Sándortelep település (Maros megye) Központ: Mezőbodon. Sándortelep román elnevezése: Sandru.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Sándortelep (Maros megye) és környéke turisztikai látnivalói

Református templom Református templom Mezőkeszü 34,9 km-re
Református templom - Mezőkeszü
A vágy forrása A vágy forrása 42,58 km-re
A vágy forrása - Medgyes. Kora reggel kerestem meg - A hely elég jól megközelíthető gépkocsival is, így a forrás már csak egy rövid sétával elérhető. Az erdöben - Megtaláltam a geodobozt. Ittunk a forrásból - Megtaláltuk, és jót ittunk a forrásból.
Németkalap A Somostetőről, Marosszentgyörgyről, és Jeddről is jelzett turistautak vezetnek a vásárhelyiek kedvenc kirándulóhelyei felé: Németkalap, Terebics, Cinege-tető. Lelemény - Megleltem a leleményes helyet, igaz, én is kezdtem már feladni. A lelemenyesseg buvoleteben - Jol elrejtett geodoboz. Könnyebbítés - Gondolom, hogy többen próbálkozhattak a doboz megkeresésével, de nem számoltak be a kudarcról. Ezek közül talán a Németkalap a legkevésbé ismert.
Rhédey-kripta romjai Kalandos-domb Rhédey-kripta romjai Kalandos-domb Erdőszentgyörgy 49,39 km-re
Az építője által kápolnának nevezett Rhédey-kriptát Wesselényi Kata építette férje, gróf Rhédey Zsigmond számára, aki 1758-ban mellhártyagyulladásban halt meg. Rhédey Zsigmond földi maradványait, az angol királyi család javaslatára, 1936-ban lehozzák a Kalandos-dombi kriptából és a református templom alatti ősi családi kriptába helyezik.
Ösvény-kereszteződés avagy Újdomb Ösvény-kereszteződés avagy Újdomb 32,3 km-re
Ha a piros sáv jelzést követed, amelyik összeköti a Somostetőt Marosszentgyörggyel, egy adott helyen kiválik belőle a piros kereszt jelzés, amely a Terebicst érintve elvezet Agárdra. Gyertyánok - A téli esteledésben sétáltunk a csendes téli erdőben, Néhány elvetemült szaladóval, kutyás sétálókkal, terepjárókkal, és falopó őslakos indiánokkal találkozva. Bódogság - A Terebicsi "katasztrófa" után (három ládából semmi), itt is majdnem láda nélkül maradtunk. Pontosítás a szűz geodobozokról - A játékunk szellemében, a látnivaló (a rejtekhely) megtalálása a fontos.
Erődtemplom Nagyekemező 44,56 km-re
A falutól nyugatra eső dombon magyar földvár volt. Az első templom vagy elpusztul vagy kicsinynek bizonyul, mert újnak ad helyet.
Toldalagi-palota Marosvásárhely 26,82 km-re
Az egykori Nagypiac középső részén áll Erdély egyik legszebb késő barokk épülete. Köszönöm - Még akadozik a dolog, gondolom egy pár kisérlet nem árt. Újra itt - Ma megint erre jártam, és sikerült a dobozt is elővenni. Dobozok - A toronytól idejövet már távolról megláttam a dobozt. 1759-1772 között épült, Luidor János tervei szerint.
Levendula Koronka 31,55 km-re
A koronkai levendula a bolgár levendulaként ismert Sevastopolis, az egyik legmagasabb illóolajtartalmú fajta. Koronka, Alsó utca 167 szám.
Régi városi stadion Régi városi stadion Marosvásárhely 25,9 km-re
A marosvásárhelyi régi városi stadiont 1906-ban nyitották meg, itt hazai és nemzetközi mérkőzéseket és atlétikai versenyeket bonyolítottak le. Új geodoboz új rejtekben - Remeteszeg Marosvásárhelyi panoráma nevű rejtekhelyétől hazafelé jövet a Liget mellett mentem el. Végre megközelíthető - A régi dobozt nem találtam meg annak idején csak a hűlt helyét. Terepszemle - Egy kicsit szétnéztem a rejtek körül, és ha az érzékem nem csal, a doboz a kerítésen belül van. Marosvásárhely első futballpályáját a Nagyállomás mellett, a Hűtőház területén hozták létre.
