Csíkmadaras település (Hargita megye) Központ: Csíkmadaras. Csíkmadaras román elnevezése: Madaras. Német neve: Neuhammer in der Tschik.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Tatárdomb Gyergyószárhegy Lyukas kő - A dobozt nem sikerült megtalálnom. Majdnem eláztunk - Egy kedves barátommal indultunk kirándulni.
Ladók- vagy Cifra-völgyhíd Ladók-, vagy Cifra-völgyhíd - Jo moka volt :) A talalkozo alkalmaval egyikunk rejtette, a tobbiek pedig megkerestek. Szép híd lehetett újkorában - Még ki se hűlt a rejtés, s már meg is lett. Üres az első hely - Szerénységből meghagytam az üres első helyet.
Katolikus templom Csíkcsomortán Templomkertben - Meg amikor egy aggal halasztam le Aracs patak volgyeben a ladikot. Jobb két geodoboz, mint egy - A csomortáni katolikus templomnak tavaly május óta van még egy második geodoboza is, mely a román geojátszótér rejtése. Új templom - Na, ez volt egyik legkönnyebben megtalált dobozom.
Basa fogadó és kézművesfalu Borzont Volt, van, és lesz pojéka leves - A menűben. Szombaton - Szombaton a közeli Dórka panzióban mulattunk, így a vasárnapot azzal kezdtük, hogy átnéztünk ide a skanzenbe és megnéztük a madáretetőt is közelebbről. Záróra - Épp zárás előtt érkeztünk, de rendes volt a székelyruhás kislány, mert megengedte, hogy bemenjünk.
Likaskő Olasztelek Hihetetlen képződmény - Bár a Rika erdejébe indultunk, már az út elején a természet csodái megállásra késztettek. Elapadt borvízforrás - Természeti ritkaság, írja az információs tábla, és valóban. Tisztaság és doboztalanság - A Likaskő környezetét valamikor nemrégiben megtisztíthatták, mert egy darab szemetet sem láttunk, ami nagyon jó hír.
Rez-tető KadicsfalvaSzékelyudvarhelyről, pontosabban Kadicsfalváról Üknyédre legrövidebb úton a Rez-tetőn keresztül lehet eljutni.
Felső-szoros Az üreg vonzása - Egy kellemes, hangulatos, közös túra napot zártunk a szorosban. Jégpadok - Gyönyörű a rétegesen felfagyott Kisbékás medre, a helyenként feltörő, örvénylő víz.
Abásfalva Őszi séta I - Gyönyörűszép őszi idő volt.
Hegy útja Csíkszépvíz Doboz nélküli geodoboz - A tavaly júniusban jártam először a Hegy útján. Doboz nélküli rejtek - Elindultunk, hogy megnézzük a Szent László Emlékhelyet. Egy ötletes rejtés és egy új látnivaló a Hegy útján - Miután az általam elrejtett, doboz nélküli geodoboz eltűnt, örültem az újratelepítésnek, amit a román geojátszótérnek köszönhetünk.
Pisztrángtelep Erdőfüle Csíkszentkirály - Erdőfüle út - Megkérdezhetem, hogy az erdőfülei pisztrángtelepet honnan közelítettétek meg? Jól ismerem a Csíkszentkirályról Büdösfürdőre vezető útból kiágazó utat, amelyik Erdőfülére vezet. Erdőfüléről jó az út - Erdőfüle irányából közelítettük meg a helyet, ott teljesen jó út van, de tovább nem mentünk, így nem tudom, hogy a Hargita megyei szakaszon mi a helyzet. Az aszfaltnak és a geodoboznak, se híre, se hamva - Nem volt türelmem tovább várni.
Gyergyó romlása emlékoszlop GyergyóújfaluÚjfalu határában, a Vasláb felé vezető kövezett megyei út mentén álló emlékoszlop a Gyergyó romlása néven emlegetett eseményre emlékeztet.
Bükkfa a Nagy Murgó alatt Uzonkafürdő Második találat csavargásom alatt - Sikeres napom volt, mert ez volt a második ládám, amit elsőnek találtam meg.
