Szamosjenő település (Kolozs megye) Központ: Nagyiklód. Szamosjenő román elnevezése: Fundatura. Egyéb neve: Kisjenő.
Alverna ferences kegyhely Kolozsvár 25,58 km-reAz Alverna Szent Ferenc-rendi épületegyüttes Kolozsvár délkeleti szélén, a Békás nevű helyen, a Bükk utca elején található. Az Assisi Szent Ferenc szülőhelyén álló templom mintájára épült.
Kolozsvári Szénafüvek 17,83 km-reA Kolozsvári Szénafüvek a Kolozsvártól északnyugatra, a város szélétől körülbelül 6 km-re található. Sok sikert - Megéri kimenni, csodaszép hely. Nyárvégi séta - Nagyon ötletes rejtés. Szomú hírek - Szomorú híreket kell közöljek. Legkönnyebben a kajántói vám (Irisz telepi téglagyár) melletti dombnak tartó úton közelíthetjük meg.
Doboka-vár Várhegy 8,6 km-reA Kis-Szamosba folyó Lóna-patak völgyében található a hajdanán vármegyének is nevet adó település Doboka. Utban a Szilagysag fele - A Szilagysag fele menve nem hagyhattam ki a hires Doboka varat sem. A falu legnagyobb nevezetessége az északi részében Várhegy nevezetű magaslaton épült középkori vár.
Levendulafarm és sósfürdő Kolozs 25,88 km-reA sósfürdőjéről híres Kolozson a Valkai házaspár levendulafarmot, két sósvizű fürdőmedencét, és egy vendégházat létesített. Minden évben levendulafesztivált szerveznek, ami egy háromnapos hétvégi időszakot jelent.
Fatemplom Almásszentmihály 39,65 km-reA reformáció előtt Szent Mihály tiszteletére szentelt temploma volt, amint azt a falu neve bizonyítja - 1658-ban még áll. A XVII-dik században pusztulhatott el temploma, híveivel együtt.
Református templom Magyarlóna 35,64 km-reA korai püspöki patronátus és az ásatások alapján joggal teszik a templom eredetét az 1300-as évek elejére. Ezt erősíti meg a helyi hagyomány és erre utaló egykori, 1652-ből való előneve (szász), ami arra utal, hogy szász telepítés volt.
Evangélikus templom Harina 48,94 km-reErdély egyik legkorábbi épen maradt temploma, már messziről magasztosan fehérlik a dombtetőn. Az 1834-es földrengés során nagyon megrongált templomot a XIX-dik század végén restaurálták.
Keleti kilátó Hója-erdő 26,73 km-reKolozsvártól északnyugatra, a Törökvágástól nyugatra található egy hegy, és annak gerincét, északi lejtőjét borító erdő, a Hója. Séta - Most, 2013 december 28-án, március végi melegben és napsütésben sétáltam egyet a Hójában. Óriás - Nem telt el 24 óra amióta megtaláltam egy nano méretű rejtést Maros megye határában. Kirándulás - Sziasztok, Hát nem volt a kedvencem eddig sem ez a Hoja erdő. A délre néző oldalon századokig szőlőt termesztettek.
Kolozsmonostori papírmalom 27,36 km-reA kolozsmonostori templom dombja mögött, északnyugatra, a Kisszamostól (Malomárok) északra álló épület. Park - Megtaláltam (másodikként) a parkban levö dobozkát. Letünt idők - Könyü kis séta alkalmával találtam meg ezt a geodobozt. Késett a repülőgép - Ismerőseim rokonait vártuk haza, de késett a repülőgép. Valószínűleg már 1718 és 1719 között működött.
Tűzoltótorony Kolozsvár 24,96 km-reA 15-dik század végén épült kolozsvári Tűzoltótorony a Szappany (Tipografiei)-utca 17 szám alatt található. A takácsok céhe védelmezte, ezért Takácsok tornyának is hívták, bár eredeti neve Szappany utcai kis kapu volt.
Arkhai szoborpark Magyarfenes 38,39 km-reAz Arkhai szoborpark Magyarfenesen, Bartha Ernő szobrászművész telkén található, hivatalosan 2014 június 29-én nyitotta meg a kapuit. A háromszintes szoborparkban Bartha Ernő szénából készült, világszinten is egyedi óriásplasztikái tekinthetők meg.

Magyarléta falutól 3 km-re, a Jára völgye fölött emelkedő kősziklára épült Léta-vára, másik nevén a Géczy-vár. Melegen ajánlom mindenkinek - Nagyon szép őszi nap volt. Szent László pénzei Léta váránál - Egy rövid szombati séta alkalmával vettük célba a létai várat. Dombok között elrejtve - Impozáns volt, ahogy fentről megpillantottuk a vár romjait.
