Kispatak település (Kovászna megye) Központ: Nagyborosnyó. Kispatak román elnevezése: Valea Mica.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Egykori Kommandó-Kovászna kisvasút
A régi Kommandó-Kovászna kisvasút nyomvonala.
Csere-tető LisznyóA Csere-teto, vagy a helybeliek szerint 718 m magas Lisznyo-teto, a Lisznyo-patak es a Beldi-patak festoi kornyezeteben, a Bodzaforduloi-hegyek labanal fekszik.
Szent Mihály-templom Lemhény Lépcsőn a holtakhoz - Ha már a doboz vár, nem illik megvárakoztatni, így hát megtaláltam. Vártemplom - Gyönyörű helyen van ez a vártemplom. Csalán gyüjtés.... - Mindent sikerült gyüjtögetni, csalánt is főzeléknek és ládát is az élvezetért.
Törökvár
A legmagasabb nem is a legmagasabb - Kisse nehez volt odatalalni. Köszönet jkgabor-nak - A Törökvár helyszínére jkgabor vezetett bennünket, végül csapatmunkával találtuk meg a romokat, a két évvel ezelőtti, szacsvai találkozó alkalmával. A láda jól van - Megtaláltuk.
Dac-tó Kézdivásárhely
A Dac-tó Kézdivásárhely keleti határában, Oroszfalutól északra található, a Torja-patak mellett, a Józsa Béla utca északi végénél.
Középkori temető Zabola határában Rossz koordináták - A megadott koordináták valahova Sepsiszentkirály és Illyefalva közé mutatnak. Ujra meg ujra - Ma megyek megkeresni Putna varat a Karpatokon tul. Kijavitas - Ez igy van, valamit elirtam, lehet, hogy valami mas csuszott bele.
Kolcza-gödör Sepsiszentgyörgy Kicsit odébb - Az árok a dombtetőn található. Régi emlékek - Végre ez is megvan, a szemközti tömbzázban lakom, nekünk itt volt a játszótér a 80-as 90-es években. Téli szánkózás - Gyerekkoromban a Kolcza gödör egyik kedvenc helyünk volt.
Várhányás Maksán Ez igen! - A tó még csendes, csak a halászok üldögelnek körülötte. Ujra fenn a dalnoki gerincen - Ellenoriztem a ladat es az most lekoltozott a csutak ala. A doboz maradékait összeszedtük - A tuskó teljesen elkorhadt.
Kockás tulipán-erdő Szacsva Szentgyörgy-napi tumultusból kiszabadulva - Megkerestem ezt a rejtekhelyet. Megegyszer ugyanitt - Meg 2016 februarjaban jartam itt es akkor masodiknak (meliek utan) talaltam meg a dobozt. Szép hely - Szép hely, könnyű megtalálni.
Hol volt hol nem volt Sepsiszentgyörgy Autokra nezve - Hosszu Zoltan alkotasa ez a szobor, de meg tobb mint 200 szobra van szetszorva mindenfele.
Szent Márton-templom BrassóA Szent Márton-templomot inkább kápolnaként említik - a Fellegvár nyugati részét Szent Márton-hegyének nevezik a templom után.
Balási kúria Kászonimpér Kijavitva - "Kászonimpér a legrégebbi település a medencében, először az 1332-es pápai tizedjegyzékben említik.
Sólyomkő vára Sepsibükszád Ez az egyetlen doboz van csak ott - A sepsibükszádi Sólyomkő váránál, vagy másik nevén Alsó-Sólyomkő
tetején jelenleg egyetlen geodoboz van. Nincs doboz - Egy pár napja voltam fenn a bunkernél és a dobozt nem találtam a fa üregében. Bunker - Egy igazi kánikula időben jól esett az erdei séta, s utána egy gübbenés az Olton túli feredőben.
Lakóca-csúcs Kiegeszites - Utolag kiegeszitenem a 2012-ben elhelyezett Lakoca rejtekhelyet. Doboz a Lakóca tetőn - Sikeresen előkerült a doboz a (fenyőtű)kazalból, miután sikerült internetes segítséget kérni.
Országzászló emlékmű Tusnádfürdő Turul - Nem sikerült a dobozt megtalálnom. A talapzat mindkét jobb sarka üres volt - Kerestem a geodobozt a talapzat jobb első sarkánál, majd a szemben állva jobbkéz felőli sarkánál is, de egyik helyen sem találtam.
Csukás-tó Tusnádfürdő Tusnádfürdő 7. - Nagyon tetszett ez a rejtés, igazán ötletes. Sötétben is pontosan - Azt hiszem, utolsónak hagytuk el a fürdő épületét. Zöld tó - A járvány miatt több mint egy évig szünetelt a wellness központ.
Büdös-víz forrása
A Fenyős-tető oldalából ered a Büdös-víz nevű patakocska.
