Temesvölgye település (Krassó-Szörény megye) Központ: Bokos. Temesvölgye román elnevezése: Valisoara.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Rablóbarlang Herkulesfürdő Hűsülő - Talán lehetne egy kicsit célratöröbb a segítség, mert ez így GPS-nélkül elég tág. Félkész ládaoldalak - Sajnálom, hogy félkész ládaoldalakat fogtatok ki.
Római kasztrum TeregovaA teregovai római kasztrum a Hideg- és a Temes folyók összefolyásánál, körülbelül 2 km-re a falutól északra, a Hideg-folyó és az európai út között, a folyó bal partján volt.
ZajkányZajkány falu közelében, egy domboldalon volt Hunyadi János-emlékművének maradványa.
Miháld vár MehádiaA településtől északkeletre áll az egykori Miháld várának romja, a 15 m magas lakótorony maradványa, a feltárások alapján a XIV-dik században épült.
Campusel Megtaláltuk sikeresen - Jorgován-kő mászás előtt kerestük meg a ládát.
Sebestorony Havas hegyek alatt - Fél óra gyaloglás után értünk fel a romokhoz. V@lybra_2 - A szervesdi tó után megkererstük a Sebestoronynál elrejtett dobozt is.
Pelága-csúcs Sikeres csúcshódítás - A Gentiana menedekháztól indultunk túrázni, és egy kissé fárasztó csúcshódítás után, kellemes tarsaságban találtuk meg a dobozkát, viszonylag könnyen. Mindennapi bájaink - Gratulálok az első geodoboz megtalálásához, pontosabban a bejelentéséhez :-). Csak így tovább - Gratulálok én is.
Vízimalmok KismiháldMehadika, 1911 és 1918 között Kismiháld, község a Bánságban, Krassó-Szörény megyében, Orsovától 46 km-re észak–északnyugatra, a Szörényi-Érchegység egyik patakvölgyében fekszik.
Robbantott-sziklaA Robbantott-szikla a Cserna folyó jobb partján található, a Iuta-patak beömlésének közelében.
Malom Forrásfalva Forrásfalva közelében, a nadrági vasipari társaságnak vasércbányái voltak.
Kohó-kövek Kőfalu A Kohó-kövek Kőfalu (románul Pietroasa) településtől délkeletre találhatók.
Zsuppányi halomsírok A Bozsor községhez (románul Traian Vuia, régebb Bujor) tartozó Zsuppány településtől északnyugatra két halomsírt találunk.
Bánsági Szfinx A bánsági szfinxnek nevezett kőszikla a Herkulesfürdőhöz tartozó terület délnyugati szélén, a Cserna folyó partján, a DN 6 jelzésű műút közelében található.
Óhunyadvár Vajdahunyad Vajdahunyad déli szélén, a Hunyadiak történelmi nevezetességű családi várának közelében, a Cserna és a Zalasd összefolyása felett emelkedő 319 m magas Szentpéter-hegyen fekszik a korai Árpád-korban épült Óhunyad vára.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.