Jegenye 44,58 km-re1343-ban Jegenye, 1360-ban Jegene, 1666-ban Jegenije, 1670-ben Jeghenye néven jelentkezik az oklevelekben.
Református templom Magyarborzás 32,22 km-re1332-ben plébániatemploma van, 1867-ben újítják, amikor faharanglábat is építenek hozzá. A templom stíluselemei alapján román korinak tekinthető, a XV-dik század fordulóján a román kori hajóhoz késő gótikus csúcsíves szentélyt építenek.

A Lukács-kő, pontosabban a Lukács kövének sziklakilátói, egy hihetetlenül felkapott hely. Hírnevét a látványos fotóknak köszönheti, amelyeket a kilátóról megcsodálható, az évszaknak megfelelő színű, piramis alakú félszigetről és a Tárnica-tóról lehet készíteni.
Renner bőrgyár 22,96 km-reThe Shoe Tower located inside the former Renner shoe factory was a symbol of Cluj. Renner bőrgyár - Könyen megtaláltam. Jó ötlet ez a rejtekhely - A veszélyekre figyeljetek, ha arra jártok. Gyar - Nagyon durva hely. It still can be admired by nostalgics, but now it is almost a ruin, and probably soon will be demolished.
EKE-forrás Kolozsvár 35,26 km-reA Kolozsvár melletti EKE-forrás a Szelicse és Kolozstótfalu közt elterülő erdőben, a Hideg-hegyen található. Sikerült megtalálni a dobozt - Habár inkább keleti irányban van a forrástól. Faradtsag angros aron, pihenes viszonteladoktol - Nezegettem a kolozsvari ladakat. Olcsó fáradtság, friss lustaság, és tengerentúli vánszorgás - Mennyiért veszed a fáradtságot? Csak azért kérdem, mert nekem volna eladó. Több irányból lehet megközelíteni.
Református templom Szék 9,35 km-reA többségében magyarok által lakott Szék egyik értéke a 12-dik században épített, román és korai gótikus elemeket ötvöző, háromhajós református templom.
Fülemüle-tó Torda 42,2 km-reFülemüle-tó - Torda Szabadstrand - A rejtek-fa körül néhány strandoló heverészett pokrócokon, és strand-ágyakon, egy hölgy húszlépésnyiről figyelt minket a napszemüvege mögül, miközben eljátszotta, hogy máshova néz.
Horgásztavak Csürülye 40,51 km-reCsürülye községközponttól, illetve az autópályától délre, Alsófüle és Sütmeg között, egy több horgásztóból álló tórendszer található. Őszi bicajozás - Hát ennél a keresésnél nagy csalódásom volt mert a koordinátták szerinti 50 m-es körzetben csak egy odvas fát találtam (a tévedés kizárva) amelynek oduja telis tele volt dinoszaurusz hangyákkal. Korhadt facsutak és az odvas fa - Egy odvas fa és egy korhadt facsutak, két teljesen különböző dolog. Találgatás - "Egy odvas fa és egy korhadt facsutak, két teljesen különböző dolog.
Farkas utcai református templom Kolozsvár 25,23 km-reA Farkas utcai református templom építészeti és történelmi műemlék-épület, a legnagyobb egyhajós gótikus templom Erdélyben. Szent György és a sárkány - Na, ez jó nagy templom. A ferences testvérek építették késő-gótikus stílusban, Mátyás király rendeletére és anyagi támogatásával.
Református templom Aranyospolyán 44,16 km-reKözépkori okleveles adat templomról nincs, Aranyospolyán temploma azonban meghatározza korát. Tornya alatti bejáratának kapuja gótikus kori alkotás, csúcsíves, hasonlóképpen a torony lóhereívvel záródó ablakai is.
Bánffy-kastély Bonchida 5,64 km-reBonchida Válaszúttól légvonalban 3 km-re fekszik, keletre. Itt áll a Bánffy család reneszánsz, barokk és romantikus stíluselemeket ötvöző kastélya, négy sarokbástyával.
Református templom Mezőveresegyháza 32,15 km-reA helységről szóló első oklevél már egyházáról, templomáról ad hírt: Veresegyház, ez jelölheti a templom köveinek színét vagy festését. De jelölheti az egyházat alapító veres barátok jelenlétét, akikről úgy tudjuk, hogy 1314 előtt itt templáriusok voltak.
Katolikus templom Mezőbánd 61,56 km-re A középkorban tiszta katolikus falu, amire egy 1484-dik évi oklevél is utal, amely szerint székely település. A reformáció idején az egész lakosság református lesz, a templommal együtt.
