Kerekfenyő település (Hargita megye) Központ: Salamás. Kerekfenyő román elnevezése: Platonesti.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Disznórió Szemerkélő esőben a felcsíki falvak felett - Miután a Fertő-nyeregben sikertelenül kerestük az ott elrejtett geodobozt, elindultunk a Disznó-hegyre.
Törpenyír Borszék Betula - Úgy tudom, hogy törpenyír még megtalálható a Szentkirály melletti Borsárosban is, meg a Tusnádfürdő melletti Közép-patak lápban is.
Hagyományos fürdő Tündérkert Borszék Ez gyorsan ment - Miután kisütött a nap, sokan kimozdultak.
Felső-szoros Az üreg vonzása - Egy kellemes, hangulatos, közös túra napot zártunk a szorosban. Jégpadok - Gyönyörű a rétegesen felfagyott Kisbékás medre, a helyenként feltörő, örvénylő víz.
Borvíz-forrás Ördög-tó Észak-Hargita Véletlenül bukkantunk rá - Véletlenül bukkantunk rá, és nagyon kellemes meglepetés volt, valóságos elrejtett kincset találtunk érzés. A geodobozt ejsze az ördög vitte el - Csíkdánfalváról indulva, az elején a Madicsa-patak, majd a Bükk-patak mentén jutottunk az Ördög-tónak keresztelt turistaút kereszteződésig. Tanösvény - A gyergyóújfalvi község önkormányzatának és az Aranyász Egyesületnek köszönhetően elkészült az Ördög-tó tanösvény.
Mofetta Borszék Rejtekfotó - Keresgéltem az épület lábai körül, itt már nem volt ismerős kőkupac.
Görgényi kőgombák Több mint 10 éves rejtés - Több mint 10 évvel ezelőtt volt rejtve ez a geodoboz, az ösvény közelében van, nincs is nagyon álcázva, mégis megvan még. Rendben volt - Tavasz végén voltunk újra, az őszi EKE túra utan. Havas gombák - Szép táj, napsütés, havas út, egy kis jeges ereszkedés és akkor hirtelen előtted áll a gomba.
A Jeges-barlang felett Borszék Hűsítő - Nem volt könnyű megkapni a dobozkat, de legalább érdekes volt. Huvosre teve - Igazan izgalmas volt e jegesbarlang.
Méhes-tető tőzegláp Görgényi havasok Őszi pompában - Miután ellenőriztük, hogy a kőgomba a helyén van-e, kimásztunk a pusztába.
Zeteváraljai víztározó Zeteváralja Nem szép látvány - Ezt a ládát is megtaláltam, de a környéke nagyon kiábrándító. Nem a legszerencsésebb rejtés - Valószínünek tartom, hogy az utkarbantartás, meg az ut fölötti oldalból kivágott fák után maradt gallyrakások alatt pihen. Víztározó - A Zetelaki-gátnál voltam.
Háromkút-forrás Egy geodoboz 13 pásztorkutyával - Nem ez az első alkalom, hogy a helyszínen járok, így nagyjából tudtam, hogy mire lehet számítani. Kutyavilág - Hidegség-Farkaspalló-Háromkút gyönyörű környék, háttérben a hegyekkel, völgyekkel. Őszi séta - A geodoboz épségben várja továbbra is a megtalálókat.
Függőhíd Sóvárad Ketrec és híd - Régebb szerettem volna itt rejteni, de a híd előtti ketrec mindig visszatartott attól, hogy megálljak itt. Aranyos függőhíd - Mivel erre jártunk, felkerestük a függőhidat.
Vasalt mászóút Egyeskő Hagymás-hegység Nagy mászás - Háromkútról másztunk ki. Szikla - Egy nagyon könnyen megtalálható doboz. Csúcsforgalom - Az utóbbi időben megszoktuk, hogy hétvégén a legeldugottabb helyen is nagy a forgalom.
Bánffy-fürdő Maroshévíz Éjszakai élet - A Termálvízeséstől jöttem fel a strandra. Két váltásban - Fürdözés elött tanulmányoztuk a helyet. Biztos megtaláltátok? - Bár nem kizárt, de kétlem, hogy megtaláltátok ezt a geodobozt.
1916-os honvéd emlékmű Bekecs-tető Dugó dugta - A koordináta nem a legkóserebb, de megtaláltuk a facsonkot. Pótolni - Ősszel visszatérve a tett helyszínére. Bekerítve - Most látom, hogy a régebbi fotókon még nem volt teljesen bekerítve az emlékmű.
