Pánád település (Fehér megye) Központ: Szancsal. Pánád román elnevezése: Panade.
Katolikus Székesegyház Gyulafehérvár 34,7 km-reA gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház egy háromhajós katedrális, melyet egy 11-dik században épült templom helyén emeltek a 13-dik század elején, román stílusban. Fehér oltár - Három napot töltöttem Gyulafehérváron s már a legelején első dolgom volt megkeresni a székesegyházban elrejtett dobozt. Templom - Előrelátásom szerint a doboz megtalálásával problémák lesznek, mert a rejtek felújítás alatt van. Márton Áron sírja - Meggyőződésünk, hogy a rejteket megtaláltuk, legalábbis nekünk egyértelműnek tűnt. A román kori magyar művészetnek ez az egyik legszebb példája, jellegzetes román kori elemei a torony és a templom déli kapujának díszítései.
Gáldi-szoros 32,63 km-reFelsőgáldról Havasgáld felé menet a 107K jelzésű megyei út áthalad a a Gáldi-szoroson is. A szoros egy adott szakaszon annyira szűk, hogy csak az út egyik sávjának marad hely a patak mellett.
Dörgös híd Kutyfalva 30,55 km-reA Rövidek dűlő a kutyfalvi határ keleti részén található, nevét a földek rövidsége adta. Itt egy jó és bővízű forrás van, melyet a Dörgös hídnál lévő forrásnak mond a nép.
Fülemüle-tó Torda 40,89 km-reFülemüle-tó - Torda Szabadstrand - A rejtek-fa körül néhány strandoló heverészett pokrócokon, és strand-ágyakon, egy hölgy húszlépésnyiről figyelt minket a napszemüvege mögül, miközben eljátszotta, hogy máshova néz.

A Magyarigeni-tengerszem a Torockói-hegység egyetlen nagyobb méretű, természetes képződésű, állandó tava. Több mint 13 éves rejtés - Tövis felől közelitettük meg a tavat. Új rejtés új helyen - A régi rejtés nem hiszem, hogy megvan még. A geológusok szerint a Hargita megyei Gyilkos-tóhoz hasonlóan képződött, természetes, földcsuszamlások okozta elgátolások következtében.
Szolcsvai-búvópatak barlangja 2 Alsószolcsva 42,04 km-reÉdesapám egyik kedvence volt ez a barlang, gyerekkoromban nagyon sokszor jártunk itt. Talán a csihány védi? - Nekem is kedvencz likam a Szolcsvai búvópatak. Persze akkor nem volt kolostor, nem volt aszfaltos út, sőt út se nagyon.
Mária-kápolna Kerelőszentpál 40,12 km-reA Kápolna-hegy ormán, a temető közepén, négy sarokbástyával körülvett Mária-kápolna áll, amelyet 1744-ben Károlyi Klára építtetett fogadalma teljesítésére, abból az alkalomból, hogy a méhesi tó jegén a helység lakói csodálatosan megmenekültek. Nem a legjobb megközelítés, nagykabát módszerrel - Miután megtaláltam a közeli gyalogoshíd és komp melletti geoládát. Letérő - A Google térképen műhold nézetben láthatóak a földutak is, ezért gondoltam, hogy nem szűkséges feltölteni a letérő koordinátáit. A szabadulást kép is szemlélteti.

Várfalva és Borrév között ömlik az Aranyosba a Berkes pataka, miután átfolyik egy szoroson, több vízesést képezve. Berkesi-szoros - Kicsit lehet hogy ez csalas. Ládakeresés gps nélkül - A geoládák, rejtekhelyek megkereséséhez nem kötelező gps-el rendelkezni. Torockó fele - Útban Torockó fele megálltunk, és megnéztük, bejártuk ezt a szép kis szorost. A Berkesi-szoros körülbelül 5 km távolságra található a Tordai-hasadéktól, dél-nyugat irányba.
Zsidó temető Marosbogát 29,24 km-reA marosbogáti zsidó temető a település északkeleti részében, a Keménytelke felé vezető út mellett található, közvetlenül a Maros folyó, illetve a vasútvonal feletti dombon. A temető területét felnőtte a fű, a héber feliratú sírkövek egy része előre, mások hátra vannak dőlve, egy sírkő már a földre esett.

