Nagyvölgy település (Maros megye) Központ: Mezőbánd. Nagyvölgy román elnevezése: Valea Mare.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Íjásznő Marosvásárhely 22,99 km-re
A városközponttól északkeletre, a Somostető alatt lévő Párkány, vagyis Kornisa lakónegyed tömbházait, az egyetemvárost az 1960-as évek végén építették fel. Üres - Sajnos a rejtek üres. Letarolt rejtek - Csipivel kerestuk, de o mar tudta, hogy valoszinuleg most sem talaljuk majd. Ekkor került Kulcsár Béla felívelő, lendületes plasztikája is, egy itteni hangulatos kis zöldövezetbe.
Dedrád 34,4 km-re
1319-ben Dedrád, majd 1474-ben Dedrada néven jelentkezik az oklevelekben. 1325-ben plébániatemploma van, papja János ekkor a székeskáptalan előtt tárgyalandó birtokmegosztási ügyben van jelen.
Bozsor tava Mezőzáhi tórendszer 11,45 km-re
A Mezőségi-patak mentén egy hosszú tórendszer alakult ki. Magas vízszint - A magas vízszint miatt, a visszavágott fáknak csak az újonnan hajtott ágait értük el. Kamerák által megfigyelve - A déli órákban érkeztem a Mezőzáh községközponttól északkeletre hosszan elnyúló tórendszerhez. Később mesterséges gátakat készítettek, hogy az eliszaposodás következtében alacsony vízszintet megemelhessék.
Református templom Vajdaszentivány 26,25 km-re
1332-ben de Sancto Joanne néven jegyzi a pápai tizedjegyzék. Később így szerepel a forrásokban: 1366-ban Mortunzenthyuana, 1451-ben Vayda Zenth Iwan.
Haller-kastély Kerelőszentpál 19,72 km-re
Kerelőszentpál Marosvásárhelytől 20 km-re található - látnivalói a Haller család 18-dik században épült, barokk stílusú, jelenleg romos kastélya és temető kápolnája. Szomorú - Ma délben jártam a romos Haller kastélynál.
Gótikus erődtemplom Szászbogács 41,13 km-re
Szászbogács templomáról nem beszélnek középkori oklevelek. Télvégi túra - A túra első állomása a szászbogácsi erődtemplom volt. Késő gótikus építészeti elemei alapján építési idejét a XV-dik század elejére teszik.
Hili-odú Via ferrata Tordai-hasadék 48,21 km-re
A Hili-odú történetét Réthi Lajos írja le 1862-ben. Hili magyarpeterdi szolgalegény volt, 1860-ban, húsvét alkalmával a hegytetőről leereszkedett a dúsan zöldelő borsfenyő bokrokhoz.
Kiépített forrás Magyarpeterd 47,26 km-re
Szent László kútját keresve, Tordatúr közelében, a Koppánd felől Magyarpeterdre vezető út felett egy kiépített forrást láttam. Tévedés - A panzióban, ahol a szállásom volt ezt a forrást mondták, mint a Szent László forrás. Nem hinném, hogy tévedtem - Nem tudom, hogy a tévedés címszóval a panzióra, vagy rám utalsz.
Marosoroszi szakadék Kutyfalva 22,82 km-re
A Ripa nevű szakadékos és vizes oldal Marosoroszi északkeleti végétől Kutyfalva nyugati határáig húzódik, a Maros bal partján, követve annak görbületét. Magas és meredek oldal, agyagos föld, mely a Maros folyó és a Kripta lábok (Kőláb) nevű domb között található.
Több száz éves tölgyfák Marosszentgyörgy 24,12 km-re
A Máriaffi-kastély szebb időket megért dendrológiai parkjában több száz éves fákat is találunk. Felháborító kegyetlenség - Én sem jártam még a marosszentgyörgyi Máriaffi-kastély szomszédságában levő dendrológiai parkban. Szabadság - Nekem nagyon megtetszett a mókus. Köztük van tiszafa, kocsánytalan tölgy, mocsári tölgy, amerikai dió.
Nyárádszeredai Padlásmúzeum 39,9 km-re
A Padlásmúzeum Nyárádszeredában, a Szakadát utca végén, a 26/A számú házban padlásán található. Biró Zsigmond Sándor családi háza ez, melynek padlásterében több száz, paraszti használati tárgy, hadászati és világháborús tárgy sorakozik.
Kripta Székelykál 33,83 km-re
A középkori templom a Kripta nevű hegyen állott, ahol az egykori templom alatti kripta helye jól kirajzolódik ma is. Diófa - Úgy gondoltam, hogy próbáljunk meg újra a régi helyen rejteni egy dobozt, mert az új hely, vagyis a bokor egy sírfelújítás áldozata lett. Újrapróbálom - A régi, beomlott kripta helyén lévő gödröt betömték. Kriptájának egyedüli megőrzött emléke egy sírkő, melynek 1647-ból származó érdekes felirata van.
