Valea Cocesti település (Fehér megye) Központ: Mogos.
Szolcsvai-búvópatak barlangja 2 Alsószolcsva 16,24 km-reÉdesapám egyik kedvence volt ez a barlang, gyerekkoromban nagyon sokszor jártunk itt. Talán a csihány védi? - Nekem is kedvencz likam a Szolcsvai búvópatak. Persze akkor nem volt kolostor, nem volt aszfaltos út, sőt út se nagyon.

A Lukács-kő, pontosabban a Lukács kövének sziklakilátói, egy hihetetlenül felkapott hely. Hírnevét a látványos fotóknak köszönheti, amelyeket a kilátóról megcsodálható, az évszaknak megfelelő színű, piramis alakú félszigetről és a Tárnica-tóról lehet készíteni.
Kiépített forrás Magyarpeterd 45,08 km-reSzent László kútját keresve, Tordatúr közelében, a Koppánd felől Magyarpeterdre vezető út felett egy kiépített forrást láttam. Tévedés - A panzióban, ahol a szállásom volt ezt a forrást mondták, mint a Szent László forrás. Nem hinném, hogy tévedtem - Nem tudom, hogy a tévedés címszóval a panzióra, vagy rám utalsz.

Alsószolcsvától körülbelül 3 km-re, Borrév felé az Aranyos völgyében egy vízesés hívja fel magára a figyelmet. Tufa - A doboz nem nagyon kereshető, ebben az órában. Útszéli pihenő - A kisebb utazók nem bírják sokáig az autózást. Tömeg - Nagy a népsűrűség errefelé, főleg hétvégén. A vízesés vize sodronyra függesztett csatornán keresztül át van vezetve az országút mellé.
A Hollókő aljában Verespatak 11,66 km-reA sziklás hegyoldalakon szinte semmi sem terem, az ErdélyiSzigethegység mégis rendkivül gazdag. Ne add fel - Sajnálnám, ha többet nem jelentenéd be a megtalálásaidat. Fel a fejjel - Hát persze, hogy el van ismerve a megtalálás. Új geodobozt rejtettünk a Hollókő tetejére - Egy körtúra formájában kerestük fel rendre Verespatak látnivalóit. Már a rómaiak is tudták ezt, akik itt aranyat és ezüstöt bányásztak, a folyót Auratumnak nevezték el.
Ótordai kastélytemplom Torda 48,82 km-reA mai templom XV-dik századi és a gótikus kar alkotása; a XI-XIV-dik században itt más templom állott. Zárt kapuk - A templom kapuja sajnos zárva volt. Atutazoban, ladakeresoben - Otletes kis rejtek, hamar megkerult. Ahol az asszony az úr - Miután a nap első felében megmásztam a Tordai hasadék vasalt mászóútját, majd geodobozokat rejtettem a tordai sós tavaknál, eljött az ideje, hogy megkeressek néhány geodobozt is. A középkori első templom Szent Márton nevét viselte, s valószínűleg az ótordai templom örökölte ezt a címet, s elődje volt a város legrégibb parochiális temploma.
Diód vára 28,18 km-reDiód várának romját Diód belterületének északnyugati szélén, a Diód-patak partján, az ottani tó melletti kisebb kiemelkedésen találjuk. A szomszédos kerten keresztül lehet bejutni, a tulajdonos engedélyével.
Bélavár 1 22,97 km-reA Bélavár a természet remekműve, egy majdnem 800 m-es szintkülönbségben kiemelkedő sziklaóriás, bércek halmaza. Hab a tura tetejen - Szep oszi fototura tetejen a hab a geolada volt. Szálka és gerenda - Újabb kudarc a kincskereső pályafutásom alatt, sem gerenda, sem rejtek, pedig tutira mentem. Bélával - Mondhatnám, hogy se Bélát se várat nem találtunk.
Római fürdő Feredőgyógy 41,32 km-reAz Erdélyi Érchegység déli részén, Feredőgyógy településen olyan szénsavas források törnek a felszínre, amelyek környezetükben jelentős mennyiségű mészanyagot halmoztak fel. Fürdő télen - Már az ókorban felismerték a termálvíz gyógyító hatását, ezért a rómaiak komoly fürdőt alakítottak ki a mészkőtufában. Kihasználva a természetes úton létrejött forráskrátert, a langyos források feltöréseinél, a mésztufában, a rómaiak fürdőmedencét alakítottak ki.

