Szamoshesdát település (Kolozs megye) Központ: Szamosújvár. Szamoshesdát román elnevezése: Hasdate. Egyéb neve: Hesdát.
Kornis-kastély Szentbenedek 12,62 km-reDéstől három kilométerre délkeletre Szentbenedeken található a Kornis család reneszánsz stílusban épült kastélya. Kerestük, de nem találtuk meg - A biztonságosan megközelíthető ablaknyílásokban nem találtuk a vitaminosdobozt, a készülék is ide helyezte a koordinátákat. Nem hiszem el - Nem hittem a szememnek, hogy az unikornis, melynél a lányom 11 éve fotózkodott, sehol sincs. Habár az államosítás után állaga sokat romlott, könyveit elégették, értékei eltüntek, pincéi beomlottak, még mindíg tartogatnak érdekességet a romok az éppen arra járóknak.
Vasutas park Kolozsvár 33,06 km-reA kolozsvári vasutas parkot, melynek a Szamos-part is szerves része, európai uniós forrásból újították fel. A park területén számos szabadidős tevékenység, sportolási lehetőség áll az érdeklődők rendelkezésére.
Fatemplom Drág 37,11 km-re1332-ben plébániatemploma van, 1574-ben szász lakói vannak, a XVII-dik században a tatár-török betörések a templomot lerombolják, Drág híveit pusztítják. 1744-ben Wesselényi Ferenc újjáépítteti a templomot.
EKE-forrás Kolozsvár 44,34 km-reA Kolozsvár melletti EKE-forrás a Szelicse és Kolozstótfalu közt elterülő erdőben, a Hideg-hegyen található. Sikerült megtalálni a dobozt - Habár inkább keleti irányban van a forrástól. Faradtsag angros aron, pihenes viszonteladoktol - Nezegettem a kolozsvari ladakat. Olcsó fáradtság, friss lustaság, és tengerentúli vánszorgás - Mennyiért veszed a fáradtságot? Csak azért kérdem, mert nekem volna eladó. Több irányból lehet megközelíteni.

A válaszúti Bánffy-kastély műemlék épület, a műemlékek jegyzékében a kódja CJ-II-a-A-07742. Az építés idejére nincs adat, de már az első osztrák katonai térképen szerepel.
Tükörkép-utca Kolozsvár 34,43 km-reAz egykori Szentegyház utca (ma Iuliu Maniu) nyugati oldala (a Főtér és a Bolyai utca között) a 19-dik században épült, eklektikus stílusban. Renoválás alatt - Azért, Kolozsvár épületei nem maradnak el szépségben, egyik európai nagyvárosétól sem. A Tükörkép utca elnevezés a Főtér felőli két egyforma saroképületnek köszönhető, hiszen egymásnak tükörképei.
Melegföldvár 23,17 km-reKatonától északra, Feketelak, Buza és Kapor közt fekvő település. A hagyomány szerint a falu egykor nem mai helyén, hanem a községtől minte gy 2 kilométernyire fekvő Nyerges határrészen állt és csak 1300 körül költözött mai helyére.
Betula Pendula Kolozsvár 34,27 km-reA középkori Kolozsvár egykor körülbelül négy kilométeres várfallal volt körülvéve, bástyáinak (tornyainak) száma pedig meghaladta a 20-at, és mindegyiket más céh védelmezte. Kolozsvár: Szabók bástyája - Otletes rejtekhely. Utólag - Egy megtalálás még a rejtekhelyes születésem elötről. Van doboz? - Kerestük, de hiába.
Református templom Válaszút 14,04 km-re1332-ben Válaszútnak már plébániatemploma van, 1509-ben mint plébániát említik. 1677-ben templomépítésről írnak, melyet Bánffy Dénes özvegyének érdeméül jegyeztek fel, de a templom felirata szerint is régi romlásából építteti, tehát a régit javítja.
Gőzmozdony Keskeny-nyomtávú vasút Teke 47,85 km-reMindig van egy vonat az utolsó után. Mindig van még egy geodoboz, az utolsó után - A helyszínre érkezve, picit aggódtam, hogy a közelben megkötött kutya ugatni kezd, és akkor nem fogok tudni feltűnésmentesen keresni. Három nyelven hirdeti egy szerény tábla ezt a régi vasutas igazságot a tekei állomás falán.