Tordai sóbánya Tordai sóbánya 33,57 km-re
A tordai sóbánya a sóbányászat különleges épségben megmaradt tanúja, Torda egyik legnagyobb, maradandó élményt nyújtó turista látványossága. Csak a reménnyel maradtam - Miután az újtordai református templomnál sikertelenül próbáltam megközelíteni a rejteket. Kint - Nem kell bemenni a dobozhoz, mert kint van, ha szemben állunk a bejárattal, baloldalt van egy régi fal, abban van a boltív, és abban a doboz. Hiába - Nagyon alaposan átvizsgáltunk minden mozgatható követ a boltív alatt, de sajnos a dobozt nem találtuk meg.
Átjáróház Átjáróház Marosvásárhely 26,42 km-re
A Dózsa György, volt Sándor János utca 34 szám alatt található épület a századforduló után épült, szecessziós stílusban. Bámulók - Ennél a helynél csodák csodájára senki sem bámult, nem is hittem, hogy van ilyen, pedig a szép kék szemű korcs kutya nagyon ugatott a kerítés másik oldaláról. Sokszor - Sokszor jártam arrafele. Segítséggel sem sikerült - Harmadszorra voltam itt. Az utca szélesítésekor a gyalogjárók részére árkádot építettek, ami nem bontotta meg az épület stílusát.
Római álló tábor Római álló tábor Marosbogát 11,26 km-re
Orbán Balázs A Székelyföld leírásában, Marosbogát délkeleti részén levő magaslatán, egy római álló tábort feltételez. Helyszíni terepszemle - A település körül három domb, kiemelkedő magaslat található. Erre később magyar vár is épülhetett.
Unitárius templom Mészkő 38,54 km-re
Mészkő látnivalója a középkori eredetű unitárius templom.
Cinege-tető Cinege-tető Marosszentgyörgy 31,69 km-re
A Cinege-tető a maga 446 m-es magaságával Marosszentgyörgytől délkeletre található, a falu szélétől körülbelül 800 m-re. A szívem hegyei - Sokszor voltam itt és még most sem tudok betelni vele. Németkalap - Szívesen. Foltozni - Most látom csak a régi képeket, a facsoport jobboldali részét itt is kivágták, elvitték.
Marosoroszi szakadék Kutyfalva 9,74 km-re
A Ripa nevű szakadékos és vizes oldal Marosoroszi északkeleti végétől Kutyfalva nyugati határáig húzódik, a Maros bal partján, követve annak görbületét. Magas és meredek oldal, agyagos föld, mely a Maros folyó és a Kripta lábok (Kőláb) nevű domb között található.
Szentgyörgyi István szobra Marosvásárhely 26,87 km-re
Szentgyörgyi István szobra - Marosvásárhely Második próbálkozásra - Az első alkalommal a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem, illetve Studió Színház előtti kis kertben személyek álldogáltak.
Mária-kápolna Mária-kápolna Kerelőszentpál 14,06 km-re
A Kápolna-hegy ormán, a temető közepén, négy sarokbástyával körülvett Mária-kápolna áll, amelyet 1744-ben Károlyi Klára építtetett fogadalma teljesítésére, abból az alkalomból, hogy a méhesi tó jegén a helység lakói csodálatosan megmenekültek. Nem a legjobb megközelítés, nagykabát módszerrel - Miután megtaláltam a közeli gyalogoshíd és komp melletti geoládát. Letérő - A Google térképen műhold nézetben láthatóak a földutak is, ezért gondoltam, hogy nem szűkséges feltölteni a letérő koordinátáit. A szabadulást kép is szemlélteti.
Református templom Demeterfalva 44,53 km-re
Középkori temploma nem volt, lakói katolikusok voltak és a reformáció után reformátusok. Nyárádszentannának, majd Nyárádszeredának református filiája, e század elején református templommal.
