Szászcsávás település (Maros megye) Központ: Mikefalva. Szászcsávás román elnevezése: Ceuas. Egyéb neve: Csávás.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Bodon-hegy Marosvásárhely Bodon-hegy környéki fotótémák - Bár ez a rejtekhely már a tegnapi napra be volt tervezve, a sötétedés miatt a mai napra maradt. Reg jartam - Gyerekkent eleg sokat jarkaltam arrafele, minden evszakban. Folytatódott a séta - Ha már ide vetődtünk folytattuk a sétát.
Uzdiszentgyörgy1329-ben Zengurgy néven jelentkezik a forrásokban, majd 1344-ben Zentgurgthelke, 1461-ben Zenth Gewrg Siculorum formában.
Református templom Aranyosgerend Álcázatlan geodoboz - Szokásommal ellentétben, ma idejében indultam kincskereső kirándulásra. Templom - A templom kapujában találkoztam egy helybelivel, aki végigkisért míg körbejártam a templomot. Aranyosgerend - Kolozsvárról hazafele tartva megálltunk megnézni a templomot meg a közvetlen mellette levő Kemény-Bánffy kastélyt.
Virgil Marzea-ház SegesvárKézművesek háza az Iskola utca 8 szám alatt, épült a XVI-dik században, módosították a XVIII-dik században.
Erődített evangélikus templom Vessződ1332-ben plébániatemploma van, papja - a templom legalább egy évszázaddal régebbi, mivel a falu az 1200 előtti telepítések korából való - a mai templom a XIII-dik századi bazilikális templom utóda.
Református templom Nyárádszentbenedek Turkálni újból élvezet - Turkálni újból élvezet, mert így ezt is megtaláltam. Félreeső templom, utcára nyíló kapuval - Bár ez a rejtekhely nem esett az aznapi kincskereső kirándulásom útvonalába, a közelsége miatt tettem egy kis kitérőt Nyárádszentbenedekre. Mókus? - Marosvásárhely fele menet megálltam megkeresni a nyárádszentbenedeki református templomot, illetve az itt elrejtett dobozkát.
Teleki kastély Gernyeszeg Kell még próbálkozni - Szerintem ha még arra jársz, próbálkozz újra. Sikerült bejutni - A Teleki-kastély kapuja zárva volt, kapus sehol. Élő barokk kastély - Egy rendezvény alkalmából voltunk a kastélyban, így sikerült alaposan körbejárjuk.
Unitárius templom AlsóboldogfalvaÚjszékelyen felül, a Szurdokpatakának torkolatja előtt fekvő Alsó-boldogasszonyfalva következik, melyet a nép rövidítve egyszerűen Bodogfalának nevez.
Nyomáti sírkövek Megkövült kígyók - A két kígyó meg volt kövülve, úgyhogy bátran vettem elő a dobozt :-). Kígyók - Érdekes a sírfelirat, manapság már csak adatokat írnak fel a csilivili márványra, és mindent körbebetonoznak.
Gecse Dániel-forrás Marosvásárhely Hát - Nem éppen a legszebb hely Vásárhelyen, de a dobozka meglett. Ittam - Ittam, de nem izlett :). Bővíz - Nem is tudtam erről a forrásról, pedig sokat jártam a környékén.
Református templom Gagy Maganyos kis templom - Megtalaltam a dobozt, ugy nez ki, elsonek. Gyík van, doboz nincs - Énlakáról hazafele, gondoltuk megkeressük a geodobozt.
Lavenderland NagykendA nagykendi levendulagazdaságot 2015-ben alapították, 1,2 hektáron fekszik, ebből 50 árat levendula borít.
Miklóstelke Megtaláltam - A templom kulcsa a falu bejáratánál balra, a 99-es háznál van. Felújítási munkálatok - A templom körül nagyban folynak a felújítási munkálatok, állítólag az idén végeznek is.
Találkozás háza ZágorAz 1794-ben épült papilakot és az egykori tanári lakásokat 2007-2008 között részben újjáépítették és felújították.
