Felsőgyékényes település (Kolozs megye) Központ: Alsógyékényes. Felsőgyékényes román elnevezése: Jichisu de Sus.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
MagyardécseA cseresznyéjéről híres települést a cseresznyevirágzás látványa és illata miatt kerestük fel.
Bocskai várkastély EgeresEgeres község a Kalotaszeghez tartozó Nádasmente vidékén áll, a Kolozsvár-Almási hegycsoport területén, a Nádas patak mellett fekszik.
Képzőművészeti Egyetem Kolozsvár Ötletes, érdekes, rugalmas, flexibilis - Hmm, sőt, még gondolkozni is kell :-). Minden csak nem rug - Az az igazsag, hogy addig gondolkoztam rugalmasan, hogy majdnem kataputaltam magam az eg fele. Mit jelenthet a gondolkozz rugalmasan? - Fogalmam sincs, hogy mit jelent a segítő szöveg, még a megtalálás után sem.
DellőapátiA reformáció középkori egyházat talál itt, de nem lehet eldönteni, hogy az apátsági templom felújításaként maradt-e fenn, vagy egészen új templom volt.
Elveszett világ Botanikus kert Kolozsvár Megtalálás - Köszi Csipi, megfontolom a javaslatod ;-) Domszi. Amit írtam csak az én véleményem - Lehet mások másképp látják a dolgokat. Domszi lakásán - Domszival megbeszéltünk egy találkozót a Botanikus kertben.
Porolissum római őrhely Egy nagyszeru var - Mindenkinek ajanlanam e varat felkeresni. Római út - Nagyszerű érzés a római úton sétálni.
Katolikus templom Kisbács Őszi bicajozás - Végre egy olyan geodoboz és rejtés ami megérdemel minden dicséretet. Kilóra összeállított geodobozok? - Könnyű kritizálni a rejtéseket, de neked hány saját rejtésed van? Egy sincs. Magyarázat - Már számtalanszor és nyugodtan megbeszéltük.
Fatemplom CsömörlőCsömörlő fatemplomát a XVII-dik század elején építették, alaprajza négyszögű, alacsony tornya hegyes sisakkal és kilátóval van ellátva.
Szászfenesi Leányvár Egy legény a Leányvárban - Nem olvastam el figyelmesen a segítő információt, így nem emlékeztem a piros ponttal jelzett ösvényre. Őz és őzláb - Toronyiránt közelítettük meg az aszfaltúton legközelebb eső ponttól, egy ember nézett is nagyon az udvarából, hogy hova mászkálunk, pláne amikor a kerítése mögött lehajoltunk két nagy őzlábgombáért. Elfelejtett megtalálás - Egy tavaszi túra alkalmával találtuk meg ezt a ládát, csak elfelejtettem bejelenteni.
Egykori evangélikus templom Árokalja Sajnos épp zárva volt - Sajnos zárva volt, időnk nem volt a kulcsot keresni, nagyon megnéztem volna a belsejét, főleg hogy az ortodox vásárlás után hogyan alakították át.
MagyarszarvaskendSzamosújvártól 25 kilométerre nyugatra, a Tőki-patak völgyében fekszik - a 14-dik század elejétől 1607-ig a Kendi család birtoka volt.
Református templom Ketel1332-ben plébániatemploma van, ez a templom minden bizonnyal az 1600-as évek elején elpusztul, mert a XVII-dik század közepén már csak egy fatemplom áll egy kis haranggal.
Gróf Béldi-ház KolozsvárKolozsváron a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 9 szám alatt található a gróf Béldi-ház, amely egy XVI-XIX-dik században épült műemlék ház.
Redut Kolozsvár Az egykori Belső-Monostori utcában álló épület karzatos báltermében több erdélyi országgyűlést tartottak.
Bethlen-kastély Árokalja Különleges hangulatú kastély - Nagyon különleges hangulatú kastély, egyetlen Erdélyben ilyen stílusban.
Keleti kilátó Hója-erdő Séta - Most, 2013 december 28-án, március végi melegben és napsütésben sétáltam egyet a Hójában. Óriás - Nem telt el 24 óra amióta megtaláltam egy nano méretű rejtést Maros megye határában. Kirándulás - Sziasztok, Hát nem volt a kedvencem eddig sem ez a Hoja erdő.
