Antos település (Kolozs megye) Központ: Alparét. Antos román elnevezése: Antas.
Református templom Válaszút 27,13 km-re1332-ben Válaszútnak már plébániatemploma van, 1509-ben mint plébániát említik. 1677-ben templomépítésről írnak, melyet Bánffy Dénes özvegyének érdeméül jegyeztek fel, de a templom felirata szerint is régi romlásából építteti, tehát a régit javítja.
Tükörkép-utca Kolozsvár 38,04 km-reAz egykori Szentegyház utca (ma Iuliu Maniu) nyugati oldala (a Főtér és a Bolyai utca között) a 19-dik században épült, eklektikus stílusban. Renoválás alatt - Azért, Kolozsvár épületei nem maradnak el szépségben, egyik európai nagyvárosétól sem. A Tükörkép utca elnevezés a Főtér felőli két egyforma saroképületnek köszönhető, hiszen egymásnak tükörképei.
Református templom Magyarzsombor 26,92 km-re1332-ben plébániatemploma van, félköríves szentélyű temploma ebből a korból származik. Mai formáját a XV-dik században kapta, melyet még módosított az 1870-es évi javítás és bővítés.
Bábony Református templom 43,44 km-reKözépkori temploma korán elpusztult, helyette új fatemplomot építenek, melybe a régiből átmentik az Asztalos Jánostól (1752-ből) származó festett karzat és festett mennyezet töredékeit. Kós Károly tervezte 1935-ben.
Báthory-Apor Szeminárium Kolozsvár 38,39 km-reAz Egyetem utcában lévő Báthory-Apor Szeminárium épületét Apor István alapítványából építették a jezsuiták 1728-31 között. Az egykori Szent József Fiúneveldét 1776-ban a piaristák vették át.
Katolikus templom Kisbács 35,45 km-reA kisbácsi római katolikus templom épülete több mint 600 éves. Őszi bicajozás - Végre egy olyan geodoboz és rejtés ami megérdemel minden dicséretet. Kilóra összeállított geodobozok? - Könnyű kritizálni a rejtéseket, de neked hány saját rejtésed van? Egy sincs. Magyarázat - Már számtalanszor és nyugodtan megbeszéltük. Román stílusban épült, lásd a román stílusu ajtókereteket.
Kerek tisztás Hója-erdő 38,6 km-reA Hója egyben hegygerinc és erdő is, Kolozsvártól, illetve a Törökvágásnak nevezett, természetes módon képződött hágótól nyugatra található. Kiterjedése körülbelül 295 hektár, legmagasabb pontja 506 m-en található.
Magyarszarvaskend 11,27 km-reSzamosújvártól 25 kilométerre nyugatra, a Tőki-patak völgyében fekszik - a 14-dik század elejétől 1607-ig a Kendi család birtoka volt. 1594-ben magyar falunak írták - a 17-dik században a Haller és a Bánffy, a 18-dik században a Diószeghy család birtokolta.
Jegenye 39,84 km-re1343-ban Jegenye, 1360-ban Jegene, 1666-ban Jegenije, 1670-ben Jeghenye néven jelentkezik az oklevelekben.
 másolata.JPG)
A kolozsvári Kétágú templom, más néven az alsóvárosi református templom az egykori Külső-Magyar utca, ma 1989 december 21 sugárút 41 szám alatt található. Ezt is javítják - Bemenni ebbe sem tudtam, de felmentem az egyik toronyba, mivel a tetőjavító munkások is ott közlekedtek.
Református templom Magyarlóna 42,63 km-reA korai püspöki patronátus és az ásatások alapján joggal teszik a templom eredetét az 1300-as évek elejére. Ezt erősíti meg a helyi hagyomány és erre utaló egykori, 1652-ből való előneve (szász), ami arra utal, hogy szász telepítés volt.
Gilovics haz 38,43 km-reA Gilovics-ház 2001 áprilisában leégett, azután tégláit széthordták, ma csak romjai látszanak. Petőfi (Avram Iancu) utca 23.
