Magureny település (Hunyad megye) Központ: Berény. Magureny román elnevezése: Magureni.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Barlangvár Erdőfalva 42,58 km-re
Az erdélyi Érchegység délkeleti részén, a festői Glodi szorostól kissé délre találjuk Erdőfalva községet, ahová legkönnyebben Szászváros felől Algyógyon keresztül juthatunk el. Útvonal a várhoz - Van egy másik egyszerűbb útvonal a barlangvárhoz. A déli irányból vezető úton Erdőfalvára érkezve a falu központjából már jól látható a községtől északra magasodó csipkézett sziklafal, mely számos üreget, hasadékot rejt magában.
Hosszú-tó Páreng-hegység 40,7 km-re
A Hosszú-tó a Rosiile-tó mellett, attól nyugatra található. A tó mellett vezet el az a túraösvény, mely a Mundra-tó mellett elhaladva, a Grujú-nyeregnél ér ki a főgerincre.
Fenyőkközti-tó 45,13 km-re
Bár a Retyezát majdnem száz glaciális eredetű tavának nagy többsége 1900 és 2200 m közötti magasságokban található és nyílt terepen, a Fenyőkközti-tó 1740 m-en jött létre, a fenyőerdő közepén. Meghatódva a Fenyőkközti-tónál - Én is ott voltam a rejtésnél. A Mohos kistestvére - Az előző bejegyzést megerősíthetem, valóban a Mohos és a Szent-Anna-tó emlékét idézte fel bennem.
Kicsi-Zsíl-szoros Páreng-hegység 32,02 km-re
Petrozsénytől a Szárazgödör (Groapa Seaca) menedékházig az aszfaltút a Kicsi-Zsíl (Jiet-patak) völgyében vezet. A szép szorosban számos magasról lezúduló, nagy hozamú vízesést láthatunk.
Római fürdő Feredőgyógy 31,5 km-re
Az Erdélyi Érchegység déli részén, Feredőgyógy településen olyan szénsavas források törnek a felszínre, amelyek környezetükben jelentős mennyiségű mészanyagot halmoztak fel. Fürdő télen - Már az ókorban felismerték a termálvíz gyógyító hatását, ezért a rómaiak komoly fürdőt alakítottak ki a mészkőtufában. Kihasználva a természetes úton létrejött forráskrátert, a langyos források feltöréseinél, a mésztufában, a rómaiak fürdőmedencét alakítottak ki.
Pelága-csúcs 48,06 km-re
A Déli Kárpátok szivében emelkedő Retyezát egyike a Kárpátok leglátványosabb hegytömegeinek. Mindennapi bájaink - Gratulálok az első geodoboz megtalálásához, pontosabban a bejelentéséhez :-). Csak így tovább - Gratulálok én is. A jégformálta éles gerincekben, hegyes kárcsúcsokban tetőző hegység domborzati és kőzettani változatosságával a Kárpátok sokszinűségének példaértékű hegyvonulata.
Máda barlangvár 39,88 km-re
A Máda község északnyugati szélén, a Gyógyi-patak partja közelében álló utolsó ház kertje mellől indul északi irányban egy ösvény. Körülbelül 400 métert gyalogolva könnyen megtalálható a barlang - a szurdokig el kell menni, innen indul az ösvény.
Kolc-vár 41,21 km-re
Kolc-vár a Retyezát-hegység festői környezetének legromantikusabb, valamennyire épségben megmaradt vármaradványa. Szép volt, talán igaz sem volt - Geoládát találtak a kolozsvári túratársaink. Varkastely a Karpatokban - Az egyik legendas varromom az almaimban. A Retyezát bejáratát védelmező vár romja Szuszény falu határában, a Malomviz patakának jobb oldalán levő sziklacsúcson emelkedik a magasba.
A mennyország kapuja Fundatura Ponorului 18,04 km-re
Fégyér faluból indulva, egy körülbelül 11 km hosszú kavicsos úton juthatunk el Románia egyik legfestőibb helyére. Ez a fotósok paradicsoma, a Fundatura Ponorului nevű falu.
