Nagyhegyes település (Hajdú-Bihar vármegye) Közeli látnivalók: Tájház Nagyhegyes, Rickl-kúria Nagyhegyes, Dr Pávai Vajna Ferenc mellszobra Hajdúszoboszló, A növekedés szimbóluma Hajdúszoboszló, Gróf Széchenyi István szobor Ebes, Református templom Ebes, Széchényi Ferenc Tájmúzeum Ebes, Római katolikus templom Ebes.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Parkerdő és Lombkorona-sétány KarcagA karcagi Parkerdő a város környéki tölgyerdőben került kialakításra, a feltárást követően egy 850 m hosszú kocogó pálya, és egy 6 állomásos tornyapálya is megvalósult.
Ezeréves tölgy MikepércsAz ezerévesnek nevezett, más néven Rákóczi-tölgyfa Mikepércs község határában, a Hajdúbagosra vezető földút mellett áll.
Ördögárok DebrecenDebrecen határát a szarmaták által a 320-330-as években létrehozott sánc, az Ördög árkának két vonala is átszeli, ennek egyik szakaszát állították helyre eredeti alakjára.
Vértessy-kúria DebrecenA köznyelvben kastélynak nevezett, 2011-ben műemlékké nyilvánított, sokáig lepusztult állapotban levő Vértessy-kúria Debrecen délnyugati részében található, a Vértesi út mellett.
Arborétum TiszaigarA sétakertnek induló tiszaigari arborétumot Széky Péter földbirtokos alapította 1867-ben, jelenleg mintegy 380 féle különleges fának és cserjének ad otthont.
Szent Ágota-híd PüspökladányA Hortobágy-Berettyó csatornát átívelő, műemlék Szent Ágota-híd 1894-ben épült az Ágota-pusztán, 1996-ban újították fel.
Mátyás király fája TiszaigarA Mátyás király fája a tiszaigari arborétumtól délre található, az első olyan fa volt, melyet az első világháború után védetté nyilvánítottak.
Kilenclyukú híd HortobágyA hortobágyi kilenclyukú híd a történelmi Magyarország legnagyobb kőhídja, a hídfők között 93 m hosszú, a 33-as főút halad át rajta.
Nagyerdei Víztorony DebrecenA debreceni Nagyerdei park látványossága a ma is működő Víztorony, 1913-ban épült - az épületnek 34 m magas kilátója van.
Gyógyfürdő Hegyközszentmiklós A 60-65 Celsius fokos meleg vízre a 70-es években kőolaj után kutatva találtak rá, ezt követően épült ki a forrástól 500 méterre elhelyezkedő hegyközszentmiklósi gyógyfürdő.
Ady Endre emlékmúzeum Nagyvárad Fiszlikolás - Bevallom őszintén, hogy nem tudom mit jelent a fiszlikolás szó. Átutazóban Nagyváradon - Nagyváradi sétánk alkalmából ezt is megkerestük. Nosztalgia - Váradi tartozkodásom alatt, egy nosztalgikus séta keretében kaptam meg a geodobozt.
Szigligeti Színház Nagyvárad Váradi séta - A váradi láda-kereső séta második állomása. Átutazóban Nagyváradon 1 - Egy kis séta a központban, na meg láda keresés. Nosztalgia - Váradi tartózkodásom alatt egy nosztalgikus séta keretében.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.