Szabók bástyája Kolozsvár 38,3 km-reA kolozsvári Szabó-bástya a város második falának legerősebb sarokbástyája, a Farkas utca külső részében található. Bástya - Látom, hogy Novák apó szobor talpazatáról lekerült, hogy a magyarok ölték meg. Az építmény első írásos említése Mátyás király idejéből, 1475-ből származik.
Képzőművészeti Egyetem Kolozsvár 37,15 km-reKépzőművészeti Egyetem Kolozsvár Ötletes, érdekes, rugalmas, flexibilis - Hmm, sőt, még gondolkozni is kell :-). Minden csak nem rug - Az az igazsag, hogy addig gondolkoztam rugalmasan, hogy majdnem kataputaltam magam az eg fele. Mit jelenthet a gondolkozz rugalmasan? - Fogalmam sincs, hogy mit jelent a segítő szöveg, még a megtalálás után sem.
Óratorony Szent Mihály templom Kolozsvár 38,05 km-reAz Óratoronyról annyit, hogy elég sok lépcsőt kell megmászni, de sokszorosan kifizetődő vállalkozás. Kik azok a geoládászok? - Mit jelent a bejegyzésed címe? Mert nekem nem sikerült megfejteni. Kolozsvári Magyar Napok - A toronyba, de a torony tövében sem, a GPS egyáltalán nem működött. Magas torony - Mivel, szerintem a toronyba való felmenés számít megtalálásnak és én nem tudtam bemenni, úgy gondolom, hogy nem találtam meg a rejtekhelyet. Ugyanis innen nyílik az egyik legszebb kilátás a városra, mintegy 360 fokban.

Múltbeli nevei: Zilahi Református Gimnázium, Wesselényi Miklós Református Kollégium, Ady Endre Középiskola, Reál-Humán Középiskola, Matematika-Fizika Líceum, Elméleti Líceum. A több mint 350 éves múlttal rendelkező tanintézmény ma a Colegiul National Silvania román nevet viseli.
Fatemplom Drág 16,77 km-re1332-ben plébániatemploma van, 1574-ben szász lakói vannak, a XVII-dik században a tatár-török betörések a templomot lerombolják, Drág híveit pusztítják. 1744-ben Wesselényi Ferenc újjáépítteti a templomot.
Református templom Mezőveresegyháza 49,26 km-reA helységről szóló első oklevél már egyházáról, templomáról ad hírt: Veresegyház, ez jelölheti a templom köveinek színét vagy festését. De jelölheti az egyházat alapító veres barátok jelenlétét, akikről úgy tudjuk, hogy 1314 előtt itt templáriusok voltak.
Alverna ferences kegyhely Kolozsvár 39,78 km-reAz Alverna Szent Ferenc-rendi épületegyüttes Kolozsvár délkeleti szélén, a Békás nevű helyen, a Bükk utca elején található. Az Assisi Szent Ferenc szülőhelyén álló templom mintájára épült.
Betula Pendula Kolozsvár 38,29 km-reA középkori Kolozsvár egykor körülbelül négy kilométeres várfallal volt körülvéve, bástyáinak (tornyainak) száma pedig meghaladta a 20-at, és mindegyiket más céh védelmezte. Kolozsvár: Szabók bástyája - Otletes rejtekhely. Utólag - Egy megtalálás még a rejtekhelyes születésem elötről. Van doboz? - Kerestük, de hiába.
Reformatus templom Magyarvista 37,14 km-reMagyarvista Kalotaszeg egyik jelentős települése, Kolozsvártól 20 km-re a Nádas mentén, a díszes népviseletéről ismert Cifra-Kalotaszegen. Szombati biciklizés - A szombati biciklizésem alkalmával találtam meg ezt a geodobozt. Az első hely az első megtalálónak - Szia, örülök, hogy megtaláltad. Szép kis templom - Külön érdekessége, hogy nincs tornya, egy kis faharangláb van mellette. Itt ma is élnek a magyar népszokások.
