Szalárdtelep település (Maros megye) Központ: Palotailva. Szalárdtelep román elnevezése: Salard.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Both-vára Gyergyószentmiklós A doboz a helyén van - A tornác alatt találtam egy X-et. Térdre borulva, a kápolna előtt - Több alkalommal jártam már itt. Jó kis kaptató vezet fel ide - Az ösvény mellett iszalag bokrok vannak.
Beszterce
Beszterce virágzó kereskedőváros volt, a 12-dik században szász bányászok alapították.
Mofetta DornavátraDornavátra város mofettája a Negresti-negyedben, a hasonló nevű utca déli végében található.
Református templom Sóvárad
Régi templomáról azt tartják, hogy XIII-dik századi, de 1763-ban átalakították.
Szikla a Siklódi-kő lábánálSiklód igazi hegyre szúrt falu, a világ végén, írja Orbán Balázs.
Lomáska Kis-Lomás-vízesés Lomás Ica, Kis Lomás úr, és a Cica-Mica - Maroshévíz felől a Lomás-patak mentén haladtunk, érintve a Forrás-, majd a Büdös-mező eltérőket. Moha és gombák - Nemcsak a vízesés szép, hanem az odáig vezető út is szép. Végre - A sok rókagomba miatt gondoltam, hogy mi is augusztusban jövünk ide, de nem tudtam kivárni.
Kossuth-forrás Borszék Ez nem sikerült - Felálltam a korlátra, kívül-belül tapogattam, míg az egyik diszitőelem szinte a kezemben maradt. Bonyolult - Itt is nagy a variáció lehetősége. Remek rejtés - Nekem nagyon tetszett ez a rejtés, szerintem a rejtek megfelelő.
Macska-tető Vármező Pontosítás - Ahol a román katonai térképen a "Vârful pisicii " van, ott van a geodoboz. Felkészületlenül - Mivel ez koordináták nélküli rejtés, a gerincet követtem. Engem pásztorkutyák fordítottak vissza - A nyáron egy alkalommal én is próbálkoztam.
Katolikus templom Székelyhodos Festett órás templomtorony - A helyszínre érkezve, annak rendje-módja szerint a kőoszlopos kapun léptem be a templomkertbe. Csendes falu - Tetszett a falu.
Negoj védkunyhó Kelemen-havasok
A Negoj-nyeregtől körülbelül 700 méterre található egy védkunyhó, a Negoj tisztáson.
Evangélikus templom Teke Csodálatos, de nagyon szomorú - Magasztos történelemmel rendelkező település nagyon szomorú jelenkori állomása.
Teleki kripta Sáromberke A sáromberki Teleki kripta - Sáromberke látnivalói közül ehhez a rejtekhelyhez a kriptát mutatnám be.
Bátos vára Burgberg BátosA Lúc patak mellett fekszik Bátos község - a 751 m magas Burgberg nevű hegyen találjuk az ovális alaprajzú 12-dik századi vár jól látható sáncait.
Liviu Rebreanu kollégium Beszterce
Liviu Rebreanu kollégium, az egykori Evangélikus Fiúgimnázium.
Funtineli forrás Palotailva A régi doboz helyett új rejtés - A mai nap újra a Funtineli-forrásnál jártunk. Még most is lenyűgöző a hely - A Szerecsen-szikláktól elmentünk a Funtineli forrásig. Kirándulás a funtineli mezőre - Gyönyörüszép időben értünk mintegy 120-an a funtineli mezőre.
Református templom Berekeresztúr Tető alatt - Nyárádszentimréről jöttünk át Berekeresztúrra.
Veres-kő sziklái Por a geodobozon - A 12 Apostol sziklacsoportjai után a Veres-kő szikláit kerestük fel.
Gyergyót őrző Piricske A Güdüc-patak völgyéből a Pricske tetejére - A Güdüc-patak völgyéből indultunk, a gyergyószárhegyi barátaimmal.
Pierre Curie-forrás Borszék Csütörtököt mondott a forrás? - Pedig igyekeztem azonnal, még május elsején, szombaton este elkészíteni az új rejtések weboldalát. Nedves - A beton völgy felőli része enyhén nedves volt, de semmi kóstolási lehetőség nem volt. Lehet nem állandó a hozama - Hasonló tapasztalatunk volt a Tündérkert bejáratánál levő parkolóval szemben található Petőfi-forrás vizével.
Római-katolikus templom Szászrégen Nem találtuk meg - Igaz, még nem volt kivirradva amikor kerestük. Zápor elől menekülve - Csak a rejtekhelyet találtuk meg, igaz nem néztem alaposan át a kerítés tövét.
Nagy-ág melléke Vármező Róka - A rókával kapcsolatosan, én úgy tudom, hogy ha keresi az ember kozelseget akkor veszett. Az eszét vesztett veszett róka veszte - Ha egy róka az ember közelségét keresi, akkor tényleg elment az esze, megveszett. Nyárádmenti legelő - A Nagy-ág le volt zárva sorompóval, ezért gyalog sétáltunk fel a tisztásig.
Illés sziklái Kelemen-havasokA Kelemen-havasok főgerincén levő Ruszka-csúcs délkeleti oldalában találhatók Illés kövei, másnéven Illés sziklái (Pietrele lui Ilies).