Tiborc vára Erdővidéki vártúra - Egy kis erdővidéki vártúra alkalmával, egy kis séta az erdőben. Vakond - A mai napnak azzal a cellal indultam neki hogy a nalam levo utazo vakondot berakjam a tortomai halomsirok kornyeken levo dobozba, de mivel azt nem talaltam meg, igy a Tiborc varanal levobe kerult bele. Vakond ki - Egy kis őszi séta alkalmával ujra rákerestem a dobozra, de sajnos eléggé szét volt ázva a tartalma.
Sepsibesenyő régi temploma Pro natura - Ha Besenyo akkor viztarolo, pionirtabor, tanosveny es pro natura talalkozohely is egyben. A templomkertben - Mikor letértünk a maksai templomhoz, akkor elhatároztuk, hogy megkeressük a nagy dobozt a besenyői tónál, melyről JKGÁBOR a tábor ideje alatt mesélt. Éppen hogy elértem - Nehezen lett meg a doboz.
Ötszáz éves bükkfa Kádár-útOzsdolától keletre, a Kézdivásárhelyt Foksánnyal összekötő országút mellett, attól északra, valahol a Piliske-tető és az Ojtoz-forrás feje között egy 6,1 m kerületű tölgyfa található.
Katolikus templom Kézdikővár Kovar - Nem tudom, hogy ti hol is kereshettetek a leiras elegge vilagos. Újra kell telepíteni a geodobozt - Bár könnyen megtörténhetik, hogy a geodoboz ott van még a helyén, a rejtekhelyet átalakítottam érdekes hely típusra. Kőkerítések között - Különleges falu.
Romok Fejtető
A Bodoki-hegység észak-keleti vége Kézdiszentlélek felé magasodik, az egyik mellékgerinc legmagasabb pontja, a Fejtető.
Tortomai halomsirok Egy erdekes hely - Keso delutan indultunk a sirok fele tele voltam varakozassal. Itt csak lehetett doboz... - Ezt az ureget korbekutattuk, nem is olyan kicsi, konyekig benyultunk de doboz sajnos nincs. Sajnos - Sajnos a dobozt valaki kiemelte.
Márton Áron szobra Gelence
Márton Áron szobra, 2006 - Gelence.
Futásfalvi zarándokhely Itt is iroszer nelkul - Kb 500 meterre sikerult megkozelitenem motorral ezt a rejtekhelyet, de elegge ovatosan lehetett odagyalogolni mert sok juh, tehen meg oket orzo 2/4 labu ember/allat tartozkodott a kornyeken. Zarandoklat - Haromszeken elek mar egy jo par evtizede de meg Futasfalvan nem volt szerencsem jarni, no most erre is sor kerult.
Mikes-kert Zágon Tölgy és kápolna - Több mint 20 éve jártam itt, nagyon másabb környezet fogadott most.
A vasúti híd alatt Tusnádfürdő A sínek alatt - Köszönjük a rejtést, nagyon ötletes. Tusnádfürdői kirándulás 6 - Előre egy kicsit vacilláltunk, hogy a vajon a híd melyik oldalán lehet a doboz. Új geodoboz a régi rejtekben - A román geojátszótérről jelezték, hogy talán eltűnt a tusnádfürdői vasúti hídnál elrejtett geodobozom.
Feketehalmi Magura-csúcs
Feketehalmi Magura-csúcs, Zeidnerberg.
Sziklakapu Ürmösi határ-patakAz Ürmösi határ-patak, jelenlegi nevén Ürmösi Töpe-patak fejének baloldali ágán egy érdekes sziklakapu található, mely alatt átfolyik a víz.
Fekete Torony Csatlakozom az előttem szólóhoz - Valóban könnyű megtalálni, ha az ember visz magával egy profit. Sok beiras - Egy "Unnepi" setat tettem a tortenelmi brassoi tornyoknal. Megalazva es kifosztva - Ezt mar egy jopar eve megtalaltam, akkor meg a lada tele volt, es osztan a rejtek kitorlodott.
Szentkert FelsőcsernátonA Bodoki hegység keleti lábánál megbújó Szentkert temploma Székelyföld legkorábbi várfallal övezett egyházi épülete.
SZNM 6 Dálnok Szekérkerekek - Menet túl világosság volt, ezért hazafele kerestem s találtam meg. VII. Állomás - Megtaláltuk a panziót, Dózsa György szobrát, a tulipánt is, de a kő ki volt hengeredve a rejtek elől és a doboz nem volt benne. Reménykedtünk - Az előző - elég régi - bejegyzést olvasva, reménykedtünk, hogy mára már sikerült pótolni a hiányzó ládát.
A Fekete-ügy völgyében Felsőlemhény felett Felfele a sozok utjan - Akkor jartam itt meg mikor kerestuk a sozok osvenyet, ami atvezet Moldovaba, Szalancfurdore.