Sáromberke tava Szép park - Irigylésre méltó szép park, nyáron igazán vonzó lehet. Második alkalommal - Ez a második alkalom volt, amikor a sáromberki halastavak mellett elrejtett geodobozt kerestem.
Evangélikus erődtemplom Küküllőkőrös Télvégi túra - Miután a szomszéd néni befejezte a tisztogatást a kapuja elött, előkerült ez a BabBerci-féle doboz is. Lelkes idegenvezető - Ennyire lelkes "idegenvezetővel" rég nem találkoztam.
Evangélikus templom Marosvásárhely Soha nem elég - Ha már a Vár sétány kellemes emlékeket elevenített fel, gondoltam megnézem az evangélikus templomot is. Nem tudtam eddig - Hogy itt is van egy templom, de most már igen. Csendes gumiszörny - Kellemes hely, csend van.
Református templom Székelycsóka Új doboz - Tettem egy új dobozt a székelycsókai templomhoz, a réginek hűlt helyét látva. Ez alkalommal futtában, de megtaláltam - Mivel BabBerci újrarejtette a székelycsókai eltűnt geodobozát, illetve pontosította a László István síremlék segítő információját, elhatároztam, hogy újra próbálkozom, és újra bejárom a nemrég már egyszer megtett útvonalat. Pap, papné - A gerinczről jövet valahogy csak be-bógeneztünk Csókába.
Koronka kilátója Ösvény - Miután átvergődtem a sűrű cserjésen, jöttem rá, hogy járható ösvény is vezet fel a kilátóhoz. Segédpontok - Érdemes letölteni a segédpontokat. Hogy történt, hogy nem, de megtaláltuk - Miután a kicsi unokahúgommal megnéztük a halacskákat és a szép tavirózsákat a Sapientia tavánál, eljöttünk ide is, hogy kimásszunk a kilátó tetejére.
KibédKibéd 10 km-re fekszik Szovátától, helyi posztóüzeméről híres.
Turbina-villanytelep Marosvásárhely Kemény dió a buszmegállóban - Ki kell várni azt a pillanatot, amikor az emberek épp szállnak fel a buszra. Eltűnt - Két-három hete ellenőriztem a dobozt és tartalmát, akkor még minden rendben volt. Rejtés - Ideje volt új dobozt rejteni, ma végre sor került erre.
Gyalogos híd és komp Mezőszentmargita Csodák csodája, elsőnek találtam meg - Amikor otthon vagyok, tízpercenként benézek a Rejtekhely-re, hogy nehogy elszalasszak egy új rejtést :-). Néhány óra eltérés - A Mihai Eminescu szobra - Marosvásárhely és a MOGYE Könyvtár - Marosvásárhely rejtekhelyeket én még a másik oldalról néztem ki.
Katolikus templom Nagyernye Már majdnem feladtam, de meglett - Legalább egy negyed órát kerestem, mire megtaláltam. Diót keresgélve az akácfa alatt - Nehéz nem annyira a rejtek megtalálása volt, hanem a geodobozt feltűnésmentesen elővenni és visszatenni. Kívülről - Feltaláltuk a külsőleg alkalmazható geodobozt, amit csak a zárt kapun kívülről lehet szagolgatni.
Dörgös híd KutyfalvaA Rövidek dűlő a kutyfalvi határ keleti részén található, nevét a földek rövidsége adta.
Székelykapu ErdőcsinádErdőcsinád délkeleti bejáratánál nagyméretű székelykapu üdvözli az érkezőket, 2013 április 26-án avatták fel.
Katolikus templom Jobbágytelke Hatalmas tuják takarásában - A hatalmas tuják takarásában feltűnésmentesen meg lehet keresni a geodobozt. Szemmagasságban - Nem emlékeztem a segítő információra.
Levendula KoronkaA koronkai levendula a bolgár levendulaként ismert Sevastopolis, az egyik legmagasabb illóolajtartalmú fajta.
Új városi strand Marosvásárhely Az első két megtaláló - Az első két megtaláló, ha a barátaimról van szó, nem volt jelen a rejtésnél. Szombat esti felderítés - Negyedik megállom az "Új városi strand" volt. Más vizek - Az utóbbi 10 évben vadregényes hely volt, majd 2018 körül nekiálltak bontani.
