Mikefalva település (Maros megye) Központ: Mikefalva. Mikefalva román elnevezése: Mica. Német neve: Nickelsdorf.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Mikefalva (Maros megye) és környéke turisztikai látnivalói

Tóbiás-kastély Mihályfalva 43,44 km-re
A barokk kastély, amelyet Tóbias gróf épített 1770-ben, Mihályfalván található, és a környék magyar építészetének jelentős példája volt. Ez volt az a hely, ahol a gróf a mulatságait tartotta, majd a kommunista időszakban, az államosítás után árvaház lett belőle.
Unitárius templom Iszló 40,18 km-re
Iszló Maros megyei falu, mely közigazgatásilag Székelyhodoshoz tartozik. A település földrajzilag az Iszló-patak völgyében, Marosvásárhelytől csupán 19 km-re található.
Református templom Backamadaras Református templom Backamadaras 25,57 km-re
Középkori templomról nincs adat, katolikus hívei abban az időben a nyárádszentbenedeki plébániatemplomhoz tartoztak. Megint bodobácsok leptek el mindent - A rejtek körül is sok volt a bodobács, de mégis sikerült egyből a dobozt kitapogatnom anélkül, hogy érintettem volna a bodobácsokat. A reformáció idején mind reformátusok lettek.
Körtekapu 42,5 km-re
1319-ben villa Kurtuelkopu, 1334-ben Kurtuelkapu, 1642-ben Körtvelykapu néven jelentkezik az okiratokban.
Pusztaalmás 38,05 km-re
1256-ban Almás néven jelentkezik az okiratokban és úgyszintén 1432-ben is. A Református Névkönyv szerint a Basta korszakig egyháza volt, azután elnéptelenedett, ezt erősíti meg a Puszta előneve is.
Fedett falépcső Fedett falépcső Segesvár 33,49 km-re
A Diáklépcsőt (Schülertreppe németül) 1642-ben építették, a fedett falépcső a tanulók feljutását könnyítette meg, a dombtetőn található iskolába. Alagút - Sikerült bemennem a fenti templomba, emlékszem most egy pár éve még zárva volt. Az építmény homlokzatán reneszánsz mintákat láthatunk.
Evangélikus erődtemplom Küküllőkőrös 13,9 km-re
Küküllőkőrös temploma a XIV-dik század első feléből származik, a gótikus kor alkotása, háromhajós csarnokrendszerben épült templom. Télvégi túra - Miután a szomszéd néni befejezte a tisztogatást a kapuja elött, előkerült ez a BabBerci-féle doboz is. Lelkes idegenvezető - Ennyire lelkes "idegenvezetővel" rég nem találkoztam. A mellékhajók egyenlő magasságúak a főhajóval, melyet lapos mennyezet fed, bár egykor boltozatos volt.
Lutheránus templom Lutheránus templom Cikmántor 23,46 km-re
Első okleveles megjelenésekor már szász település, s így bizonyos, hogy abban az időben temploma is van. A régi templomot 1851-ben lebontják, helyén 1865-ben épül a mai templom klasszicista stílusban.
Mezőbergenye Mezőbergenye 19,07 km-re
Először 1334-ben a pápai tizedjegyzékben jelentkezik a neve Bergune, Borgone formában. 1575-ben Bergenie, 1632-ben mai formájában, Bergenye néven említik.
Evangélikus templom Hundorf Evangélikus templom Hundorf Csatófalva 16,46 km-re
Csatófalva egykori Hundorf faluhoz tartozó evangélikus-lutheránus temploma stílusjegyeiben a gótikus kort idézi a XV-dik századból. Csarnoktemplomnak épült, barokk oltára 1762-ből, Philippi Georg segesvári mestertől származik.
Síremlék Doberdó Síremlék Doberdó Makfalva 41,52 km-re
Makfalva nyugati részében, a Felhágó és Tekintő lábánál, egy kis terület neve Doberdó, nevét az itt emelt síremlékről kapta. A világháborúban, az olaszországi Doberdóban hősi halált halt Barabás János emlékére emelték.
