Magyarkapus település (Kolozs megye) Központ: Magyarkapus. Magyarkapus román elnevezése: Capusu Mare.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
ökör kéménye-sziklakürtő 34,1 km-re
Az ökör kéménye-sziklakürtő Bélavár egyik leglátványosabb pontja. Nem jó helyen kerestem - A kék pont jelzésen indultunk fel a Bélavár tetejére. Nem ez volt a tervben - Régi tervünk volt, hogy Bélavárat téli köntösben is tekintsük meg. Kissé próbára teszi az oda kijutni szándékozó turistát a meredek kaptató, de mindenképp megéri a fáradságot.
Hili-odú Via ferrata Tordai-hasadék 38,89 km-re
A Hili-odú történetét Réthi Lajos írja le 1862-ben. Hili magyarpeterdi szolgalegény volt, 1860-ban, húsvét alkalmával a hegytetőről leereszkedett a dúsan zöldelő borsfenyő bokrokhoz.
Református templom Újtorda 43,68 km-re
Az újtordai templom építésének idejéről nagyon régi adatot őrzött meg Torda megye levéltára, eszerint 1204-ben épült Szent László tiszteletére. Egy gyanús parklakóval a sarkamban - Aznap délben a Túri hasadéknál, valamint a magyarpeterdi Szent László kútja mellett rejtettem. Torda és környéke 3 - Szerencsére nem volt sok járókelő, rendesen bekönyököltünk az odúba, de sajnos műanyag poharakon kívül semmit nem találtunk benne. Teljesen összhangban van azzal a ténnyel, hogy nem sokkal előbb avatták szentté László királyt.
Belvedere kilátó 46,84 km-re
Belvedere kilátó nyújtja az egyik legszebb kilátást a szurdokvölgyre (Szamos Bazárra). Szamosbazár körútja 3 - Ez már igen, ez már kilátás. Felkialto jel - Remélem nem szedtétek le a . A piros pont jelzés mentén található.
Református templom Nagypetri 16,82 km-re
Nagypetri 15-dik században épült református templomának 18-dik században készült reneszánsz, festett kazettás mennyezete van.
Református templom Ketesd 22,02 km-re
Ketesd középkori temploma a gótikus korban épül. Szentélyét valamivel később, de még a gótikus korban bővítik, szélesítve a hajó szélességéig.
Állami Levéltár Kolozsvár 23,3 km-re
Állami Levéltár, volt fogház, és középkori városfal-részlet a telek határán. Farkas utca 10.
Ecsetgyár Kolozsvár 24,29 km-re
Az Ecsetgyár egy jelenkori művészeti tér, mely független kulturális központként működik. A projektet 2009-ben kezdeményezte egy kolozsvári művészekből, és kulturális menedzserekből álló csoport.
Almás vár Váralmás 19,35 km-re
Almásvár (Almási vár) romjai körülbelül 2 km-re délkeletre találhatók a falutól. EKE napok Sztána - A 120 éves születésnapját ünneplő Erdélyi Kárpát-Egyesület által szervezett III. Csapatmunkával - Erős csapatmunkával sikerült megtalálni ezt a geodobozt egy jólsikerült biciklitúra alkalmával.
Fatemplom Magyarzsombor 23 km-re
A magyarzsombori magas tornyú, fazsindelyes, eredetileg görög katolikus fatemplom, 1643-ban épült.
Csarnótető Csarnóháza 49,7 km-re
Bucsát elhagyva, a Jád-völgyi állomás mellett a Jád-patak fut be balról a Körösbe, a mindkét oldalon magas sziklás hegyek közötti nyíláson, a Jád-völgy torkán. A baloldali szöglethegyen, a Csarnó-tetőn, a régi korban Csarnó avar vezér várat építtetett, melynek ma már nincs nyoma.
Járabányai mosógép 27,15 km-re
Járabányát nyugat felé elhagyva a DJ107R jelzésű úton, az utolső házaktól körülbelül 300 m-re, van egy nagyon energiatakarékos mosógép. :)
Arkhai szoborpark Magyarfenes 15,29 km-re
Az Arkhai szoborpark Magyarfenesen, Bartha Ernő szobrászművész telkén található, hivatalosan 2014 június 29-én nyitotta meg a kapuit. A háromszintes szoborparkban Bartha Ernő szénából készült, világszinten is egyedi óriásplasztikái tekinthetők meg.