Alsó-szoros Kis-Békás Érdekes vízesés - Igaz, ezt a rejtekhelyet aranytartaléknak szántam, de most bejelentem. A nagy X - Őszies színekbe öltözve találtuk a vízesést. Meli és jkgabor - Ezt a geodobozt az egyik rejtekhely-találkozó alkalmával rejtettem el.
A Jeges-barlang lehelete Borszék Jég - Én a másik dobozt kerestem, ami akárhol lehet a barlang felett, tudom mert felkerültem feléje, de ott aztán feladtam, sok repedést átkutattam, de eredménytelenül. Még egy kérdéses megtalálás - Meglepett, hogy milyen sokan voltak a Jeges-barlangnál, meg kellett várjuk, hogy elmenjenek, és csak azután közelítettük meg.
Urmánczy-strand Maroshévíz Maroshévíz 4 - A rejtekhelyet megtaláltam, sőt a dobozkát is láttam, viszont nem értem el, és ráadasul még egy kupac kukac is volt előtte, amit valószínű, hogy a horgászok hagytak ott. Legyen egy ilyen rejtek is - Ezért a dobozkáért össze kell vegyülni a porral, és a szeméttel. Hid - Új hid épült a Maroson át, ugyhogy itt sem találtuk meg magát a rejteket sem.
Dobrán-forrás Bélbor
A Dobrán (Dobreanu)-forrás a Dobrán-patak földrajzi jobb oldalán található, Bélbor északnyugati szélén.
Fancsal-tető Görgényi-havasok
Egy spontánul összejött túra alkalmával egy régebbi, mindeddig meg nem valósult tervemmel hozakodtam elő.
Lapos-patak vízesései Békás-szoros Záróakkord-rejtés a vízeséseknél - A mini Rejtekhely-találkozó záróakkordjaként, a Lapos-patak vízeséseit mutattam meg a túratársaimnak. Vízesés sorozat - Eléggé eltelt az idő a Mária-kőnél, de nem baj.
Lok forrása Vaslábi-hegycsoportHevederből indulva, a Sugó-barlang elágazásnál jobbra tartunk.
Isteni irgalmasság-kápolna Egyes-kő
Az Egyes-kő közelében található kápolnát, csodaszerű gyógyulásáért, hálából építette a csíkszentdomokosi Bodó Lóránt, 2018-ban.
Gyergyó romlása emlékoszlop GyergyóújfaluÚjfalu határában, a Vasláb felé vezető kövezett megyei út mentén álló emlékoszlop a Gyergyó romlása néven emlegetett eseményre emlékeztet.
Pietrosz-csúcs Kelemen-havasok Ismertető leírás kiegészítve - Kiegészítettem az ismertető leírást az élelmiszerekre vonatkozó résszel. Köves csúcs - A Jézer-tótól folytattam utamat váltakozó időjárási viszonyok között. Meglepetés - Meglepő, hogy a doboz 2006 óta még megvan, ép és száraz.
Gyergyót őrző Piricske A Güdüc-patak völgyéből a Pricske tetejére - A Güdüc-patak völgyéből indultunk, a gyergyószárhegyi barátaimmal.
Mária-forrás Szováta Itt nem találtam feltűnésmentesen kereshető rejteket - A rendőrséggel szemben pár kocsi parkolására alkalmas hely van.
Jézer-tó Kelemen havasok Szemerkélő őszi esőben, nyáron - A Transzkelemen egyik célpontjaként jelöltem meg a tavat, bár jártam már itt, azért nem akartam kihagyni, mert nagyon szép látvány, nekem nagyon tetszik. Hibrid nagy fulekkel - Ez egy nagyfulu nyestkutya. Havasszépe - Sokszor megcsodáltuk már a tavacskát, a víz sajnos egyre kevesebb benne.
Lövészárok GyergyótekerőpatakA Gyergyótekerőpataktól kelet-délkeletre fekvő dombokon több helyen is találunk lövészárkokat.
Rekettyés-csúcs Kelemen-havasok Jézer-tó és Rekettyés-tető - Egy kis vasárnapi 25 km-es séta.
Harangláb Pálpataka Harang nélküli harangláb - Sajnos nem találtam meg a geodobozt. A temető sarkában - Nem számítottunk ekkora fennsíkon elterülő településre. Másik bal oldal - Csend és nyugalom volt itt, mint mindig mikor erre jártam.
Sziklataréj Ter-kő Szűz hó - Az Öcsém előtt ezt a dobozt is sikerült megtalálnunk. Zsuzsa - Örvendek Zsuzsa, hogy eljutottatok erre a varázslatos helyre. Kilátások - Nahát.
