Valea Sanpetrului település (Maros megye) Központ: Mezőpagocsa.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Református templom GöcsA hagyomány egy kápolnáról tud, amelyet még a katolikus korban remeték alapítottak, Szent István-kápolna, és amely búcsúhely volt abban az időben.
Toldalag1268-ban Toldalaghnak, 1432-ben Tholdalagnak írják a források a nevét.
Harangláb Református templom Körtvélyfája Kis kitérővel - Gernyeszegen dolgoztam és mielőtt visszaindultam volna még felkerestem ezt a rejtekhelyet, ha már ilyen közel található. Impozáns facsonk, kikandikáló geodoboz - Marosvásárhely felől Szászrégen irányába haladtam.
Bernády-ház MarosvásárhelyA Bernády György Közművelődési Központ, rövid nevén Bernády-ház, 1994 november 4-én nyílt meg, Marosvásárhelyen, a Baross (Horia)-utca 6 szám alatt.
Állatkert Somostető Marosvásárhely Ideiglenes pet előforma - Ma elindultam egy új rejteket keresni, a már előkészített nagyméretű, családbarát geodoboznak. Állatok körűl - Guvidos bezártságunkban erre tekeregtünk, szerencsére az állatkert területe nagyot nőtt. Somos-tető - Séta közben sikerült megtalalni az egyik rejtekhelyet.
Református templom Backamadaras Megint bodobácsok leptek el mindent - A rejtek körül is sok volt a bodobács, de mégis sikerült egyből a dobozt kitapogatnom anélkül, hogy érintettem volna a bodobácsokat.
Dávid Ferenc téri unitárius templom Marosvásárhely Minden sarkon jártam már - De még követ sem találtam, nemhogy dobozt. Rejtekhely és rejtek - Gyakori a félreértés, sokan még mindig eltévesztik. Utólagos moderáció - Friss bejegyzés alapján, úgy néz ki, hogy eltűnt az általam itt elrejtett geodoboz.
Pseudosphaera Marosvásárhely Felületes keresők, összetévesztett dobozok - Sajnos, megint eltűnt a doboz. Még azért is, újrarejtve - Egy esti séta alkalmával nyolc geodobozt rejtettem újra a környéken. Negyedik doboz - Nem az én rejtésem, hát megkerestem.
Székelykapu ErdőcsinádErdőcsinád délkeleti bejáratánál nagyméretű székelykapu üdvözli az érkezőket, 2013 április 26-án avatták fel.
Jedd temetője Újra - Tettem egy új dobozt a rejtekhelyre, és ha eltűnik, akkor keresek egy másik helyet. Az új doboz - Most már megtaláltuk a dobozt. Meg itt is jar a mugli - Babberci vitt fel kocsival.
László István síremléke Vámosudvarhely Favágók - A dobozt rejtő fának nyomát sem találtam, köszönöm a fatolvajoknak. Járt utat járatlanért el ne hagyj - Vészesen közeledett a sötétedés időpontja, így sokat nem töltöttem az időt a székelycsókai református templomnál. A síremlék legalább megvan - Az eredeti koordináta odébb tesz, az erdőbe, és ott semmit sem találtunk.
Zsidó temető MarosbogátA marosbogáti zsidó temető a település északkeleti részében, a Keménytelke felé vezető út mellett található, közvetlenül a Maros folyó, illetve a vasútvonal feletti dombon.
Idődoboz pavilonok MikházaAz Idődoboz pavilonok a Mikházi Régészeti Parkban találhatók, a településtől délnyugatra, a római kasztrum és a régészeti park között.
Pusztaalmás1256-ban Almás néven jelentkezik az okiratokban és úgyszintén 1432-ben is.
Mária Levendula Dicsőszentmárton2023-ban, a dicsőszentmártoni Lavanda di Maria levendulás június 23 és július 9 között fogadja a látogatókat, hétfő-kedd 16-20, szombat-vasárnap 9-21.
Árokalja váraA Mezőség északi felében, a Szamosmelléki dombvidék Sajói ágában, az itt északnyugatra tartó Sajó bal partján fekszik Árokalja község.
Unitárius templom Nyárádszentmárton Mégis ott van - Most először jártam úgy, hogy előbb "oda" nyúlok, de bíztos máshol lesz s hát láss csodát. Fej fölött - Felnéztem és megláttam a dobozt.
Csere-erdő Marosvásárhely Csere-bere nélküli megtalálás - A Segesvári út felől, a Hideg-völgy aljából indulva és megkerülve az új lakónegyedet, érkeztem a rejtekhely közelébe. Tájfutás a Csereerdőben - Egy nagyon érdekes eseményen vettem részt, egy tájfutó versenyen. Eltűnt, de nem rejtettem újat - Eltűnt ez a doboz, de nem rejtettem újat, mert a közelben van a Szelídgesztenyés rejtés.
