saua Racorele, Fereastra Racorelelor - a racorele (Convolvulus arvensis) az apró szulák gyomnövény román elnevezése.
Vártemplom Sepsiszentgyörgy Falban - Habár a GPS odébb, már a kopjafáknál jelzett, könnyen megkerült a doboz. Emlékezés - Még egész fiatalként pont itt a várfal tövében beszélgettünk az élet nagy kérdéseiről. Sepsi 1 - Nagyon szép és csendes környék.
Kőember Felsőkomána A Kőember-szikla a Komána-völgy északi oldalában található, rögtön az erdei út felett.
Sziklakapu Ürmösi határ-patak Az Ürmösi határ-patak, jelenlegi nevén Ürmösi Töpe-patak fejének baloldali ágán egy érdekes sziklakapu található, mely alatt átfolyik a víz.
Bronz Vilma Sepsiszentgyörgy Bronzba ontott no - Vetro Artur alkotasa.
SZNM 6 Dálnok Szekérkerekek - Menet túl világosság volt, ezért hazafele kerestem s találtam meg. VII. Állomás - Megtaláltuk a panziót, Dózsa György szobrát, a tulipánt is, de a kő ki volt hengeredve a rejtek elől és a doboz nem volt benne. Reménykedtünk - Az előző - elég régi - bejegyzést olvasva, reménykedtünk, hogy mára már sikerült pótolni a hiányzó ládát.
Királyhalma 1396-ban tűnik fel az oklevelekben, templomról nincs adat, de a XV-dik századig katolikus lakói voltak.
Székely Nemzeti Múzeum Sepsiszentgyörgy Évmilliók üzenete - Szeklerland. Estefele - Már esteledett, amikor a múzeumhoz értünk. Múzeumi kamera - Nem messze a rejtekhelytől parkoltunk, majd sétálgattunk a múzeum fele.
Református templom Fotosmartonos Az 1567-i regestrumban Fotos 10 kapuval, Martonos 11 kapuval szerepel, 1602-ben Fotos a neve, középkori templomról nincs adat.
Római katolikus templom Sepsiköröspatak Római katolikus templom - Sepsiköröspatak
Sündisznó-szikla Ürmös Cigánytelep van a tövében - Megtaláltam, kár, hogy cigánytelep van a tövében. Tenyleg sundiszno - Mivel az urmosi templom zarva volt (nem szeretem a zarakat) igy felkerestem a sundisznot, cigany kornyezetben.
Egykori gyógyfürdő Alsóvenice Alsóvenice egykori gyógyfürdője a falutól 3 km-re keletre található, a Dosul Magurei nevű domb északnyugati lábánál.
Borvíz fürdő Bölön 2014-ben, a Borvizek útja projekt keretében korszerű kezelőközpont épült Bölönben.
Állomás környéki tavak Sepsiszentgyörgy Ami mar csak a romantika volt akkor - Sajnalom, hogy mennyi szemettel szembesultem. Olt - A rejteket megtaláltam, de a dobozt, sajnos nem. Tomenti romantika - Tesztelek egy uj rejteket ott, es ha bevalik, ujratesszuk ezt.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.