Kisdenk település (Hunyad megye) Központ: Martinesd. Kisdenk román elnevezése: Dancu Mic.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Vöröskő vára Lunkány 19,39 km-re
Vereskő várának romjai Bosoród községtől délkeletre 7 km-re, Lunkánytól körülbelül 3 km-re, egy 823 m magas sziklás csúcson állnak. Már a dákok idején is fontos erődítmény állt itt, mely aKudzsiri-havasok szívében fekvő fővárosba, Sarmizegetusa Regiába vezető utat vigyázta.
Óhunyadvár Vajdahunyad 20,25 km-re
Vajdahunyad déli szélén, a Hunyadiak történelmi nevezetességű családi várának közelében, a Cserna és a Zalasd összefolyása felett emelkedő 319 m magas Szentpéter-hegyen fekszik a korai Árpád-korban épült Óhunyad vára.
Árpád-kori körtemplom Algyógy 16,59 km-re
Algyógy legértékesebb épülete a körkápolna - a közelmúltban elvégzett régészeti feltárások szerint a kicsiny kerektemplom a 11-dik vagy a 12-dik században épült, s így a legkorábbi kerektemplom Erdélyben. A rotunda, egykor plébániatemplom, a református templom kertjében áll, a paplak közelében.
Máda barlangvár 25,67 km-re
A Máda község északnyugati szélén, a Gyógyi-patak partja közelében álló utolsó ház kertje mellől indul északi irányban egy ösvény. Körülbelül 400 métert gyalogolva könnyen megtalálható a barlang - a szurdokig el kell menni, innen indul az ösvény.
Magyarigeni-tengerszem 47,88 km-re
A Magyarigeni-tengerszem a Torockói-hegység egyetlen nagyobb méretű, természetes képződésű, állandó tava. Több mint 13 éves rejtés - Tövis felől közelitettük meg a tavat. Új rejtés új helyen - A régi rejtés nem hiszem, hogy megvan még. A geológusok szerint a Hargita megyei Gyilkos-tóhoz hasonlóan képződött, természetes, földcsuszamlások okozta elgátolások következtében.
Arany-hegy Piski 12,07 km-re
Az Arany-hegy Piski (Simeria) közelében van, a Déváról Szászsebesre vezető ut mellett emelkedik. Kincs - Könnyen meglett az Arany hegy kincse. Másik láda - A régi ládát nem találtuk, helyén egy másik, 2016-ban rejtett láda van, rengeteg bejegyzéssel. Piskiben fordulj északra Arany falu felé, aztán Algyógy felé - a hegy a baloldalon lesz.
Hőség-domb kőtojása 29,45 km-re
A Hőség-domb kőtojása Hőség-domb kőtojása - Nem kis munka volt megtalalni a kotojast. A kőtojás megközelítése - Pedig gps koordinátánk is volt.
Brazovay-kastély Nagypestény 36,01 km-re
A Brazovay-kastély két saroktornyos kúria, nagyon leromlott állapotban. Nagypestény déli részén áll, a főúttól keletre, mellette áll a Mara-kúria.
Gáles-tó 47,04 km-re
A Gáles-tó a Gáles glaciális völgyben található, egyike a Retyezát legszebb tavainak. Hát persze - Hiszen ezért tettem idézőjelbe. A Retyezát legszebb tava - A tó szépsége túltesz bármelyik Retyezát-beli testvérén. Tekintélyes mérettel (3,68 ha) és mélységgel rendelkezik, aki látni akarja, annak 1990 m magasságban kell felkapaszkodnia.
Vajdahunyad vára 20 km-re
Hunyad vára a Zalasd patak meredek partja fölé emelkedő dombon létesült a XV-dik század első felében. Corvin - Rendes sáskajárás van várban s környékén, hátha nem lenne ez a covid hisztéria. Teremőrök - Amikor elhelyeztem a dobozt, kb egy órát töltöttünk a várban, és többször is átmentünk azon a helyen ahol a doboz van. Építtetője a Zsigmond királytól adományba kapott uradalomról magát Hunyadinak nevező előkelő nemesi család feltörekvő tagja, János ur volt.
Zajkány 44,71 km-re
Zajkány falu közelében, egy domboldalon volt Hunyadi János-emlékművének maradványa.
Aranyvár Piski 12,45 km-re
Piski városka fölött, az Érchegység Nagyági csoportjának délii végében, az itt északnyugatra kanyargó Maros jobb partján fekszik Arany község. A falu délkeleti végében, az Arany-hegy lábánál, közvetlenül a Maros ártere fölött középkori vár is állott egykor.