Vit-havas Egybeesesek - Hmm, ez volt osztan erdekes. Napsütésben a Vit-havas - Gyönyörű, napsütéses napot töltöttünk játszótársunkkal, Fakirral és fiával a Vit-havas virágban gazdag sziklarengetegében. Déliáékkal - Megtaláltuk, pontosabban megtalálta Délia GPS nélkül.
Várnyaka KápolnásmezőVárnyaka a Parajd és Kápolnásmező közötti utat lezáró töltésvonal neve, a Kis-Küküllő és a Juhod völgyei közötti gerincen található.
Bokor Levendulás Pálpataka2023-ban megszervezésre kerül a családi programokkal kecsegtető, második Pálpatakai Levendula fesztivál, július 8-9-én, szombat és vasárnap.
Szakadát-mező Keleti rész Keletre - Nem lehetett olyan könnyen otthagyni ezt a mezőt, ezért végig sétáltunk rajta, egészen a határfáig.
Szencsedi-tó vagy Fenyőkúti-tó Az önmagát folyamatosan megújító természet - Fenyőkút felől érkeztem. Gumicsizmával - A bicikliút a kis tó mellett vezet Fenyőkútra. A kivágott fa új életre kelt és védi a dobozt - A rejtekül szolgáló kivágott fa csutakja nem hagyja magát.
Siklódi kőA környéket uraló 1025 m magas Siklódi-kő andezit-agglomerátumból, tipikus vulkáni kőzetből áll.
Illés sziklái Kelemen-havasokA Kelemen-havasok főgerincén levő Ruszka-csúcs délkeleti oldalában találhatók Illés kövei, másnéven Illés sziklái (Pietrele lui Ilies).
Síugrósánc Gyergyótekerőpatak A múlt - Vasárnapi sétánkat ide terveztem, nem hagyhattam, hogy valaki megelőzzön a megtalálásban.
Katolikus templom Zetelaka Köszönöm a helyezést - Aznap kimondottan olyan napom volt. Álca alatt - Hatalmas nagy ez a templom, érdemes lenne be is menni, de sajnos most ez nem jött össze. Sikerült bemenni a templomba, de a rejteket elnéztem - A Madarasi Hargitáról tartottam hazafelé, megálltam megnézni a templomot, megkeresni az itt elrejtett geodobozt.
Erdőszengyel 1409-ben Zengelnek Arják a források, 1471-ben Zengyel a neve.
Lobogófürdő Szentkeresztbánya Szentkeresztbánya környékén ásványvízforrásokat találunk a Kis-Homoród mentén, itt alakult ki a hajdan népszerű Lobogófürdő is.
Ilona-forrás Homoródfürdő Az Ilona borvízforrás Homoródfürdő délnyugati részének még használható forrása.
Fekete-tó fürdő Székelyudvarhely A pontos hely - Sajnos a Fekete-tó helyét, a telek új tulajdonosa feltöltötte.
Szejkefürdői Borvízmúzeum és Mofetta Udvarhely határában - Érdekes rejtés, ahogy leparkoltam a bringát és kezdtem nézelődni, hogy merre keressem a dobozt, kiderült, hogy éppen az orom előtt van, csaknem rajta állok. Eddig nem jó helyen kerestem - Csak egy gyors megállás volt és már meg is volt a doboz. Szejke a borvizek Homoródja - Későn érkeztünk és megkóstoltuk a "kőolajat".
Szeredai fürdő Csíkszereda A helybeliek által Szeredai fürdőnek nevezett, egykori Katalin-fürdő az Olt jobb partján feltörő langyos források vizére épült.
Abafája Első Azben 1332-ben jelentkezik a pápai tizedjegyzékben Abafaya néven, majd 1408-ban ilyenképpen: Abafya alio nomine: Apáthy.
Kripta a ferences kolostortemplom alatt Mikháza Geodoboz a kripta bejáratánál - Borús, esős délután indultam el egy kis dobozkeresésre. Nem zár jól a doboz - A doboz előkerült a kövek közül, de a tartalma át van nedvesedve.
Illemhelyek utcája Szeltersz Szeltersz északkeleti felében van egy mellékutca, ahol az illemhelyeket kerítésen kivül, közvetlenül az utcán helyezték el.
Kendő régi sírkövei Kendő régi sírkövei
Petele Petele középkori temploma ma is áll, gótikus stílusjegyeit csak részben őrizte meg, portálja átmenetet képvisel a román és gótikus stílus közütt.
A legrégebbi székelykapu Mikháza A mikházi ferences templom és kolostor 1673-ban készült, régi galambbúgos nagy- és kiskapuja, a legrégebbi fennmaradt székelykapu volt.
Kis-Havas Csíkszépviz Új geodoboz új helyen - Egy bejegyzés alapján értesültünk, hogy a geodobozt vadállatok találhatták meg.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.