Kide település (Kolozs megye) Központ: Borsaújfalu. Kide román elnevezése: Chidea.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Hili-odú Via ferrata Tordai-hasadékA Hili-odú történetét Réthi Lajos írja le 1862-ben.
Felsőfüld FatemplomFelsőfüld látnivalója az 1727-ben épült román fatemplom, és annak gazdag, bibiliai jeleneteket ábrázoló freskói.
Református templom Magyarvalkó Retesz a doboz helyén - A havasrekettyei vízesést látogattuk meg és hazafele tettünk egy kisebb kitérőt. Ugyanaz - Szép vasárnapon érkeztünk a helyszinre és nemsokára az istentiszteletnek is vége lett, tehát egy kicsit várni kellett a keresésel, de én is csak ugyanazt találtam mint az előző kereső.
Piaci nagytemplom Torda Támpillér - Szerencsére az említett látogatok a jobb oldali támpillér tövét látogatják inkább, nekik ez előnyösebb. Országgyűlések helyszíne - A tordai sóbánya után kerestük fel a templomot, sajnos zárva találtuk, csak az előcsarnokba lehetett bemenni, azonban innen is szép látvány volt, de a felidézett történelmi hangulat hamar elillant amint elindultam a dobozt keresni. Nagyon nehéz terep - Többször is átutaztam már a városon, kocsival áthajtva a főutcán, és a sok felújított épületet látva mindig az volt az érzésem, hogy Torda egy szép, rendezett, gondozott város.
Alverna ferences kegyhely KolozsvárAz Alverna Szent Ferenc-rendi épületegyüttes Kolozsvár délkeleti szélén, a Békás nevű helyen, a Bükk utca elején található.
Karolina-oszlop Kolozsvár1831-ben állították fel Páll Sámuel főbíró kezdeményezésére, Habsburg I Ferenc császár és felesége Karolina Augusta 1817-dik évi látogatásának emlékére.
Tordai SósfürdőTordai Sósfürdő, Római-tó
Tükör utca Kolozsvár
Renoválás alatt - Azért, Kolozsvár épületei nem maradnak el szépségben, egyik európai nagyvárosétól sem.
Szilvás-patak völgye Magyarszilvás
Szilvás-patak völgye - Magyarszilvás
Majláth-kút Bükk-erdő Két doboz egymás közelében - A dobozt megtaláltam, de nem én voltam az első megtaláló. Lehet, hogy csak volt másik doboz a közelben - Én kétlem, hogy van még egy másik doboz a közelben. Pedig megvan - Előbb megkerestem a mi dobozunkat, majd a másikat is.
Unitárius templom Mészkő
Mészkő látnivalója a középkori eredetű unitárius templom.
Református templom Nagypetri
Nagypetri 15-dik században épült református templomának 18-dik században készült reneszánsz, festett kazettás mennyezete van.
A Sárkányok kertje felett AlmásgalgóRég nem jártam itt, ideje volt már eljönni.
Hollókő Tárnica-tó
Újabban a Dán köve elnevezés terjedt el.
Báthory István elméleti líceum KolozsvárBáthory István elméleti líceum, volt Piarista líceum - Egyetem utca 7-9.
Barokk polgárház KolozsvárBarokk polgárház - Király utca 8.
Egykori piarista templom KolozsvárEgykori piarista templom, ma Szentháromság római katolikus templom.
Vaskereszt Szind-tető Tordai-hasadék Kaptam egy kis segítséget - Vagyis inkább az történt, hogy a bácsi mondta, hogy megtalálta és kérdeztem, hogy hol erre azt mondta inkább megmutatja, így került a kezem közé. Kereszt - Miután végigsétáltam a szorosban, felkapaszkodtam az oldalban, a tetőre. Címkézett fotó - A Kis Balika barlangnál nem volt lehetőségem keresni a dobozt, de nem gondoltam, hogy itt sem lesz.
Római katolikus templom Szászfenes
A XIII-dik században feltűnő neve, Zaazfenes szász telepesekre utal, s ez arra a feltételezésre ad jogot, hogy már ekkor temploma volt.
Thorotzkay-ház KolozsvárThorotzkay-ház - Deák Ferenc utca 51.
