Kolozsborsa település (Kolozs megye) Központ: Kolozsborsa. Kolozsborsa román elnevezése: Borsa. Egyéb neve: Borsa.
Betula Pendula Kolozsvár 18,99 km-reA középkori Kolozsvár egykor körülbelül négy kilométeres várfallal volt körülvéve, bástyáinak (tornyainak) száma pedig meghaladta a 20-at, és mindegyiket más céh védelmezte. Kolozsvár: Szabók bástyája - Otletes rejtekhely. Utólag - Egy megtalálás még a rejtekhelyes születésem elötről. Van doboz? - Kerestük, de hiába.
Gilovics haz 19,24 km-reA Gilovics-ház 2001 áprilisában leégett, azután tégláit széthordták, ma csak romjai látszanak. Petőfi (Avram Iancu) utca 23.
Református templom Magyarzsombor 31,22 km-re1332-ben plébániatemploma van, félköríves szentélyű temploma ebből a korból származik. Mai formáját a XV-dik században kapta, melyet még módosított az 1870-es évi javítás és bővítés.
Füvészkert és Wesselényi kastély Zsibó 48,05 km-reA Füvészkert, melynek 25 ha terjedelme van, Zsibó észak-keleti részén terül el, a Szamos második teraszán, és örvendetes módon fejleszti tovább a barokk kastély ősi parkjának maradványait, melynek alapjait valamikor a Wesselényi bárók helyezték le. Nem sikerult - A hely megvan, a dobozt sajnos a nagy tomeg miatt nem igazan tudtam megkaparintani.
Kolozsmonostori papírmalom 20,43 km-reA kolozsmonostori templom dombja mögött, északnyugatra, a Kisszamostól (Malomárok) északra álló épület. Park - Megtaláltam (másodikként) a parkban levö dobozkát. Letünt idők - Könyü kis séta alkalmával találtam meg ezt a geodobozt. Késett a repülőgép - Ismerőseim rokonait vártuk haza, de késett a repülőgép. Valószínűleg már 1718 és 1719 között működött.
Kissármás 43,97 km-re1334-ben Sarov minorként említik a források, majd 1438-ban Sarmas, 1467-ben Oláh Sármás, 1483-ban Sarmas néven.
Fülemüle-tó Torda 41,04 km-reFülemüle-tó - Torda Szabadstrand - A rejtek-fa körül néhány strandoló heverészett pokrócokon, és strand-ágyakon, egy hölgy húszlépésnyiről figyelt minket a napszemüvege mögül, miközben eljátszotta, hogy máshova néz.
Fekete nyár Csokmány 45,59 km-reA Csokmány melletti fekete nyár a Szamos folyó partján található, kerülete 10,7 m, állítólag a legvastagabb fekete nyár Romániában, és a második legvastagabb fa az országban, talán nemzetközi rekord is.
Renner bőrgyár 16,73 km-reThe Shoe Tower located inside the former Renner shoe factory was a symbol of Cluj. Renner bőrgyár - Könyen megtaláltam. Jó ötlet ez a rejtekhely - A veszélyekre figyeljetek, ha arra jártok. Gyar - Nagyon durva hely. It still can be admired by nostalgics, but now it is almost a ruin, and probably soon will be demolished.
Bábony Református templom 45,61 km-reKözépkori temploma korán elpusztult, helyette új fatemplomot építenek, melybe a régiből átmentik az Asztalos Jánostól (1752-ből) származó festett karzat és festett mennyezet töredékeit. Kós Károly tervezte 1935-ben.
Fatemplom Csömörlő 45,41 km-reCsömörlő fatemplomát a XVII-dik század elején építették, alaprajza négyszögű, alacsony tornya hegyes sisakkal és kilátóval van ellátva. Gyanús hajóajtó - Bár több környékbeli fatemplomot szerettem volna felkeresni, útitársam türelmetlensége és érdektelensége miatt, ez alkalommal csak ezt az egyet sikerült közelebbről megnézni. A fatemplom belső falait az alsóegregyi Ioan Pop festette.
Magyarpeterd 39,32 km-reA reformáció során a katolikus lakosság az unitárius vallásnál állapodik meg. Laura panzió - Mivel itt volt foglalva a szállás, normális, hogy megtaláltam a falut. Már 1570-től erős unitárius egyházközség, természetesen a középkori templom birtokában.