Betula Pendula Kolozsvár Kolozsvár: Szabók bástyája - Otletes rejtekhely. Utólag - Egy megtalálás még a rejtekhelyes születésem elötről. Van doboz? - Kerestük, de hiába.
Tükör utca Kolozsvár Renoválás alatt - Azért, Kolozsvár épületei nem maradnak el szépségben, egyik európai nagyvárosétól sem.
Bálványosváralja VárA Mezőség északii felében, a Szamosmelléki dombvidékBethleni ágában, a Bandó (Baruló, Nyíres, Magyar, Csabai) - patak mellett fekszik Bálványosváralja falu.
Síremlék a Bethlen-kastély közelében Árokalja Ambíciós keresés - Ez aztán az ambíciós keresés. Ez a rejtés nem adta könnyen magát - Árokaljára érkezve, egyszer az északkeleti kapun próbálkoztam, de az zárva volt. Szomorú mementó - Könnyen megtaláltuk a sírt, a dobozt már nem annyira.
Magyarkiskapus Magyarkiskapus református temploma az egyik legAzlésesebb kalotaszegi templom.
Fülemüle-tó Torda Szabadstrand - A rejtek-fa körül néhány strandoló heverészett pokrócokon, és strand-ágyakon, egy hölgy húszlépésnyiről figyelt minket a napszemüvege mögül, miközben eljátszotta, hogy máshova néz.
Simontelke Bár nincs róla okleveles adat, minden valószínűség szerint a középkorban temploma volt.
Magyarpeterd Laura panzió - Mivel itt volt foglalva a szállás, normális, hogy megtaláltam a falut.
István-tó Fekete határrész Mezőmadaras Az útvonal - Mezőbánd és Mezőgerebenes között (151A) észak felé letértem az útról és
tovább is a leirt utvonalon menntem. 5-4-0 - Az 5 fűzből csak 4 van már, azok is össze-vissza nyesve, szegelve, drótozva. Hogy lett Istvánból Isten? - Pesty Frigyes 1865-ös helynévgyűjteményében Mezőmadarasnál említi, hogy ezen a helyen egykor egy Fekete nevű falu állott.
Bozsor tava Mezőzáhi tórendszer Magas vízszint - A magas vízszint miatt, a visszavágott fáknak csak az újonnan hajtott ágait értük el. Kamerák által megfigyelve - A déli órákban érkeztem a Mezőzáh községközponttól északkeletre hosszan elnyúló tórendszerhez.
Piaci nagytemplom Torda Támpillér - Szerencsére az említett látogatok a jobb oldali támpillér tövét látogatják inkább, nekik ez előnyösebb. Országgyűlések helyszíne - A tordai sóbánya után kerestük fel a templomot, sajnos zárva találtuk, csak az előcsarnokba lehetett bemenni, azonban innen is szép látvány volt, de a felidézett történelmi hangulat hamar elillant amint elindultam a dobozt keresni. Nagyon nehéz terep - Többször is átutaztam már a városon, kocsival áthajtva a főutcán, és a sok felújított épületet látva mindig az volt az érzésem, hogy Torda egy szép, rendezett, gondozott város.
Református templom Kispetri Kispetri középkori templomának építési idejét a XV-dik századra teszik - a templom alakja, építési stílusa a XV-dik századra mutat, dongaboltozatos volt.
Arkhai szoborpark Magyarfenes Az Arkhai szoborpark Magyarfenesen, Bartha Ernő szobrászművész telkén található, hivatalosan 2014 június 29-én nyitotta meg a kapuit.
Járabányai mosógép Járabányát nyugat felé elhagyva a DJ107R jelzésű úton, az utolső házaktól körülbelül 300 m-re, van egy nagyon energiatakarékos mosógép.
Varjúvár Sztána Itt már csak második voltam - Egy szolóban megejtett kerékpáros kirándulás alkalmával találtam meg ezt a geodobozt. Üres a rejtekhely? - Nézd meg kérlek a rejtekhely fényképét. War u war - Már régen szerettem volna a Varjúvárhoz eljutni, hogy Kós Károly nyomára találjak.
Felsőfüld Fatemplom Felsőfüld látnivalója az 1727-ben épült román fatemplom, és annak gazdag, bibiliai jeleneteket ábrázoló freskói.
Levendulás Gerendkeresztúr A közigazgatásilag Maroskecéhez tartozó faluban, festői környezetben, 2015 óta termesztik a levendulát, családi vállalkozás keretében.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.