Gidástó település (Maros megye) Központ: Kisikland. Gidástó román elnevezése: Ghidasteu.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Hazugságok hídja Balázsfalva 49,51 km-re
A helybeliek által Hazugságok hídjának nevezett vasúti felüljáró Balázsfalva központi részét köti össze a déli, Hula-negyeddel. Közlekedési csomópont, itt találkozik a város hat fontosabb útja.
Római katolikus kápolna Náznánfalva 18,71 km-re
Náznánfalva határában feltárt leletek egyértelműen alátámasztják, hogy már a bronz és a római korban is lakott terület volt. Zárva - Szép kis kápolna, de sajnos a kapu zárva. Nekem is zárva - Elég korán érkeztem, de mint az elöttem ott járok, a kapukat én is zárva találtam. Az eredetileg székelyek által lakott településről az első írásos forrás 1293-ból származik.
Levendulás Mezősály 12,56 km-re
Levendulakedvelők Napja - A mezősályi Muresan levendulásba, 2023-ban, június 24-től július 16-ig naponta 9–21 óra között várják a látogatókat.
Terebics-tető 28,71 km-re
A Terebics-tető Jedd község határában található, Jeddről 30-40 perc gyaloglással elérhető. Juhnyáj az erdőszélen - Gyorsan kellett cselekednem, mert a juhnyáj már elérte az erdő szélét, de szerencsére könnyen megtaláltam a dobozt. Három a semmiben - Népes gyereksereggel indultunk el ládázni (is), és "epic failure"-val indítottunk.
Református templom Újős 42,86 km-re
1332-ben plébániatemploma van, temploma korábbi időkből származik, mert későbbi oklevélben szereplő Szász előneve is emlékeztet arra, hogy eredetileg szász telepítés volt. A reformáció előtti középkori templom az 1601-1603-as népirtás után pusztulásnak indul, szász lakói már nem tudják fenntartani a templomot.
Új városi strand Marosvásárhely 22,66 km-re
A marosvásárhelyi egykori Új városi strand a Kárpátok sétánya 56-57 szám alatt található. Szombat esti felderítés - Negyedik megállom az "Új városi strand" volt. Más vizek - Az utóbbi 10 évben vadregényes hely volt, majd 2018 körül nekiálltak bontani. 1959-ben épült a Kárpátok lakónegyed építésekor.
Református temető Marosbogát 16,01 km-re
A marosbogáti temető közepén van néhány kovácsoltvas kerítéssel körbevett, gyomnövényekkel benőtt, gondozatlan sírkert, néhai grófok sírhelye. Egyetlen bekerített sírkert van jobb állapotban, itt van az Ecken nemesi család sírköve, valamint a Tradíció síremlék.
Átjáróház Marosvásárhely 22,11 km-re
A Dózsa György, volt Sándor János utca 34 szám alatt található épület a századforduló után épült, szecessziós stílusban. Sokszor - Sokszor jártam arrafele. Segítséggel sem sikerült - Harmadszorra voltam itt. Az utca szélesítésekor a gyalogjárók részére árkádot építettek, ami nem bontotta meg az épület stílusát.
Marossárpataki tavak 28,05 km-re
Maros megyében több vizes terület létezik, amelyek fontosak a vízimadarak élővilágának szempontjából. Lehangoló élmény csalódással - Kevéssel sötétedés előtt érkeztem a helyszínre. Ilyen a Faragó - Marossárpatak térségében levő 235 hektárnyi tó-lánculat.
Kripta-hegy Nagyteremi 19,86 km-re
Nagyteremi református temetőjének délnyugati végében, a Kripta-hegy tetején, két kriptát találunk. Az egyik gróf Bethlen Farkas tábornok kriptája, ő 1763-ban halt meg, a díszgúlát az 1860-ban elhunyt gróf Bethlen Lipót és nejének emlékére emelték.
Lovaspálya 20,93 km-re
A marosvásárhelyi Lovaspálya (Lovasiskola, Méntelep) az új gát közelében található. Szombat delutan - Érdekes látvány egy lovaspálya, lovak és emberek nélkül. Az apostolok lován - Özönlött a tömeg az ócskapiacról, de nagyrészt az apostolok lován. A lovassportnak Marosvásárhelyen nagy hagyományai vannak.
Ferences templom és kolostor Torda 37,28 km-re
Ótordáról Újtordára a kolozsvári úton menet körülbelül félúton áll a szerény megjelenésű, nem túl nagy méretű ferences kolostor. Az együttes lényegében két épületből, a templomból és a szentélyhez derékszögben csatlakozó kolostori lakóépületből áll.
