Sárfalva település (Hunyad megye) Központ: Piski. Sárfalva román elnevezése: Saulesti.
Piros és Fekete, Szászváros Kavicsok - Mi is megtaláltuk a kavicsokat a lappancs alatt. Keresés indul - A rejtekhelyen új doboz lapul. Gözmozdony - Miután elterelö hadmüveletet tartottam egy ott lötyögö ittas (reggel fél tízkor) egyénnel.
A Ponor-rét, melyet az Isten tenyere néven is emlegetnek, a Kudzsiri-havasok Gradistea Muncelului-Cioclovina Nemzeti Parkjában található. Köszönet - Köszönet a játékvezetőnek, tőle hallottam először erről az ízlésemnek megfelelő helyről. Dörgedelmes féle - Két év után, 2022 november 24-én jelentem be, hogy nem találtam meg az itt elrejtett geodobozt. 900 méter magasan fekszik, a Ponor-patak kígyózva szeli át, majd a sziklák tövében eltűnik.
Baszarabásza község Alváca falujának határában, a Kovakő oldala, románul Coasta Cremenii, faopál lelőhely.
Forrásfalva közelében, a nadrági vasipari társaságnak vasércbányái voltak.
Szfinx - Felsőgörbed
Vereskő várának romjai Bosoród községtől délkeletre 7 km-re, Lunkánytól körülbelül 3 km-re, egy 823 m magas sziklás csúcson állnak. Már a dákok idején is fontos erődítmény állt itt, mely aKudzsiri-havasok szívében fekvő fővárosba, Sarmizegetusa Regiába vezető utat vigyázta.
Középkori plébániatemploma, amely ma is áll, a XIV-dik századból származik, tehát feltételez egy előbbi templomot. Kéz alatt - Jó hogy a segítő információt nem adják kéz alatt. Templom - Ezt sem sikerült megtalálnom, pedig kerestem, de nem leltem. Ódon hangulat - A fallal körülzárt templom ódon hangulata lenyűgöző. Eredetileg háromhajós templom volt, de ebből csak a középhajó maradt meg és a szentély az eredeti boltozat nélkül.
Borberek első temploma a XII-XIII-dik század fordulóján már elkészülhetett, mert ebben az időben jönnek a környék szász telepesei, akik II Endrétől kapnak kiváltságokat. Az ötödik - A mai utam utolsó, ötödik geodoboza.
Nopcsa kastély - Szacsal, XIX-dik szazad.
Tótfalud dél-nyugati részén indul az a földút, melyen dél, dél-nyugati irányba haladva, megkerüljük a várhegyet. Felérve a legelő gerincére, az út tovább halad az erdőben, de már dél-keleti irányban.
Traianus forrása - Körösbánya.
A Havasgáld községhez tartozó Gyonkány falu történelmi emlékmű fatemploma a 19-dik század második felében épült, 1878-ban. 2024 május 5-én, húsvét vasárnapjára virradólag porrá égett, feltehetően egy égve és felügyelet nélkül hagyott gyertya miatt.
Lolája-tó, románul Lacul Lolaii.
Kendeffy-toronyrom HátszegváraljaHátszegváralján, a vasutállomás melletti dombon áll a Kendeffy-toronyrom. Ösvénynek aligha nevezhető csapás - Alig találtuk meg a dombra felvezető, ösvénynek aligha nevezhető csapást. Fogat fogért, követ kőért - Pontosabban alig találtuk meg a dombról, melynek neve Orlya-hegy, levezető, ösvénynek aligha nevezhető csapást. Nincs már Alin - Alin felirat már nincs, csak sok kék paca. Az őrtorony kerülete 50 m, kőből és római kori téglából épült.
A Máda község északnyugati szélén, a Gyógyi-patak partja közelében álló utolsó ház kertje mellől indul északi irányban egy ösvény. Körülbelül 400 métert gyalogolva könnyen megtalálható a barlang - a szurdokig el kell menni, innen indul az ösvény.
A piski-i arborétum egy mesebeli szép hely, annyira, hogy egy órát kóvályogtam benne a zuhogó esőben, és nagyon jól éreztem magam. Hazafele - Retyezát túrából hazafele 4 órát kellett várnunk a vonatra. Igazán egy szép hely - Nagyon tetszett ez a hely. Fák - Itt GPS nélkül elég bajos a megtalálás. Egy része gondozott, park jellege van.
