Bikácfalva település (Máramaros megye) Központ: Bikácfalva. Bikácfalva román elnevezése: Bicaz.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Bikácfalva (Máramaros megye) és környéke turisztikai látnivalói

Római katolikus templom, egykori jezsuita kolostortemplom - Nagybánya.
Egykori tűzoltó laktanya, ma lakások és irodák - Szatmárnémeti.
Valkó vára Valkó vára Valkóváralja határában, a Berettyó és a Halastó patak által határolt sziklán, a Várhegyen áll. Kirabolt rejtek - A várat, valamint a rejteket megtaláltuk, de sajnos ki van rabolva. A várat 1300 körül építették, az egykori valkói uradalom központjaként.
A Báthory-kastély 1592-ben épült, 1600-ban Basta ostrommal foglalta el Báthory Zsigmondtól, 1703-ban a kurucok foglalták el. Látogatható - Látogatható a várkastély, már ami maradt belőle. Kerítőfala romos, de az emeletes épület épen áll.
Samus-óvoda - Traian út 16 szám, Szatmárnémeti.
Megyei Múzeum, a régi Prefektúra - Szatmárnémeti.
Fatemplom Csömörlő fatemplomát a XVII-dik század elején építették, alaprajza négyszögű, alacsony tornya hegyes sisakkal és kilátóval van ellátva. Gyanús hajóajtó - Bár több környékbeli fatemplomot szerettem volna felkeresni, útitársam türelmetlensége és érdektelensége miatt, ez alkalommal csak ezt az egyet sikerült közelebbről megnézni. A fatemplom belső falait az alsóegregyi Ioan Pop festette.
Egykori Püspöki Konviktus Egykori Püspöki Konviktus, ma Unió líceum és 7-es számú líceum - Szatmárnémeti. Megújult konviktus - Szatmárra látogattunk, barátaink gyerekei hívtak lagziba. Konfliktus - Kora reggel és álmos szemekkel, hiszen Csíkban még dél sincs, a konviktus helyett konfliktust olvastam.
Régi Nemzeti Bank, ma Rendőrségi Felügyelőség - Szatmárnémeti.
Egykori Pázmány-bentlakás, ma a katolikus egyház óvodája - Szatmárnémeti.
Ormos-ház, vagy Villanyóra sarok - Szatmárnémeti.
A Sárkányok kertje felett Rég nem jártam itt, ideje volt már eljönni.
A parkban, ahogy a leírásokból kivettem, van egy víztorony, ami nem néz ki víztoronynak, abban az értelemben, ahogy azt mi megszoktuk. Vajon megvan és én vagyok ügyetlen? - Hello, Ott jártam a helyszínen, kerestem a ládát, de sajnos nem találtam meg. Semmi új a nap alatt - Amennyiben az elmúlt években sok fát kivágtak, nagy valószínűséggel a geodoboz is eltűnt a park felújítása során. Ez a víztorony a park legdélebbi sarkában van.
Vigadó A zilahi Vigadó, az egykori városi színház (mai nevén Transilvania) épülete a Iuliu Maniu tér 5-7 szám alatt található. Az 1895-1899 között, XVIII-XIX-dik századi előzményekkel épült Vigadó műemléképület, kódja SJ-II-m-B-04992.
Victoria hotel, ma üzlethelyiségek és lakások - Szatmárnémeti.
Szent Mihály és Gábriel fatemplom - Vaskapu, románul Poarta Salajului - Épült a 18-dik század elején.
Kölcsey Ferenc-emlékház Sződemeter, Kölcsey Ferenc, a Himnusz költőjének szülőfaluja. Kölcsey nyomában - A Kölcsey Ferenc Egyházi és Kulturális Központ egy üde színfolt ebben az egykor szebb időket látott faluban.
Szilágypér északi kijáratánál, a Kispér felé vezető út mellett egy hatalmas földhalom található. Magassága körülbelül 10 m, a régi osztrák térképeken Halom elnevezéssel jelenik meg.