Evangélikus templom Hundorf Csatófalva 44,52 km-re
Csatófalva egykori Hundorf faluhoz tartozó evangélikus-lutheránus temploma stílusjegyeiben a gótikus kort idézi a XV-dik századból. Csarnoktemplomnak épült, barokk oltára 1762-ből, Philippi Georg segesvári mestertől származik.
Magyarsáros 42,05 km-re
Magyarsáros látnivalója a kizárólag faelemekből összeállított harangláb.
István-tó Fekete határrész Mezőmadaras 2,22 km-re
Létezik a hajdani Marosszék és a valamikori Torda vármegye határvidékén, a Mezőbánd, Mezőmadaras és Sámsond között elterülő tanyavilág egyik dombján, különleges természeti jelenségként egy tó. 5-4-0 - Az 5 fűzből csak 4 van már, azok is össze-vissza nyesve, szegelve, drótozva. Hogy lett Istvánból Isten? - Pesty Frigyes 1865-ös helynévgyűjteményében Mezőmadarasnál említi, hogy ezen a helyen egykor egy Fekete nevű falu állott. Melyet a környező lakosság Isten tavának, illetve románul Istan tau-nak nevez.
Teleki kastély Gernyeszeg 26,55 km-re
Gernyeszeg látnivalója a Teleki család erdélyi barokk kastélya. Sikerült bejutni - A Teleki-kastély kapuja zárva volt, kapus sehol. Élő barokk kastély - Egy rendezvény alkalmából voltunk a kastélyban, így sikerült alaposan körbejárjuk.
Radák-Pekry kastély Magyarózd 34,44 km-re
A Marosludastól 15 km-re, délre, Magyarózdon áll az a szabályos, négy darab, kerek alaprajzú sarokbástyás későreneszánsz kastély, amelyet régi építőiről Radák-Pekry kastélynak is hívnak.
Levendula kert Harasztos 37,86 km-re
Az aranyosszéki Harasztoson, a Király család 50 ár területen termeszti a levendulát, ezt a közkedvelt gyógy- és dísznövényt.
Párkány-forrás Marosvásárhely 22,82 km-re
A marosvásárhelyi Párkány-forrás a MOGYE-kantintól a Constantin Romanu-Vivu utcára lejtő domboldalban épített lépcsők mellett található. Tervben volt - Tervben volt, hogy megkeresem, de még nem volt időm rá. Számomra új ez a forrás, még nem jártam itt - Én is csak innen értesültem a forrás létezéséről.
Petele 32,6 km-re
Petele középkori temploma ma is áll, gótikus stílusjegyeit csak részben őrizte meg, portálja átmenetet képvisel a román és gótikus stílus közütt. Mai tornyát a XIX-dik század második felében építették.
Dellőapáti 41,16 km-re
A reformáció középkori egyházat talál itt, de nem lehet eldönteni, hogy az apátsági templom felújításaként maradt-e fenn, vagy egészen új templom volt. A templom 1600-ig katolikus, Basta korszakban elpusztul, 1644-ben egykori szentedényeiről (ónpohár, óntányér, harangok) azt jegyzik fel, hogy mind elvesztek.
Végtelen oszlop Marosbogát 24,1 km-re
Marosbogát fő utcáján, mely a települést észak-dél irányban metszi át, mielőtt átmennénk az autópálya alatt, a 429-es számú ház udvarán, egy ismerős műalkotás vonja magára a figyelmet. Brancusi Végtelen oszlop című szobrának másolata egy kis ráadással, a tetejére egy sas került.
Kornis-Rákóczi-Bethlen kastély Radnót 21,26 km-re
A Kornis-Rákóczi-Bethlen kastély Radnóton épült épült 1545-ben Bogáti Gáspár által, ma az egyike Erdély jelenlegi reneszánsz stílusú kastélyainak. Miért viszik el? - Ezt én nem értem. Kastély - A rejtek hamar meglett, de először nem kerestük elég behatóan, ezért nem találtuk meg.
Evangélikus templom Aranyosmóric 36,12 km-re
1332-ben plébániatemploma van, temploma gótikus stílusa alapján középkori, a XV-dik századból. Egy 1622-dik évi összeírás szerint kőtemploma oltárát festett kárpit díszíti, a kőtornyában az összeíráskor harang volt.