Római katonai tábor Római katonai tábor Mikháza 45,66 km-re
A több, mint 2 hektáron elterülő mikházi római katonai tábor Maros megye egyik legjelentősebb régészeti lelőhelye. A tábor a Nyárád-völgy felső szakaszának védelmét biztosította.
Lesses vára Lesses vára 47,8 km-re
Lesses falu közelében, a lessesi templomtól délkeleti irányban, körülbelül 1,5 km távolságban találjuk az erdőben az enyhén kiemelkedő Várhegyet, ennek tetején pedig egy középkori vár nyomait. Semmi nyoma a várnak - Miután megkerestem "Románia közepét", bementem az erdöbe és megkaptam a dobozkát, közel az oszlophoz.
Malomfalvi várdomb 13,22 km-re
A Mezőség déli szélén, az itt délnyugatra kanyargó Maros jobb partján, az északról érkező Szénafű patak torkolatánál fekszik Malomfalva. Jó horgászhely - Jó horgászhelyek vannak itt. Malomfalva nem látható látnivalója - Horgászhelyek, mármint a Maros partján? Malomfalva látványossága viszont a község melletti dombnyúlványon található őskori vár maradványai. Nyugati szélén, a Maros északi partja mentén haladó út fölött egy észak-dél irányú dombnyúlványon található a malomfalvi őskori vár középkorban is használt központi dombja.
Bethlen-várkastély Bethlen-várkastély Alsóbún 37,69 km-re
A négy saroktornyos, valaha külső falakkal és sarokbástyákkal megépített várkastély a Küküllőközi dombvidék területén állt. Befagyva - Ha ez betonút, akkor a leírás pontos. Romos falak - Szeretnék visszamenni vagy 150 évet a történelemben, hogy láthassam ezt a kastélyt ép állapotában. A romokat a mai Bún község központjától délre, 1,5 km-re, a Nagy-Küküllő egykori kanyarulatában találjuk.
Keskeny nyomtávú mozdony kocsiszín Keskeny nyomtávú mozdony kocsiszín Marosvásárhely 20,47 km-re
1997. Közel lakik a szomszéd geoláda - Nagyon jó ötlet volt lefényképezni a megtalálók neveit tartalmazó papírlapot. Gratula - Vasárnapi dolgok kalauzoltak a város ebbe a részébe. Tetszett a geodoboz! - Igazán tetszett ez a szokatlan geodoboz. április 1-jén, veszteségre hivatkozva, a Román Vasúttársaság megszüntette a marosvásárhelyi keskeny nyomtávú vasút mezőségi szárnyvonalán a közlekedést, egypár járatot üzemeltetve Nyárádszereda – Marosvásárhely között, majd április 14-én végleg megszűnt a személyszállítás.
Levendula kert Harasztos 44,95 km-re
Az aranyosszéki Harasztoson, a Király család 50 ár területen termeszti a levendulát, ezt a közkedvelt gyógy- és dísznövényt.
Fatemplom Fatemplom Káposztásszentmiklós 15,79 km-re
1842-ből van először említés görög katolikus hívekről, fatemplommal a falu végén. Káposztásszentmiklósi fatemplom - Hazafele tartva. Kincs, ott ahol nincs, és nem is volt - A helyszínhez közeledve egy tábla hívja fel a figyelmet az út mellett található műemlékre. Fatemplom - Aranyos kis templom.
Katolikus templom Székelykeresztúr 48,74 km-re
Székely- vagy Szitáskeresztúr a Székely előnevét onnan nyerte, hogy a lakói székelyek, a Szitás melléknevet pedig arról, hogy itt nagyban folyt a szitagyártás. Keresztúr a Gagypatakának Nagy-Küküllőbe szakadásának térhelyén fekszik.
Erődtemplom Nagyekemező 26,84 km-re
A falutól nyugatra eső dombon magyar földvár volt. Az első templom vagy elpusztul vagy kicsinynek bizonyul, mert újnak ad helyet.