A régi iskola romjai Merisor 26,04 km-re
Az 1897-ben épült, régi általános iskola romjai a merisori ortodox templommal szemben állnak. Az egykori fogadó helyén épült, ahol a postakocsik idejében az utasok megálltak pihenni, lovat cserélni.
Malajesd vára 36,18 km-re
A Retyezát-hegység északi lábánál húzódó Hátszegi-medence déli szélén, a Szálláspatak vize mellett fekszik Malajesd község. Jót kuncogtunk - Ott voltam a rejtésnél. A várat átépítették - A falakat megerősítették, a tornyot felfalazták és lefedték. A falu déli szélén lévő dombon tekintélyes rom magasodik, Malajesd vára.
Szibieli templom 46,92 km-re
Nagyszeben központjától 20 km-re nyugatra helyezkedik el Szibiel (Sibiel, Budenbach). Kereszt, kút, és mérleg - Tetszett a szibieli templom udvarán áló, 1877-ből származó fakereszt. Temploma - a Szentháromság ortodox templom - 1765 és 1776 között épült.
Komárnyik-bauxitbánya 20,33 km-re
Fégyér falutól a Fundatura Ponorului tanyavilág felé tartva, körülbelül az út felénél található az egykori, felhagyott Komárnyik-bauxitbánya.
Valle Mika mészkövei 45,11 km-re
A Valle Mika mészkövei az Ompoly-kövekhez hasonlatos olisztolit képződmények, amelyek tulajdonképpen nem tartoznak a szoros értelemben vett Torockói-hegység területéhez. Ellenben a hatalmas sziklatömbök valamikor a geológiai idők folyamán a Torockói-hegység akkori mészkőpartjáról vándoroltak egyre délebbre, majd beágyazódtak az akkori tengerfenékbe.
Dévai várrom 40,79 km-re
A dévai várrom Déva központjában levő Várhegyen található, a hegytetőn levő, romos állapotban levő vár legrégibb része egy falgyűrű. A sikló, az új doboz, és a régi képek - Nem értem, hogy miért kell a sárban tapicskolni, amikor ott a sikló :-). Déva - Ha valaki meg akarja találni a dobozt, az ne a lifttel menjen fel a várba. E legbelső falgyűrű mentén sorakoznak az egyes épületszárnyak - a külső falgyűrű a 17-dik században épült, majd a 18-dik században egy újabb külső erődítményt építenek hozzá.
Mundra-tó Páreng-hegység 41,03 km-re
A Mundra-tó a Nagy-Páring-csúcstól kelet-északkelet felé terül el, 1,12 hektáros vízfelülete van. A Páring-hegység legmagasabban elhelyezkedő, 2158 m-en kialakult tava.
Vajdahunyad vára 34,72 km-re
Hunyad vára a Zalasd patak meredek partja fölé emelkedő dombon létesült a XV-dik század első felében. Corvin - Rendes sáskajárás van várban s környékén, hátha nem lenne ez a covid hisztéria. Teremőrök - Amikor elhelyeztem a dobozt, kb egy órát töltöttünk a várban, és többször is átmentünk azon a helyen ahol a doboz van. Építtetője a Zsigmond királytól adományba kapott uradalomról magát Hunyadinak nevező előkelő nemesi család feltörekvő tagja, János ur volt.
Carja-csúcs 38,02 km-re
A petrozsényi sítelep fölé magasodó hegyes Carja-csúcs, a maga 2405 méteres magasságával, a Páreng-hegység negyedik legmagasabb pontja. Naná, hogy ott voltam - Csak azt bántam meg, hogy nem vittem sílécet. Tetejéről szép kilátás nyílik nyugati irányban a Zsil völgyére, keleti irányban pedig a Nagy-Páreng-csúcsra, illetve számos gleccsertóra.