Római katolikus templom Marosszentgyörgy Egy újabb jó rejtés - Előbb nem ültem le a padra mert nedves volt, cipőfűzőkötést színlelve végigtapogattam az elérhető helyeket, de nem volt ott a doboz. Mókusok, fürjek, és kutyák - Igyekeznem kellett, mert lassan sötétedett.
Barlangsír KerlésKerlést elhagyva a Sajósárvár felé vezető út bal oldalán egy kanyarban meredek sziklafalban furcsa nyílások tátonganak.
Ótordai kastélytemplom Torda Zárt kapuk - A templom kapuja sajnos zárva volt. Atutazoban, ladakeresoben - Otletes kis rejtek, hamar megkerult. Ahol az asszony az úr - Miután a nap első felében megmásztam a Tordai hasadék vasalt mászóútját, majd geodobozokat rejtettem a tordai sós tavaknál, eljött az ideje, hogy megkeressek néhány geodobozt is.
Bolyai János első sírhelye Marosvásárhely Egyre jobban tetszik - Gondoltuk, hogy ha mar itt vagyunk a temetoben, ahol megkerestuk a Bolyai almafaja geodobozat, akkor mar ide is feljovunk, hogy megnezzuk es megtalaljuk ezt a geodobozt is. Tenyleg nem kellett sasszem - De ez volt az erdekes is benne. Egy újabb Bolyai - Első geoládás találatom Bolyaiékhoz kapcsolodik.
Arborétum tulipánfái Árokalja Tulipánfák - A gps természetesen a lezárt kapuhoz irányított. Tulipánfák megvannak, de a dobozt nem találtuk - A koordináták alapján hamar megtaláltuk a tulipánfákat, meg a kettős tulipánfát is (gondolom azt amelyiket kell).
Magányos tölgy SzászrégenA Magányos tölgy Szászrégen északnyugati részében, a Kerek-erdő (Ziegenwald) nyugati szélén található.
Kemény-kastély MarosvécsMarosvécsre érkezve, már messziről feltűnik a falu fölötti dombon, a lombos fák övezte, egykori reneszánsz várkastély.
Ali pasa halmai Kereshető - Tényleg nem volt a helyén a doboz. Köszönöm - Köszönöm, hogy ellenőrizted a rejtést, és tettél egy új geodobozt. Kincses utca a kincses dombokhoz - Az elmúlt napok esőzései után, végre kisütött a nap.
Körtekapu1319-ben villa Kurtuelkopu, 1334-ben Kurtuelkapu, 1642-ben Körtvelykapu néven jelentkezik az okiratokban.
Panoráma Maroskeresztúr Bűz - A temetőn keresztül közelítettem meg a rejteket. Drájvinozás a temetőben - Nyárádtő felől érkezve, hamarabb letértem a főútról, mint kellett volna.
Bodon-hegy Marosvásárhely Bodon-hegy környéki fotótémák - Bár ez a rejtekhely már a tegnapi napra be volt tervezve, a sötétedés miatt a mai napra maradt. Reg jartam - Gyerekkent eleg sokat jarkaltam arrafele, minden evszakban. Folytatódott a séta - Ha már ide vetődtünk folytattuk a sétát.
Joseph Haltrich-líceum Segesvár Az evangélikus vártemplomtól északkeletre található iskolát, az épület előtt elhelyezett tájékoztató tábla szerint, 1792-ben kezdték el építeni.
Arkhai szoborpark Magyarfenes Az Arkhai szoborpark Magyarfenesen, Bartha Ernő szobrászművész telkén található, hivatalosan 2014 június 29-én nyitotta meg a kapuit.
Loris-ház Segesvár A Loris-ház, kézművesek lakóháza, az Ónművesek utca 3 szám alatt található.
Nagyekemező vára A Küküllőközi dombvidék területén, a Nagyekemezői-patak mellett fekszik Nagyekemező község.
Kibéd Kibéd 10 km-re fekszik Szovátától, helyi posztóüzeméről híres.
Szervátiusz Múzeum Kolozsvár A Szervátiusz Múzeum a kolozsvári Szent Mihály Plébánia épületében, a plébániaházban található állandó kiállítás, melyet megnyitóját 1996-ban tartották.
Zsidó temető Segesvár Januári eső - Sötétben, ködben és szitáló esőben a legizgalmasabb keresgélni egy temetőben. Szögesdrótra akadva - Az ösvényről közelítettem meg a rejteket, a temető sarkánál. Mi nem találtuk - A Kőképet megkerülve mentünk le a temető sarkához.
Beszterce Beszterce virágzó kereskedőváros volt, a 12-dik században szász bányászok alapították.
Doboka-vár Várhegy Utban a Szilagysag fele - A Szilagysag fele menve nem hagyhattam ki a hires Doboka varat sem.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.