Dreptu település (Neamt megye) Központ: Poiana Teiului.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Hideg-kút Gyergyószárhegy A pihenő - Munka után sürgős volt megtalálnom a güdüci dobozokat, nehogy valaki lekörözzön :) Leányunknak első sátrazási helye volt ez, féléves korában. Sokadalom - Nagyon sokan voltak a forrás környékén.
Bölcsesség kútja GyergyóremeteA Bölcsesség kútja Gyergyóremete község központjában található, a Bánya út és a Kő-patak kereszteződésénél.
Szurdok-kő Békás-szoros A negyedik találkozó alkalmával - A negyedik Rejtekhely vadászat Erdélyben találkozó alkalmával találtuk meg ezt a ládát is, szintén csapatmunkával. Nagyon tetszett a rejtek - A felelmetes sziklafalak gerincen megtalaltuk a kevesbe latogatott ladat. A nap harmadik ladaja volt ez - Egy csodalalatos, ugyanakkor felelmetes elmeny volt innen latni a Bekas-szorost.
Likas-zsomboly Ködpaplan felett - Számtalanszor voltam itt, családunk minden férfi tagja szeret leereszkedni a zsombolyba, főleg kijönni onnan :) Meglepődtünk, mikor megpillantottuk alattunk a véget nem érő, puha, fehér paplant, melyből csak a merész csúcsok emelkedtek ki. Elmulasztottam feltölteni a képeket - Ezt a geodobozt nem igazán lehet megtalálni gps nélkül. Jégdrapériák - Köszönjük a fotókat, a jégdrapériák nagyszerűek.
Nagyhagymás-csúcs Lobogjon a hajunk - Tudod aki rejtette, ugyan lobogott a haja a szelveresben, ugy jo 30 ev regisegben, de most mar csak torulkozovel fesulkodik. Fehér-mező és íróalkalmatosság - Ha nem sikerül, majd teszek én, mert előreláthatólag még 3-4-szer megfordulok ott a tábor idején. Világítás a Nagyhagymáson - Édesapámra emlékeztünk a keresztnél.
Gyergyót őrző Piricske A Güdüc-patak völgyéből a Pricske tetejére - A Güdüc-patak völgyéből indultunk, a gyergyószárhegyi barátaimmal.
Angyaljárás Gyergyószentmiklóson Angyalláda - Késéssel ugyan, de annál nagyobb izgalommal és örömmel kotortam elő a legigazibb kincsesládát, és a benne rejlő szívhez szóló ajándékot.
Kaszinó és gyógyfürdő DornavátraA dornavátrai kaszinót Peter von Brang bécsi építész tervei alapján eklektikus stílusban építették 1898-ban, német neoreneszánsz elemekkel, a badeni kaszinó mintájára.
Veres-kő Gyergyótölgyes Sajnos - A ládát, dobozkát, sikerűlt TÚL JÓL elrejteni. Gratula az első megtalálónak - Gratulálok a geodoboz megtalálásához.
Alsó-szoros Kis-Békás Érdekes vízesés - Igaz, ezt a rejtekhelyet aranytartaléknak szántam, de most bejelentem. A nagy X - Őszies színekbe öltözve találtuk a vízesést. Meli és jkgabor - Ezt a geodobozt az egyik rejtekhely-találkozó alkalmával rejtettem el.
Pierre Curie-forrás Borszék Csütörtököt mondott a forrás? - Pedig igyekeztem azonnal, még május elsején, szombaton este elkészíteni az új rejtések weboldalát. Nedves - A beton völgy felőli része enyhén nedves volt, de semmi kóstolási lehetőség nem volt. Lehet nem állandó a hozama - Hasonló tapasztalatunk volt a Tündérkert bejáratánál levő parkolóval szemben található Petőfi-forrás vizével.
Örmény templom Gyergyószentmiklós Sétányt alakítanak ki a templom körül - Területrendezési munkálatok kezdődtek a gyergyószentmiklósi örmény templom fala mellett.
Gyerekkor utcája MaroshévízA Gyerekkor utcája egy maroshévízi utca, melynek betonfalát gyerekek festették ki színes gyerekrajzokkal, 2020-ban, egy számukra kiírt projekt keretében.