Bernády-ház Bernády-ház Marosvásárhely 22,57 km-re
A Bernády György Közművelődési Központ, rövid nevén Bernády-ház, 1994 november 4-én nyílt meg, Marosvásárhelyen, a Baross (Horia)-utca 6 szám alatt. Létrejötte a város egykori neves, építő polgármesterének nevét viselő Bernády György Közművelődési Alapítványnak köszönhető.
Református templom Református templom Magyarherepe 20,45 km-re
A falu életterének módszeres leszűkítésével, a hivatalok, helyi iskola, orvosi ellátás elköltöztetésével a lakosság igen gyors ütemben tűnt el Herepéről. Az egykor népes település Ceausescu hírhedt falurombolási projektjének esett áldozatul.
László István síremléke László István síremléke Vámosudvarhely 13,66 km-re
Világháborús emlék, valójában László István síremléke, aki ezen a helyen halt hősi halált. Favágók - A dobozt rejtő fának nyomát sem találtam, köszönöm a fatolvajoknak. Járt utat járatlanért el ne hagyj - Vészesen közeledett a sötétedés időpontja, így sokat nem töltöttem az időt a székelycsókai református templomnál. A síremlék legalább megvan - Az eredeti koordináta odébb tesz, az erdőbe, és ott semmit sem találtunk. A falubeliek hagyománya szerint abban az időben amikor az országhatár itt húzódott, a hősünk átjárt a szomszéd faluba a kedveséhez, amely falu a határ túloldalán volt.
Borsos Tamás szobra Marosvásárhely 23,11 km-re
Borsos Tamás szobor, a Szűcsök és Lakatosok bástyája előtt, a várfal előtt.
Bozsor tava Bozsor tava Mezőzáhi tórendszer 36,83 km-re
A Mezőségi-patak mentén egy hosszú tórendszer alakult ki. Magas vízszint - A magas vízszint miatt, a visszavágott fáknak csak az újonnan hajtott ágait értük el. Kamerák által megfigyelve - A déli órákban érkeztem a Mezőzáh községközponttól északkeletre hosszan elnyúló tórendszerhez. Később mesterséges gátakat készítettek, hogy az eliszaposodás következtében alacsony vízszintet megemelhessék.
Sorba helyezett dombok Sorba helyezett dombok Nyárádmagyarós 44,48 km-re
A Nyárádmagyarósról Nyárádselyére vezető út baloldalán, Nyárádmagyaróstól északra, látványos földhalmokat láthatunk. Ismerkedés a helyszínnel - Borús márciusvégi napon érkeztem a helyszínre, a környék sárosnak ígérkezett. A szabályszerű sorokba helyezett halmoknak nevük is van, ilyen például a Leányhegy, Haranghegy, Lugashegy, Ördöngös domb, Faragott domb, és Kis-Érhegy (Őrhegy).
Katolikus templom Katolikus templom Nagyernye 31,97 km-re
Nagyernye nevezetessége, hogy egyszerre öt felekezetnek volt itt temploma, a szombatosok később Bözödre telepedtek át. Már majdnem feladtam, de meglett - Legalább egy negyed órát kerestem, mire megtaláltam. Diót keresgélve az akácfa alatt - Nehéz nem annyira a rejtek megtalálása volt, hanem a geodobozt feltűnésmentesen elővenni és visszatenni. Kívülről - Feltaláltuk a külsőleg alkalmazható geodobozt, amit csak a zárt kapun kívülről lehet szagolgatni. 1602-ben a falunak híres vezére volt Ernyei Mósa Gergely, 1661 szeptember 14-én Ali pasa libáncsmezei táborában választották fejedelemmé I Apafi Mihályt.
Kendő régi sírkövei Kendő régi sírkövei 44,78 km-re
Kendő régi sírkövei
Református templom és harangláb Nyárádszentanna 35,02 km-re
A nyárádszentannai református templom építési idejét a XIII-dik századra teszik. Ma is áll, átalakított formában - az átmeneti korszak alkotása.