Bálványosváralja Vár 17,91 km-reA Mezőség északii felében, a Szamosmelléki dombvidékBethleni ágában, a Bandó (Baruló, Nyíres, Magyar, Csabai) - patak mellett fekszik Bálványosváralja falu. A település melletti magaslaton áll a falunak nevet adó Bálványosvára.
Széki nádas Szék 10,74 km-reA széki nádas a falutól délkeletre található, 505 hektáron terül el. A Széket Gyulatelkével összekötő DJ109D jelzésű megyei útból egy fából épített palló vezet be a nádasba, kelet felé, annak délnyugati nyúlványán keresztül.
Arborétum szigete Árokalja 36,72 km-reAz árokalji Bethlen-kastélytól körülbelül 250 méterre, északnyugat felé, egy vizesárokkal körülvett szigetecskét találunk. Sziget van, víz nincs - A híd, vagy inkább palló könnyen meglett, ugyanígy könnyen a geodoboz is. A szigetre egy fából ácsolt palló vezet, közepén egy kulcslyuk formájú díszcserje bokorsor van.
Bozsor tava Mezőzáhi tórendszer 45,25 km-reA Mezőségi-patak mentén egy hosszú tórendszer alakult ki. Magas vízszint - A magas vízszint miatt, a visszavágott fáknak csak az újonnan hajtott ágait értük el. Kamerák által megfigyelve - A déli órákban érkeztem a Mezőzáh községközponttól északkeletre hosszan elnyúló tórendszerhez. Később mesterséges gátakat készítettek, hogy az eliszaposodás következtében alacsony vízszintet megemelhessék.
Óratorony Szent Mihály templom Kolozsvár 34,49 km-reAz Óratoronyról annyit, hogy elég sok lépcsőt kell megmászni, de sokszorosan kifizetődő vállalkozás. Kik azok a geoládászok? - Mit jelent a bejegyzésed címe? Mert nekem nem sikerült megfejteni. Kolozsvári Magyar Napok - A toronyba, de a torony tövében sem, a GPS egyáltalán nem működött. Magas torony - Mivel, szerintem a toronyba való felmenés számít megtalálásnak és én nem tudtam bemenni, úgy gondolom, hogy nem találtam meg a rejtekhelyet. Ugyanis innen nyílik az egyik legszebb kilátás a városra, mintegy 360 fokban.

Szent László kútja Magyarpeterd határában, az észak-erdélyi autópálya közvetlen közelében található. Forrás - Mivel a kiépített forrást könnyű megtalálni, jó lenne ha aszerint tájolná be valaki a Szent László forrást. Te vagy az egyetlen kincskereső, aki gps nélkül keres - Legalábbis nem tudok másról. Vizének gyógyító erőt tulajdonítottak.
Uzdiszentgyörgy 44,44 km-re1329-ben Zengurgy néven jelentkezik a forrásokban, majd 1344-ben Zentgurgthelke, 1461-ben Zenth Gewrg Siculorum formában.
Uzdiszentpéter 43,43 km-re1305-ben Scenpetur néven írják az oklevelek. Később így szerepel a forrásokban: 1348-ban Ozdizentpéter, 1587-ben Zentt Péter.
Református templom Szék 8,68 km-reA többségében magyarok által lakott Szék egyik értéke a 12-dik században épített, román és korai gótikus elemeket ötvöző, háromhajós református templom.
Kiépített forrás Magyarpeterd 48,13 km-reSzent László kútját keresve, Tordatúr közelében, a Koppánd felől Magyarpeterdre vezető út felett egy kiépített forrást láttam. Tévedés - A panzióban, ahol a szállásom volt ezt a forrást mondták, mint a Szent László forrás. Nem hinném, hogy tévedtem - Nem tudom, hogy a tévedés címszóval a panzióra, vagy rám utalsz.
Mezőszopor 35,85 km-re1213-ban villa Zupur, 1332-ben Supur, 1450-ben Zopor, 1478-ban Zoopor néven jelentkezik az oklevelekben.