Szentháromság kápolna Nagykárolytól délre, nagyjából 3 kilométerre található, egy emberi kezek által emelt domb tetején, amely feltételezhetően egykor strázsadombként szolgált. Szerintem nincs meg - Kibicikliztem a kápolnához, szépen sütött a nap, éppen jó idő volt egy kis keresgéléshez. Ezt a dombot a népnyelv Lyukashalomnak nevezte el.
Szabadság-tér Szabadság-tér városi műemlékövezet, egykori Deák Ferenc-, Horthy Miklós-tér - Szatmárnémeti. Megújult Szabadság tér - Tovább ballagva a bulizóhely felé, megcsodáltuk a Szabadság tér régi és új szobrait, és a német néptáncelőadást, ami éppen a téren zajlott.
Kaplony Kaplony Nagykárolytól néhány km-re fekszik. Látnivalója a Károlyi család kriptája.
Lükő Béla-kórház - Szatmárnémeti
Református templom Zilah református temploma eredetileg római katolikus. Impozáns templom - Szép templom, rendezett kertecskével. Szilagysagi barangolasok - Szilagysagban csavarogva ide is elerenk. Templom a dombtetőn - Bár BabBerci két bejáratot is megadott, ahol be lehet menni, én egy harmadik irányból érkeztem ide. Szentélye 1246-ban épült, később annyiszor átalakították, hogy eredeti stílusából semmi sem látható.
Római katolikus püspöki palota - Szatmárnémeti
Hildegarda római katolikus templom - Wolfenbüttel utca 40 szám, Szatmárnémeti.
A Füvészkert, melynek 25 ha terjedelme van, Zsibó észak-keleti részén terül el, a Szamos második teraszán, és örvendetes módon fejleszti tovább a barokk kastély ősi parkjának maradványait, melynek alapjait valamikor a Wesselényi bárók helyezték le. Nem sikerult - A hely megvan, a dobozt sajnos a nagy tomeg miatt nem igazan tudtam megkaparintani.
Művészeti Múzeum, egykori Sóbányahivatal - Nagybánya.
Karolyi Sandor Nagykaroly 2011
A Csokmány melletti fekete nyár a Szamos folyó partján található, kerülete 10,7 m, állítólag a legvastagabb fekete nyár Romániában, és a második legvastagabb fa az országban, talán nemzetközi rekord is.
Református templom A tasnádi református templom az egykori Közép-Szolnok vármegye legnagyobb középkori egyházi épülete. Tasnádi reformátusság - Tasnádon a református templomnál nagy felújítási munkák folynak 2023 júliusában, nem látogatható. A Szilágysági-dombvidék és az Alföld találkozásánál húzódó dombhát peremén áll.
Szeptember végén Ott ül Petőfi és múzsája a Teleki kastély parkjában, két hatalmas mocsári ciprus társaságában. Petőfi - A covid járványra való tekintettel, nem tudtunk bemenni a kastély udvarára. Pár lépésre Petőfi somfájának magjából sarjadt somnövendék.
Szinér vára Szinérváralja feletti Apa-hegyen láthatók a középkori Szinér-vár csekély falmaradványai. A várat a református templom teréről induló kék háromszög jelzésen 1 óra alatt lehet elérni.
Tabajdi gyógyszertár, ma 5-ös számú gyógyszertár - Szatmárnémeti.
Porolissum római őrhely Porolissum az ókori Dacia provincia egyik legfontosabb központja Zilahtól 8 km-re keletre Mojgrád település közelében található. Egy nagyszeru var - Mindenkinek ajanlanam e varat felkeresni. Római út - Nagyszerű érzés a római úton sétálni. A 300 hektár területen elterülő archeológiai rezervátum és múzeum számos ókori épület romjait foglalja magába, melyek között eredeti állapotába rekonstruáltakat is találhatunk.
A Mészárosok tornya egy kör alaprajzú, zömök torony, mely a XV-dik században épült. Miután 1672-ben a kurucok elűzik a vár német őrségét, az erődítmény újra császári kézre kerül.