Kelnek 35,33 km-re
A 13-dik században épült, szép fekvésű, hangulatos kelneki várat 2004-ben újították fel. A várfalakon belül reneszánsz virágmintás, festett fakarzatos, evangélikus kápolnát építettek, melyben ma koncerteket, kiállításokat rendeznek.
Református templom Algyógy 28,69 km-re
A református templom, egy régi, lebontott református templom helyén, a harmincas években épült. Torony nélküli, egytermes, gótikus alaprajzi jellegű épület.
Banica-szoros Merisori-hágó 25,02 km-re
A körülbelül 250 m hosszú Banica-szoros a Merisori-hágó közelében található, nem messze a Boli-barlangtól. Jobb későn, mint soha - Több alkalommal jártam már a Banica-szorosban, ezúttal kimondottan a geodobozt megkeresni. Nagyon látványos, hasonlít a Corcoaia-szoroshoz.
Salgó vára Szibiel 44,47 km-re
Nagyszebentől nyugatra, a Szebeni-havasok északi lábánál, a Szibiel-patak mellett települt Szibiel község. Van aki gyalog, van aki motorral - Szibiel felől érkeztem. Várának romja a falu határában magasodó 1098 m magas Varful Zidului nevű csúcson kereshető fel.
Galcescu-tó Páring-hegység 42,69 km-re
A Galcescu- vagy Calcescu-tó a Páring-hegység legnagyobb glaciális tava. Felülete 3,02 hektár, mélysége 9,3 m.
Esztena üstje-tó Páreng-hegység 40,14 km-re
A Zanoaga Stanei nevű tó 1924 m tengerszint feletti magasságban található, víztükre 0,6 hektár felületű. A tó vize kövek alatt vezet el a Rosiile-patakba, mely miután összefolyik a Gheres-patakkal, a Kicsi-Zsíl nevet veszi fel.
Arborétum Piski 31,51 km-re
A piski-i arborétum egy mesebeli szép hely, annyira, hogy egy órát kóvályogtam benne a zuhogó esőben, és nagyon jól éreztem magam. Igazán egy szép hely - Nagyon tetszett ez a hely. Fák - Itt GPS nélkül elég bajos a megtalálás. Egy része gondozott, park jellege van.
Mija-tó Páreng-hegység 36,8 km-re
A Mizsa-tó (Mija) a hasonló nevű csúcs impozáns sziklaorma alatt terül el, egy kőomlásos kráterben. 1980 m tengerszint feletti magasságban található, 0,8 hektár területű tó.
Csindrel 38,78 km-re
A Csindrel-hegység (Szebeni havasok) egy hegycsoport, a Déli-Kárpátokban, a Páring-hegység csoportjának észak-keleti részén. Egy hosszú túra után - Meglett egy hosszú túra (Paltinis - Poiana Gaujoara - Batrina - Rozdesti - Niculesti - Canaia - Cindrel + a két Iezer tó --> vissza) után ez a doboz is. Jo kis teljesitmenytura volt - Sotetben erkeztunk a csucsra, sajnos a felhos ido miatt nagyon gyenge kilatas volt. Déli határán a Lotru-hegység, nyugati határán aSurján-hegység található.
A dévai gyerekek Szent Ferenc Alapítvány Déva 39,98 km-re
A gyermekotthonok híre messzire hallatszik, s az erdélyiek tudják, amelyik gyermek Csaba testvér otthonába bekerül, az megmenekült. Templom - Éppen az ötórási misére gyülekeztek a hívök amikor odaértem a templomhoz. Árvák - Sikerült megtalálnom a dobozt. Sokan itt találkoznak először folyóvízzel, fésűvel, iskolával, jó szóval, Istennel.
Grujú-csúcs Páreng-hegység 41,41 km-re
Grujú-csúcs, románul Varful Gruiu (Gruiul). A Nagy-Páring-csúcstól keletre található első magaslat, tengerszint felett 2345 m-en.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.