Szolcsvai víznyelő 48,55 km-re
Ponor-patak víznyelője Lehet keresni okostelefonnal vagy táblagéppel is - A rejtek nem a vízesésre néz, nincs a csúszós hegyoldalban, sem a kilátó közelében. Kúsztunk, másztunk, s annyi - Lehet, hogy régebb itt vitt az ösvény, de most ez egy félreeső hely, elég meredek oldalon kell sárban, bozótósban kapaszkodni, és az aljnövényzet miatt nem igazán látszanak a sziklák.
Református templom Zilah 46,62 km-re
Zilah református temploma eredetileg római katolikus. Zilah 1 - Szép, impozáns templom, rendezett kertecskével. Szilagysagi barangolasok - Szilagysagban csavarogva ide is elerenk. Szentélye 1246-ban épült, később annyiszor átalakították, hogy eredeti stílusából semmi sem látható.
Székelykő Észak Torockói-hegység 43,97 km-re
Hogy fent is megmozgassuk a tagjainkat, csekély erőfeszítéssel érdemes elballagni a gerincen dél felé. Torockói túra első találata - A Nagy Árkon másztunk fel a gerincre, majd kis pihenő után az északi láda irányába folytettuk utunkat. Tüskék védelmében - Kihasználva az új autópálya szakaszt, 30 perccel hamarébb érkeztünk meg a Székelykő alá. Majd észak felé, csodálni a panorámát, megtalálni a két hagyományos ládát, és újult erővel vágni neki a lefelé vezető útnak.
Bánffy-kastély Válaszút 38,97 km-re
A válaszúti Bánffy-kastély műemlék épület, a műemlékek jegyzékében a kódja CJ-II-a-A-07742. Az építés idejére nincs adat, de már az első osztrák katonai térképen szerepel.
Ponor-forrás 49,82 km-re
A Ponor-kitörés vagy Ponor-vízkelet a Ponor-patak vízkitörése. Vízkelet - Szerencsémre, kilátszott a doboz kék füle a kő alól, így nem kellett minden bokor alját megbolygassam. Patak születik - A Ponor-réten a víznyelőktől sétáltunk a patak mentén. Egy sziklafal alján ömlik kifelé, a pádisi havasi rét földalatti vizeit gyűjti össze és juttatja a felszínre.
Moloch-kilátó Szamos-Bazár 47,28 km-re
A Szamos bazár szurdokára nyilik kilátásunk, jobról a Moloch vízeséssel és balról a Belvedere sziklafala tornyosul a maga körülbelül 100 m-es magasságával. Koordináták finomítva - A koordinátákat kijavítottam, a meli és csapatja által bemért értékekre. Beárnyékolt geotrekking - Ez alkalommal egy hétvégét töltöttünk Pádison. A kilátótól balra található az Angyalszírt.
Dragan-völgyi gát 43,71 km-re
A Nagy-Sebes (Dragan) völgy és a Kis-Sebes völgy találkozásánál épült a Dregan-gát. Magassága 120 méter, a tetejének a hossza 424 m, a vízgyűjtő tó területe 292 hektár, gondolom, hogy maximális vízállásnál.
Berkesi-szoros Torockói-hegység 39,77 km-re
Várfalva és Borrév között ömlik az Aranyosba a Berkes pataka, miután átfolyik egy szoroson, több vízesést képezve. Ládakeresés gps nélkül - A geoládák, rejtekhelyek megkereséséhez nem kötelező gps-el rendelkezni. Torockó fele - Útban Torockó fele megálltunk, és megnéztük, bejártuk ezt a szép kis szorost. A Berkesi-szoros körülbelül 5 km távolságra található a Tordai-hasadéktól, dél-nyugat irányba.
Mérai Várhegy 13,36 km-re
Méra falu és a határában levő Várhegy, Kolozsvár környékének egyik érdekes kirándulóhelye. Biciklizés alkalmával - Szombati biciklizésem alkalmával találtam meg ezt a geodobozt is. megvan - Erdekes hely. Méra Kolozsvártól nyugatra 13 km-re helyezkedik el a Nádas-mentén egy kis völgyben.