Gőzmozdony Keskeny-nyomtávú vasút Teke 34,27 km-re
Mindig van egy vonat az utolsó után. Mindig van még egy geodoboz, az utolsó után - A helyszínre érkezve, picit aggódtam, hogy a közelben megkötött kutya ugatni kezd, és akkor nem fogok tudni feltűnésmentesen keresni. Három nyelven hirdeti egy szerény tábla ezt a régi vasutas igazságot a tekei állomás falán.
Abafája 32,41 km-re
Első Azben 1332-ben jelentkezik a pápai tizedjegyzékben Abafaya néven, majd 1408-ban ilyenképpen: Abafya alio nomine: Apáthy.
Zsiliprendszer Gyulakuta 43,8 km-re
A hőerőműhöz vezető csatornák környékén vagyunk, ennyi zsilipet még sehol sem láttam. Most már teljesen el van hanyagolva az egész berendezés, de még így is lenyűgözött a bonyolultságával.
Levendulafarm és sósfürdő Kolozs 37,35 km-re
A sósfürdőjéről híres Kolozson a Valkai házaspár levendulafarmot, két sósvizű fürdőmedencét, és egy vendégházat létesített. Minden évben levendulafesztivált szerveznek, ami egy háromnapos hétvégi időszakot jelent.
Sáromberke tava 25,35 km-re
A Sáromberki horgásztanya könnyen megközelíthető, 2 darab 1 hektár körüli tóval rendelkezik, szép zöld terület övezi, ahol a horgászok és családtagjaik a fák árnyékában élvezhetik a nyári meleget. Szép park - Irigylésre méltó szép park, nyáron igazán vonzó lehet. Második alkalommal - Ez a második alkalom volt, amikor a sáromberki halastavak mellett elrejtett geodobozt kerestem. Ugyanakkor lehetőség nyílik a sütés-főzésre is, és a lakmározás után egy jéghideg sör társaságában pihenhetünk egy hintán, amíg a kapást várjuk.
Gyalogos híd és komp Mezőszentmargita 18,47 km-re
Kerelő és Mezőszentmargita között a Maroson csak egy gyalogos híd vezet át. Csodák csodája, elsőnek találtam meg - Amikor otthon vagyok, tízpercenként benézek a Rejtekhely-re, hogy nehogy elszalasszak egy új rejtést :-). Néhány óra eltérés - A Mihai Eminescu szobra - Marosvásárhely és a MOGYE Könyvtár - Marosvásárhely rejtekhelyeket én még a másik oldalról néztem ki. Akik autóval akarnak átkelni, két lehetőség közül választhatnak: kerülnek néhány kilométert a Kerelőszentpál és Magyardellő között épült új hídig, vagy átkelnek a gyalogoshíd melletti kompon.
Pseudosphaera Marosvásárhely 22,97 km-re
A Pseudosphaera-szobor (magyarosan Pszeudoszféra) a marosvásárhelyi Bolyai téren áll. Még azért is, újrarejtve - Egy esti séta alkalmával nyolc geodobozt rejtettem újra a környéken. Negyedik doboz - Nem az én rejtésem, hát megkerestem. Bolyai János világhírű magyar matematikusnak állít emléket, aki életének jelentős részét Marosvásárhelyen töltötte.
Kultúrpalota Marosvásárhely 22,35 km-re
A marosvásárhelyi Kultúrpalota vagy Közművelődési Ház 1911-1913 között épült, Dr. Erre már rég készültem - Erre már rég készültem. Tetszett - Teszett ez a rejtés. Bernády György polgármester idején, a város közösségének áldozatkészségéből, szecessziós stílusban.
Teleki-ház Marosvásárhely 22,63 km-re
A Teleki-ház Marosvásárhelyen a Bernády György tér 3-5 szám alatt áll. 1797-1803 között építették empire-ba átmenő barokk stílusban, szép emeleti oszlopos folyosója finom oszlopfőivel ma is élményszerű látvány.
Evangélikus erődtemplom Küküllőkőrös 44,58 km-re
Küküllőkőrös temploma a XIV-dik század első feléből származik, a gótikus kor alkotása, háromhajós csarnokrendszerben épült templom. Télvégi túra - Miután a szomszéd néni befejezte a tisztogatást a kapuja elött, előkerült ez a BabBerci-féle doboz is. Lelkes idegenvezető - Ennyire lelkes "idegenvezetővel" rég nem találkoztam. A mellékhajók egyenlő magasságúak a főhajóval, melyet lapos mennyezet fed, bár egykor boltozatos volt.
Római katolikus templom Székelyvécke 49,15 km-re
A faluban szépen felújított régi házak vannak, megőrizve az eredeti jelleget. A székelyvéckei templom kincse - A kilátó után a katolikus templomhoz jöttünk, a templomot övező kőfalon levő bejáratot mi is nyitva találtuk. Felújított fal - Csendes kis falu. A temetőben érdekes feliratú régi sírköveket lehet látni, érdemes ide ellátogatni.
