Mislea település (Prahova megye) Központ: Scorteni.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Keresztút Csukás-hegység Kicsi kék emberke a krematórium közelében - A Gropsoarele-Zákány gerinc felől érkeztünk a helyszínre, miután elhaladtunk a közelben levő két krematórium mellett. Cukorkás doboz - Először jártam a Csukás hegységben, és szemem - szám tátva maradt a látványtól, amit nyujtott a hegy ebben az évszakban, meg is feledkeztem mindenről, úgy kellett figyelmeztessn Péter, hogy azert vannak rejtekhelyek is. Kicsikek es kekek - Nagyon sok arrafele az afonyazo no meg a havasszepe gyujtogeto (sajnos).
Szent Anna-sziklaA Szent Anna szikla az 1400 méteren felépült Alpes-szálló és a Királyi esztena-tisztás felé vezető utak kereszteződésének közelében található.
Királyhegy BodzavámAz 1A főúton kell menni Négyfalut elhagyva Ploiesti felé, Cheia üdülőfalu után találunk egy köves utatValea Stanii felé.
Ablak-párkány Bucsecs-hegységA Braul Portitei vagy az Ablak-parkany a Bucsecs-hegyseg K-i leszakadasanak egyik erdekes pontja, szikla kapuja.
Marie Thereze-pad Bucsecs-hegység
A Marie Thereze-padot Domenico Tramontini olasz kőműves készítette, a olaszországi nagymamája emlékére, pihenőhelyként.
Török mecset Bucsecs-hegység A természet oltárköve - Az Omul-csúcsról ereszkedtünk le, és mielőtt "hazafele" vettük volna az irányt, felkerestük a Török mecsetet. Müzein - Tényleg egy egészen más sziklatömb mint a Bucsecsben megszokottak.
Panoráma Szarvas-völgy Bucsecs-hegység Szarvast nem láttunk - Gyönyörű kilátás fogadott.
Hegyes-szírtHa már vetted a fáradtságot és kiugrottál a Costilla menhelyhez nem éri meg kihagynod a Hegyes Szírtet (Țancul Ascuit), ugyanis a menhely fölött közvetlenül tornyosuló hegyes szikla szirtről még gyönyörűbb kilátás nyílik a Costilla hatalmas sziklafalaira (balról → jobbra): Kis szírt (Țancul Mic), Sasok fal (Peretele Vulturilor), Costila völgy (Valea Coșrilesi), Costila fala (Peretele Coștilei), Sárga völgy (Valea Gălbenelor) Megéri ide kimászni ha már eljöttél a menhelyig.
Habos-völgy vízesése Bucsecs-hegységSzámtalan alkalommal végigmentem a Jepii vagy Caraiman-völgyben levő útvonalon, fel a Babele-menedékházhoz vagy lefelé Bustenibe.
Tészla-tisztásA Tészla és a Dong-havas a Csukás északnyugati részén, elszigetelve magasodnak a környező alacsonyabb hegyhátak fölé.
Panoráma Sugariilor-völgy Bucsecs-hegység Szélkapu - Na, itt aztán rendesen fúj a szél.
Fenn a volgy felett Nagy Boglya Bucsecs-hegység A mászkálás minden percét értékeltem - Bustényből indultam, a kabinos drótkötélpálya indító állomásától. Nagy Boglya - Szaraz-volgy - Engem is megkisertett a nagy melyseg a Nagy Boglyarol, hogy onnan repulhessek egyet a nagy semmibe. Egyre nagyobb a bakancslista - Igen, a Nagy Boglyára mindenképpen vissza kell még térni.
Nicolae Ioan-forrás Csukás-hegység Dobozcsere - Mivel kisgyerek is segített a keresésben, egy könnyű sétát választottunk, a Muntele Rosu-menedékháztól közelítve meg a forrást. Köszönöm a dobozcserét - Remélem tudom majd viszonozni, ha valamelyik általatok rejtett geodoboz karbantartásra szorul. Sikerélmény - Izgalmasnak indult a kirándulásunk, hiszen az öt hónapost is útnak indítottuk a Csukás csúcs felé.
Jepii-völgy vízesései Bucsecs-hegység Vízesések - A túránk második napján ragyogó napsütésben indultunk a Caraiman-kereszthez, a Babele menedékháztól.
Kostila-Nagy-párkány Bucsecs-hegységAz aki igazan megszeretne ismerni a Bucsecs sziklavilagat, annak kotelezoszeruen be kell jarnia a Kostila parkanyat is.
Muppets gömbkövek ChiojduA játékvezető nevezte el, nagyon találóan, ezeket a csodálatos formákat Muppetsnek.
Vaskereszt a Costilán
Annak ajánlom ezt a helyet aki nem fél attól, hogy letérjen a turista ösvényről és hatalmas falak tövében, iszonyatosan szép kilátás mellet, egy csendes helyen szeretné élvezni a Bucegi szépségét, nem a Babele és a Sfinx turista forgatagában.
Lépcső-csúcs Egy jo lada ami vekony - A G C betukot nem talaltam de az ablakot azt igen, igy meglett a lada is.
Ördögmalom-vízesés Bucsecs-hegység Ujra a Bucsecsben - Elindultunk a vizeses iranyaba, ami nagyon megerte, csak nagyon esett az eso, es igy a tobbi nem lett meg. Nem volt olyan nehéz - Már nyílik a rojtos harangvirág, a tárnics, és még találni egy-két elmaradt sáfrányt.
