Kissályi település (Maros megye) Központ: Mezőméhes. Kissályi román elnevezése: Saulita.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Gőzmozdony Keskeny-nyomtávú vasút Teke Mindig van még egy geodoboz, az utolsó után - A helyszínre érkezve, picit aggódtam, hogy a közelben megkötött kutya ugatni kezd, és akkor nem fogok tudni feltűnésmentesen keresni.
Szakadék kőbabákkal Bilak Homokkövek - A kiszsolnai evangélikus templom után megkerestük ezt a rejtekhelyet is. Kőgombák színes gyíkkal - Sikerült az út túloldalán, a kőgombákkal szemben félrehúzni, leparkolni.
Alsóbölkény1453-ban villa Belken néven jelentkezik az oklevelekben.
Harangláb Református templom Körtvélyfája Kis kitérővel - Gernyeszegen dolgoztam és mielőtt visszaindultam volna még felkerestem ezt a rejtekhelyet, ha már ilyen közel található. Impozáns facsonk, kikandikáló geodoboz - Marosvásárhely felől Szászrégen irányába haladtam.
Kölpényi tó Mezőkölpény Halásztó a völgy mélyében - Közös kincskereső-kiruccanáson vettem részt a mezőkölpényi tó mellett elrejtett geodoboz rejtőjével.
Kolozsnagyida váraA Mezőség északkeleti részében, a Szamosmelléki dombvidék Sajói ágában, a Tekei Dipse-patak mellett fekszik Kolozsnagyida község.
Pókakeresztúr1322-ben Keresztúr néven jelentkezik az oklevelekben, majd 1323-ban Kyrizthur, 1334-ben de Sancta Cruce, 1450-ben Kereszthur néven.
A volt Városi Közüzem Aquaserv épületei Marosvásárhely A tujákkal összevegyülve - Ezt a rejtést már virtuálisan megtaláltam, már csak a nevemet kellett bejegyeznem a jegyzetfüzetbe. Nagyon szép épület - Marosvásárhelyi túrám elsö doboza. Szep epulet - A helyszint megtalaltam, a tujakat is.
Mária-kápolna Kerelőszentpál Nem a legjobb megközelítés, nagykabát módszerrel - Miután megtaláltam a közeli gyalogoshíd és komp melletti geoládát. Letérő - A Google térképen műhold nézetben láthatóak a földutak is, ezért gondoltam, hogy nem szűkséges feltölteni a letérő koordinátáit.
Római katolikus templom Marosszentgyörgy Egy újabb jó rejtés - Előbb nem ültem le a padra mert nedves volt, cipőfűzőkötést színlelve végigtapogattam az elérhető helyeket, de nem volt ott a doboz. Mókusok, fürjek, és kutyák - Igyekeznem kellett, mert lassan sötétedett.
Tulipán és levendula MárkodMárkod északnyugati határában levendulást és tulipánültetvényt hoztak létre, melyet Székelybere vagy Mikháza felől lehet megközelíteni.
MarosdátosEgykori templomáról csak annyit tudunk, hogy 1675-ben itt anyaegyház volt, amikor Mezőbodon különvált Marosdátostól és független anyaegyház lett.
Unitárius templom SzékelykálSzékelykál a Káli-patak völgyében fekvő Maros megyei falu, mely közigazgatásilag Nagyernyével képez egyazon egységet.
Református templom Marosvécs Kastély árnyéában - A marosvécsi kastély és park látogatása után kerestük fel ezt a rejteket. Megvan a doboz - A doboz a helyén volt, negyedikként jegyeztünk be. Harangszó - Besztercéről hazafele jövet kiugrottam a harangláb szerkezetét lefényképezni.
Kultúrpalota Marosvásárhely Hirdetés - Egy kicsit nehez volt megerteni, hogy a rejtekhelynek hattal allva lehet kivenni diszkreten a dobozt. Erre már rég készültem - Erre már rég készültem. Tetszett - Teszett ez a rejtés.
Fatemplom Petele Együtt - Dolgozni voltunk Péterrel Libánfalván, a Görgény völgyében. Nem éppen együtt - Bár együtt kerestük meg ezt a rejtekhelyet, nekem esélyem sem volt megtalálni.
Homokkő képződmény BátosBátost Monorfalva felé elhagyva, Bátostól körülbelül 500 méterre, az út jobb oldalán homokkő képződmények vannak.
Gróf Béldi-ház KolozsvárKolozsváron a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 9 szám alatt található a gróf Béldi-ház, amely egy XVI-XIX-dik században épült műemlék ház.
Sándor János-forrás Marosvásárhely Sötétedés után - Sötétedés után érkeztem a forráshoz, ahol épp nem volt senki. Szénsavmentes - Megtaláltuk, a forrás régi kedves ismerps volt. Az első csorgó - Első nekifutásra meglett.