Alsó fenyős MakfalvaAz Alsó fenyős egy mesterséges fenyő telepítés Makfalvától északra, a Nagymagos erdejében.
Evangélikus erődtemplom Zágor Domáld után - Mitán elhagytam Domáldot, eljutottam a zágori evangélikus templomhoz. Lutheránus templom, papilak és Találkozás háza - Zágor evangélikus-lutheránus temploma a község központi részén, a főút mellett, az egyik kanyarban, az általános iskola szomszédságában található.
Állatkert Somostető Marosvásárhely Ideiglenes pet előforma - Ma elindultam egy új rejteket keresni, a már előkészített nagyméretű, családbarát geodoboznak. Állatok körűl - Guvidos bezártságunkban erre tekeregtünk, szerencsére az állatkert területe nagyot nőtt. Somos-tető - Séta közben sikerült megtalalni az egyik rejtekhelyet.
Tizenkettes-forrás Bucsin A Parajd és Gyergyóalfalu közötti, Bucsin-tetőn áthaladó, Kis-Küküllő völgyében vezető, DN13B-as jelzésű műúton több forrást is találunk az út mellett.
Ótordai kastélytemplom Torda Zárt kapuk - A templom kapuja sajnos zárva volt. Atutazoban, ladakeresoben - Otletes kis rejtek, hamar megkerult. Ahol az asszony az úr - Miután a nap első felében megmásztam a Tordai hasadék vasalt mászóútját, majd geodobozokat rejtettem a tordai sós tavaknál, eljött az ideje, hogy megkeressek néhány geodobozt is.
Református templom Agyagfalva 1510-ben plébániatemploma van, plébánosa, Máté alesperes név szerint is ismeretes, maga a templom régebbi - Építési idejét a XIII-dik századra teszik.
Fazekasok tornya Nagyszeben Megvan - Nagyon jo rejtek. Nincs már geodoboz! - Sajnos a Fazekasok-tornya melleti várfalból is eltünt a geodoboz. Nem korondiak - A tornyok, mármint kettő, teljesen fel van újítva.
Csukás vizesés Mészkő Egy nagyon forró napon - Egy szólóban megrendezett biciklitúra alkalmával jutottam el a Csukás vizeséshez.
Vármező Vármező Szovátától 20 km-re fekszik, halászcsárdáiról, több tucat tóból álló pisztrángtelepeiről híres.
Címeres kút Szászrégen A szászrégeni Címeres kút a Sós utca és a Főtér (jelenleg Petru Maior-tér) kereszteződésénél található, ez utóbbi útburkolatának szintje alatt.
Kőközi-szoros Torockó és Nagyenyed között az autóút áthalad a Kőközi-szoroson, az Enyed-patak jó 250 méter magasságú sziklafalak között tör át.
Harangláb Bözsefalva Hangulatos hely - Rugonfalváról jöttem jöttem át, felkeresni ezt a nyugis helyet. Erzsébet? Bözse? - Megkaptam a sebességkorlátozó táblát, a harangot (és a lábát).
Erődített evangélikus templom Sáros 1449-ben János bíboros oklevele szerint Szent Jakab tiszteletére szentelt temploma van, mégpedig a késő gótikus kor jellegzetességeit magán viselő egyhajós, tornyos templom.
Erked A XIII-dik században épül román kori háromhajós bazilikatemploma, a XV-dik században erődtemplommá építik át.
Kerci apátság Ezt a helyet kár kihagyni - Kercen még augusztusban voltam, de akkor nem tudtam, hogy szerepel a rejtekhely listán. Nagyon szép hely - A kolostor romjai között éppen a Kronenfest folyt.
Fedetlen fedeles híd Sóvárad Csak híd, fedél nélkül - A Kecske-túrára menet, habár nem volt sok időnk, beszúrtuk még ezt a rejtést. Korabeli fénykép - Ritka, értékes kép érkezett a játszóterünkre, Kanizsay Izabella
jóvoltából. Nyoma sincs az egykori faszerkezetnek - Pedig szerettem volna látni.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.