A Retyezát-hegység északi lábánál húzódó Hátszegi-medence déli szélén, a Szálláspatak vize mellett fekszik Malajesd község. Jót kuncogtunk - Ott voltam a rejtésnél. A várat átépítették - A falakat megerősítették, a tornyot felfalazták és lefedték. A falu déli szélén lévő dombon tekintélyes rom magasodik, Malajesd vára.
A Ferencz József-forrás Nagyág falutól keletre, az Ezüst erdő nevű védett bükkösben található. A forrás felett található felirat: I Ferencz József apostoli magyar király 40 éves koronázási emlékére, 1867 - 1907 június 8.
Célszerű a templom mellől kelti irányba induló földúton elindulni. Ez a földút egy kisebbnyílt terepre, legelőre visz.
A szászvárosi zsinagóga a XVIII-dik századból származik, szakrális épitmény. Zsidók - A zsinagóga az megtaláltatott.
A Kohó-kövek Kőfalu (románul Pietroasa) településtől délkeletre találhatók. A hely neve a régi osztrák térképen Eisen-Stollen, ami a német Bergwerkstollen-ből fordítva, magyarul vasbánya-bejáratot jelent.
Rejtettem a Kopasz-Detunáta tövében levő törmelékkel borított mező szélén, ahonnan jól láthatóak a bazaltoszlopok. Szilveszterkor - Iza, Zitrom, Tibi, Emese, Laci, Lajcsi, McFly. Régi szokásom szerint többedmagammal - Földrajzos diákokkal, megtaláltam ezt a gyönyörű helyen lévő ládát. Kőmező - Gyerekkorom óta nem jártam itt. Leginkább délután érdemes bejárni ezt a hatalmas kőoszlopokkal borított mezőt, mert akkor a legjobb a Detunáta megvilágítása.
A dévai várrom Déva központjában levő Várhegyen található, a hegytetőn levő, romos állapotban levő vár legrégibb része egy falgyűrű. Dévai sárgyúrás - A város felől, a Vár utca felől közelítettük meg a várat, a sárban tapicskolva, a kerítések mögül kiacsarkodó kutyák ugatásának a hangzavarában. A sikló, az új doboz, és a régi képek - Nem értem, hogy miért kell a sárban tapicskolni, amikor ott a sikló :-). Déva - Ha valaki meg akarja találni a dobozt, az ne a lifttel menjen fel a várba. E legbelső falgyűrű mentén sorakoznak az egyes épületszárnyak - a külső falgyűrű a 17-dik században épült, majd a 18-dik században egy újabb külső erődítményt építenek hozzá.
Zubogó-vízesés, Feredőgyógy Jégcsapok - Váratlan látvány a gőzölgő vízesés és a csillogó jégcsapok.
A volt emlékmű felirata: Hunyadi János tizenötezer vitézével, az 1442-iki szeptember 6-án e szorosban verte szét Sehabeddin beglerbégnek Erdélybe nyomuló nyolcvanezer főnyi hadseregét. A dicső fegyvertény örök emlékéül állíttatá ez oszlopot Hunyadvármegye közönsége a honfoglalás ezredik évében.
Ez egy dák település és hasonlóan a többi feltárt erődítéshez itt is megfigyelhető a mészkő tömbökből épült falazási technika a murus Dacicus. A település nagy valószínűséggel a második dák háború (105-106) alatt pusztult el.
Martinuzzi várkastély AlvincA domonkosok temploma és rendháza a reformációt követően, a szerzetesek eltávolítása után, rommá lesz és romjaiból építik fel újra, de már kastélyként. Először járok itt - Eddig csak a vasútállomáson voltam. Kastély - Az igazság az, hogy egy kicsit pontosabb lehetne a segítség, mert elég hosszú a fal, meg persze tele van szederindával meg csihánnyal, ami eléggé hátráltatja a keresést. Romok - Fürgén másztunk be a kapu tetején és úgy éreztük miénk a kastély. Bod Péter szerint Martinuzzi építteti a kastélyt 1546-1551-ben, mások szerint Bethlen Gábor.
Fégyér faluból indulva, egy körülbelül 11 km hosszú kavicsos úton juthatunk el Románia egyik legfestőibb helyére. Ez a fotósok paradicsoma, a Fundatura Ponorului nevű falu.
