Kerges település (Hunyad megye) Központ: Kersec. Kerges román elnevezése: Cherghes.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Vörös Bástya MarosillyeA reneszánsz épületet megvásárolta a Ferences Szerzetesrend, hogy azt felújítva, egy Bethlen fejedelemre emlékező Múzeumot, és országúti vendégfogadót alakítsanak ki az évszázados falak között.
A dévai gyerekek Szent Ferenc Alapítvány Déva Templom - Éppen az ötórási misére gyülekeztek a hívök amikor odaértem a templomhoz. Árvák - Sikerült megtalálnom a dobozt.
Református templom Őraljaboldogfalva Atutazoban voltam - Igy gondoltam, ami az ut melett van es nem kell kiterni, megprobalom megtalalni, es osszejott. A dobozt nem találtuk - A dobozt hiába kerestük, de a templom nyitva volt, ketten, 10 lejért csodálhattuk a freskókat. 3 dobozka - Őraljaboldogfalva református templománál 3 dobozt találtam egymás mellett.
Római fürdő Feredőgyógy Fürdő télen - Már az ókorban felismerték a termálvíz gyógyító hatását, ezért a rómaiak komoly fürdőt alakítottak ki a mészkőtufában.
Valle Mika mészköveiA Valle Mika mészkövei az Ompoly-kövekhez hasonlatos olisztolit képződmények, amelyek tulajdonképpen nem tartoznak a szoros értelemben vett Torockói-hegység területéhez.
Óhunyadvár Vajdahunyad
Vajdahunyad déli szélén, a Hunyadiak történelmi nevezetességű családi várának közelében, a Cserna és a Zalasd összefolyása felett emelkedő 319 m magas Szentpéter-hegyen fekszik a korai Árpád-korban épült Óhunyad vára.
Jósika-kastély Branyicska
Branyicska várkastélya, a Jósika-kastély, Branyicska község nyugati szélén, a Marostól északra található dombon áll.
Piros és Fekete Szászváros Kavicsok - Mi is megtaláltuk a kavicsokat a lappancs alatt. Keresés indul - A rejtekhelyen új doboz lapul. Gözmozdony - Miután elterelö hadmüveletet tartottam egy ott lötyögö ittas (reggel fél tízkor) egyénnel.
Római lépcsők RudaAz egykori, jelenleg felhagyott műemlék bányajárat a Bárza-patak fejénél nyílik, a Brád városhoz tartozó Ruda falutól keletre, Vályaárszuluj településtől nyugatra.
Ferences templom és kolostor Szászváros Szászvárosi templom - Megtaláltam a kis "BabBerci-féle" dobozt ott ahol a segítö információ mutatta. Kolostor - Ez volt az első szászvárosi doboz, amit megkerestem.
Vasútállomás Brád
Az akkor Arad Csanádi Egyesült Vasút cégnévvel eredményesen működő és továbbépülő vasút építészeti tevékenységének tetőpontja a millennium évében a vonal végpontján, a bányászatáról neves Brád állomáson épített, festői kompozíciójú felvételi épület.
Szfinx Felsőgörbed
Szfinx - Felsőgörbed
Hunyadi-emlékmű ZajkányA volt emlékmű felirata: Hunyadi János tizenötezer vitézével, az 1442-iki szeptember 6-án e szorosban verte szét Sehabeddin beglerbégnek Erdélybe nyomuló nyolcvanezer főnyi hadseregét.
Vasúti híd Brád Sínek nélküli vasút - A vasútvonalat megyisztították a sínektől, pedig akár turistavonatot is lehetett volna járatni rajta, mert nagyon szép a táj, és a hidakon és erdőkön végigzötyögni nyitott vasúti kocsin, egy jó kis kaland lenne.
KaprióraKaprióra falu határában két barlang található, a Sinesie- és a Dutu-barlang.
Vadászkastély SoborsinSoborsin nyugati végén egy vadászkastély áll, parkkal körülvéve - a 18-dik század végén épült és a 19-dik század első felében klasszicista stílusban újították fel.
Zsinagóga Szászváros Zsidók - A zsinagóga az megtaláltatott.
Nopcsa kastély Szacsal
Nopcsa kastély - Szacsal, XIX-dik szazad.
Pozsgai erdőA Pozsgai erdő természetvédelmi terület 20 hektáron.
Isten tenyere Fundatura Ponorului Köszönet - Köszönet a játékvezetőnek, tőle hallottam először erről az ízlésemnek megfelelő helyről. Dörgedelmes féle - Két év után, 2022 november 24-én jelentem be, hogy nem találtam meg az itt elrejtett geodobozt.
ZajkányZajkány falu közelében, egy domboldalon volt Hunyadi János-emlékművének maradványa.
Malom ForrásfalvaForrásfalva közelében, a nadrági vasipari társaságnak vasércbányái voltak.
Kovakő oldala AlvácaBaszarabásza község Alváca falujának határában, a Kovakő oldala, románul Coasta Cremenii, faopál lelőhely.
Régi templom ZeykfalvaZeykfalva látnivalója a 13-dik században épült román és gótikus stílusú temploma, melyet szép és értékes freskók borítanak.
Vöröskő vára LunkányVereskő várának romjai Bosoród községtől délkeletre 7 km-re, Lunkánytól körülbelül 3 km-re, egy 823 m magas sziklás csúcson állnak.
Aranymúzeum Brád
Brád aranybányászatáról nevezetes, az Aranynégyszög (Brád, Nagyág, Offenbánya, Zalatna) egyik sarka.
Kolc-vár Geoládát nem találtam - De - ha minden igaz - ott voltam az újrarejtésnél. Szép volt, talán igaz sem volt - Geoládát találtak a kolozsvári túratársaink. Varkastely a Karpatokban - Az egyik legendas varromom az almaimban.
Római márványbánya BukovaA márványbánya, ahol már a rómaiak korában is folyt a kitermelés, Bukova falutól körülbelül 7 km-re található, a Bisztra-patak völgyén felfelé.
Ortodox templom Guraszáda
Guraszáda, Dévától 30 kilométerre északnyugatra, a Maros jobb partján, a 7-es főút mentén fekszik.
Lolája-vízesés Valoban mi voltunk az egeresek - Legyen ez akkor neked a szerencsehozo vizsga-kabalad. Le a hegyről - Már szokásommá vált, hogy sok diákkal megyek kirándulni. Másodszorra meglett - Majdnem egy éve kerestem ezt a dobozt és akkor nem sikerült megtalálnom.
Dévai várrom Dévai sárgyúrás - A város felől, a Vár utca felől közelítettük meg a várat, a sárban tapicskolva, a kerítések mögül kiacsarkodó kutyák ugatásának a hangzavarában. A sikló, az új doboz, és a régi képek - Nem értem, hogy miért kell a sárban tapicskolni, amikor ott a sikló :-). Déva - Ha valaki meg akarja találni a dobozt, az ne a lifttel menjen fel a várba.
A víznyelő felett Fundatura PonoruluiRománia egyik legfestőibb helye, egyik legszebb tanyavilága, a fotósok paradicsoma, a Fundatura Ponorului nevű falu.
Zubogó-vízesés Feredőgyógy Jégcsapok - Váratlan látvány a gőzölgő vízesés és a csillogó jégcsapok.
Traianus forrása Körösbánya
Traianus forrása - Körösbánya.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.