Síratófal Síratófal Bözödújfalu 39,37 km-re
Bözödújfalu tragédiája az 1980-as években történt. Bözödújfalu, a tó fenekén - Még sosem jártam erre, ma került alkalom a hely felkeresésére. Szürke gémek - A kidőlt fa megvolt, de akkora volt a bozót körülötte, hogy az már gyanús volt. Emlékmű - Az esztelen falurombolás során elárasztott település. Egy völgyzáró gát építése miatt a falu nagy részét elárasztották vizzel, a lakóit pedig elköltöztették.
Erődtemplom Erődtemplom Szászmuzsna 30,75 km-re
Muzsna szép, titokzatos hangulatú erődtemploma a 15-dik században épült - Értékei a szentélyben levő gótikus faragványok és a festett karzat, a hálóboltozatos mennyezet és a faragott mintázatú belső oszlopok. Nem találtam meg a rejtekben - Mind a kétszer bent voltam a belső udvaron, és a templomban is. Köszi az információt - Ugy látszik én siettemben, nem voltam elég figyelmes és nem találtam meg a dobozt. Hiába csengettem - A kapura tényleg ki van írva, hogy hol kell csengetni, de nem válaszolt senki sem.
Gótikus erődtemplom Szászbogács 11,2 km-re
Szászbogács templomáról nem beszélnek középkori oklevelek. Télvégi túra - A túra első állomása a szászbogácsi erődtemplom volt. Késő gótikus építészeti elemei alapján építési idejét a XV-dik század elejére teszik.
Kolostortemplom Kolostortemplom Segesvár 33,59 km-re
A domonkosok ma is álló templomának építését 1492-re teszik. Ez egy régebbi templomot feltételez, amelynek építése az 1298-dik évi búcsúengedéllyel eshet egybe.
Földpiramisok Földpiramisok Szászkézd 47,82 km-re
Földpiramisok - Szászkézd
Művészeti iskola Marosvásárhely 23,07 km-re
Művészeti iskola, egykori római-katolikus felekezeti leányiskola. Forradalom utca 9 szám, Marosvásárhely.
Téglagyári tó Téglagyári tó Marosvásárhely 19,1 km-re
Marosvásárhelyen, a Meggyesfalvi negyedben, a Téglagyár háta mögött, egy nagyméretű tó található, zöld környezetben. Szep - Nem egy rossz hely, sot szerintem erdekes es szep is, bar az ember kozbenjarasaval alakult ki. Remélem, hogy nem következik be - Meggyesfalvi lakók meglepődve olvasták a helyi magyar és román nyelvű sajtóban a hírt. Őszi tó - Nagyon szép most ősszel a tó, néhányan horgásztak benne amikor ott jártam. A tavat déli oldalról határoló meredek domboldal tetején laknak a Hegy utcai romák.
Hazugságok hídja Balázsfalva 43,01 km-re
A helybeliek által Hazugságok hídjának nevezett vasúti felüljáró Balázsfalva központi részét köti össze a déli, Hula-negyeddel. Közlekedési csomópont, itt találkozik a város hat fontosabb útja.
Kisvasút hídja Kisvasút hídja 16,65 km-re
A Maroson átívelő hídon túl a vasutat felszedték, csak a töltés maradt, habár vezetőink felújítást ígértek. Meglesz - megnézem. Új doboz - Áthelyeztem a dobozt. Elmenve - Nem találtam meg. A kisvasút világáról sokat tudhatunk meg a maroskeresztúri Varga Istvántól, aki valaha még gőzmozdonyt is vezetett ezeken a vonalakon.
Szászdálya vára 41,2 km-re
Fehéregyháza és Héjjasfalva között, utóbbi határában, a Határ-patak mentén déli irányba vezető földúton, Héjjasfalvától 5 km távolságban, egy 588 m magas hegyen találjuk az eredetileg Szászdálya határához tartozó szászdályai vár maradványait.
Ortodox fatemplom Székelykocsárd 39,4 km-re
A székelykocsárdi ortodox fatemplomot a Szentlélek Eljövetelének tiszteletére szentelték. Kapu zarva, de be lehet jutni - Babbercival kerestük a templomat. 1723-ban épült, belsejét Popa Nicolae festette 1810-ben.
