Újrónafő település (Győr-Moson-Sopron vármegye) Közeli látnivalók: Református templom Újrónafő, Kiskastély Újrónafő, Római katolikus templom Újrónafő, Nagykastély Újrónafő, Kálvária Jánossomorja, Szent Péter templom Jánossomorja, Mosonszentpéteri hősi emlékmű Jánossomorja, Hármashalom Jánossomorja.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Pincesor Nyúl
A Szurdik Európa egyik legnagyobb homokkőben kialakult szurdokvölgye, 650 m hosszú, 40-60 m széles, és helyenként 30 m mély.
Őz-kút kirándulóhely Kőszeg Az Őz-kút Kőszeg közigazgatási területén található, gyönyörű környezetben - felújítása és a kirándulóhely kialakítása 2015-ben valósult meg, a szombathelyi erdészetnek köszönhetően.
Boldog Mór-kilátó Pannonhalma A Boldog Mórról, az egyik első magyar származású főpapról elnevezett, 18 m magas kilátótorony a Pannonhalmi hármas halom legdélibb magaslatán áll, a pannonhalmi főapátságtól dél-délkeletre, 257 m tengerszint feletti magasságban.
Barátok vára Sokorópátka A Barátok vára egy két részből álló, árkokkal körülvett földvár, a Sokorópátkától délnyugatra található, 260 m magas Harangozó-hegy északi lejtőjén.
Arborétum és gyógynövénykert Pannonhalma A pannohalmi arborétum története egészen az apátság alapításának idejére vezethető vissza, így a pannonhalmi arborétum és gyógynövénykert az első ismert, történelmi magyar kert.
Kocsmatemplom Brennbergbánya A mai alakját 1930-ban elnyert soproni Szent Borbála-templom épülete ad helyet a Bányász-pince nevű kocsmának, állítólag egyedülálló módon az országban.
Ördögtányér-szikla Kőszeg A Kőszegtől nyugatra található Ördögtányér-szikla egy különös formájú sziklatömb, mely akár pogány áldozókő is lehetett, rajta az ördögi tölcsér, egy természetes madáritató.
Kilátó Ágfalva A Ház-hegy, vagy Hausberg németül, tengerszint feletti magassága 332 m, Ágfalva déli szélén helyezkedik el, az ágfalvi csaták stratégiai irányító pontja volt.
Ariadné Fonala Cuha-völgy Az Ariadné Fonala (Cuha-völgy) vasalt útvonal 130 m hosszú, D nehézségű, szintkülönbsége 40 m, 30-60 perc alatt teljesíthető.
Eszterházy-kastély romjai Réde Az 1760-as években, győri mesterek által épített főúri kastélyból csak a bejárati rész maradt meg, rajta az Eszterházyak családi címere látható.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.