Református templom Újtorda 40,14 km-reAz újtordai templom építésének idejéről nagyon régi adatot őrzött meg Torda megye levéltára, eszerint 1204-ben épült Szent László tiszteletére. Harmadszor itt - De most sem sikerült kihalászni a sok törmelékböl a dobozt, pedig hosszú a kezem. Egy gyanús parklakóval a sarkamban - Aznap délben a Túri hasadéknál, valamint a magyarpeterdi Szent László kútja mellett rejtettem. Torda és környéke 3 - Szerencsére nem volt sok járókelő, rendesen bekönyököltünk az odúba, de sajnos műanyag poharakon kívül semmit nem találtunk benne. Teljesen összhangban van azzal a ténnyel, hogy nem sokkal előbb avatták szentté László királyt.
Református templom Váralmás 40,37 km-reVáralmásnak a középkorban plébániatemploma is volt. Ezt örökíti meg az 1288-ban Mikud bán és Péter erdélyi püspök közötti csereegyezményről szóló oklevél, amelyben említik, hogy itt Szent Demeter tiszteletére szentelt templom van.
Bálványosváralja Vár 36,26 km-reA Mezőség északii felében, a Szamosmelléki dombvidékBethleni ágában, a Bandó (Baruló, Nyíres, Magyar, Csabai) - patak mellett fekszik Bálványosváralja falu. A település melletti magaslaton áll a falunak nevet adó Bálványosvára.
Várkastély Gyalu 28,95 km-re1355-ben János plébános az erdélyi püspököt képviseli a váradi káptalan előtt. 1446-ban Benedek plébános a gyalui kerület esperese.
Fatemplom Drág 23,43 km-re1332-ben plébániatemploma van, 1574-ben szász lakói vannak, a XVII-dik században a tatár-török betörések a templomot lerombolják, Drág híveit pusztítják. 1744-ben Wesselényi Ferenc újjáépítteti a templomot.
Farkas utcai református templom Kolozsvár 19,02 km-reA Farkas utcai református templom építészeti és történelmi műemlék-épület, a legnagyobb egyhajós gótikus templom Erdélyben. Szent György és a sárkány - Na, ez jó nagy templom. A ferences testvérek építették késő-gótikus stílusban, Mátyás király rendeletére és anyagi támogatásával.
Piramis-alakú Mauksch-Hintz-kripta Kolozsvár 19,46 km-reA piramis-alakú Mauksch-Hintz-kripta a kolozsvári Házsongárd temetőben, a város központi temetőjében található. Házsongárd legrégebbi kriptája, a Mauksch-Hintz gyógyszerész-családé, a 19-dik században épült klasszicista stílusban.
Református templom Újős 46,28 km-re1332-ben plébániatemploma van, temploma korábbi időkből származik, mert későbbi oklevélben szereplő Szász előneve is emlékeztet arra, hogy eredetileg szász telepítés volt. A reformáció előtti középkori templom az 1601-1603-as népirtás után pusztulásnak indul, szász lakói már nem tudják fenntartani a templomot.
Óratorony Szent Mihály templom Kolozsvár 18,95 km-reAz Óratoronyról annyit, hogy elég sok lépcsőt kell megmászni, de sokszorosan kifizetődő vállalkozás. Kik azok a geoládászok? - Mit jelent a bejegyzésed címe? Mert nekem nem sikerült megfejteni. Kolozsvári Magyar Napok - A toronyba, de a torony tövében sem, a GPS egyáltalán nem működött. Magas torony - Mivel, szerintem a toronyba való felmenés számít megtalálásnak és én nem tudtam bemenni, úgy gondolom, hogy nem találtam meg a rejtekhelyet. Ugyanis innen nyílik az egyik legszebb kilátás a városra, mintegy 360 fokban.
Sárkányok kertje Almásgalgó 40,11 km-reA Szamos menti hátság nyugati peremvidékén, a Wesselényi-kastélyról és botanikus kertjéről híres Zsibó. Betonterasz - Az az ominózus betonterasz elkészült, tavaly ősszel jártunk arra. Gyöngykavicsok - Valahányszor erre járunk, kiugrunk a Sárkányok közé kávészünetre. Sokadszorra - Sokadszorra csodáltuk meg a sárkányokat. A várostól mintegy 8 km-re található a gigászi kőamfiteátrum, a Sárkányok kertje.