Both-vára Gyergyószentmiklós A doboz a helyén van - A tornác alatt találtam egy X-et. Térdre borulva, a kápolna előtt - Több alkalommal jártam már itt. Jó kis kaptató vezet fel ide - Az ösvény mellett iszalag bokrok vannak.
A Jeges-barlang felett Borszék Hűsítő - Nem volt könnyű megkapni a dobozkat, de legalább érdekes volt. Huvosre teve - Igazan izgalmas volt e jegesbarlang.
Mosógép BékásszorosBékásszoros település nyugati végében, a Súgó-szoros Természetvédelmi Terület bejáratától nem messze, közvetlenül az út mellett, a Békás-patak medrében egy fából ácsolt mosógépet találunk.
Lapos-patak vízesései Békás-szoros Záróakkord-rejtés a vízeséseknél - A mini Rejtekhely-találkozó záróakkordjaként, a Lapos-patak vízeséseit mutattam meg a túratársaimnak. Vízesés sorozat - Eléggé eltelt az idő a Mária-kőnél, de nem baj.
A katona kucsmája Csalhó-hegység Rejtés után 6 évvel - Bár elég gyakran megfordulok a Csalhó-hegységben, és voltam egy párszor itt is, az utóbbi években valahogy kimaradt ez a hely.
Bagolyvár Borszék Bunkerek és a rejtek - Hmm, pedig úgy érzem, hogy elég jól leírtam. Jól elnéztük - Elértünk a kereszthez, megpihentünk, de semmi sem jelölte a Bagolyvárat. A két bunker és a kilátópont helye - Hát, a keresztnél már nem igazán van szükség útjelzőre.
Csalhó-kolostorA Csalhó-kolostort 1992-1993 között építették, és az Urunk színeváltozása jegyében szentelték fel.
Fatemplom Gyergyótölgyes
Fatemplom - Gyergyótölgyes
Sáska-ház GyergyóremeteA gyergyóremetei Sáska-ház a község központjában, a Cseres Tibor tér 11 szám alatt található, ma a katolikus egyház tulajdona.
Ó-sáros fürdő Borszék Feredő - Volt szerencsém megfürödni a medencékben.
Felső-mező Hagymás-hegység Felhők között - A borús idő miatt választásunk ma a Hagymás-hegységre esett.
Kis-Békás-vízesés Akár életveszélyes is lehet a hely - Kevéssel sötétedés előtt érkeztem a Békás-szorosba. Kezdem sejteni, hogy hol lehet a geodoboz - Elfelejtettem megírni, hogy a vízesés alatt állva megpróbáltam lemérni a koordinátákat. Érdemes volt másodszor is visszatérni - Az egyik barátom túrázni, kirándulni akart ezen a hétvégén, ezért megkért, hogy egy látványos helyet mutassak neki a közelben.
Szárhegyi haranglábA szárhegyi harangláb a Csengettyű utca és a DN12 jelzésű nemzeti út kereszteződésénél található.
Felső-szoros Az üreg vonzása - Egy kellemes, hangulatos, közös túra napot zártunk a szorosban. Jégpadok - Gyönyörű a rétegesen felfagyott Kisbékás medre, a helyenként feltörő, örvénylő víz.
Sugó-szoros
Későn jelzett a gps - Későn jelzett a GPS készülékem, így egy völgyel feljebbről indultam el. A negyedik találkozó alkalmával - A negyedik Rejtekhely vadászat Erdélyben találkozó alkalmával találtuk meg ezt a ládát is. Csoportmunkaval talaltuk meg - Ezt is a negyedik rejtekhely-vadaszat talalkozo alkalmaval.
Örmény kripta Gyergyótölgyes
A gyergyótölgyesi örmény kripta egy hatszög formájú történelmi épület, melynek három szintje van: alagsor, földszint, és egy kis (harang)tornyocska.
Sugó-kő kilátópontA Sugó-kő a Munticsel - Sugó-szoros természetvédelmi területen, a Hargita megyével szomszédos Neamt megyében található.
Jézer-tó Kelemen havasok Szemerkélő őszi esőben, nyáron - A Transzkelemen egyik célpontjaként jelöltem meg a tavat, bár jártam már itt, azért nem akartam kihagyni, mert nagyon szép látvány, nekem nagyon tetszik. Hibrid nagy fulekkel - Ez egy nagyfulu nyestkutya. Havasszépe - Sokszor megcsodáltuk már a tavacskát, a víz sajnos egyre kevesebb benne.
