Alsózorlenc település (Krassó-Szörény megye) Központ: Alsózorlenc. Alsózorlenc román elnevezése: Zorlentu Mare. Egyéb neve: Zorlencz.
Zsuppányi halomsírok 39,99 km-reA Bozsor községhez (románul Traian Vuia, régebb Bujor) tartozó Zsuppány településtől északnyugatra két halomsírt találunk. A nagyobbik, Zsuppányi halomsírnak nevezett lapos halom 610 méterre, kelet - északkeletre található a Bégaszuszányi vasúti megállótól, 30 méterre északra a Glavica pataktól, annak jobb partján.
Római katolikus templom Stájerlakanina 44,04 km-reHa a Ménes völgyéből Resicabánya fele vesszük utunkat, egy nagyon érdekes városon haladunk át. Stájerok - A templom ajtaja nyitva volt, így sikerült képeket készítenem az üvegen keresztül. Itt feltétlenül érdemes megállnunk és egy kicsit körülnéznünk.
Szerelem-alagút Obrézsa 26,25 km-reA Szerelem-alagút egy elhagyott sínpár fölé nőtt fakoronák által kialakított zöld folyosó, Obrézsa és Novákfalva között, Karánsebes közelében, Krassó-Szörény megyében. Sínek - Csodálkozom, hogy egyáltalán még létezik a sínpár. Több helyen is meg lehet közelíteni, Obrézsa egyik mellékutcája is keresztezi a sínpárt.
Szárkő-hegység 49,18 km-reA Szárkő-hegység a Déli-Kárpátok északnyugati részén található, Krassó-Szörény és Hunyad megyék területén. A Szárkő név az ómagyar szár szóból ered, kopaszkövet jelent.

A Bigár vízeséstől folytatva utam Stájerlakanina fele a Ménes-völgyben - lévén, hogy kerékpárról nézve más a világ mint autóból. Mindenekelőtt többet lát az ember belőle - egy, szerintem csodálatos barlangot és vízesést fedeztem fel nem messze az úttól.

A resicabányai rendező pályaudvar előtt létrehozott szabadtéri múzeumban tizenhat, Resicán gyártott, ma is működőképes, gőzmozdony található. Mozdonyok közt - Jó pár kilométer után tűző napsütés alatt érkeztem meg Resicabányára, és már nagyon szerettem volna tudni, hogy hol lesz a szállásom. Resitza - Utban a Néra völgye felé meglátogattuk a resicai mozdonymúzeumot. Vonat - A doboz nem lett meg, viszont láttam sok mozdonyt.
Constantin Gruescu ásványgyűjtemény Vaskő 18,2 km-reA Constantin Gruescu ásványmúzeum Vaskő községben, a Völgy-(Vale) utca 113 szám alatt található, a gyűjtő házában. Itt, Koszti bácsi (nea Costica) több mint 2000 bányavirágot gyűjtött össze, Vaskő, Dognácska, Oravicabánya, Stájerlakanina, Újmoldova környékéről, de határon túlról is.
Ferenc József szobrának talapzata Karánsebes 20,84 km-reFerenc József egészalakos szobrát 1906 október 7-én avatták fel Karánsebesen. Ferenc Jóska - Az igazat megvallva, szerintem az öreg császár jobban nézett ki azon a talpazaton. 1943-ban eltávolították, azóta a talapzaton Dragalina tábornok szobra áll.
Torony a Templom-dombon Kákófalva 46,75 km-reKákófalva nyugati szélén, a Templom-domb (Dealul Cuca) tetején egy magányos, lepusztult torony hívja fel magára a figyelmet. A település temetőjéhez tartozó, egykori templom maradványa.
Bégaszuszányi halomsírok 39,6 km-reA Bozsor községhez (románul Traian Vuia, régebb Bujor) tartozó Bégaszuszány településtől északra több halomsírból álló régészeti lelőhelyt találunk. Tiku (Ticu) halma, egy Hallstatt-kori szentély, 540 méterre van a templomtól és 20 méterre délre a vasútvonaltól.
Danila-domb Vaskő 20,43 km-reA Danila-domb Vaskő községtől délnyugatra található, a Danila tisztásaként ismert márványfennsík fölé emelkedik. Sportmászásra alkalmas hely, ugyanis egy több mint 50 m magas függőleges sziklafallal rendelkezik.
Kis-havas Szárkő 41,43 km-reA Szárkő-hegység a Déli-Kárpátok nyugati részén található. Illés lekergetett - A túránk legmagasabban fekvö dobozát a Kis-havasi kereszt alatt találtuk meg. A térképen egy eldőlt, egyenlő szárú háromszögre hasonlít, melyet nyugaton a Temes völgye választ el a Szemeniktől, északon a Bisztra a Ruszka-havastól, délen a Hideg patak a Godjántól és a Csernai-havasoktól, keleten a Sesz és a Nagy patakok a Retyezáttól.