Református templom MezőkeszüReformátus templom - Mezőkeszü
Római erődítmény Zutor
Római erődítmény, Zutor
Szent László kútja Magyarpeterd Forrás - Mivel a kiépített forrást könnyű megtalálni, jó lenne ha aszerint tájolná be valaki a Szent László forrást. Te vagy az egyetlen kincskereső, aki gps nélkül keres - Legalábbis nem tudok másról.
Almás vár Váralmás Egy éjszakai akció keretében - Megtaláltuk a srácokkal. EKE napok Sztána - A 120 éves születésnapját ünneplő Erdélyi Kárpát-Egyesület által szervezett III. Csapatmunkával - Erős csapatmunkával sikerült megtalálni ezt a geodobozt egy jólsikerült biciklitúra alkalmával.
Zsombory-kúria Magyarzsombor
Zsombory-kúria, XIX-dik század - Magyarzsombor, 34.
Csodaszarvas fa Kolozsvári Bükk Na ezt - Mostanában a Bükkben terepezek egy csomót. Fazékrejtő játék - Csürülye, illetve Szelicse felől tartottam Kolozsvár irányába, így a Plecska-patak völgyéből közelítettem meg a helyet. Mégsem legenda - Mégsem legenda a csodaszarvas, Kommandón meg is mutatta magát.
Széki nádas SzékA széki nádas a falutól délkeletre található, 505 hektáron terül el.
Minorita templom és kolostor KolozsvárEgykori minorita templom és kolostor, ma görög-katolikus székesegyház - Deák Ferenc utca 10.
Ótordai kastélytemplom Torda Zárt kapuk - A templom kapuja sajnos zárva volt. Atutazoban, ladakeresoben - Otletes kis rejtek, hamar megkerult. Ahol az asszony az úr - Miután a nap első felében megmásztam a Tordai hasadék vasalt mászóútját, majd geodobozokat rejtettem a tordai sós tavaknál, eljött az ideje, hogy megkeressek néhány geodobozt is.
Bethlen-kastély Árokalja Különleges hangulatú kastély - Nagyon különleges hangulatú kastély, egyetlen Erdélyben ilyen stílusban.
Bozsor tava Mezőzáhi tórendszer Magas vízszint - A magas vízszint miatt, a visszavágott fáknak csak az újonnan hajtott ágait értük el. Kamerák által megfigyelve - A déli órákban érkeztem a Mezőzáh községközponttól északkeletre hosszan elnyúló tórendszerhez.
Református templom Sófalva Egy 1243-dik évi oklevél tatárjárás előtti birtokadományozásról értesít, tehát a település tatárjárás előtti.
Református templom Újős 1332-ben plébániatemploma van, temploma korábbi időkből származik, mert későbbi oklevélben szereplő Szász előneve is emlékeztet arra, hogy eredetileg szász telepítés volt.
Bencés kolostor romjai Kőd A bencés kolostor egy kis erdős platón található az Aranyosvár alatt pár száz méterre - Út nem vezet a romokhoz.
Termálfürdő Szilágysomlyó Szilágysomlyótól keletre, az Egres-patak mellett, az egykor békaneveldének, békaúsztatónak csúfolt helyen termálfürdőt hoztak létre - románul Broscarie, magyarul Braszkaria vagy Broszkó strandnak hívják.
Valkó vára Valkóváralja Kirabolt rejtek - A várat, valamint a rejteket megtaláltuk, de sajnos ki van rabolva.
Faház Csizér Műemlék faház az iskola udvarán, egykori lakóépület.
Székelykocsárd Jo reggelt kivánok - Nem volt nehéz rátalálnom erre a helyre hiszen itt lakom, és tudok rola pár dolgot. Az ígéret szép szó - Sor került Székelykocsárd oldalának az összeállítására is.
Beszterce Beszterce virágzó kereskedőváros volt, a 12-dik században szász bányászok alapították.
Uzdiszentgyörgy 1329-ben Zengurgy néven jelentkezik a forrásokban, majd 1344-ben Zentgurgthelke, 1461-ben Zenth Gewrg Siculorum formában.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.