Ördögútja Zetelaki SzőlőhátAz Ördögútja második töltésszakasza a szentkirályi Nyírtől a zetelaki Szőlőhátig vonul, majd a Nagy-Küküllő Ivó hídjához ereszkedik be.
Kígyófej-szikla Rejtek-patak Palás patakmeder - Jól esett a halkan csordogáló patak hűvössége.
Szapulj Kati iszapvulkán SzékelyudvarhelyA Szapulj Kati elnevezésű iszapvulkán Székelyudvarhely északnyugati határában, a szombatfalvi részben, a Farcád felé vezető út és a Fehér-patak közötti Fehérvíz düllőn található, Simó János csűre mögött.
Mofetta Tusnádfürdő Ezert mar megkaptam a reszem - Nelu bacsi mofettajaval egyutt megegyszer meglatogattam a mofettat, es az uj rejteket is termeszetesen. Tusnádfürdő 6. - Már szürkülödött, mire ideértünk. EKE-tábor 2015 - Hát tényleg merészség kell a ládáért benyúlni.
Panoráma a zsögödi szorosra Zsögödfürdő Itt nehezebb dolgunk akadt - Az egész oldal tele volt kivágott fenyőkkel. Az oldalban - Hát igazán nem volt okos dolog kivágni a fenyőcskéket, de azért egy kis keresés után elékerült a doboz. Keresés a domboldalon - Többször jártam erre felé, nem tűnt különösebben nehéznek a feladat, miután gps-el felfegyverkezve indultam felkeresni a rejteket, annál inkább lelombozódtam, miután hosszasabb keresgélés után sem sikerült felfedezni a rejteket, pedig kivágott fenyőcske is, kő is akadt nem egy, ilyenformán párosítva is.
Angyaljárás Gyergyószentmiklóson Angyalláda - Késéssel ugyan, de annál nagyobb izgalommal és örömmel kotortam elő a legigazibb kincsesládát, és a benne rejlő szívhez szóló ajándékot.
Vízimalom Korond Ládaellenőrzés - A szencsedi nárciszmező felé benéztünk a lányommal a vízimalomba. Hangulatos és meglepő hely - Ez egy olyan rejtekhely, amelyet méltatlanul hanyagolnak a kincskeresők. Malomkerék - Kétszer is nekifogtunk a keresésének.
Vasúti híd Gyergyóvárhegy
A vasúti hídon keresztül a Várhegy átvágásába vezető vasútvonal képe látványos fotótéma.
Itt es jobb mint Csíkban sírkő Székelyudvarhely Hol is jobb? - A sírfeliratot kétféleképpen lehet értelmezni, és ez nem mindenkinek nyilvánvaló. Ma már lehet, hogy Csíkban - Pár napja történt Székelyudvarhelyen, és a legendás sírkő közelében. Sírkő - Na, ez a hely pont a vásár kellős közepén van.
Szakadát-mező Keleti rész Keletre - Nem lehetett olyan könnyen otthagyni ezt a mezőt, ezért végig sétáltunk rajta, egészen a határfáig.
Bölcsesség kútja GyergyóremeteA Bölcsesség kútja Gyergyóremete község központjában található, a Bánya út és a Kő-patak kereszteződésénél.
Nagy-Mező-havas Görgényi-havasok 2017 - Reggel indultunk a Marosvásárhelyi EKÉ-vel. Körbejártuk - A rejtekhelyet megtaláltuk, de a dobozt nem. MezőHavas télen-nyáron - Minden irányból, útvonalon jártuk már a Nagy-Mező-Havast, a Görgényi-havasok legmagasabb csúcsát.
Piricske-forrás Csipike-sípálya A Csipike sípályan sí nélkül - Miután a Rákosi Hargitáról visszatértünk Hargitafürdőre és a menedékházban ettünk a finom almás rétesből, úgy döntöttük, hogy akkor ezt sem fogjuk már kihagyni, annyi km után ez a pár száz méter már nem számít. A Csipike-sípálya közelében levő források - A Csipike-sípálya közelében több forrás is van az erdőben. Eső után - Szinte elhajtott az eső, de szerencsére nem volt tartós.