A Hili-odú történetét Réthi Lajos írja le 1862-ben. Hili magyarpeterdi szolgalegény volt, 1860-ban, húsvét alkalmával a hegytetőről leereszkedett a dúsan zöldelő borsfenyő bokrokhoz.
Református templom Újtorda 48,6 km-reAz újtordai templom építésének idejéről nagyon régi adatot őrzött meg Torda megye levéltára, eszerint 1204-ben épült Szent László tiszteletére. Harmadszor itt - De most sem sikerült kihalászni a sok törmelékböl a dobozt, pedig hosszú a kezem. Egy gyanús parklakóval a sarkamban - Aznap délben a Túri hasadéknál, valamint a magyarpeterdi Szent László kútja mellett rejtettem. Torda és környéke 3 - Szerencsére nem volt sok járókelő, rendesen bekönyököltünk az odúba, de sajnos műanyag poharakon kívül semmit nem találtunk benne. Teljesen összhangban van azzal a ténnyel, hogy nem sokkal előbb avatták szentté László királyt.
Nagyenyedi vár 32,97 km-reGyulafehérvártól 30 km-re északra a Maros jobb partján fekszik, legmagasabb pontja az Őrhegy, 367 m. Bethlen Gábor - A dobozt nem találtam meg, pedig ahogy saccolom a vár bejárata után van, az oláh vérengzés emlékmű felé. A mágnes működik - A hideg és szél ellenére megnéztük a várat. Most látom - Most látom, sokan megtalálták már, beírás viszont nem volt, gondolom ki lett cserélve a noteszke. A szász alapítású várost először 1299-ben említi oklevél, helyén egykor római castrum állott.
Kecskekő vára 17,89 km-reGyulafehérvártól észak-északnyugatra, a Királypataka település északi határában nyúlik a magasba az 1090 m magas sziklapiramis, a Kecskekő. A rejtek fotója feltöltve - Most vettem észre, hogy annak idején elfelejtettem feltölteni a rejtekhelyről készített fotókat, illetve nem adtam meg a geodoboz megtalálását segítő szöveges információt. Új geodoboz a csúcs közelében - Miután rejtettünk egy geodobozt a Szív-tisztásra legjobb rálátást biztosító pont mellé, a piros háromszöggel jelzett túraútvonalon állva, úgy döntöttünk, hogy itt folytatjuk tovább a túránkat a Kecskekő felé. Vannak csodák - Most nem a természeti csodákra gondolok, amikben bővelkedik e hely, hanem arra, hogy előkerült a láda. Csúcsán az egyik legrégebbi vár, a nép által Tündér Ilonáénak tartott Kecskekő várának romjai találhatók.
Református templom Alvinc 36,13 km-reKözépkori plébániatemploma, amely ma is áll, a XIV-dik századból származik, tehát feltételez egy előbbi templomot. Kéz alatt - Jó hogy a segítő információt nem adják kéz alatt. Templom - Ezt sem sikerült megtalálnom, pedig kerestem, de nem leltem. Ódon hangulat - A fallal körülzárt templom ódon hangulata lenyűgöző. Eredetileg háromhajós templom volt, de ebből csak a középhajó maradt meg és a szentély az eredeti boltozat nélkül.
Római katolikus templom Tordatúr 47,51 km-reA tordatúri Szent Kereszt felmagasztalása-római katolikus templom 1841-42-ben épült. XIV-dik század elején készült Madonna-szobra Erdély legrégebbi Madonnája, melyet ma a gyulafehérvári székesegyház őriz.
Vízimalom Torockó 27,66 km-reA század elején még öt vízimalom működött Torockón, ma a falu területén egy maradt fenn. Forog a kerék? - Nem volt szerencsénk, nem tudtunk bejutni. A doboz elérhető - A doboz a malom területén kívül van, elérhető akkor is ha a malom zárva van. Forog, nem forog - Sötétben keresgéltünk. Ha szeretnénk ellátogatni a vízimalomhoz, a 48-as házszámot keressük, Both Miklós asztalosmester portáját.