Zsinagóga Szászváros 7,87 km-re
A szászvárosi zsinagóga a XVIII-dik századból származik, szakrális épitmény. Zsidók - A zsinagóga az megtaláltatott.
Bem-emlékoszlop helye 9,9 km-re
A domborműves emlékoszlop azt a helyet jelölte meg, ahol Bem altábornagy 1849 február 9-én győzelmet aratott az őt üldöző osztrák csapatok felett. Szent István - Magát a templomot megtaláltam. A csata a Sztrigy folyón átvezető piski hídnál zajlott le.
Dévai várrom 22,91 km-re
A dévai várrom Déva központjában levő Várhegyen található, a hegytetőn levő, romos állapotban levő vár legrégibb része egy falgyűrű. A sikló, az új doboz, és a régi képek - Nem értem, hogy miért kell a sárban tapicskolni, amikor ott a sikló :-). Déva - Ha valaki meg akarja találni a dobozt, az ne a lifttel menjen fel a várba. E legbelső falgyűrű mentén sorakoznak az egyes épületszárnyak - a külső falgyűrű a 17-dik században épült, majd a 18-dik században egy újabb külső erődítményt építenek hozzá.
Pestere védbarlang Parospestere 36,53 km-re
Pestere egykor erődített barlangját Parospestere határában kereshetjük fel. Felsőszálláspataktól mindössze néhány kilométerre délre, a Paros-patak mellett fekvő község két részből áll - az északra eső Parosból, és a hozzá 2,8 km-re délre fekvő Pesteréből.
Ferences templom és kolostor Szászváros 8,18 km-re
Ferences kolostorról már 1260-ból van adat a vatikáni Varasinum írásos kódexben. Szászvárosi templom - Megtaláltam a kis "BabBerci-féle" dobozt ott ahol a segítö információ mutatta. Kolostor - Ez volt az első szászvárosi doboz, amit megkerestem. A kinyomtatott kódexben: Varasini, az Ara coeli kéziratos kódexben: Voracinum a neve.
Görögkeleti templom Demsus 34,02 km-re
A Ruszka-havasok Sztrigy hegysorában, a Hátszegi-medence nyugati szélén, a Demsusi-patak mellett fekszik Demsus (Demsdorf) falu. Ortodox - Ez, tényleg egy építészeti kincs. A legrégibb görögkeleti templomnak tartják.
Református templom Őraljaboldogfalva 24,72 km-re
Őraljaboldogfalva református templomát a késő román korban építették, tornyát román stílusu ikerablak díszíti, bizánci jellegű freskóit a 14-dik század elején készítették. A dobozt nem találtuk - A dobozt hiába kerestük, de a templom nyitva volt, ketten, 10 lejért csodálhattuk a freskókat. 3 dobozka - Őraljaboldogfalva református templománál 3 dobozt találtam egymás mellett. A templomot kőfal övezi, ez az épület szolgált mintául az egész Hátszeg-medence ortodox rítusu román kori építészetéhez.
Barlangvár Erdőfalva 28,92 km-re
Az erdélyi Érchegység délkeleti részén, a festői Glodi szorostól kissé délre találjuk Erdőfalva községet, ahová legkönnyebben Szászváros felől Algyógyon keresztül juthatunk el. Útvonal a várhoz - Van egy másik egyszerűbb útvonal a barlangvárhoz. A déli irányból vezető úton Erdőfalvára érkezve a falu központjából már jól látható a községtől északra magasodó csipkézett sziklafal, mely számos üreget, hasadékot rejt magában.
Kendeffy-toronyrom Hátszegváralja 23,76 km-re
Hátszegváralján, a vasutállomás melletti dombon áll a Kendeffy-toronyrom. Fogat fogért, követ kőért - Pontosabban alig találtuk meg a dombról, melynek neve Orlya-hegy, levezető, ösvénynek aligha nevezhető csapást. Nincs már Alin - Alin felirat már nincs, csak sok kék paca. Az őrtorony kerülete 50 m, kőből és római kori téglából épült.
Katolikus Székesegyház Gyulafehérvár 46,21 km-re
A gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház egy háromhajós katedrális, melyet egy 11-dik században épült templom helyén emeltek a 13-dik század elején, román stílusban. Templom - Előrelátásom szerint a doboz megtalálásával problémák lesznek, mert a rejtek felújítás alatt van. Márton Áron sírja - Meggyőződésünk, hogy a rejteket megtaláltuk, legalábbis nekünk egyértelműnek tűnt. A román kori magyar művészetnek ez az egyik legszebb példája, jellegzetes román kori elemei a torony és a templom déli kapujának díszítései.