Több száz éves tölgyfák Több száz éves tölgyfák Marosszentgyörgy 27,32 km-re
A Máriaffi-kastély szebb időket megért dendrológiai parkjában több száz éves fákat is találunk. Az első megtalálás előjoga - Gondoltam rá, hogy előttem fogod megtalálni a három új marosszentgyörgyi rejtést. Felháborító kegyetlenség - Én sem jártam még a marosszentgyörgyi Máriaffi-kastély szomszédságában levő dendrológiai parkban. Szabadság - Nekem nagyon megtetszett a mókus. Köztük van tiszafa, kocsánytalan tölgy, mocsári tölgy, amerikai dió.
Majálistér Makfalva Abod 42,04 km-re
A Majálistér az abodi úttól északra található, a Csere egyik magaslatán lévő liget neve. Itt találkozott egykor a makfalvi és az abodi ifjúság május elsején.
Teleki-kripta Teleki-kripta Marossárpatak 35,51 km-re
Marossárpatak egyik műemléke a Teleki-kripta, amely a 19-dik század első éveiben épült, ide temették egykor a sárpataki Teleki család halottjait. Egyiptizáló kripta dór oszlopos portikussal - Késő délután indultam, néhány közeli rejtekhelyet felkeresni. Sír(almas) - A Teleki körtúránk közben meglátogatott 8 helyszínen volt részünk jòban-rosszban. Sajnos a dobozt nem találtuk meg - A dobozt sajnos nem találtuk meg, a leírás szerinti repedést vagy valami hasonlót találtunk, de abban nem volt meg.
Nyárádsarki csorgó Nyárádsarki csorgó Nyárádmagyarós 47,2 km-re
A Sóváradról Nyárádszereda felé tartó aszfaltúton Nyárádmagyarós felé beereszkedve, az út melletti parkolóban padokkal és asztalokkal ellátott fedett pihenőhelyet találunk. A parkoló melletti csorgót kőfallal erősítették meg, kényelmesen lehet így most vizet tölteni, a hideg vizzel frissülni.
[ Fel ↑ ]
Iszulyka völgye - Bekecs-tető
Iszulyka völgye - Bekecs-tető 50,05 km-re
Siklódkő - Görgényi-havasok
Siklódkő - Görgényi-havasok 52,89 km-re
Tordai sóbánya Tordai sóbánya 54,27 km-re A tordai sóbánya a sóbányászat különleges épségben megmaradt tanúja, Torda egyik legnagyobb, maradandó élményt nyújtó turista látványossága. Csak a reménnyel maradtam - Miután az újtordai református templomnál sikertelenül próbáltam megközelíteni a rejteket. Kint - Nem kell bemenni a dobozhoz, mert kint van, ha szemben állunk a bejárattal, baloldalt van egy régi fal, abban van a boltív, és abban a doboz. Hiába - Nagyon alaposan átvizsgáltunk minden mozgatható követ a boltív alatt, de sajnos a dobozt nem találtuk meg.
Torockószentgyörgy Torockószentgyörgy 66,91 km-re A torockószentgyörgyi vár, a Vársziklára épített erődítmény, a XIII-dik századtól kezdve áll ellen az idő vasfogának és a támadóknak. Csetenyes - A vártól leereszkedtünk ehhez a rejtekhez is. Várostrom - A várat bevettük, fáradtságos, forró déli napsütésben. Macerás - Már a várnyeregből lefelé nehézkes, de aztán nagyon bozótós, benőtt, dzsuvás a hely. Akármilyen irányból próbálunk felkapaszkodni rá, legalább 200 m szintkülönbséget kell megtennünk, de mindenképp megéri a fáradtságot.
Árcsó 59,35 km-re Árcsó Korond és Felsősófalva között, a Korond-patak balpartján elterülő határrész. Korond még a vulkanikus övezetben fekszik, ennek köszönheti borvizeit.
Holtmaros 63,16 km-re 1319-ben Holtmaros, 1366-ban Holhmoros, 1512-ben Holth Maros néven jelentkezik az okiratokban.