Gótikus erődtemplom Szászbogács 32,11 km-re
Szászbogács templomáról nem beszélnek középkori oklevelek. Télvégi túra - A túra első állomása a szászbogácsi erődtemplom volt. Késő gótikus építészeti elemei alapján építési idejét a XV-dik század elejére teszik.
Bálintitt-kastélypark Bálintitt-kastélypark Nagyernye 33,88 km-re
Közvetlenül a Marosvásárhelyt Régennel összekötő országút mellett áll a 19-dik század elejéről származó Bálintitt-kastély. Térdmagasság - Ma újra erre jártam. A kastély előtti domboldalon terült el tájképi parkja, melynek maradványai az egykori halastóval ma is jól láthatók.
Levendulafarm és sósfürdő Kolozs 35,97 km-re
A sósfürdőjéről híres Kolozson a Valkai házaspár levendulafarmot, két sósvizű fürdőmedencét, és egy vendégházat létesített. Minden évben levendulafesztivált szerveznek, ami egy háromnapos hétvégi időszakot jelent.
Keresztelő Szent János templom Marosvásárhely 27,03 km-re
Keresztelő Szent János templom - Marosvásárhely, 1623, 1725-1749.
Fertőző betegségek kórház Marosvásárhely 25,68 km-re
Fertőző betegségek kórház - Marosvásárhely, Dózsa György utca 127. Épült 1910-ben.
Koronka kilátója Koronka kilátója 30,49 km-re
Koronka kilátátója Ösvény - Miután átvergődtem a sűrű cserjésen, jöttem rá, hogy járható ösvény is vezet fel a kilátóhoz. Segédpontok - Érdemes letölteni a segédpontokat. Hogy történt, hogy nem, de megtaláltuk - Miután a kicsi unokahúgommal megnéztük a halacskákat és a szép tavirózsákat a Sapientia tavánál, eljöttünk ide is, hogy kimásszunk a kilátó tetejére.
Gecse Dániel-forrás Gecse Dániel-forrás Marosvásárhely 27,31 km-re
A marosvásárhelyi Gecse Dániel-forrás az 1918 December 1 sugárút 86B számú tömbház háta mögött található. Hát - Nem éppen a legszebb hely Vásárhelyen, de a dobozka meglett. Ittam - Ittam, de nem izlett :). Bővíz - Nem is tudtam erről a forrásról, pedig sokat jártam a környékén. A forrás vize a Poklos-patak egyik völgyoldalában tör a felszínre.
Református templom Gerendkeresztúr 16,59 km-re
1289-ben jelentkező neve szent kereszt tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik, ekkor azonban a helység már lakatlan. A két tatárjárás (1241, 1284) valamelyike vagy mindkettő következtében pusztulhattak el lakói, ebből következik, hogy már pusztulása előtt megvolt a Szent kereszt-templom.
Gógán vára Gógán vára Gógánváralja 34,13 km-re
Gógánváraljától északra eső hegy tetejét a középkorban Gógán vára koronázta, valamikor a 16-dik században pusztult el végleg, romjait a község lakosai teljesen elhordták. Szárnyas hangyák vették birtokba a geodobozt - Gógánváralja egyik látnivalója a református templom és harangláb. Közeli látnivalók - Gogánváraljára érkezve előbb a haranglábot akartuk megnézni, és rejteni ott. Szép kis várhely - Sajnos dél felől indultunk a dombnak felfelé, jobb lett volna az északi úton elindulni. A vár helyén mára csak a vár árkai és sánca, valamint a bozótos plató közepén tátongó üreg figyelhető meg.
Székelykapu Székelykapu Erdőcsinád 40,73 km-re
Erdőcsinád délkeleti bejáratánál nagyméretű székelykapu üdvözli az érkezőket, 2013 április 26-án avatták fel. Hat méter magas és csinádi hagyományos népművészeti motívumokkal van díszitve, önkéntes munkával készült, az önkormányzat költségére.