Fatemplom Gyonkány 6,82 km-reA Havasgáld községhez tartozó Gyonkány falu történelmi emlékmű fatemploma a 19-dik század második felében épült, 1878-ban. 2024 május 5-én, húsvét vasárnapjára virradólag porrá égett, feltehetően egy égve és felügyelet nélkül hagyott gyertya miatt.
Ferences templom és kolostor Torda 49,09 km-reÓtordáról Újtordára a kolozsvári úton menet körülbelül félúton áll a szerény megjelenésű, nem túl nagy méretű ferences kolostor. Az együttes lényegében két épületből, a templomból és a szentélyhez derékszögben csatlakozó kolostori lakóépületből áll.
Sziklaszoros Kisgyógypatak 12,52 km-reKisgyógypatak (románul Geogel) falutól keletre, az azonos nevű patakon, van egy kiépítetlen, vad szoros. A szoros egy rövid és egy még rövidebb szakaszból áll.
Zsidó temető Algyógy 41,78 km-reAz algyógyi zsidó temető Algyógyfelfalutól keletre található, erdős terepen. A helybeli zsidó közösség többnyire magyar volt, így a sírköveken a héber nyelvű felirat mellett magyar nyelvű is található.
Betyárok barlangja Feredőgyógy 41,6 km-reA Betyárok barlangja Feredőgyógytól délkeletre található, a Zubogó (Clocota)-patak mellett. Egy legenda itt elrejtett kincsről mesél, ezért kapta a barlang a nevét.
Barlangvár Erdőfalva 31,04 km-reAz erdélyi Érchegység délkeleti részén, a festői Glodi szorostól kissé délre találjuk Erdőfalva községet, ahová legkönnyebben Szászváros felől Algyógyon keresztül juthatunk el. Útvonal a várhoz - Van egy másik egyszerűbb útvonal a barlangvárhoz. A déli irányból vezető úton Erdőfalvára érkezve a falu központjából már jól látható a községtől északra magasodó csipkézett sziklafal, mely számos üreget, hasadékot rejt magában.
Székelykő Dél 27,83 km-reHa fent vagyunk a csúcson, induljunk el a gerincen dél felé - jobbra tőlünk, a völgyben a Torockót Torockószentgyörggyel összekötő út kísér. Székelykő - Déli doboz - Könnyen megtaláltuk egy kisebb lelkes csapattal. Árok - Miután az északi dobozt nem sikerült megtalálnom, hogy leküzdjem ezt a frusztációt, ami a torockói kirándulásomat végigkisérte, muszáj volt megtalálnom ezt a ládát. Torockói túra második találata - Az északi doboz megtalálása után, a déli fele folytattuk utunkat a csúcson keresztül. A kék kereszt turistajelzések a kövekre vannak festve, hiszen itt minden kopár, egy-két igénytelenebb cserje tengeti életét.
Brád aranybányászatáról nevezetes, az Aranynégyszög (Brád, Nagyág, Offenbánya, Zalatna) egyik sarka.
Nagy-Kojba Kis-Kojba 47,3 km-reA Nagy-Kojba barlang a Bihar-hegység legmagasabban fekvő telepe, a neve után sziklafalakra utaló Kőház település északi végénél található. Bejárata a vidéken a legnagyobb, 74 m széles és 47 m magas.
Szolcsvai víznyelő 15,47 km-rePonor-patak víznyelője Remek vízesés - Én is huszonéve jártam itt utoljára. Lehet keresni okostelefonnal vagy táblagéppel is - A rejtek nem a vízesésre néz, nincs a csúszós hegyoldalban, sem a kilátó közelében. Kúsztunk, másztunk, s annyi - Lehet, hogy régebb itt vitt az ösvény, de most ez egy félreeső hely, elég meredek oldalon kell sárban, bozótósban kapaszkodni, és az aljnövényzet miatt nem igazán látszanak a sziklák.

A Meleg-Szamoson levő Tárnica-tó népszerű kirándulóhely volt Kolozs megyében. Lehet, hogy még mindig az, de ma már nehezebb elérni a tavat a sok bekerített magánterület miatt.