Radnót Református templom 20,85 km-re
Temploma gótikus stílusban épült, így korát legkésőbb a 15-dik századra teszik, amit megerősít a diadalív két angyalfőt ábrázoló zárókövének évszáma is: 1486. A dátum azonban csak a befejezést jelölheti, mert 1423-ban már Bogáti Péter egy malom vámjogát adományozza a radnóti templomnak, és 1442-ből plébánosa nevét is ismerjük, akit Demeternek hívtak.
Református templom Marosbogát 24,34 km-re
Templomának régiségét az is jelzi, hogy falaiba nagymennyiségű olyan téglát építettek be, amelyeken az 5-dik macedóniai római légió bélyege ismétlődik. Ez arra utal, hogy korai templomépítésről van szó, amikor még nem használták fel más építkezésekhez a római téglákat.
Óratorony Segesvár A segesvári Óratorony eredetileg egy kaputorony volt, melynek négy tornyocskája van a tetején. Forgalmas hely - Én délben jutottam a rejtekhez, ezért nagy volt a sürgés. A dobozt nem találtuk - Habár sokan voltunk, alkalmas pillanatban megpróbáltuk a dobozt kivenni, de sajnos már nem találtuk. Ezek a tornyocskák fontos jelképek, melyek arra utalnak, hogy van itt egy bíróság, amely akár halálbüntetést is hozhat.
Szarvas-ház Segesvár Segesvár egyik építészeti különlegessége, a Szarvas-ház, az Iskola utca 1 szám alatt található - Nevezik még Szarvasháznak, illetve Szarvasos háznak. Talán helyesebb volna a Szarvasagancsos-ház elnevezés, hiszen az épület neve németül Haus mit dem Hirschgeweih.
Szászdálya vára Fehéregyháza és Héjjasfalva között, utóbbi határában, a Határ-patak mentén déli irányba vezető földúton, Héjjasfalvától 5 km távolságban, egy 588 m magas hegyen találjuk az eredetileg Szászdálya határához tartozó szászdályai vár maradványait.
Mini Nyárád Látogatóközpont Vármező A Mini Nyárád látogatóközpont Vármezőn az Állomás utca 156 szám alatt található, a keskeny nyomvonalú vasút vármezői állomása mellett. Fő látnivalója egy 10 m2-es terepasztal, mely a Felső-Nyárádmente ismertebb látnivalóit mutatja be miniatűr méretben.
Bunker 0 Szalárd A szalárdi Szerecsen-sziklákon, a piros ponttal jelzett túraösvény mentén több bunkert, kiépített sáncrendszert láthatunk. Az ösvény Andrásháza és Szalárd közötti, a főútról induló végétől felfelé haladva, ez az első sáncrendszer a jelzés közelében.
Simontelke Bár nincs róla okleveles adat, minden valószínűség szerint a középkorban temploma volt. 1621-ben ugyanis még áll a reformátusok temploma, amelyben ott van az oltár is, felette festett falképpel, sőt az egykori papiszék felett is.
Redut Kolozsvár Az egykori Belső-Monostori utcában álló épület karzatos báltermében több erdélyi országgyűlést tartottak. 1848-ban itt mondták ki Erdély unióját Magyarországgal.
Unitárius templom Alsóboldogfalva Újszékelyen felül, a Szurdokpatakának torkolatja előtt fekvő Alsó-boldogasszonyfalva következik, melyet a nép rövidítve egyszerűen Bodogfalának nevez. Ezen elnevezés szűz Máriától származik.
Unitárius templom Újszékely A sárdi híd után az első székely falu neve Újszékely, a Küküllő jobb partján elvonuló hegyek alján, széles utcákkal, melyeket nagyrészt cseréppel fedett kőházak szegélyeznek. A falut unitáriusok lakják.
Haraszty-ház Segesvár Az Iskola utca 15 szám alatt található, egykori kézművesek által lakott ház a XVI-dik században épült.
Óriások dombja Atosfalva Az Óriások dombja valamikor Maka várához tartozott, jelenleg a csókfalvi határ legdélibb és legmagasabb csúcsa. Innen nagyméretű emberi csontok kerültek elő a múltban, talán ezzel magyarázható e hely neve is.
Ugron-kúria Fiatfalva A jelenlegi L alakú, manzárdtetős kastély előtt már a 17-dik században volt itt udvarház, jelenlegi nevét a legutolsó tulajdonostól kapta. A történelmi idők során több építkezés is történt itt, 2021 és 2024 között teljes felújításon esett át.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.