Római álló tábor Marosbogát 15,59 km-re
Orbán Balázs A Székelyföld leírásában, Marosbogát délkeleti részén levő magaslatán, egy római álló tábort feltételez. Helyszíni terepszemle - A település körül három domb, kiemelkedő magaslat található. Erre később magyar vár is épülhetett.
Alsó gát Marosvásárhely 20,16 km-re
A marosvásárhelyi alsó gát az 1970-es árvíz után épült. Én is feladom - Százszor leírtam már, hogy az amire az emberek úgy hivatkoznak, hogy "oldal", vagy "honlap", az helyesen "webhely". Nem végleg - Nem adtam fel végleg a keresést ezen a helyen, majd visszatérek és ez ugy lesz a többi meg nem talált geodoboz esetében is. Megközelíthető az Alsógát (Barajului) utcából.
Egykori ferences kolostor harangtornya Marosvásárhely 22,47 km-re
A ferencesek marosvásárhelyi jelenléte egyenes összefüggésben van a reformációval, ami a XVI-dik században teret hódít Erdélyben. Jó helyen van - Két alkalommal kerestem a dobozt sikertelenül. A torony megvan - De szerintem a mágneses dobozka nincs már meg. 1557-ben a Református Egyház elkobozza a katolikus szerzetesrendek birtokait, a ferencrendiek kénytelenek elhagyni a várost.
Isteni irgalmasság kápolna Székelyvécke 45,73 km-re
A székelyvéckei Székely Kálvária Erdőszentgyörgytől 15 km-re, festői környezetben, Székelyvécke határában található. Erre születni kell - Vagyis ilyen maflának mint én, születni kell. Jézus szenvedéseit örökíti meg 14 megállón keresztül, székelykapukkal és domborművekkel.
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem 23,83 km-re
A második bécsi döntést követően Kolozsvárott újraalakult a Ferenc József Tudományegyetem. Érdekes - Érdekes hogy én a ládát a helyén találtam ottjártamkor. Sajnos ez mar nincs itt - Mas csoport doboza volt elrejtve a megjelolt helyen. Az 1944-es kiürítési parancsok és a háborús viszonyok ellenére a tanítás folytatódott az egyetemen és 1945-ben felvette a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem nevet.
Főtéri hátsó udvarok Marosvásárhely 22,44 km-re
Marosvásárhely belvárosának szecessziós és késő barokk stílusú épületei meghatározzák a város főterének, az egykori Széchenyi-tér, ma Rózsák tere hangulatát. Kisse at van festve - Bar evek ota nem jartam itt, sikerult felismernem a keprol, hogy hol van a helyszin. Képek feltöltése - Egy rejtekhely weboldalán a képek a jobb oldali oszlopban találhatók, a Rejtekhely-fotók című dobozban. De lépjünk be a kapukon, és nézzük meg ezeknek az épületeknek a hátsó részét, rejtettebb udvarait is.
MOGYE Könyvtár Marosvásárhely 23,81 km-re
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem könyvtára a Kapisztrán János és István király, ma Gheorghe Marinescu utca 38 szám alatt található. Nálunk nincs olyan, hogy beteg láda - Szerintem a "beteg láda" egy "beteg" kifejezés. Nem találtuk mi sem - A fehér hatalmas kutya a helyén, és ugattott is eleinte.
Falu harangja Mikháza 47,39 km-re
Mikházán, abban az utkereszteződésben, ahol a ferences kolostortemplom felé le kell térni, egy harangláb és egy fedett feszület található, melyre a helybeliek a Jézuska és a Falu harangja elnevezéseket használják. Gyors találat - A doboz a földön volt.
Szentgyörgyi István szobra Marosvásárhely 22,5 km-re
Szentgyörgyi István szobra - Marosvásárhely Második próbálkozásra - Az első alkalommal a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem, illetve Studió Színház előtti kis kertben személyek álldogáltak.
Homokkő képződmény Bátos 48,86 km-re
Bátost Monorfalva felé elhagyva, Bátostól körülbelül 500 méterre, az út jobb oldalán homokkő képződmények vannak. Ha arra jártok, megéri megállni néhány perce.
Szászrégeni Mocsárerdő 47,55 km-re
A Keleti Kárpátok egyik kevésbé ismert és látogatott helyérekalauzolnálak el benneteket, a Szászrégen mellett találhatóMocsárerdőbe, ahol 400-700 éves tölgyfák őrzik Erdély régi szellemét. Matuzsálem - Régi tervem volt megkeresni ezt a dobozt. Amíg még lehet - A Mocsárerdőt meg lehet közelíteni a Görgény-völgyéből is, az autót már csak a főút mellett lehet hagyni, mert a bevezető utat sorompóval zárják.