A Brazovay-kastély két saroktornyos kúria, nagyon leromlott állapotban. Nagypestény déli részén áll, a főúttól keletre, mellette áll a Mara-kúria.
A reneszánsz épületet megvásárolta a Ferences Szerzetesrend, hogy azt felújítva, egy Bethlen fejedelemre emlékező Múzeumot, és országúti vendégfogadót alakítsanak ki az évszázados falak között.
Ompoly-kövek
Fégyér falutól a Fundatura Ponorului tanyavilág felé tartva, körülbelül az út felénél található az egykori, felhagyott Komárnyik-bauxitbánya.
A Hőség-domb kőtojása Hőség-domb kőtojása - Nem kis munka volt megtalalni a kotojast. A kőtojás megközelítése - Pedig gps koordinátánk is volt.
Zebernik várának romjai Borberektől 2,5 km távolságra vannak északnyugatra, a Vincipatak falu feletti Várhegyen.
20 évvel ezelőtt Csaba testvérrel Szászváros utcáin sétálva megnéztük Kun Kocsárd és Kun Géza mellszobrainak néhai helyét. Kun Kollégium - Megnéztem a volt Kun Kollégium impozáns épületét és a szobrokat. Mecénás - Tulajdonképpen a két doboz egymásra vigyáz. Ahol ma egy repülőgépépítő mérnök mellszobra, és repülőgépének makettje látható.
Az Erdélyi Érchegység déli részén, Feredőgyógy településen olyan szénsavas források törnek a felszínre, amelyek környezetükben jelentős mennyiségű mészanyagot halmoztak fel. Fürdő télen - Már az ókorban felismerték a termálvíz gyógyító hatását, ezért a rómaiak komoly fürdőt alakítottak ki a mészkőtufában. Kihasználva a természetes úton létrejött forráskrátert, a langyos források feltöréseinél, a mésztufában, a rómaiak fürdőmedencét alakítottak ki.
A református templom, egy régi, lebontott református templom helyén, a harmincas években épült. Torony nélküli, egytermes, gótikus alaprajzi jellegű épület.
Hinta - Felsőgörbed
A Szolcsvai-búvópatak barlangja a Torockói-hegységben találhatóegyetlen védett barlang. Amíg a többiek a patak kifolyásában gyönyörködtek - Addig mi( jkgábor, Mester Nagy Ildikó, Mester Nagy Levente és én) leléptünk és geodobozt leltünk. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Szolcsva - Bedellői túra alkalmával kerestem és találtam meg ezt a geodobozt. Ez nem sikerült - A gps a nagy sziklafal tövében össze-vissza mutatott. A Ponor viznyelőnél felszin alá tűnt két patak vize 1214 m felszin alatti út megtétele után 90 méterrel alacsonyabban kerül ismét a felszinre.
Kis-Kusztura-tó, románul Lacul Mic al Custurii.
Petrozsénytől a Szárazgödör (Groapa Seaca) menedékházig az aszfaltút a Kicsi-Zsíl (Jiet-patak) völgyében vezet. A szép szorosban számos magasról lezúduló, nagy hozamú vízesést láthatunk.
Lolája-nyereg, románul Saua Lolaia.
Pelága agyarai, románul Coltii Pelegei.
Nagy-völgy-csúcs, románul Varful Valea Marii.
Sztojnica-nyereg, románul Saua Stoinita. A Kürzsa (Carja) és Sztojnica-csúcsok között található, az előbbitől délkeletre.
A 2203 m magas Scurtu-csúcs mellett, a 2111 m-en található Scurtu-nyeregnél gyönyörű kilátás nyílik a Kicsi-Zsíl (Jiet-patak) völgye felé. Itt tér le a Mija-tó (ejtsd Mizsa) felé a túraösvény.
A Kis-Páring egy füves csúcs, mely 2074 m magasságban helyezkedik el. Petrozsény irányából, a Maleja-völgyből indulva, a Badea-csúcsról kapaszkodhatunk ki ide.
Fehérviztől 31 km-re fekszik Felsővidra, Avram Iancu, az 1848-as román forradalmár szülőfaluja.
Kusztura-nyereg, románul Saua Custurii.
Sztenisóra-tó (Esztena-völgyi-tó).
Birlea-csúcs, románul Varful Barlea.
Bukura-csúcs 1, románul Varful Bucura I.
Bukura-csúcs 2, románul Varful Bucura II.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.