Jézus Szent Szíve kápolnája Gyergyószentmiklós A multiből egy pont van meg - Mivel ezúttal is gyalog (vonattal) voltunk, és a 40 km-es körút sok lett volna a szilveszteri zuhogó esőben. A Gyergyói EKE ládasorozata - Miután egész nap a Gyergyói EKE ládasorozatát kerestük. A láda rendben van - A láda a kápolna közelében rendben van, még egy kicsit álcáztam mert látszott a nejlon zacsko.
Bátos1228-ban vila Batus néven jelentkezik az okiratokban, majd 1319-ben Batus, 1507-ben oppidum Bathws formában.
Mészkőbánya Borszék Évszám - Előbb lementünk a bánya aljába, kár volt mert szemetes. Bánya - Ez most melyik bánya a három közül? Azoknak hasznos az információ, akik esetleg időszűkében vannak, vagy akik eléggé lusták mind a hármat megmászni. A Tündérkerttől délre - Ez a rejtés a Tündérkerttől délre található.
Suvadás Nyárádselye A geodobozhoz nem lehet hozzáférni - Mikháza felől érkeztem Nyárádselyére, amíg a talajút első része tűrhetőnek néz ki, a második fele nagyon le van szakadva. Antenna - A doboz valóban a szűk üregben volt. Karbantartás - A tegnap délután sikerült újra eljutnom Nyárádselyébe és ellenőriztem a rejteket.
Várszikla Bisztrapataka Kellemes séta - Ez volt a mai rejtekhely-vadászatunk első állomása.
Unitárius templom Nyárádszentmárton Mégis ott van - Most először jártam úgy, hogy előbb "oda" nyúlok, de bíztos máshol lesz s hát láss csodát. Fej fölött - Felnéztem és megláttam a dobozt.
Siklódi kőA környéket uraló 1025 m magas Siklódi-kő andezit-agglomerátumból, tipikus vulkáni kőzetből áll.
Disznajói kockásliliom védett terület Látás - Azt vettem észre, hogy gondok vannak a látásommal, mert egyetlen liliomot sem láttam. Köszönöm az álcázást - Köszönöm az álcázást. Az idén korábban nyílnak - Mivel korábban jött az idén a tavasz, ideje volt megnézni, hogy nyílnak-e a mocsári kockásliliomok.
Marossárpatak Locsolás közben - A szoborparkban nem volt senki, de épp el voltak indítva az locsolófejek. Megvan - Meglett. Betonsarok - Nagyon szép a szoborpark.
Kincses Kodáros dombja Felsősófalva Első megtaláló, vagy inkább meg nem találó - Nagyon fogynak a pontjaim, ideje újakat gyűjteni. Jó tett helyébe jót várj - Köszönöm a karbantartást, az új geodobozt. Könnyen megtalálható és biztonságos rejtek - Mivel új rejtő rejtett itt egy új geodobozt, új rejtekben - én is, mint rejtekgazda, megkereshetem azt, és pontot is kapok a megtalálásért.
Kilátótorony Szováta Rendben volt - Szép helyen van, jó a kilátás. Magyar Husvet Szovatan III - Ha mar letezik kilato, akkor azt is illendo megkeresni. Magasban - Jól körbe lehet látni a környéket a toronyból.
Pakulár-kő Izgalmas hely - Nagyon izgalmas hely. Gyönyörű hely, de nincs láda - Több mint 2 órás keresés után sem kaptuk meg a ládát. Kilátás - Parajdról a "Transz-Rapsonné"-n keresztül közelítettük meg, miután rejtettünk egy dobozt az Áprily-kútnál.
Székelykapu ErdőcsinádErdőcsinád délkeleti bejáratánál nagyméretű székelykapu üdvözli az érkezőket, 2013 április 26-án avatták fel.
Kereskedelmi és Iparkamara Marosvásárhely Kereskedelmi és Iparkamara, 1912 - Városháza utca 1 szám, Marosvásárhely.
Római katolikus templom Csíkszentdomokos Csíkszentdomokos kőfallal kerített római katolikus temploma a 18-dik század végén épült, Szent Domokos tiszteletére.
Kövesdombi forrás Marosvásárhely A Kövesdombi forrás az 1848-as sugárút mellett találató, a Válús-kúttól feljebb, az unitárius templom alatt.
Firtos vára Mélyre besűlyedt geodoboz - Sikeresen megtaláltuk a dobozt, de nagyon mélyen volt a tuskóban. Legendák nyomán - Firtosváralja felől mentünk fel, a Firtos lova fölött csodálatos erdőben, őzek társaságában. Kerestem, de nem találtam - Még a helyet sem sajnos.
Levendulaültetvény Mezőmadaras A mezőmadarasi 5 hektáros levendulamező az egyik legnépszerűbbb Maros megyében, 2018 óta rendszeresen szerveznek itt levendulafesztivált.
Parlament Székelyvarság Parlament, vegyes üzlet és kiskocsma - Székelyvarság.
Csalhó-kolostor A Csalhó-kolostort 1992-1993 között építették, és az Urunk színeváltozása jegyében szentelték fel.
Mezőmajos 1256-ban Moys, 1344-ben Moyus, 1450-ben Mayos néven jelentkezik a forrásokban.
Maka vára Makfalva A makfalvi vár Orbán Balázs Székelyföld leírásában Maka vára helynévként szerepel.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.