Hollókő Tárnica-tó 48,45 km-reÚjabban a Dán köve elnevezés terjedt el. Állítólag egy Dán nevű fényképész adta az új nevet, az eredeti helynév ismerete nélkül.
Rálátás a Kopasz-Detunátára 7,46 km-reRejtettem a Kopasz-Detunáta tövében levő törmelékkel borított mező szélén, ahonnan jól láthatóak a bazaltoszlopok. Szilveszterkor - Iza, Zitrom, Tibi, Emese, Laci, Lajcsi, McFly. Régi szokásom szerint többedmagammal - Földrajzos diákokkal, megtaláltam ezt a gyönyörű helyen lévő ládát. Kőmező - Gyerekkorom óta nem jártam itt. Leginkább délután érdemes bejárni ezt a hatalmas kőoszlopokkal borított mezőt, mert akkor a legjobb a Detunáta megvilágítása.
Katolikus templom Tövis 30,88 km-reHunyadi kolostortemploma. Nagyon szép - Ezt a templomot meg kell látogatni. Amint a templom nyugati kapuja feletti felirat megörökíti, a templomot Hunyadi János építteti 1449-ben: Anno Domini MCCCCXXXXVIIII Johannes de Hunyad regni hungariae gubernator.
Vörös-szakadék Szászsebes 41,69 km-reA Vörös-szakadék természetvédelmi terület Szászsebestől 3 kilométerre északkeletre található. Következő alkalommal nem hétvégén megyek - Már nagyon régen szerettem volna ide kitérni. Vörös fal - Különleges hely. Visszatérés - Újra eljöttünk, és még szebbnek találtuk, mint ezelőtt nyolc évvel. Már a főútról is jól látható.
Diákemlékmű Nagyenyed 33,21 km-reAz 1704 március 16-án a Rákóczi-féle szabadságharc idején elesett 30 kollégiumi diák emlékére 1896-ban állított emlékmű a nagyenyedi városi parkban található, magas lombos fák árnyékában. A nagyenyedi két fűzfa - Ez a doboz sem a méretéről híres.
Sziklakapu Havasgáldi-szoros 12,38 km-reA Havasgáldi-szoros földrajzi bal oldalán, érdemes a sziklák között is barangolni. Rossz irányból megközelítve - A Havasgáldi-szoros út feletti rejtésétől indultam tovább az ösvényen, kelet felől kerülve az erdőben. Utolsó a mai napra - Miután megcsodáltuk a sziklakaput, minden lehető szögből, megkerestük ezt a dobozt is. Eltűnt ez a doboz is, de rejtettem újat - A Szfinx és a Sziklakürtő után a Sziklakapu következett. Egy jelzetlen ösvény is indul felfelé, ezen fel lehet jutni a sziklakapuhoz.
Székelykocsárd 49,86 km-reKocsárdról a hagyomány azt tartja, hogy hajdan a Rosszpatak völgyében és temploma tőle jobbra, az Aranyos felé eső fennsíkon feküdt. Jo reggelt kivánok - Nem volt nehéz rátalálnom erre a helyre hiszen itt lakom, és tudok rola pár dolgot. Az ígéret szép szó - Sor került Székelykocsárd oldalának az összeállítására is. Valószínő, hogy a XIV-dik századi templom ott állott.
Lengőhíd Alsószolcsva 16,78 km-reRégebb, mikor még közlekedett az Aranyos-völgyi keskeny nyomtávú vonat, a Mokanica, az Alsószolcsvára érkező kirándulók a megállótól egy lengőhídon keresztül rövidíthettek a Szolcsvai búvópatak-barlang felé. Régi szép idők - TöBBBször is lengtünk ezen a hídon, mikor jártunk likászni a Szolcsvai búvópatakhoz, a mokanyiczával, majd autóstoppal. Megtalálás igazolása fotóval - A megtalálás igazolását, a megtalálót ábrázoló fotóval, elfogadom. A doboz már nem hiányzik - Pótoltam a hiányzó dobozt, de mivel a híd közelében lévő ligetben a csutakok áradáskor víz alá kerülnek, úgy gondoltam, hogy a hídfő betontalpában jobb helyen lenne a doboz, és áradáskor nem mosná el a víz.