Déli fal Mária-kő Békás-szoros Rejtők napja a Mária-kő tetején - Miután lejárt a túra, és véget ért május elseje, jutott eszembe, hogy milyen nap is volt. Új helyzetkép a déli kilátón - A Mária-kő nyugati sziklafalán levő panorámás kabint indultunk megnézni, de menet közben ellenőriztem a déli kilátópont rejtését is. Panoráma - A panoráma kabintól csak egy rövid kis séta a déli kilátó.
Törpenyír Borszék Betula - Úgy tudom, hogy törpenyír még megtalálható a Szentkirály melletti Borsárosban is, meg a Tusnádfürdő melletti Közép-patak lápban is.
Barlangi forrás Gyergyóditró
A gyergyóditrói Barlangi-forrás szomszédságában található a Szent Ioachim-ház és az Anna-kápolna.
Bor-kút-forrás BélborA Bor-kút-forrás Bélbortól észak-északnyugatra található, a Bor-kút-patak völgyében.
Rekettyés-csúcs Kelemen-havasok Jézer-tó és Rekettyés-tető - Egy kis vasárnapi 25 km-es séta.
Rez-nyaka Gyergyóditró
Rez-nyaka, Gyergyóditró környéki túraösvények kiindulópontja.
Borvizfürdő Gyergyóremete Feltűnő a környezetben - A Kecske-túrára menet itt találkoztunk a résztvevőkkel. Egy kis útba igazitás - Jó helyen kerestétek csak egy kicsit mélyebbre kellett volna ásni. Magas fűben - A fürdő környéke feltűnően rossz állapotban van.
Katonasír az Áldomás-pataka aljában Négy magyar honvéd sírja felett felállított emlékkereszt.
Katolikus templom Csíkszenttamás 1748-tól tervezik az új csíkszenttamási templom építését, amely a régi romjainak felhasználásával el is készül 1777-1776 között.
Bucsin-tető Bucsin-tető - Délelőtt a Rabsonné vára közvetlen közelében levő, legendás Pakulárkő kilátópontjánál rejtettem geoládát, majd Gyergyószentmiklós felé kerültem hazafelé. Bucsin - Csak egy zacskot talaltam. De megvan a láda - A Mezőhavas túra után kőnnyen megtaláltam ezt a ládát.
Felső-Nyírkert Gyergyócsomafalva A Felső - Nyírkert tanösvény a Maros bal partján, a Holtágon belüli területen létesült, a környék helytörténeti nevezetességeit és természeti értékeit mutatja be.
Porgyos-tető Csíkjenőfalva Csíkjenőfalvától északra, a Porgyos-tető körül, az Olt által kirajzolt törésvonal mentén, több borvízforrás van, egykor népi fürdő is működött.
Négy ismeretlen magyar honvéd sírja Hegyes-havas Négy ismeretlen magyar honvéd sírja - Hegyes-havas, 1944 augusztus-szeptember.
Kis-Beszterce Elkallódott - Sajnos ennek a ládának annyi. Karbantartás, geodobozok és a papné - Nem tudom, hogy ki lehet a társrejtő, viszont István tudom, hogy élete kalandját éli a minden lehetőségek országában. Karbantartás, pápánás - A társrejtő természetesen a rejtő társa.
Lövészárok Gyergyótekerőpatak A Gyergyótekerőpataktól kelet-délkeletre fekvő dombokon több helyen is találunk lövészárkokat.
Rudolf Stuter bajor katonatiszt sírja Egy német, valószínűleg bajor katonatiszt, Rudolf Stuter sírja.
Völgyzáró gát Ratosnya A ratosnyai épülő víztároló Ratosnya községtől észak-északkeletre, sziklás környezetben található, a Szék-, Tiha- és Középső-patakok összefolyásától délre, 1 km-re.
Újfalvi kőbánya Bazaltos - Érdekes a vulkáni kúp maradványait fentről szemlélni.
Hét német katona sírja Tarhavas-patak hídja A Tarhavas-patak 12/a úti hídjánál kivégzett 6-7 német katona sírhelye, melyet még nem jelöl emlékkereszt.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.