Monyorómező település (Hunyad megye) Központ: Munyila. Monyorómező román elnevezése: Alun. Egyéb neve: Álun.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Római lépcsők RudaAz egykori, jelenleg felhagyott műemlék bányajárat a Bárza-patak fejénél nyílik, a Brád városhoz tartozó Ruda falutól keletre, Vályaárszuluj településtől nyugatra.
Kolc-vár Geoládát nem találtam - De - ha minden igaz - ott voltam az újrarejtésnél. Szép volt, talán igaz sem volt - Geoládát találtak a kolozsvári túratársaink. Varkastely a Karpatokban - Az egyik legendas varromom az almaimban.
Vasúti híd Brád Sínek nélküli vasút - A vasútvonalat megyisztították a sínektől, pedig akár turistavonatot is lehetett volna járatni rajta, mert nagyon szép a táj, és a hidakon és erdőkön végigzötyögni nyitott vasúti kocsin, egy jó kis kaland lenne.
Római híd KőaljaohábaA romokat könnyű megtalálni, Hátszeg felől érkezve a helység előtt levő híd előtt le kell hajtani a főútról.
Kis-havas Szárkő Illés lekergetett - A túránk legmagasabban fekvö dobozát a Kis-havasi kereszt alatt találtuk meg.
Kun Kocsárd emlékére Szászváros Kun Kollégium - Megnéztem a volt Kun Kollégium impozáns épületét és a szobrokat. Mecénás - Tulajdonképpen a két doboz egymásra vigyáz.
Ferencz József-forrás Nagyág
A Ferencz József-forrás Nagyág falutól keletre, az Ezüst erdő nevű védett bükkösben található.
Kohó-kövek KőfaluA Kohó-kövek Kőfalu (románul Pietroasa) településtől délkeletre találhatók.
Malajesd vára Jót kuncogtunk - Ott voltam a rejtésnél. A várat átépítették - A falakat megerősítették, a tornyot felfalazták és lefedték.
Pozsgai erdőA Pozsgai erdő természetvédelmi terület 20 hektáron.
Óhunyadvár VajdahunyadVajdahunyad déli szélén, a Hunyadiak történelmi nevezetességű családi várának közelében, a Cserna és a Zalasd összefolyása felett emelkedő 319 m magas Szentpéter-hegyen fekszik a korai Árpád-korban épült Óhunyad vára.
Római kasztrum Teregova A teregovai római kasztrum a Hideg- és a Temes folyók összefolyásánál, körülbelül 2 km-re a falutól északra, a Hideg-folyó és az európai út között, a folyó bal partján volt.
Valle Mika mészkövei A Valle Mika mészkövei az Ompoly-kövekhez hasonlatos olisztolit képződmények, amelyek tulajdonképpen nem tartoznak a szoros értelemben vett Torockói-hegység területéhez.
Bethlen Jozefa kriptája Nagyhalmágy Bethlen Jozefa (1769–1841) kriptája a Sortok-hegyen található, Nagyhalmágy falutól északra, a Halmágycsúcs település felé vezető út közelében.
Természetes híd Banica A Banica-kőbánya melletti természetes híd a Banica-szorostól körülbelül 5 km távolságra található.
Teregova-szoros Örményes A Temes-Cserna árok a Kárpátok leghosszabb folyosószerű árka, 90 km hosszú, Örményes és Teregova között összeszűkül, kialakítva a Teregova-szorost.
Zebernik vára Borberek Zebernik várának romjai Borberektől 2,5 km távolságra vannak északnyugatra, a Vincipatak falu feletti Várhegyen.
Zsuppányi halomsírok A Bozsor községhez (románul Traian Vuia, régebb Bujor) tartozó Zsuppány településtől északnyugatra két halomsírt találunk.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.