[ Fel ↑ ]
Sárkányok kertje - Almásgalgó
Sárkányok kertje - Almásgalgó
A Szamos menti hátság nyugati peremvidékén, Zsibó várostól 8 km-re található a gigászi kőamfiteátrum, a Sárkányok kertje.
Kék Lagúna - Egeres
Kék Lagúna - Egeres
Bocskai várkastély Egeres község a Kalotaszeghez tartozó Nádasmente vidékén áll, a Kolozsvár-Almási hegycsoport területén, a Nádas patak mellett fekszik. A település már az első okleveles említésekor, 1263-ban, mezővárosként szerepel.
A nyárfási Szent Mihály és Gábriel arkangyalok fatemplom, figyelemre méltó falfestményeivel, műemlékké nyilvánított épület. Egyike annak a nyolc máramarosi fatemplomnak, amely 1999-ben a világörökség részévé vált.
Középlak templomába középkori román és gótikus elemek vannak beépítve: a déli kapu román, a nyugati gótikus. Középkori templomáról nincs adat.
Sváb múzeum A sváb tájház tipikusan sváb stílusban épült 1881-ben Mezőpetriben, és szinte eredeti állapotában maradt fenn. Németek hűlt helye - Késő délután jutottam el Mezőpetribe, ahol kívülről tudtam megnézni a tájházat. Jellegzetes a ház homlokzata (gibli), az épület hosszában végighúzódó tornác, az utcára néző könyöklővel.
Kisbánya melletti paleobotanikai lelőhely, diatomitban és vulkáni hamuban levő fossziliákkal.
Magányos kápolna A kigyei kápolna a korábbi település helyén, Mezőpetri és Nagykároly között található. Kápolna a semmiben - A kápolna előtt álló keresztet 1943-ban Vadai Lajos és neje, Vonház Mária állíttatta. Védőszentje Szent Egyed.
Középkori temploma korán elpusztult, helyette új fatemplomot építenek, melybe a régiből átmentik az Asztalos Jánostól (1752-ből) származó festett karzat és festett mennyezet töredékeit. Kós Károly tervezte 1935-ben.
Református templom Kispetri középkori templomának építési idejét a XV-dik századra teszik - a templom alakja, építési stílusa a XV-dik századra mutat, dongaboltozatos volt. 1903-ban átalakították, lebontott részei nagyrészt tűzre kerültek.
Nagypetri 15-dik században épült református templomának 18-dik században készült reneszánsz, festett kazettás mennyezete van.
A XIII-dik században épült román stílusban, a templom a volt premontrei kolostor keretén belül működött, ma református templom. Írásos dokumentum először 1234-ben említi, mint a pályi kolostorhoz tartozó egyházat.
Dr Andrássy Ernő park Érmihályfalva első írásos említése 1270 augusztus 20-áról származik, ekkor Michal néven írták. Esti parklátogatás - A park Érmihályfalva talán leginkább rendben tartott, gondozott része. A Turul nemzetségbeli Turul ispán birtoka volt, mely 1270-ben már két faluból álló település volt.
Csáky-kastély romjai - Váralmás, 316.
Berettyó forrása A Berettyó egy Romániában eredő és Magyarországon a Sebes-Körösbe torkolló folyó neve, nevének jelentése: Berekkel szegélyezett folyó. Forrás - Mivel véletlenül, Kraszna református templomától, a kántor sugallatára kerültünk ide, nem tudtam van-e doboz. Nagyon szép, békés és tiszta hely - Köszönjük a rejtést, csak ajánlani tudjuk. Az Egyesült-Körös legnagyobb mellékvize, Szilágy megyében ered a Réz-Hegység Ponor csúcsa alatt.
[ Fel ↑ ]
Turisztikai látnivalók Goncága - Turisztikai látnivalók Dabolc - Közeli települések: Somfalu 2,28 km-re - Felsővárca látnivalói 3,14 km-re.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.