Ótordai kastélytemplom Torda 49,11 km-reA mai templom XV-dik századi és a gótikus kar alkotása; a XI-XIV-dik században itt más templom állott. Zárt kapuk - A templom kapuja sajnos zárva volt. Atutazoban, ladakeresoben - Otletes kis rejtek, hamar megkerult. Ahol az asszony az úr - Miután a nap első felében megmásztam a Tordai hasadék vasalt mászóútját, majd geodobozokat rejtettem a tordai sós tavaknál, eljött az ideje, hogy megkeressek néhány geodobozt is. A középkori első templom Szent Márton nevét viselte, s valószínűleg az ótordai templom örökölte ezt a címet, s elődje volt a város legrégibb parochiális temploma.
Ecsetgyár Kolozsvár 32,35 km-reAz Ecsetgyár egy jelenkori művészeti tér, mely független kulturális központként működik. A projektet 2009-ben kezdeményezte egy kolozsvári művészekből, és kulturális menedzserekből álló csoport.
Magyarszarvaskend 16,38 km-reSzamosújvártól 25 kilométerre nyugatra, a Tőki-patak völgyében fekszik - a 14-dik század elejétől 1607-ig a Kendi család birtoka volt. 1594-ben magyar falunak írták - a 17-dik században a Haller és a Bánffy, a 18-dik században a Diószeghy család birtokolta.
Református templom Ketel 24,37 km-re1332-ben plébániatemploma van, ez a templom minden bizonnyal az 1600-as évek elején elpusztul, mert a XVII-dik század közepén már csak egy fatemplom áll egy kis haranggal. A pusztító háborús idők után a megfogyatkozott hívek erejéből csak egy fatemplomra jutott, amelyet a XIV-dik századi templom helyett építettek.
Római katolikus templom Szászfenes 41,83 km-reA XIII-dik században feltűnő neve, Zaazfenes szász telepesekre utal, s ez arra a feltételezésre ad jogot, hogy már ekkor temploma volt. Előbb egy 1336-os évi oklevél szerint a kolozsmonostori apát alá tartozik, majd az erdélyi püspök birtoka.
Református templom Magyarzsombor 46,69 km-re1332-ben plébániatemploma van, félköríves szentélyű temploma ebből a korból származik. Mai formáját a XV-dik században kapta, melyet még módosított az 1870-es évi javítás és bővítés.
Arkhai szoborpark Magyarfenes 47,77 km-reAz Arkhai szoborpark Magyarfenesen, Bartha Ernő szobrászművész telkén található, hivatalosan 2014 június 29-én nyitotta meg a kapuit. A háromszintes szoborparkban Bartha Ernő szénából készült, világszinten is egyedi óriásplasztikái tekinthetők meg.
Református templom Magyarborzás 23,71 km-re1332-ben plébániatemploma van, 1867-ben újítják, amikor faharanglábat is építenek hozzá. A templom stíluselemei alapján román korinak tekinthető, a XV-dik század fordulóján a román kori hajóhoz késő gótikus csúcsíves szentélyt építenek.
Evangélikus templom Aranyosmóric 29,7 km-re1332-ben plébániatemploma van, temploma gótikus stílusa alapján középkori, a XV-dik századból. Egy 1622-dik évi összeírás szerint kőtemploma oltárát festett kárpit díszíti, a kőtornyában az összeíráskor harang volt.
Marosoroszi szakadék Kutyfalva 64,2 km-re A Ripa nevű szakadékos és vizes oldal Marosoroszi északkeleti végétől Kutyfalva nyugati határáig húzódik, a Maros bal partján, követve annak görbületét. Magas és meredek oldal, agyagos föld, mely a Maros folyó és a Kripta lábok (Kőláb) nevű domb között található.
Református templom Zilah 65,11 km-re Zilah református temploma eredetileg római katolikus. Impozáns templom - Szép templom, rendezett kertecskével. Szilagysagi barangolasok - Szilagysagban csavarogva ide is elerenk. Templom a dombtetőn - Bár BabBerci két bejáratot is megadott, ahol be lehet menni, én egy harmadik irányból érkeztem ide. Szentélye 1246-ban épült, később annyiszor átalakították, hogy eredeti stílusából semmi sem látható.