Székelykocsárd 59,72 km-re Kocsárdról a hagyomány azt tartja, hogy hajdan a Rosszpatak völgyében és temploma tőle jobbra, az Aranyos felé eső fennsíkon feküdt. Jo reggelt kivánok - Nem volt nehéz rátalálnom erre a helyre hiszen itt lakom, és tudok rola pár dolgot. Az ígéret szép szó - Sor került Székelykocsárd oldalának az összeállítására is. Valószínő, hogy a XIV-dik századi templom ott állott.
Kőközi-szoros 66,22 km-re Torockó és Nagyenyed között az autóút áthalad a Kőközi-szoroson, az Enyed-patak jó 250 méter magasságú sziklafalak között tör át. A szoros hossza 3 km, mindkét oldalán kiváló kilátóhelyekre kapaszkodhatunk fel.
Szilas-patak rezerváció 63,06 km-re A Thoroczkay vár alól kék sáv vezet a Szilas-patak völgyébe. Egy darabig a patakot követjük, majd az út kitér a meder mellől és meredeken halad az erdőben.
Fedett fahíd Hordó 64,31 km-re Hordó település egyik látnivalója a Szalócán átvezető fedett fahíd, melyet Határőr-hídnak is neveznek, a huszadik század elején építették, az eredeti 18-dik századi híd mintájára. Hordó, a Szalóca mentén, Naszódtól 10 km-re északra található, itt született 1860 szeptember 20-án George Cosbuc költő, innen a falu román neve, Cosbuc.
Radnót Református templom 65,74 km-re Temploma gótikus stílusban épült, így korát legkésőbb a 15-dik századra teszik, amit megerősít a diadalív két angyalfőt ábrázoló zárókövének évszáma is: 1486. A dátum azonban csak a befejezést jelölheti, mert 1423-ban már Bogáti Péter egy malom vámjogát adományozza a radnóti templomnak, és 1442-ből plébánosa nevét is ismerjük, akit Demeternek hívtak.
600 éves mocsári tölgy Paszmos 61,33 km-re A paszmosi mocsári tölgy a helybéli Teleki kastély mögött, 25 m-re található. Tereprendezés miatt a doboz valószínű eltűnt - A kastélyegyüttes teljes felújítása során a tölgy környezetét is teljesen átalakították.
Dedrád 68,17 km-re 1319-ben Dedrád, majd 1474-ben Dedrada néven jelentkezik az oklevelekben. 1325-ben plébániatemploma van, papja János ekkor a székeskáptalan előtt tárgyalandó birtokmegosztási ügyben van jelen.
Református templom Magyarvalkó 60,06 km-re Magyarvalkón találjuk Kalotaszeg egyik legfestőibb, leglátványosabb, erődített, kettős várfallal körülvett templomát. Retesz a doboz helyén - A havasrekettyei vízesést látogattuk meg és hazafele tettünk egy kisebb kitérőt. Ugyanaz - Szép vasárnapon érkeztünk a helyszinre és nemsokára az istentiszteletnek is vége lett, tehát egy kicsit várni kellett a keresésel, de én is csak ugyanazt találtam mint az előző kereső. Magyarvalkó református temploma szép és jellegzetes kalotaszegi templom.
Magyarfülpös 65,28 km-re 1391-ben villa Nogilpusnak vagy Nogfilpusnak írják az oklevelek,1332-ben Philpus major, 1404-ben Magyarfilpes, 1599-ben pedig Magyar Fewlpes a neve. Eredetileg szász település 1314-tól.
Levendulás Gerendkeresztúr 53,09 km-re A közigazgatásilag Maroskecéhez tartozó faluban, festői környezetben, 2015 óta termesztik a levendulát, családi vállalkozás keretében. A gerendkeresztúri levendulásba, 2023-ban, két hétvégén szerveznek látogatást, június 17-18-án és 24-25-én.
Isten dombja Mezőbánd 64,78 km-re Az Isten dombjánál találkozik a bándi, a bergenyei, és a paniti határ. A Bándról Marosvásárhelyre bevezető út nyugatról megkerüli ezt a magaslatot.
Marosdátos 61,46 km-re Egykori templomáról csak annyit tudunk, hogy 1675-ben itt anyaegyház volt, amikor Mezőbodon különvált Marosdátostól és független anyaegyház lett. 1657-1661 között teljesen elpusztul a falu, templomával együtt - 1706-ig Marosdátos fogarasföldi görögkeletiekkel települ be.
Katolikus templom Kerelőszentpál 70 km-re Román kori jellegét a torony alatti kapu kőkerete, a kórus ablaka, a sekrestye által eltakart oszlop őrizte meg. A későbbi átalakítások és újítások során a templom barokk jelleget kap.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.