Reformatus templom Magyarvista 8,53 km-re
Magyarvista Kalotaszeg egyik jelentős települése, Kolozsvártól 20 km-re a Nádas mentén, a díszes népviseletéről ismert Cifra-Kalotaszegen. Az első hely az első megtalálónak - Szia, örülök, hogy megtaláltad. Szép kis templom - Külön érdekessége, hogy nincs tornya, egy kis faharangláb van mellette. Itt ma is élnek a magyar népszokások.
A Thoroczkay család vára Torockószentgyörgy 45,25 km-re
Torockószentgyörgy határában, egy észak-déli sziklacsúcson, a Vársziklán található a Thoroczkay nemesi család erődítményének romja, melyet torockószentgyörgyi várnak is neveznek. Se négyzet, se trapéz - Elég sokat kerestük, de nem találtuk. Holdvilág - A telehold világított már, amikor a vár alá érkeztünk.
Kőváry-ház Kolozsvár 22,72 km-re
XIX-dik század elején épült és a Bástya utca elején álló műemlék lakóház.
Piaci nagytemplom Torda 44,82 km-re
A tordai katolikus templom az ótordai plébánia területén épült, a főtér északi részén, eredeti stílusa alapján építési korát a XV-dik századra teszik. Országgyűlések helyszíne - A tordai sóbánya után kerestük fel a templomot, sajnos zárva találtuk, csak az előcsarnokba lehetett bemenni, azonban innen is szép látvány volt, de a felidézett történelmi hangulat hamar elillant amint elindultam a dobozt keresni. Nagyon nehéz terep - Többször is átutaztam már a városon, kocsival áthajtva a főutcán, és a sok felújított épületet látva mindig az volt az érzésem, hogy Torda egy szép, rendezett, gondozott város. Ennek kőbe vésett tanúi is vannak: egy külső támpilléren 1458-as, egy másikon 1478-as, egy harmadikon 1504-es dátum.
Sipote-vízesés és csorgó Aranyos völgye 44,79 km-re
Alsószolcsvától körülbelül 3 km-re, Borrév felé az Aranyos völgyében egy vízesés hívja fel magára a figyelmet. Útszéli pihenő - A kisebb utazók nem bírják sokáig az autózást. Tömeg - Nagy a népsűrűség errefelé, főleg hétvégén. A vízesés vize sodronyra függesztett csatornán keresztül át van vezetve az országút mellé.
Biharfüred Biharfüred, a nagyváradi görög katolikus püspökség egykori üdülőhelye. Ma népszerű kirándulóhely, sízőhely.
Felsővidra Fehérviztől 31 km-re fekszik Felsővidra, Avram Iancu, az 1848-as román forradalmár szülőfaluja.
Termálfürdő Szilágysomlyó Szilágysomlyótól keletre, az Egres-patak mellett, az egykor békaneveldének, békaúsztatónak csúfolt helyen termálfürdőt hoztak létre - románul Broscarie, magyarul Braszkaria vagy Broszkó strandnak hívják.
Székelykocsárd Kocsárdról a hagyomány azt tartja, hogy hajdan a Rosszpatak völgyében és temploma tőle jobbra, az Aranyos felé eső fennsíkon feküdt. Jo reggelt kivánok - Nem volt nehéz rátalálnom erre a helyre hiszen itt lakom, és tudok rola pár dolgot. Az ígéret szép szó - Sor került Székelykocsárd oldalának az összeállítására is. Valószínő, hogy a XIV-dik századi templom ott állott.
Farcu-bánya kristálybarlangja Biharrósa A Rosia patak szurdokvölgyében több kisebb, érdekes barlang található. Magyar idegenvezetés - Egy kisebb csapattal tettünk látogatást a barlangba. A legújabb technológiával berendezett és kivilágított Farcu kristálybarlang legszebb része a kristálygaléria.
Füvészkert és Wesselényi kastély Zsibó A Füvészkert, melynek 25 ha terjedelme van, Zsibó észak-keleti részén terül el, a Szamos második teraszán, és örvendetes módon fejleszti tovább a barokk kastély ősi parkjának maradványait, melynek alapjait valamikor a Wesselényi bárók helyezték le. Nem sikerult - A hely megvan, a dobozt sajnos a nagy tomeg miatt nem igazan tudtam megkaparintani.
Aranyos vára Kőd Kőd helységet északi irányba hagyjuk el egy kőzúzalékos úton. A falut elhagyva egy derékszögű bal kanyar után egy hasonló jobb kanyar következik majd az út kiegyenesedik és észak felé tart tovább.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.