Almás vár Váralmás 38,27 km-reAlmásvár (Almási vár) romjai körülbelül 2 km-re délkeletre találhatók a falutól. Egy éjszakai akció keretében - Megtaláltuk a srácokkal. EKE napok Sztána - A 120 éves születésnapját ünneplő Erdélyi Kárpát-Egyesület által szervezett III. Csapatmunkával - Erős csapatmunkával sikerült megtalálni ezt a geodobozt egy jólsikerült biciklitúra alkalmával.
Kolozsvári Szénafüvek 30,95 km-reA Kolozsvári Szénafüvek a Kolozsvártól északnyugatra, a város szélétől körülbelül 6 km-re található. Sok sikert - Megéri kimenni, csodaszép hely. Nyárvégi séta - Nagyon ötletes rejtés. Szomú hírek - Szomorú híreket kell közöljek. Legkönnyebben a kajántói vám (Irisz telepi téglagyár) melletti dombnak tartó úton közelíthetjük meg.
Bozsor tava Mezőzáhi tórendszer 67,53 km-re A Mezőségi-patak mentén egy hosszú tórendszer alakult ki. Magas vízszint - A magas vízszint miatt, a visszavágott fáknak csak az újonnan hajtott ágait értük el. Kamerák által megfigyelve - A déli órákban érkeztem a Mezőzáh községközponttól északkeletre hosszan elnyúló tórendszerhez. Később mesterséges gátakat készítettek, hogy az eliszaposodás következtében alacsony vízszintet megemelhessék.
Csucsa 60,93 km-re Csucsa látnivalói a Boncza-kastély, valamint a kastély parkjában található 16-dik századi fakastély, illetve egy bizánci stílusú mauzóleum.
Református templom Aranyospolyán 64,17 km-re Középkori okleveles adat templomról nincs, Aranyospolyán temploma azonban meghatározza korát. Tornya alatti bejáratának kapuja gótikus kori alkotás, csúcsíves, hasonlóképpen a torony lóhereívvel záródó ablakai is.
Uzdiszentgyörgy 69,1 km-re 1329-ben Zengurgy néven jelentkezik a forrásokban, majd 1344-ben Zentgurgthelke, 1461-ben Zenth Gewrg Siculorum formában.
Járabányai mosógép 60,82 km-re Járabányát nyugat felé elhagyva a DJ107R jelzésű úton, az utolső házaktól körülbelül 300 m-re, van egy nagyon energiatakarékos mosógép. :)
Református templom Újős 55,77 km-re 1332-ben plébániatemploma van, temploma korábbi időkből származik, mert későbbi oklevélben szereplő Szász előneve is emlékeztet arra, hogy eredetileg szász telepítés volt. A reformáció előtti középkori templom az 1601-1603-as népirtás után pusztulásnak indul, szász lakói már nem tudják fenntartani a templomot.
Fülemüle-tó Torda 61,9 km-re Fülemüle-tó - Torda Szabadstrand - A rejtek-fa körül néhány strandoló heverészett pokrócokon, és strand-ágyakon, egy hölgy húszlépésnyiről figyelt minket a napszemüvege mögül, miközben eljátszotta, hogy máshova néz.
Kissármás 60,29 km-re 1334-ben Sarov minorként említik a források, majd 1438-ban Sarmas, 1467-ben Oláh Sármás, 1483-ban Sarmas néven.
Simontelke 69,82 km-re Bár nincs róla okleveles adat, minden valószínűség szerint a középkorban temploma volt. 1621-ben ugyanis még áll a reformátusok temploma, amelyben ott van az oltár is, felette festett falképpel, sőt az egykori papiszék felett is.
Római katolikus templom Tordatúr 55,8 km-re A tordatúri Szent Kereszt felmagasztalása-római katolikus templom 1841-42-ben épült. XIV-dik század elején készült Madonna-szobra Erdély legrégebbi Madonnája, melyet ma a gyulafehérvári székesegyház őriz.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.