Radó-ház Radó-ház Marosvásárhely 26,75 km-re
A Mikszáth Kálmán, jelenleg Művészet utca 7 szám alatti épületet Radó Sándor tervezte 1912-ben saját maga számára. Vasárnap esti séta - Ha már egy régi vágyam teljesült, és az idő is megengedte, végig sétáltam a Művészet utcán. A rejtekgazda öröme és bánata - Köszönöm az új jegyzetfüzetet. Művészet utca - A Művészet utcán járva megnéztem a Radó házat.
Csanád vezér szobra Csanád vezér szobra Erdőcsinád 40,31 km-re
Kész vagyok halni és élni veletek, ez a felirat áll Erdőcsinád központjában, Csanád vezér szobra alatt. Csanád Doboka ispán fia, Ajtony egykori vezére volt.
Egykori Járásbíróság épülete Nyárádszereda 44,34 km-re
Az egykori, nyárádszeredai Járásbíróság épülete a Rózsa utca 79 szám alatt található. 1905-ben szecessziós stílusban épült, kódja a történelmi műemlékek jegyzékében MS-II-m-B-15723.
Piaci nagytemplom Piaci nagytemplom Torda 32,82 km-re
A tordai katolikus templom az ótordai plébánia területén épült, a főtér északi részén, eredeti stílusa alapján építési korát a XV-dik századra teszik. Támpillér - Szerencsére az említett látogatok a jobb oldali támpillér tövét látogatják inkább, nekik ez előnyösebb. Országgyűlések helyszíne - A tordai sóbánya után kerestük fel a templomot, sajnos zárva találtuk, csak az előcsarnokba lehetett bemenni, azonban innen is szép látvány volt, de a felidézett történelmi hangulat hamar elillant amint elindultam a dobozt keresni. Nagyon nehéz terep - Többször is átutaztam már a városon, kocsival áthajtva a főutcán, és a sok felújított épületet látva mindig az volt az érzésem, hogy Torda egy szép, rendezett, gondozott város. Ennek kőbe vésett tanúi is vannak: egy külső támpilléren 1458-as, egy másikon 1478-as, egy harmadikon 1504-es dátum.
Járaszurdoki barlang Járaszurdoki barlang 48,45 km-re
Borrév és Járaszurdok között, a Járamagura felé vezető elágazástól körülbelül 250 m-re Borrév felé, a völgy jobb oldalán egy barlang bejárata látható a hatalmas mészkőben. Előtte, mindkét oldalon, 1-2 autónak való parkoló is található.
Dörgös híd Kutyfalva 9,42 km-re
A Rövidek dűlő a kutyfalvi határ keleti részén található, nevét a földek rövidsége adta. Itt egy jó és bővízű forrás van, melyet a Dörgös hídnál lévő forrásnak mond a nép.
Római katolikus templom Római katolikus templom Tordatúr 40,07 km-re
A tordatúri Szent Kereszt felmagasztalása-római katolikus templom 1841-42-ben épült. XIV-dik század elején készült Madonna-szobra Erdély legrégebbi Madonnája, melyet ma a gyulafehérvári székesegyház őriz.
Marossárpatak Marossárpatak 33,14 km-re
1263-ban Sárpatak, 1319-ben Sarpataka, 1332-ben meg Sarpotoc néven jelentkezik az okiratokban. Locsolás közben - A szoborparkban nem volt senki, de épp el voltak indítva az locsolófejek. Megvan - Meglett. Betonsarok - Nagyon szép a szoborpark. 1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben papja, Domokos a pápai tizedjegyzék szerint 18 régi és 8 új banálist fizet, majd 10 új és 3 régi dénárt, 1333-ban 16 régi banálist, 1334-ben 33 obulust, 6 verőczeit, majd 32 montan dénárt és 2 régi banálist, 1335-ben pedig 14 régi banálist.
Bocskai István szobra Bocskai István szobra Nyárádszereda 44,98 km-re
Bocskai István szobra, Horváth Géza alkotása, Nyárádszeredában a református templom előtti téren áll. 1906 június 23-án avatták fel először, majd sok viszontagság után, 1997 július 12-én mostani, eredeti helyén újra.