Református templom Mezőveresegyháza 47,81 km-re
A helységről szóló első oklevél már egyházáról, templomáról ad hírt: Veresegyház, ez jelölheti a templom köveinek színét vagy festését. De jelölheti az egyházat alapító veres barátok jelenlétét, akikről úgy tudjuk, hogy 1314 előtt itt templáriusok voltak.
Léstyán atya emlékére Marosvásárhely 22,68 km-re
Léstyán Ferencnek mi is sokat köszönhetünk, hiszen amikor a falvaink templomaihoz, temetőihez rejtünk, többnyire az ő Megszentelt kövek című munkájából vesszük a leírást. Ez is rejtekhely? - Vegigneztem az egesz csovet hosszaban, de nem talaltam meg en sem. Hát persze, hogy rejtekhely - Már százszor elmondtam, leírom újra.
Hétfák Marosszentgyörgy 23,35 km-re
A Hétfák nevű hely valamikor Marosvásárhely közkedvelt fürdőhelye volt, magas, terebélyes fekete nyárfákkal. Csemeték - A Cementlapoktól jöttem, hogy megkeressem az új csemetéket. A kiszélesedett Maros-völgyben már messziről látszottak, mint valami városvédő óriások.
Teleki Téka Marosvásárhely 22,76 km-re
A marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár az elmúlt századok európai könyvkultúrájának egyik leggazdagabb erdélyi gyűjtőhelye. Ötletes doboz - A cipőfűzős módszer nagyon jól működött. Több mint kétszázezer kötetével enciklopédikus tudománytár, bibliofil ritkaságok őrzője.
Keskeny nyomtávú mozdony kocsiszín Marosvásárhely 21,15 km-re
1997. Gratula - Vasárnapi dolgok kalauzoltak a város ebbe a részébe. Tetszett a geodoboz! - Igazán tetszett ez a szokatlan geodoboz. április 1-jén, veszteségre hivatkozva, a Román Vasúttársaság megszüntette a marosvásárhelyi keskeny nyomtávú vasút mezőségi szárnyvonalán a közlekedést, egypár járatot üzemeltetve Nyárádszereda – Marosvásárhely között, majd április 14-én végleg megszűnt a személyszállítás.
Kemény-Bánffy kastély Aranyosgerend 25,76 km-re
A Kemény-Bánffy kastély Aranyosgerend református templomától alig 200 méterre található, északkeletre, az Aranyos partjának közelében. A jelenleg tető nélküli kastélyrom kocsival is megközelíthető, a főútról leágazó talajúton.
Katolikus templom Felvinc 38,72 km-re
Korai, gótikus korú erődített templom volt - mivel a templom a XIX-dik század elején romladozásnak indult, helyén 1845-1848 között új, nagyobb templomot építettek. Egyedül nevettem - Miután visszatettem a dobozt, csak akkor vettem észre az üvegkorongokat.
Sósfürdő Marosszentgyörgy 26,13 km-re
Marosszentgyörgy Marosvásárhely központjától 6 km-re fekszik. Érthető - Minden megmagyarázott és érthetetlen dolog hirtelen érthetővé és egyszerűvé (és NAperszeVÉ) válik, amikor meglátod. Most még utolsó - Most még utolsó tuja, de ha a mellette levő házat lebontják a sor folytatódhat. Modern sósvizű strandja és gyógykezelő központja van.
Hunyadi János szobra Marosvásárhelyi vár 22,85 km-re
Hunyadi János a tizenötödik századi történelem meghatározó alakja, 1446-tól hat éven át a Magyar Királyság kormányzója volt. Nagy pártfogója volt a kereszténységnek, a marosvásárhelyi Vártemplom tornya az ő anyagi hozzájárulásával épült.
Evangélikus templom Marosvásárhely 22,93 km-re
A marosvásárhelyi evangélikus templom a Régi Kórház utca 7 szám alatt található. Nem tudtam eddig - Hogy itt is van egy templom, de most már igen. Csendes gumiszörny - Kellemes hely, csend van. Az evangélikusok első templomát a Rózsák tere és a Hajósköz, jelenleg Horea utca sarkán építették 1829-ben.
Teleki kastély Gernyeszeg 31,47 km-re
Gernyeszeg látnivalója a Teleki család erdélyi barokk kastélya. Sikerült bejutni - A Teleki-kastély kapuja zárva volt, kapus sehol. Élő barokk kastély - Egy rendezvény alkalmából voltunk a kastélyban, így sikerült alaposan körbejárjuk.
Nemzeti Színház Marosvásárhely 22,4 km-re
Nemzeti Színház, Marosvásárhely Befalazták - Az épület nagyon szép, és az előtte levő park is. Nincs a lemez, itt a lemez - A színház előcsarnokában tartott 22.