Csíkrákosi Pogányvár Ez még a csicsói várromon is túltesz - Régóta vonz ez a hely, különösen a neve tetszett mindig is. Tavasz a Pogányvárban - Jó hir, hogy a turistaösvény ki van jelölve. Új geodoboz a régi rejtekben - Szilveszter utáni, első túracélpontként, egy könnyen és rövid idő alatt elérhető helyszínt akartunk.
Szent Joákim-kápolna Szent Anna-tó Kápolna - Mindeddig nem is tudtam, hogy két kápolna létezett a tó partján. Szent Anna-tó - Sikerült megtalálnom GPS nélkül és különösebb erőfeszítés nélkül. Csendes hely - Már hazamenőben voltunk, amikor kirándulásunk egyik utolsó mozzanataként felkerestük a helyet.
Kecske-kő Görgényi-havasok Árkon-bokron-sziklán - A Bakta-nyereg felől érkeztünk, a piros háromszög jelzés mentén. Tél vót, hó vót - Laposnya, Bakta-nyereg, Eszenyő-mező úton köszelítettük meg, fent már 10-20 cm hó volt. Első túra az új évben - Gyönyörű havas táj fogadott.
Vasútállomás Gyimesbükk Az utolsó miénk állomás - Én most sem értem.
Zetevára Zetelaka A vár kincse - Végigsétáltunk a tanösvényen. Március 8. előzetes - Kedves volt tanítványom mutatta be ezt a szép tanösvényt. Meses erdon keresztul - Nagyon szepen kijelolt, informaciokkal ellatott turaosveny, egyre tobb van beloluk, es ez nagyon jo, remelhetoleg termeszetbarat kirandulok keresik fel.
Két magyar katona sírja Kommandó-gödör
Két magyar katona sírja - Kommandó-gödör, Mihály szállása alja, Pál Péter birtoka.
Szentlélek-kápolna Széphavas Lefele megáztunk - A rejtekhely-találkozó színhelyével szemben volt ez a Széphavas, ami mégsem volt szép havas, viszont annál szebb volt innen a kilátás. Rejtekhely találkozó - A hatodik rejtekhely-találkozó alkalmából jártunk itt. Köd - Mire felértünk, teljesen ködbe burkolózott a kápolna, észre se vettük volna, ha nem tudtuk volna, hogy hol van.
Kóstelek határában
Sikertelen keresés a patak árterületén - Miután megtaláltam a Rupert Mayer emlékhelynél elrejtett geodobozt, elindultam az emlékmű mögötti szekérúton, a gps által jelzett irányba.
Szakadát-mező Nyugati rész Havasi mező - Egy igazi havasi mező, ahol érdemes kicsit megpihenni a lucfenyők árnyékában.
A Pap hegye és környéke Ketszer vagy egyszer sem? - Na ez aztan erdekes. Újra itt! - Újra itt van a csapat a Paphegyen. A Nyergestető fantomai? - Csak az a kérdésem hogy honnan származik a csereajándék? Mert itt érdekes dolgok, mondhatnám paranormális események zajlanak :-).
Országzászló emlékmű Tusnádfürdő Turul - Nem sikerült a dobozt megtalálnom. A talapzat mindkét jobb sarka üres volt - Kerestem a geodobozt a talapzat jobb első sarkánál, majd a szemben állva jobbkéz felőli sarkánál is, de egyik helyen sem találtam.
Mini alagút a vasút alatt Tusnádfürdő Tusnádfürdő 4. - Ez nagyon kalandosra sikerült, ugyanis nem volt nálunk lámpa, így szó szerint a sötétben tapogatóztunk. 1896 - Még a tavaly, mikor a függőhídat bejelentettem, már akkor is kerestem az átereszt. Még egy alagút - A függőhídtól délre is, korulbelul 200 méterre, van egy ugyanolyan áteresz a vasút alatt, csak más a számozása.
Vasalt mászóút Egyeskő Hagymás-hegység Nagy mászás - Háromkútról másztunk ki. Szikla - Egy nagyon könnyen megtalálható doboz. Csúcsforgalom - Az utóbbi időben megszoktuk, hogy hétvégén a legeldugottabb helyen is nagy a forgalom.