A régi iskola romjai Merisor 37,03 km-re
Az 1897-ben épült, régi általános iskola romjai a merisori ortodox templommal szemben állnak. Az egykori fogadó helyén épült, ahol a postakocsik idejében az utasok megálltak pihenni, lovat cserélni.
Hunyadi-emlékmű Zajkány 44,78 km-re
A volt emlékmű felirata: Hunyadi János tizenötezer vitézével, az 1442-iki szeptember 6-án e szorosban verte szét Sehabeddin beglerbégnek Erdélybe nyomuló nyolcvanezer főnyi hadseregét. A dicső fegyvertény örök emlékéül állíttatá ez oszlopot Hunyadvármegye közönsége a honfoglalás ezredik évében.
Régi templom Zeykfalva 13,72 km-re
Zeykfalva látnivalója a 13-dik században épült román és gótikus stílusú temploma, melyet szép és értékes freskók borítanak.
Lolája-vízesés 43,44 km-re
A Déli Kárpátok szivében emelkedő Retyezát egyike a Kárpátok leglátványosabb hegytömegeinek. Le a hegyről - Már szokásommá vált, hogy sok diákkal megyek kirándulni. Másodszorra meglett - Majdnem egy éve kerestem ezt a dobozt és akkor nem sikerült megtalálnom. A jégformálta éles gerincekben, hegyes kárcsúcsokban tetőző hegység domborzati és kőzettani változatosságával a Kárpátok sokszinűségének példaértékű hegyvonulata.
Isten tenyere Fundatura Ponorului 25,24 km-re
A Ponor-rét, melyet az Isten tenyere néven is emlegetnek, a Kudzsiri-havasok Gradistea Muncelului-Cioclovina Nemzeti Parkjában található. Köszönet - Köszönet a játékvezetőnek, tőle hallottam először erről az ízlésemnek megfelelő helyről. Dörgedelmes féle - Két év után, 2022 november 24-én jelentem be, hogy nem találtam meg az itt elrejtett geodobozt. 900 méter magasan fekszik, a Ponor-patak kígyózva szeli át, majd a sziklák tövében eltűnik.
Szebenvár Orlát Nagyszebentől nyugatra, 15 km-re távolságra fekszik Orlát község. Szebenvár? - Hogy itt volt-e valaha Szebenvár? Vagy más neve volt? Ki tudja? Én csak a falu feletti dombon (Dealul Cetate) levö keresztet (troita) láttam eddig. Szebenvár és Riesenberg - Igen, ezen a helyen állt a Szebenvár, olvasd el a rejtekhely nagyon részletes leírását. A korai szebeni ispánság nyugati peremén, a Szeben patak, illetve a régi sószállító és hadiút közelében, emelték az Árpád-korban a Várhegy lapos tetején azt az erősséget, melynek nyomai még ma is jól láthatóak a falu feletti dombon.
Kohó-kövek Kőfalu A Kohó-kövek Kőfalu (románul Pietroasa) településtől délkeletre találhatók. A hely neve a régi osztrák térképen Eisen-Stollen, ami a német Bergwerkstollen-ből fordítva, magyarul vasbánya-bejáratot jelent.
Diód vára Diód várának romját Diód belterületének északnyugati szélén, a Diód-patak partján, az ottani tó melletti kisebb kiemelkedésen találjuk. A szomszédos kerten keresztül lehet bejutni, a tulajdonos engedélyével.
Zöld-tó Páreng-hegység A 0,62 hektáros Zöld-tó a Sztojnica-csúcstól kelet-északkelet felé található. A tavacska víztükre a Szlivej-hegygerinc északi aljában, a sziklás törmelék és a morénagátak között csillog.
Hosszú-tó Páreng-hegység A Hosszú-tó a Rosiile-tó mellett, attól nyugatra található. A tó mellett vezet el az a túraösvény, mely a Mundra-tó mellett elhaladva, a Grujú-nyeregnél ér ki a főgerincre.
Badea-csúcs Páreng-hegység Az 1850 m magas Badea-csúcsról feltérhetünk a 2074 m magas, füves Kis-Páringra. A Kis-Páring-csúcsot kihagyva, az alatt és attól délre, kelet felé indulva lehet haladni a Nagy-Páring-csúcs felé vezető túraösvényen.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.