Dávid Ferenc téri unitárius templom Marosvásárhely 21,96 km-re
Dávid Ferenc téri unitárius templom - Kövesdomb lakónegyed, Marosvásárhely. Rejtekhely és rejtek - Gyakori a félreértés, sokan még mindig eltévesztik. Utólagos moderáció - Friss bejegyzés alapján, úgy néz ki, hogy eltűnt az általam itt elrejtett geodoboz. A kövesdombi unitárius templomot 1999 november 21-én kezdték el építeni.
Református templom Válaszút 1332-ben Válaszútnak már plébániatemploma van, 1509-ben mint plébániát említik. 1677-ben templomépítésről írnak, melyet Bánffy Dénes özvegyének érdeméül jegyeztek fel, de a templom felirata szerint is régi romlásából építteti, tehát a régit javítja.
Kilátó Piroska-tó Szováta Jellemző a hely egyedien gazdag változatosságára, hogy a Vörös-tó só-koncentrációja elég magas. Magyar Husvet Szovatan V - Na, itt mar nem jartam olyan szerencsevel. Piri fentről - Lent a tó szélén, a nádasban pont nászoltak a siklók. A közvetlen szomszédságában található Piroska tó, amelyhez a felszínre bukkanó sótömbök mellett vezet az ösvény, édesvizünek számít, halak is élnek benne.
Evangélikus erődtemplom Szászalmád Temploma a XIV-dik század elején épült, egyhajós torony nélküli gótikus templom. A szélesebb hajóhoz az apszis szentélynégyszöggel kapcsolódik, s a többszög három oldalával záródik.
Céhek háza Segesvár A segesvári Céhek háza múzeum a Torony (Turnului) utca 1 szám alatt található. Segesvári és környékbeli kézművesek szerszámai, gépei és berendezései vannak itt kiállítva.
Mezítlábas ösvény Szováta A mezítlábas ösvény Sebastian Kneipp német természetgyógyász által kifejlesztett egészségmegőrző módszeren alapszik. Az ösvény más és más felületű anyagokból áll, melyeken mezítláb gyalogolva stimuláljuk a talp különböző reflexpontjait.
Joseph Bacon-ház Segesvár Itt lakott Joseph Bacon (1857-1941), orvos és szenvedélyes gyűjtő, az Óratoronyban található Történelmi Múzeum (eredetileg Régi Segesvár Múzeum) alapítója.
Bereczki-ház Küsmöd Küsmöd egyik érdekes látnivalója a Fő utcán található Bereczki-ház, vagy Csitkós ház, ahogy becézik. A jelenleg műemlék jellegű házat Bereczki Zsigmond építette 1858-ban, majd 1998-ban és 2012-ben felújították.
Református templom Sóvárad Régi templomáról azt tartják, hogy XIII-dik századi, de 1763-ban átalakították. Úgy látszik azonban, hogy ez az átalakítás teljes újjáépítésével volt egyenlő.
Bethlen-kastély Árokalja Az árokalji Bethlen-kastély az egyetlen mór-bizánci stílusú kastély Erdélyben, a hozzá tartozó 17 hektáros birtokon 3 épület és egy arborétum található. Különleges hangulatú kastély - Nagyon különleges hangulatú kastély, egyetlen Erdélyben ilyen stílusban. A kastély épületében van egy konferenciaterem, egy előadóterem, egy tanulóterem, és egy frankofón könyvtár.
Kovács-torony Segesvár A Kovácsok tornyát 1631-ben építették, a régi Borbélyok tornyának helyén, szerepe a Kolostortemplom védelme volt. 1676-ban leégett, majd újjáépítik.
Református templom Szék A többségében magyarok által lakott Szék egyik értéke a 12-dik században épített, román és korai gótikus elemeket ötvöző, háromhajós református templom.
Medve-tó Szováta Szováta Székelyföld legnépszerűbb nyári üdülőhelye. Jo rejtek - Alcazasanak koszonhetoen nem ment elsore a megtalalas, de nehany tiszteletkor utan megadta magat. Medve nem volt a környéken - Mert nagyon sok a kétlábú látogató. Látnivalói a Medve-tó, a Mogyorósi-tó, a kis sósvizű tavak: Zöld-tó, Vörös-tó és Fekete-tó, a fürdőtelep vadászkastély stílusú villái, a Szováta faluban található református templom.
Kétágú templom Kolozsvár A kolozsvári Kétágú templom, más néven az alsóvárosi református templom az egykori Külső-Magyar utca, ma 1989 december 21 sugárút 41 szám alatt található. Ezt is javítják - Bemenni ebbe sem tudtam, de felmentem az egyik toronyba, mivel a tetőjavító munkások is ott közlekedtek.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.