Ósebeshely vára 59,96 km-re Célszerű a templom mellől kelti irányba induló földúton elindulni. Ez a földút egy kisebbnyílt terepre, legelőre visz.
Református templom Zsobok 66,82 km-re Régi temploma, melyről nem tudjuk mikor építették, 1876-ban leég, helyébe 1879-ben újat építenek. 1908-ban ez is leég, és ekkori újjáépítése során nyeri mai alakját.
Levendulafarm és sósfürdő Kolozs 63,09 km-re A sósfürdőjéről híres Kolozson a Valkai házaspár levendulafarmot, két sósvizű fürdőmedencét, és egy vendégházat létesített. Minden évben levendulafesztivált szerveznek, ami egy háromnapos hétvégi időszakot jelent.
Református templom Kalotaszentkirály 63,48 km-re Kalotaszentkirály a kalotaszegi faluturizmus központjának számit. A környék csodálatos - 8 éjszakát töltöttünk el a Tünde Panzióban. Nem került elő - Ugy gondolom, hogy nem egy ördöngösen nehéz rejtés, a dobozka mégsem került elő, tehát több mint valószinű hogy nincs is ott. Látnivalói a kazettás mennyezetű református templom, az Ady-emlékmű és az egykori határsorompó maradványai.
Farkas utcai református templom Kolozsvár 57,45 km-re A Farkas utcai református templom építészeti és történelmi műemlék-épület, a legnagyobb egyhajós gótikus templom Erdélyben. Szent György és a sárkány - Na, ez jó nagy templom. A ferences testvérek építették késő-gótikus stílusban, Mátyás király rendeletére és anyagi támogatásával.
Árpádházi Szent Erzsébet szobra Marosludas 65,13 km-re A marosludasi RMDSZ-székház, Köztársaság út 30 szám alatti épületén, a homlokzati oromfal fülkéjében van elhelyezve az Árpádházi Szent Erzsébet szobra. Az épület a XX-dik század elején épült, a katolikus plébánia tulajdona volt, majd a két világháború között gyógyszertár működött benne.
Bocskai várkastély Egeres 63,88 km-re Egeres község a Kalotaszeghez tartozó Nádasmente vidékén áll, a Kolozsvár-Almási hegycsoport területén, a Nádas patak mellett fekszik. A település már az első okleveles említésekor, 1263-ban, mezővárosként szerepel.
Református templom Farnas 69,41 km-re Farnas református temploma a 15-dik században épült, gótikus stílusban. Mennyezete festett, itt található az a sírkő, amely Farnasi Veress Jánosnak, a Mátyás király elleni felkelés egyik vezérének, állít emléket.
Fülemüle-tó Torda 50,55 km-re Fülemüle-tó - Torda Szabadstrand - A rejtek-fa körül néhány strandoló heverészett pokrócokon, és strand-ágyakon, egy hölgy húszlépésnyiről figyelt minket a napszemüvege mögül, miközben eljátszotta, hogy máshova néz.
Marosoroszi szakadék Kutyfalva 68,41 km-re A Ripa nevű szakadékos és vizes oldal Marosoroszi északkeleti végétől Kutyfalva nyugati határáig húzódik, a Maros bal partján, követve annak görbületét. Magas és meredek oldal, agyagos föld, mely a Maros folyó és a Kripta lábok (Kőláb) nevű domb között található.
Degenfeld-Schomburg kastély Kutyfalva 69,41 km-re Az első kutyfalvi kastélyt a XVII-dik században építette Pekry Lőrinc gróf és felesége, Petrőczi Kata Szidónia bárónő. Ennek a kastélynak az anyagából is készült a XIX-dik század elején, a Degenfeld Miksa Kristóf gróf által elkezdett udvarház.
Hazugságok hídja Balázsfalva 50,76 km-re A helybeliek által Hazugságok hídjának nevezett vasúti felüljáró Balázsfalva központi részét köti össze a déli, Hula-negyeddel. Közlekedési csomópont, itt találkozik a város hat fontosabb útja.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.