Sándor János-forrás Sándor János-forrás Marosvásárhely 28,12 km-re
A marosvásárhelyi Sándor János-forrás a Székely Vértanuk utca szerpentinjei alatt, a Székely Vértanuk emlékműve mellett található. Sötétedés után - Sötétedés után érkeztem a forráshoz, ahol épp nem volt senki. Szénsavmentes - Megtaláltuk, a forrás régi kedves ismerps volt. Az első csorgó - Első nekifutásra meglett.
Református templom Jedd Református templom Jedd 32,49 km-re
1816-ban kőtemplom épül Jedden, toronnyal, ennek helyén volt a régi templom. Eltűnt? - Talán eltűnt a doboz. A kezdet és a vég - A kezdet és a vég meglett, de a dobozt úgy tűnik a lelkes hívek eltávolíthatták, mert nem találtuk csak sejtjük hol lehetett. Csak a doboz - A problema ott, a szomszedok. Valóságos kis gót épület, a nép elbeszélése szerint lapos és gömbölyű kövekből, amelyek felhasználtattak az új templom építésekor.
Csonka-ház Marosvásárhely 26,29 km-re
Csonka-ház - Marosvásárhely, Dózsa György utca 35. Épült 1910-ben.
A Tükörterem színes üvegablakai Marosvásárhely 26,57 km-re
A Tükörterem színes üvegablakai, a Kultúrpalota első emeletén, a Tükörteremben. Városháza tér, Marosvásárhely.
[ Fel ↑ ]
A tordai sóbánya
A tordai sóbánya 33,52 km-re
A tordai sóbánya
A tordai sóbánya 33,52 km-re
Sárpatak 64,09 km-re 1231-ben jelentkezik először Sarpotoc néven. A középkorban katolikus temploma volt, amelyet azonban megroskadt állapota miatt 1800-ban le kellett bontani.
Schilling-ház Kolozsvár 53,83 km-re Schilling-ház - Deák Ferenc utca 7.
Báthory-Apor Szeminárium Báthory-Apor Szeminárium Kolozsvár 53,81 km-re Az Egyetem utcában lévő Báthory-Apor Szeminárium épületét Apor István alapítványából építették a jezsuiták 1728-31 között. Az egykori Szent József Fiúneveldét 1776-ban a piaristák vették át.
Polgármesteri hivatal A segesvári polgármesteri hivatal épületét, a régi Nagy-Küküllő vármegye palotáját, az egykori domonkos kolostor szerzetesi lakhelyeinek helyére építették. Ezzel az alkalommal lebontották a kádárok tornyát is.
Görgényi nárciszmező Görgényi nárciszmező Görgényszentimre 56,32 km-re Görgényszentimre községben található a Görgényi nárciszmező, a Görgényi-havasok lábánál, összesen 3 hektár területen. Ilyen sincs gyakran - Maga a rejtő vitt el a rejtekhelyhez, a saját kocsiján. Tömegnyomor - Hétvégén, nárcisz-virágzáskor inkább kerülni kell, tömegnyomor van. A nárciszok április-májusban virágoznak.
Bogdánffy-ház Kolozsvár 53,96 km-re Bogdánffy-ház - Petőfi (Avram Iancu) utca 1.
Kibéd 57,73 km-re Kibéd 10 km-re fekszik Szovátától, helyi posztóüzeméről híres.
Svájci-ház Svájci-ház Nyárádmagyarós 53,07 km-re Nyárádmagyarós főutcáján, a 289 szám alatt, egy különleges lakóház és a hozzá tartozó telek vonja fel magára a figyelmet. Kiállítás, műterem, galéria, képzőművészeti tárlat - az Alexandru Crisan egyesület otthona, mely a vizuális művészeteket és kultúrát hívatott népszerűsíteni.
Simontelke 62,88 km-re Bár nincs róla okleveles adat, minden valószínűség szerint a középkorban temploma volt. 1621-ben ugyanis még áll a reformátusok temploma, amelyben ott van az oltár is, felette festett falképpel, sőt az egykori papiszék felett is.