Vaskereszt Szind-tető Tordai-hasadék 40,85 km-reA Tordai-hasadék bal oldalán, a Szind-tető szélén, egy 1939-ben emelt vaskereszt található. Kaptam egy kis segítséget - Vagyis inkább az történt, hogy a bácsi mondta, hogy megtalálta és kérdeztem, hogy hol erre azt mondta inkább megmutatja, így került a kezem közé. Kereszt - Miután végigsétáltam a szorosban, felkapaszkodtam az oldalban, a tetőre. Címkézett fotó - A Kis Balika barlangnál nem volt lehetőségem keresni a dobozt, de nem gondoltam, hogy itt sem lesz. Rajta két vastábla, melyen a keresztet felállító személyek neve olvasható, illetve a következő felirat román nyelven: Azoknak, akik értik a hegyet.
Degenfeld-Schomburg kastély Kutyfalva 64,18 km-re Az első kutyfalvi kastélyt a XVII-dik században építette Pekry Lőrinc gróf és felesége, Petrőczi Kata Szidónia bárónő. Ennek a kastélynak az anyagából is készült a XIX-dik század elején, a Degenfeld Miksa Kristóf gróf által elkezdett udvarház.
Besenyő 62,46 km-re Ide, a határőrtelepre telepített németek pogány besenyőket találnak itt, s ők nevezik el paganicanak. 1332-ben plébániatemploma van, 1432-ben egy ajándékozási levélben szerepel a plébános is.
Levendulaültetvény Mezőmadaras 67,54 km-re A mezőmadarasi 5 hektáros levendulamező az egyik legnépszerűbbb Maros megyében, 2018 óta rendszeresen szerveznek itt levendulafesztivált. Június közepétől 3 héten és 4 hétvégén át, virágzó levendulabokrokkal, illóolajokkal, a levendula virágából készült termékekkel várják a látogatókat.
Simontelke 65,29 km-re Bár nincs róla okleveles adat, minden valószínűség szerint a középkorban temploma volt. 1621-ben ugyanis még áll a reformátusok temploma, amelyben ott van az oltár is, felette festett falképpel, sőt az egykori papiszék felett is.
Egykori református kollégium Zilah 53,56 km-re Múltbeli nevei: Zilahi Református Gimnázium, Wesselényi Miklós Református Kollégium, Ady Endre Középiskola, Reál-Humán Középiskola, Matematika-Fizika Líceum, Elméleti Líceum. A több mint 350 éves múlttal rendelkező tanintézmény ma a Colegiul National Silvania román nevet viseli.
Pekri Lőrincz sírköve Kutyfalva 63,99 km-re A falu nyugati szélén, közel a Maroshoz, a Ripa nevű szakadékos oldal felett található a település református temetője. Itt, a Kripta lábok nevű dűlőn (Orbán Balázsnál Kőláb nevű domb) áll Pekri Lőrincz gróf négyszög formájú, kivehetetlen feliratú sírköve.
Levendulás Gerendkeresztúr 54,35 km-re A közigazgatásilag Maroskecéhez tartozó faluban, festői környezetben, 2015 óta termesztik a levendulát, családi vállalkozás keretében. A gerendkeresztúri levendulásba, 2023-ban, két hétvégén szerveznek látogatást, június 17-18-án és 24-25-én.
Református templom Sófalva 60,57 km-re Egy 1243-dik évi oklevél tatárjárás előtti birtokadományozásról értesít, tehát a település tatárjárás előtti. 1650-ig szász település, közvetve feltételezhető, hogy középkori temploma is volt.
Kőközi-szoros 62,16 km-re Torockó és Nagyenyed között az autóút áthalad a Kőközi-szoroson, az Enyed-patak jó 250 méter magasságú sziklafalak között tör át. A szoros hossza 3 km, mindkét oldalán kiváló kilátóhelyekre kapaszkodhatunk fel.
Marosoroszi szakadék Kutyfalva 64,21 km-re A Ripa nevű szakadékos és vizes oldal Marosoroszi északkeleti végétől Kutyfalva nyugati határáig húzódik, a Maros bal partján, követve annak görbületét. Magas és meredek oldal, agyagos föld, mely a Maros folyó és a Kripta lábok (Kőláb) nevű domb között található.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.