Pusztaalmás 61,4 km-re 1256-ban Almás néven jelentkezik az okiratokban és úgyszintén 1432-ben is. A Református Névkönyv szerint a Basta korszakig egyháza volt, azután elnéptelenedett, ezt erősíti meg a Puszta előneve is.
Földpiramisok Mezőkirályfalva 50,74 km-re A Mezőkirályfalva melletti földpiramisok földcsusszamlás útján jöttek létre. A falutól délre találhatók, a DJ173 jelzésű megyei út keleti oldalán, a Cseh hát nevű dombtól nyugatra.
Pekri Lőrincz sírköve Kutyfalva 63,93 km-re A falu nyugati szélén, közel a Maroshoz, a Ripa nevű szakadékos oldal felett található a település református temetője. Itt, a Kripta lábok nevű dűlőn (Orbán Balázsnál Kőláb nevű domb) áll Pekri Lőrincz gróf négyszög formájú, kivehetetlen feliratú sírköve.
600 éves mocsári tölgy Paszmos 53,82 km-re A paszmosi mocsári tölgy a helybéli Teleki kastély mögött, 25 m-re található. Tereprendezés miatt a doboz valószínű eltűnt - A kastélyegyüttes teljes felújítása során a tölgy környezetét is teljesen átalakították.
Zongora-ház Mezőcsávás 64,57 km-re Mezőcsávás és Mezőszabad között, körülbelül félúton, néhány érdekes házat láthat a figyelmes átutazó. Az út melletti épület egy zongorára hasonlít, a mögötte levő épület utcára néző oldalán hegedű formájú ablaknyílást alakítottak ki.
Aranyos vára Kőd 61,3 km-re Kőd helységet északi irányba hagyjuk el egy kőzúzalékos úton. A falut elhagyva egy derékszögű bal kanyar után egy hasonló jobb kanyar következik majd az út kiegyenesedik és észak felé tart tovább.
Református templom Marosbogát 63,86 km-re Templomának régiségét az is jelzi, hogy falaiba nagymennyiségű olyan téglát építettek be, amelyeken az 5-dik macedóniai római légió bélyege ismétlődik. Ez arra utal, hogy korai templomépítésről van szó, amikor még nem használták fel más építkezésekhez a római téglákat.
Abafája 68,35 km-re Első Azben 1332-ben jelentkezik a pápai tizedjegyzékben Abafaya néven, majd 1408-ban ilyenképpen: Abafya alio nomine: Apáthy.
Bencés kolostor romjai Kőd 61,34 km-re A bencés kolostor egy kis erdős platón található az Aranyosvár alatt pár száz méterre - Út nem vezet a romokhoz. Bunyitay Vince 1887-ben ír könyvében a bencés kolostorról, a leírásából tudjuk, hogy a templomhajó mérete 13*7 m és a falainak vastagsága 1,10m, építőanyaga kő, kváderkövekkel.
Címeres kút Szászrégen 67,32 km-re A szászrégeni Címeres kút a Sós utca és a Főtér (jelenleg Petru Maior-tér) kereszteződésénél található, ez utóbbi útburkolatának szintje alatt. Három címert láthatunk rajta.

A legegyszerűbb megközelíteni a Csukás vízesést Sínfalva vagy Mészkő felől. Egy nagyon forró napon - Egy szólóban megrendezett biciklitúra alkalmával jutottam el a Csukás vizeséshez. Ha autóval vagy biciklivel vágunk neki az útnak akkor legjobb ha Tordáról, Szentmihályon keresztül Mészkő fele megyünk.
Református templom Gerendkeresztúr 57,31 km-re 1289-ben jelentkező neve szent kereszt tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik, ekkor azonban a helység már lakatlan. A két tatárjárás (1241, 1284) valamelyike vagy mindkettő következtében pusztulhattak el lakói, ebből következik, hogy már pusztulása előtt megvolt a Szent kereszt-templom.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.