Keskeny nyomtávú mozdony kocsiszín Marosvásárhely Közel lakik a szomszéd geoláda - Nagyon jó ötlet volt lefényképezni a megtalálók neveit tartalmazó papírlapot. Gratula - Vasárnapi dolgok kalauzoltak a város ebbe a részébe. Tetszett a geodoboz! - Igazán tetszett ez a szokatlan geodoboz.
Falfirka Marosvásárhely Megelőztél, de jól van ez így - Az utóbbi időben többször jártam erre. Falfirka és zöldség - Néha azon gondolkozom, hogy ezek a zöldségeskertek hogy alakultak ki, (több ilyen hely van a városban) a senkiföldjén.
MagyarsárosMagyarsáros látnivalója a kizárólag faelemekből összeállított harangláb.
Síremlék ErdőcsinádAz erdőcsinádi temető-együttes a falu nyugati határában található, három szomszédos dombocskát foglal magába.
Párkány-forrás Marosvásárhely Elsőnek megtalált geodobozért 3 pont jár - Nem tudom, hogy más hogy van vele, de ha megjelenne a lakhelyem közelében egy új rejtés, én azonnal rohannék, hogy megkeressem. Tervben volt - Tervben volt, hogy megkeresem, de még nem volt időm rá. Számomra új ez a forrás, még nem jártam itt - Én is csak innen értesültem a forrás létezéséről.
Kisvasút hídja Meglesz - megnézem. Új doboz - Áthelyeztem a dobozt. Elmenve - Nem találtam meg.
Nagyercse1394-ben jelentkezik a forrásokban Erche néven.
Piaci nagytemplom Torda Támpillér - Szerencsére az említett látogatok a jobb oldali támpillér tövét látogatják inkább, nekik ez előnyösebb. Országgyűlések helyszíne - A tordai sóbánya után kerestük fel a templomot, sajnos zárva találtuk, csak az előcsarnokba lehetett bemenni, azonban innen is szép látvány volt, de a felidézett történelmi hangulat hamar elillant amint elindultam a dobozt keresni. Nagyon nehéz terep - Többször is átutaztam már a városon, kocsival áthajtva a főutcán, és a sok felújított épületet látva mindig az volt az érzésem, hogy Torda egy szép, rendezett, gondozott város.
Idődoboz pavilonok Mikháza Az Idődoboz pavilonok a Mikházi Régészeti Parkban találhatók, a településtől délnyugatra, a római kasztrum és a régészeti park között.
A legrégebbi székelykapu Mikháza A mikházi ferences templom és kolostor 1673-ban készült, régi galambbúgos nagy- és kiskapuja, a legrégebbi fennmaradt székelykapu volt.
Joseph Haltrich-líceum Segesvár Az evangélikus vártemplomtól északkeletre található iskolát, az épület előtt elhelyezett tájékoztató tábla szerint, 1792-ben kezdték el építeni.
Egykori városháza Segesvár A jelenlegi Segesvár szálloda épülete, mely az Iskola utca 4-6 szám alatt található, a XX-dik század első felében városháza volt.
EKE-forrás Kolozsvár Sikerült megtalálni a dobozt - Habár inkább keleti irányban van a forrástól. Faradtsag angros aron, pihenes viszonteladoktol - Nezegettem a kolozsvari ladakat. Olcsó fáradtság, friss lustaság, és tengerentúli vánszorgás - Mennyiért veszed a fáradtságot? Csak azért kérdem, mert nekem volna eladó.
Albert-ház Segesvár Az Albert-házban található a Hegyi iskola bentlakása, mely ma a német tannyelvű Joseph Haltrich Elméleti Líceumhoz tartozik.
Keleti kilátó Istenszéke Kelemen-havasok Május 1 - Május elsején, nagyon szép ídőben indultunk Dédabisztráról. Nem találtam megfelelő rejteket egy új geodoboznak - A kék pont jelzésen, a Bisztra-patak völgyéből indulva, a Hidas-patak völgyén keresztül jutottunk fel az Istenszéke csúcsplatójára.
Egykori mosógép Bisztra-völgye Mosógép az út alatt - Bár a mosógép közvetlenül az út mellett van, pontosabban az út mellett és alatt, kocsiból nem egyből észrevehető. Az energiatakarekossag netovabbja - Az a termeszet es ember altal szult haztartasi "gep", ami itt talalhato. Víz általi önmegsemmisítés - Víz hozta (létre), víz vitte el.
Erődített templom Asszonyfalva Egy 1414-es évi oklevélből kitűnik, hogy a templom, amelynek ekkor Miklós volt a papja, Mindenszentek tiszteletére volt szentelve.
Unitárius templom Hármasfalu Hármasfalu 1950-ben jött létre Atosfalva, Csókfalva és Székelyszentistván egyesítésével, közigazgatásilag Makfalvához tartozik.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.