Régi sörgyár CsíkszeredaAz első csíkszeredai sörgyárat az 1860-as években, a Romfeld család tagjai hozták létre.
Monyasd feje Menaságújfalu
A Monyasd feje nevű domb Menaságújfalu és Hosszúaszó között található, a Monyasd-patak tetejében, a Fiság és Fitód patakok vízválasztóján.
Déli kilátópont KirulyfürdőA kirulyfürdői diáktábor déli végétől egy szekérút fordul hirtelen jobbra és vissza.
Csicsói-várszikla Szerencsésen megtaláltuk - Ma délután egy frissen fertőzött, kedves évfolyamtársammal. Oriasok nyoman - Kerekparozasbol hazafele tartva kerestem fel a Sziklavarat, felcsigazott az Orban Balazs fele leiras, es nem csalodtam, nagyon szep a hely, a kilatas, ha nem is annyira lenyugozo, mint peldaul a Bagolykorol, de a fal maradvanyok megmozgassak az ember fantaziajat, es titokzatossagot kolcsonoznek a helynek. Új geodoboz új rejtekben - Mivel a mai napra nagy hidegeket és viharokat jeleztek előre a hegyvidéken, egy közeli, alacsonyabban fekvő túracélpontot választottunk.
Tulipán és levendula Márkod Márkod északnyugati határában levendulást és tulipánültetvényt hoztak létre, melyet Székelybere vagy Mikháza felől lehet megközelíteni.
Fehérnép sarka Makfalva A Fehérnép sarka egy jellegzetes alakú domb Makfalva északkeleti részében, a Kis-Küküllő baloldali partján, a Nagyszeg csorgója és Andrásuta pataka között.
Apáca temploma Szimpatikus templom - Érdemes meglátogatni, egy szimpatikus kicsi templom, s még nyitva is volt.
Katolikus templom Deményháza 1638-ban a források szerint az Agyagos tetőn fakápolna állt Szent Orsolya tiszteletére szentelve.
Kibéd Kibéd 10 km-re fekszik Szovátától, helyi posztóüzeméről híres.
Bereczki-ház Küsmöd Küsmöd egyik érdekes látnivalója a Fő utcán található Bereczki-ház, vagy Csitkós ház, ahogy becézik.
1916-os honvéd emlékmű Bekecs-tető Dugó dugta - A koordináta nem a legkóserebb, de megtaláltuk a facsonkot. Pótolni - Ősszel visszatérve a tett helyszínére. Bekerítve - Most látom, hogy a régebbi fotókon még nem volt teljesen bekerítve az emlékmű.
Vártemplom Sepsiszentgyörgy Falban - Habár a GPS odébb, már a kopjafáknál jelzett, könnyen megkerült a doboz. Emlékezés - Még egész fiatalként pont itt a várfal tövében beszélgettünk az élet nagy kérdéseiről. Sepsi 1 - Nagyon szép és csendes környék.
Drakula kripta-ház Deményháza A híres horror ház, amitől Deményháza lett a világ közepe.
Levendulás Csekefalva A csekefalvi levendulaültetvény 2023-ban június 24 és július 16 között látogatható, nyílt napok keretén belül, hétköznapokon 15-20 óra között, hétvégeken 10-20 óra között.
Mihályvára Mátéfalva Alsórákos látnivalói - Nagy meglepetésemre a bejelentésnél vettem észre, hogy egy szűz geodobozról hittem azt, hogy eltünt, tény, hogy én nem találtam rá, pedig a leírás nagyon is egyértelmü. Egy regi emlek - Hat igen most mar elindult.
Unitárius vártemplom Bölön Hazafele - Hazafele tartva a Vecer, a kopjafa, a kopeci oriasi szil utan ahol a rejtekladat amely a fa alatt hevert kitaszitottan, vissza tettem a 2011-es romaniai ev fajaba, egy maroknyi hazai folddel es egy kis zaszlo szallaggal, no meg egy rez garassal, mert mas mar nem volt nalam.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.