Kálvária-templom Kolozsvár 55,62 km-re A kolozsmonostori Kálvária-templom, vagy római katolikus Nagyboldogasszony-templom a Monostori út 60 szám alatt található. Magyarázat - Amint már írtam valakinek a kertje is abszolut magántulajdon. Magyarázat megértése - Nekem a dadogós viccet is kétszer kellett elmagyarázzák. Bencések - Sikerült bemennem. Az első kolozsmonostori erődítmény, egy árokkal körülvett földvár, a 10-dik században épült.
Fedetlen fedeles híd Fedetlen fedeles híd Sóvárad 61,65 km-re Mivel a fából készült hidak anyagát az időjárás könnyen tönkretette, Erdélyben több helyen is fedeles hidakat készítettek. Csak híd, fedél nélkül - A Kecske-túrára menet, habár nem volt sok időnk, beszúrtuk még ezt a rejtést. Korabeli fénykép - Ritka, értékes kép érkezett a játszóterünkre, Kanizsay Izabella jóvoltából. Nyoma sincs az egykori faszerkezetnek - Pedig szerettem volna látni. A fedél megvédte a híd tartó- és járószerkezeteit a csapadéktól, valamint a nap szárító hatásától.
Szent Donát szobra Romulus Vuia Néprajzi Park 56,34 km-re A Hója-domb egyik kiemelkedő pontjára a 18-dik század végén állították fel szőlősgazdák védőszentjének, Szent Donátnak a szobrát. Jelenleg a Romulus Vuia Néprajzi Park szabadtéri részlegén tekinthető meg.
Unitárius templom Újszékely 66,12 km-re A sárdi híd után az első székely falu neve Újszékely, a Küküllő jobb partján elvonuló hegyek alján, széles utcákkal, melyeket nagyrészt cseréppel fedett kőházak szegélyeznek. A falut unitáriusok lakják.
Síremlék Doberdó Síremlék Doberdó Makfalva 54,23 km-re Makfalva nyugati részében, a Felhágó és Tekintő lábánál, egy kis terület neve Doberdó, nevét az itt emelt síremlékről kapta. A világháborúban, az olaszországi Doberdóban hősi halált halt Barabás János emlékére emelték.
Arkhai szoborpark Magyarfenes 61,56 km-re Az Arkhai szoborpark Magyarfenesen, Bartha Ernő szobrászművész telkén található, hivatalosan 2014 június 29-én nyitotta meg a kapuit. A háromszintes szoborparkban Bartha Ernő szénából készült, világszinten is egyedi óriásplasztikái tekinthetők meg.
Mária-forrás A Mária-forrás a Rózsa és a Sas utcák kereszteződésénél található a rendőrséggel szemben, a forrás előtti park szép, rendezett. Itt nem találtam feltűnésmentesen kereshető rejteket - A rendőrséggel szemben pár kocsi parkolására alkalmas hely van. Vizét vannak akik fogyasztják, annak ellenére, hogy időnként a forrás fölött tábla hirdeti, hogy emberi fogyasztásra nem alkalmas.
Várhegy Berethalom 50,18 km-re A Várhegy (Burgberg, Burgkuppe) körülbelül 700 m távolságra található Berethalomtól, nyugat - északnyugat felé. Ezen a helyen egy menedékhely szerepét betöltő földvárat emeltek a korai középkorban, a XIII-XIV-dik században.
Uzoni gróf Béldi-kripta Kolozsvár 53,48 km-re Az uzoni Béldi-család kriptája a házsongárdi temető második piramis alakú kriptája. A feltételezések szerint a sírhely piramos alakja kapcsolatban állhat a szabadkőművesekkel.
Virgil Marzea-ház Virgil Marzea-ház Segesvár 56,9 km-re Kézművesek háza az Iskola utca 8 szám alatt, épült a XVI-dik században, módosították a XVIII-dik században. MS-II-m-A-15983.
Református templom Ketel 55,11 km-re 1332-ben plébániatemploma van, ez a templom minden bizonnyal az 1600-as évek elején elpusztul, mert a XVII-dik század közepén már csak egy fatemplom áll egy kis haranggal. A pusztító háborús idők után a megfogyatkozott hívek erejéből csak egy fatemplomra jutott, amelyet a XIV-dik századi templom helyett építettek.
[ Fel ↑ ]
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.