Buziásfürdő 34,38 km-reBuziásfürdő Temesvártól 33 km-re fekszik. A fürdőhely jellegzetessége a város központjában levő hatalmas parkban található fából faragott sétapavilonok.
Török-híd Kákófalva 46,26 km-reKákófalva és a tőle délre fekvő Gerőc (Greoni) falu között, a Krassó folyó felett, egy háromlyukú kőhíd maradványait láthatjuk. Elődjét a törökök építették a 17-dik században.
Teregova-szoros Örményes 39,96 km-reA Temes-Cserna árok a Kárpátok leghosszabb folyosószerű árka, 90 km hosszú, Örményes és Teregova között összeszűkül, kialakítva a Teregova-szorost. A Teregova szűk szorosán keresztül kapcsolódik északra a Teregova-felszín a Karánsebesi-medencével.
Örményesi-szoros Örményes 37,3 km-reA Temes-folyó két szakaszon is bevágta magát a Szemenik-hegység kemény, kristályos kőzetébe. A Teregova falutól északra található szoros mellett, Örményesnél is szép, vadregényes, epigenetikus szurdokvölgy alakult ki.
Római kasztrum Teregova 41,98 km-reA teregovai római kasztrum a Hideg- és a Temes folyók összefolyásánál, körülbelül 2 km-re a falutól északra, a Hideg-folyó és az európai út között, a folyó bal partján volt. A kasztrumot Mehádia és Tibiscum közé helyezték el, azon útvonal mentén, mely Dácia délnyugati határát jelentette.
Ad Orientem-alagút Teregova 46,65 km-reA Temesvár - Karánsebes - Orsova vasútvonal, mely eredetileg az Orientbahn elnevezést kapta, 1875 és 1879 között épült. A vasútvonalat, mely a Domásnya-hágó (Porta Orientalis, Keleti Kapu) közelében, északnyugatra körülbelül 1,6 km-re található, a nyugati világ és a Kelet fő összeköttetésének tekintették.
Bégamonostor 43,71 km-reA település első írásos említése: Monostor (1427), 1484-ben mezőváros, várát először 1505-ben említik. 1551-ben Petrovics Péter, 1616-ban Bethlen Gábor foglalta el, később a törökök lerombolták.
Sebestorony 31,55 km-reA Szörényi-havasokhoz tartozó Szárkő-Godján-hegység északnyugati részében, Karánsebestől keletre fekszik Sebestorony község. Havas hegyek alatt - Fél óra gyaloglás után értünk fel a romokhoz. V@lybra_2 - A szervesdi tó után megkererstük a Sebestoronynál elrejtett dobozt is. A falutól 1 km-re északkeletre található a 420 m magas Stirminica-hegy, melynek ormán többemeletes toronyrom dacol az idők múlásával.
Gerhardinum katolikus líceum Temesvár 65,97 km-re A piarista kegyes tanítórend a magyarlakta vidékeken a 18-dik század első felében terjedt el - az ősi csanádi egyházmegyében Szentannán működtettek kollégiumot, amely a növendékek kis száma miatt 1788-ban megszűnt, majd az iskola II József rendelete alapján Temesvárra került. A tanintézetben kezdetben latin, majd német, a XIX-dik század közepétől az I világháborúig magyar, az 1920-as évektől román nyelven folyt az oktatás.
Kaprióra 64,06 km-re Kaprióra falu határában két barlang található, a Sinesie- és a Dutu-barlang. A Sinesie a Kápolnásra (Capalnas) vezető földúton körülbelül 300 méterre van, míg a Dutu a Pozsgára (Pojoga) vezető út közelében.
Saroltavár 67,53 km-re Charlottenburg, 1910 és 1918 között Saroltavár (románul Charlotenburg, korábban Charlottenburg, más néven Sarlota vagy Barita, németül Charlottenburg) Temesvártól 38 km-re északkeletre, a Berekszó jobb partján fekszik. Az egyetlen szabályos kör alaprajzú település a Bánátban.
Kilátópont Bosnyák-patak völgye Sistaróc 64,14 km-re A kilátópont 25 méterrel a Bosnyák-patak medre felett található, annak bal partjától 70 m-re nyugatra. A hely a sistaróci templomtól 2,5 km-re van, a DJ572 jelzésű, Sistaróc és Kövesd közötti megyei úttól 1,4 km-re.
Őslénytani lelőhely Kiskirálymező 57,46 km-re Kiskirálymező őslénytani lelőhelye Bélajablánc község területén található, védelem alatt álló terület. Rétekkel és erdős részekkel borított domboldal, ahol a mészkövekben, agyagban és homokban, miocén időszakhoz tartozó ősmaradványokat lehet találni.
Bencés apátság maradványai Bulcs 63,14 km-re A bencés apátság maradványai Bulcs falutól észak-északnyugatra találhatók, a Maros folyó bal partján. Az egykori falakat Bulcs mai templomának építésekor hordták el, a helyet benőtte a növényzet.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.