Kalaszló vízesése Itt így is, úgy is meg kell állni - Útban voltam hazafelé. Szemettelep - Vegre elallt az eso is, elindultunk Ojtoz fele. Zubogó Kalaszló - Hazafele mi is megálltunk itt, megcsodáltuk a vízesést, de a bővizű, zubogó Kalaszlón nem tudtunk átkelni.
Őrkő Sepsiszentgyörgy Változás - Nagyot változott az Őrkő környéke. Sepsi 2 - A kilátás igazán szép, ha az ember kicsit távolabbra tekint és nem csak a roma-telepet látja. Kőbánya - Kinyíltak a boldogasszony papucsai a Sugás pataka völgyében, s gondoltam az Őrkő úgyis útban van, hát akkor megkeresem az ott elrejtett dobozt.
Barabás Miklós szobra Kézdimárkosfalva Benne van a játékban - én voltam a tanú a rejtésnél. Doboz a földön - Meglett a doboz, de a földön volt. Csernatontol Katolnaig - Hat ez a rejtekdoboz egy nagyon kitett, helyen talalhato.
Kőpince Tollas Persányi-hegység
A Kőpince egy sziklaüreg a Tollas oldalában, mely a Kerekhegy tetején levő Kőasztallal néz szembe.
Kosztándi borvíz Tusnádfürdő Ez is borviz - Eleg vekonykan csordigalt de azert ennek is a vizet hasznalhatjak azt hiszem.
Borzvára Kispatakon Kisse esos ido volt - Kellemes kis seta, es a mai nap ez is meglett. Tudás vagy szerencse? - Tudás vagy szerencse? A lényeg, hogy megtaláltam. A szaloncukrot kivettük - Jó mélyen volt, de megtaláltuk.
Melegárok Szécseny A Melegárok Szécseny nyugati részében található, délnyugat - északkelet irányban szeli át a Csíkszeredához tartozó nyaralónegyedet.
Borsáros-láp Csíkszentkirály Rejtés után keresés - Láttuk, hogy van egy új rejtés, nem akartuk kihagyni. Szem elé került - Nem volt szem előtt, de elé került a doboz az Y-ból, magasság-mélység ellenére. Lakat alatt - Sajnos ez a rejtekhely már nem látogatható, mivel a bekerített természetvédelmi területet lakattal lezárták.
Kőhíd teteje Hargita-hegység A Kőhíd teteje, látványos sziklavilág, a Kakukk-hegytől észak-keletre, attól 1,5 km távolságra található.
Kilátócsűr ablakkal Holbák A kilátócsűr Holbák község központjától nyugat-északnyugatra található, a Stimbav-domb gerincén, a Stimbav (Stimbach, Stimbák?
Borsáros-fürdő Csíkszentkirály Senki sehol - Senki sehol, a kapu nyitva. Nincs - Doboz az nincs. A kültéri fürdő maradványai megvannak - A kültéri Borsáros fürdő sajnos nincs használható állapotban.
Ördögborozda Szentegyháza Felületes bejárás - Az Ördögborozda leírása és a térképek alapján megpróbáltam azonosítani azt a pontot, ahol a töltésvonulat keresztezi az országutat.
Ligat-híd Csíkszereda A Ligat-híd Csíkszereda központi részét a város Ligatnak nevezett részével köti össze.
Dénes István emléktúra Vargyas-szoros A legszebb rejtés - A sziklafülkébe bebújva. Miénk itt a játék - Köszönöm, jól esett a bejegyzés. Kell egy új doboz - Most a hétvégén a szorosnál sátoroztam és felmentem a Csala tornyára.
Borvízforrás Zsögödfürdő Legyen egy ilyen rejtés is - Én már többször is ellenőriztem a rejtést, és a geodoboz mindig a helyén volt. Végre megvan - Sokadjára keresem. Ládaellenőrzés - Ma este kibicikliztem Zsögödfürdőre, a borvízforráshoz.
Fehér kút A Persány-hegység központi részében, a Bogáti hágó és Oltbogát között terül el a Bogáti erdő.
Óvoda Oklánd Az oklándi óvoda a polgármesteri hivatal mellett található, Felszegen.
Csíkcsatószegi borvízforrás Hol volt hol nem volt - Mivel rendszeresen innen hozunk borvizet, havonta megnézzük, hogy megvan-e a doboz. Sízés után - Sízás után erre fele jöttünk és a geodobozra szert tettünk finom a borvíz télen is. Csatószeg - Megtaláltam a dobozt.
Homokkő képződmények Homoródalmás Térképnéző - Hol lehet megnézni a rejtekhelyeket a térképen?Most csak a gps koordinátákat lehet látni. A Térképek feliratú doboz - Bármelyik rejtekhely ládaoldalán, a jobb oldalon, felül, a Térképek feliratú dobozban levő hivatkozásokra kattintva. Térképnéző - Köszönöm az információt.
Evangélikus templom Székelyzsombor Székelyzsombor eredetileg szász település volt, és temploma is abból a korból való.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.