Fertőd település (Győr-Moson-Sopron vármegye) Közeli látnivalók: Muzsikaház Fertőd, Cziraky Margit Rózsakert Fertőd, Esterházy-kastély Fertőd, Fertőszéplaki Tájházak, Pestis szobor Sarród, Sarródi tájház, Szent István templom Sarród, Széchényi-kastély Fertőszéplak.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Csodaszarvas-tanösvény DozmatA Csodaszarvas Natúr- és Kultúr Tanösvény Dozmat természeti és épített környezetét, kulturális örökségét mutatja be - hossza körülbelül 5 km, a község önkormányzata létesítette.
Ördögkő GencsapátiA sajátos formájú kő egy római kori oszlop töredéke - eredete bizonytalan, de a középkortól az 1800-as évek végéig Herény, Németgencs és Söpte határát jelölte, akkor még jegykőnek nevezték.
Kilátó ÁgfalvaA Ház-hegy, vagy Hausberg németül, tengerszint feletti magassága 332 m, Ágfalva déli szélén helyezkedik el, az ágfalvi csaták stratégiai irányító pontja volt.
Ördögtányér-szikla KőszegA Kőszegtől nyugatra található Ördögtányér-szikla egy különös formájú sziklatömb, mely akár pogány áldozókő is lehetett, rajta az ördögi tölcsér, egy természetes madáritató.
Őz-kút kirándulóhely KőszegAz Őz-kút Kőszeg közigazgatási területén található, gyönyörű környezetben - felújítása és a kirándulóhely kialakítása 2015-ben valósult meg, a szombathelyi erdészetnek köszönhetően.
Kocsmatemplom BrennbergbányaA mai alakját 1930-ban elnyert soproni Szent Borbála-templom épülete ad helyet a Bányász-pince nevű kocsmának, állítólag egyedülálló módon az országban.
Boldog Mór-kilátó Pannonhalma A Boldog Mórról, az egyik első magyar származású főpapról elnevezett, 18 m magas kilátótorony a Pannonhalmi hármas halom legdélibb magaslatán áll, a pannonhalmi főapátságtól dél-délkeletre, 257 m tengerszint feletti magasságban.
Barátok vára Sokorópátka A Barátok vára egy két részből álló, árkokkal körülvett földvár, a Sokorópátkától délnyugatra található, 260 m magas Harangozó-hegy északi lejtőjén.
Arborétum és gyógynövénykert Pannonhalma A pannohalmi arborétum története egészen az apátság alapításának idejére vezethető vissza, így a pannonhalmi arborétum és gyógynövénykert az első ismert, történelmi magyar kert.
Pincesor Nyúl A Szurdik Európa egyik legnagyobb homokkőben kialakult szurdokvölgye, 650 m hosszú, 40-60 m széles, és helyenként 30 m mély.
Krisztina-kilátó Dozmat A Krisztina-kilátó 11 m magas kilátóteraszára egy szokatlan formájú, 30 fokos szögben megdöntött, fából ácsolt, fedett folyosó vezet fel.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.