Magyaró 65,85 km-re 1228-ban Moggoreunak írják, 1587-ben Mogioro és 1602-ben Magyaros a neve.
Erődített evangélikus templom Kisprázsmár 57,98 km-re 1332-ben már plébániatemploma van - a templom legalább egy évszázaddal korábbi, mivel eredeti formája szerint román stílusú, tornyos, háromhajós bazilika.
Kisgalambfalva 54,02 km-re A falu a Nagy-Küküllő bal partján terül el, a SzékelyudvarhelytSzékelykeresztúrral összekötő megyei útról a vasútállomás után kellletérni. A Nagy-Küküllőn átvezető betonhíd után kezdődik Kisgalambfalva.
Református templom Sóvárad 50,5 km-re Régi templomáról azt tartják, hogy XIII-dik századi, de 1763-ban átalakították. Úgy látszik azonban, hogy ez az átalakítás teljes újjáépítésével volt egyenlő.
Kemény-kastély Marosvécs Kemény-kastély Marosvécs 61,11 km-re Marosvécsre érkezve, már messziről feltűnik a falu fölötti dombon, a lombos fák övezte, egykori reneszánsz várkastély. Több mint 300 évig a Kemény család tulajdonában volt.
Régi Aranyos-fahíd Régi Aranyos-fahíd Torda 53,02 km-re A tordai Aranyos-híd Torda város szélén, a Kolozsvár-Brassó úton állott. Épült 1804-1815-ben, vámot szedtek rajta.
Evangélikus templom Mártonhegy 60,31 km-re 1335-ben plébániatemploma van - temploma után, melynek Szent Márton lehetett a védőszentje, Szentmárton volt a neve. Templomának eredete egy századdal korábbra, a XIII-dik századra tehető, mert eredetileg háromhajós bazilika volt.
Székelytámadt vár Székelytámadt vár Székelyudvarhely 68,15 km-re A Székelytámadt vár olyan épített öröksége Székelyudvarhelynek, amely nem csak az udvarhelyieknek, de a székely történelem szempontjából is nagy jelentőséggel bír. Az egri vár másolata Gárdonyban - Megnéztem a videót, nem semmi :-). Harangkiállitás - Székelyudvarhelyi látogatásom alkalmával kerestem meg a várat. Harangkiállítás és Mini Erdély Park - Bár napsütéses vasárnap délután volt, a Székelytámadt vár területén nem voltak látogatók. Az egykori udvarházból, a domokosrendi kolostorból, illetve a négysaroktornyos erődítményből mára csak a Csonkavár maradt meg.
Ótordai kastélytemplom Ótordai kastélytemplom Torda 53,08 km-re A mai templom XV-dik századi és a gótikus kar alkotása; a XI-XIV-dik században itt más templom állott. Zárt kapuk - A templom kapuja sajnos zárva volt. Atutazoban, ladakeresoben - Otletes kis rejtek, hamar megkerult. Ahol az asszony az úr - Miután a nap első felében megmásztam a Tordai hasadék vasalt mászóútját, majd geodobozokat rejtettem a tordai sós tavaknál, eljött az ideje, hogy megkeressek néhány geodobozt is. A középkori első templom Szent Márton nevét viselte, s valószínűleg az ótordai templom örökölte ezt a címet, s elődje volt a város legrégibb parochiális temploma.
Mini Nyárád Látogatóközpont Vármező 53,81 km-re A Mini Nyárád látogatóközpont Vármezőn az Állomás utca 156 szám alatt található, a keskeny nyomvonalú vasút vármezői állomása mellett. Fő látnivalója egy 10 m2-es terepasztal, mely a Felső-Nyárádmente ismertebb látnivalóit mutatja be miniatűr méretben.
Dedrád 54,32 km-re 1319-ben Dedrád, majd 1474-ben Dedrada néven jelentkezik az oklevelekben. 1325-ben plébániatemploma van, papja János ekkor a székeskáptalan előtt tárgyalandó birtokmegosztási ügyben van jelen.
[ Fel ↑ ]
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.