Babele Cocora-hegy Bucsecs-hegység Kiruccanás - Vasárnap a Bucegiben túráztunk, és mivel ott jártunk megkerestem a geoládát.
Láncoknál Csukás-hegységA Csukás-hegységben, a Zákány-gerincen észak felé haladva, miután átmentünk a Réz-híd alatti kis nyereg-szoroson, egy sodronykötéllel biztosított sziklapárkányra jutunk, melynek a Láncoknál a neve.
Omul-csúcs Bucsecs-hegység Itt a bizonyíték - Tényleg sok zerge van a Bucsecsben, az Omul-csúcs környékén. EKE-tábor 2015 - A tusnádfürdői EKE-tábortól, reggel 5 órától, 125 km-t buszoztunk Bustényig majd innen gyalog a Molnár (Morarul) völgyön jutottunk fel az Omul csúcsra. Ember-csúcs - A rejtekhely körül annyian voltak mint a somlyói búcsún.
Szfinx Babele Bucsecs-hegység
Transzbucsecs 1 - Miután már elég sokat hallottunk meg olvastunk erről az új útról ideje volt kipróbálni is. Ki korán kel - Későn indultunk útnak, nem számoltunk avval a csúcsforgalommal, ami Busteniben volt, mikor gyalog gyorsabban lehetett haladni, mint autóval.
Caraiman-vízesés Bucsecs-hegységA kék kereszttel jelzett, Busteniből a Babele-menedékházhoz vezető túraútvonal mentén, a Jepii Mici (Caraiman) völgyében levő patak vize folyamatos esésben van.
Vízesés a Vágy völgyében Bucsecs-hegységA vágy forrása, románul Izvorul Dorului, nevű patak a Vanturis- és a Varful cu dor elnevezésű hegyek oldalaiból ered.
Csukás-csúcs Máodikként, ugyancsak rögtön - Az a pár másodperc, amig a trikolorral bíbelődtem igazán nem számít, most az egyszer Péternek kedvezett a szerencse, ő nyúlt a helyes lukba hamarább, ennyi az egész. Csúcs - Felértünk a csúcsra, de a dobozt nem sikerült megtalálnom, pedig szerintem ott kell legyen valahol. Megcsináltuk - Helyesbítek, nem a geodobozt találtuk meg, csak a tartalmát.
Peles kastélyBrassótól 40 km-re délre, Sinaia üdülőhely hatalmas, romantikus hangulatú parkjának közepén áll Románia leglátványosabb kastélya.
Kreutzburg vára BodzavámAz 1A főúton kell menni, Négyfalut elhagyva, Ploiesti felé, Cheia üdülőfalu után találunk egy köves utat Valea Stanii felé.
Nagyvár Keresztvár Brassótól kelet-északkeletre, a Csukás-hegység északi lábánál, a Barcaság síkságának keleti szélén, a Nyén-patak mellett fekszik a körülbelül 6 km hosszan elnyúló Keresztvár község.
Erdeifenyők között Barcaszentpéter Pedig van ösvény - A kep bal közepésről indultunk a folyó mellől. Örülök, hogy van - Egy szóval sem mondtam, hogy nincs ösvény. Türelmesen - Türelmesen megvártuk, amig elvonult a júhnyáj.
Evangélikus erődtemplom Szászhermány Köszönjük - Köszönjük az ellenőrzést, Hangyalka és Imecs. Egy barcasagi templomvar - A prazsmarival, bodfalusival mintegy ekkovei a templomerodoknek a Szaszfoldnek ezen videken. Kivágott fa? - Vasárnap délutáni csend, alig volt valaki a szaszhermanyi vár körül.
Szent László-köve Bodzakrasznai-szoros A Szent László-köve Kovászna és Bodza megye határán, az egykori Magyarország és Havasalföld államhatárán, a Bodzakrasznai-szorosban magasodik a szurdokvölgy fölé.
Rakodó források Már 2 éve voltam itt - Most újból kirándultam erre, s gondoltam, bejelentem, hogy megvan. Öreges-üreges fa - Alapos keresgélés után két gyanús fa maradt.
Erdenburg Barcarozsnyó Barcarozsnyó és Keresztényfalva között, közvetlen a Barca patak bal partján fekszik Erdenburg megrongált maradványa.
Gespreng-hegy Brassó A Gespreng-hegy közvetlenül az Árvaleány-templom mellett emelkedik, délnyugatra.
Brontosaurus háta-sziklakilátó A Brontosaurus háta egy sziklakilátó, mely 90 m távolságra van a Bálványkőtől.
Aranygödör-kilátó Keresztény-havas Aranygödör-kilátó és zsomboly (Groapa de Aur) - Keresztény-havas.
Fekete templom Brassó Kis segítséggel - Megtaláltam kis segítséggel, most már tudom hol kezdődik a kerítés, elég relatív. Kis segitseggel - Megtalaltuk Aronekkal, es kis segitseggel. Megtaláltuk - Még márciusban megtaláltuk.
Toplós-kút A Toplós-kút a csernátfalus Hát-tető alatti tágas völgyben, a Hegyes-hegy gödrében található.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.