Tordai Sósfürdő, Római-tó
Levendulás Gerendkeresztúr 31,34 km-reA közigazgatásilag Maroskecéhez tartozó faluban, festői környezetben, 2015 óta termesztik a levendulát, családi vállalkozás keretében. A gerendkeresztúri levendulásba, 2023-ban, két hétvégén szerveznek látogatást, június 17-18-án és 24-25-én.
Kecskekő vára 36,48 km-reGyulafehérvártól észak-északnyugatra, a Királypataka település északi határában nyúlik a magasba az 1090 m magas sziklapiramis, a Kecskekő. A rejtek fotója feltöltve - Most vettem észre, hogy annak idején elfelejtettem feltölteni a rejtekhelyről készített fotókat, illetve nem adtam meg a geodoboz megtalálását segítő szöveges információt. Új geodoboz a csúcs közelében - Miután rejtettünk egy geodobozt a Szív-tisztásra legjobb rálátást biztosító pont mellé, a piros háromszöggel jelzett túraútvonalon állva, úgy döntöttünk, hogy itt folytatjuk tovább a túránkat a Kecskekő felé. Vannak csodák - Most nem a természeti csodákra gondolok, amikben bővelkedik e hely, hanem arra, hogy előkerült a láda. Csúcsán az egyik legrégebbi vár, a nép által Tündér Ilonáénak tartott Kecskekő várának romjai találhatók.
Evangélikus erődtemplom Szászsebes 42,37 km-re1150 előtt terra Siculorum terrae Sebus, utána szász település. Régi ismerős ez a hely - Régóta készülök itt rejteni egy dobozkát a környék legjelentősebb épületéhez. Kívül vagy belül? - A Vörös-szakadéktól jövet megálltunk, hogy megkeressük ezt a dobozt is. Belül - A Vörös-szakadékhoz igyekezvén megnéztük a templomot. 1203-ban a sebesi dékánság székhelye, ekkor biztosan van már temploma.
Ótordai kastélytemplom Torda 40,79 km-reA mai templom XV-dik századi és a gótikus kar alkotása; a XI-XIV-dik században itt más templom állott. Zárt kapuk - A templom kapuja sajnos zárva volt. Atutazoban, ladakeresoben - Otletes kis rejtek, hamar megkerult. Ahol az asszony az úr - Miután a nap első felében megmásztam a Tordai hasadék vasalt mászóútját, majd geodobozokat rejtettem a tordai sós tavaknál, eljött az ideje, hogy megkeressek néhány geodobozt is. A középkori első templom Szent Márton nevét viselte, s valószínűleg az ótordai templom örökölte ezt a címet, s elődje volt a város legrégibb parochiális temploma.
Kis-Balika-barlang Tordai-hasadék 43,84 km-reA Balika-barlangok a Tordai-hasadékban, a menedékháztól számítva a negyedik hídnál helyezkednek el, egymással szemben, a bejáratuknál erődítésre épített védművekkel. Barlang - Ha az x jelet keresném, még most is a barlang előtt álldogálnék. Két eső között - Különös izgalommal ismerkedtünk a hellyel és a legendával, mivel kincskereső csapatunk egyik tagját hasonlóan becézzük. Tömeg - A rejtekhelyet megtaláltam, de nem volt lehetőségem keresni a rejteket és a dobozt, mert a barlang bejárata mellett nagy tömeg volt.
Havasgáldi-szoros 40,22 km-reA Havasgáldi-szoros a Torockó-hegységben, a Gáld völgyének középső szakaszán található. Fekete-fehér bárány szelfi a szoros felett - Bár az e hétvégi kirándulásom fő úticélja nem a Havasgáldi-szoros volt, nem hagyhattam ki a környék általam még meg nem keresett geodobozait. Sárga hagyma - A sziklaalakzatok gyönyörűek, változatosak. Mikulási ajándék - Már rég motoszkált a fejemben egy körtúra a Gáldi-Csáklya részen. Magába foglal még néhány szorost és hasadékvölgyet, mint például a Török-hasadékot és a Kisgáldi-szorost.
Református templom Tövis 21,89 km-reA középkori plébániatemplomot a román korban építették, legkésőbb a XIII-dik században, a fenti adat szerint 1293 előtt, amikor már oklevélben szerepel. Tövis - A tövisi református teplomba nem jutottam be. Tekintélyes egyházközség lehetett, amely otthont tartott fenn a leprások részére.
Templomrom Borosbenedek 28,49 km-reBorosbenedek egykori gótikus temploma a falu feletti magaslaton az elmúlással küszködik. Ma már beomlottan, nyitottan tátong az ég felé a második világháború utáni évektől.
Nagyenyedi vár 20,85 km-reGyulafehérvártól 30 km-re északra a Maros jobb partján fekszik, legmagasabb pontja az Őrhegy, 367 m. Bethlen Gábor - A dobozt nem találtam meg, pedig ahogy saccolom a vár bejárata után van, az oláh vérengzés emlékmű felé. A mágnes működik - A hideg és szél ellenére megnéztük a várat. Most látom - Most látom, sokan megtalálták már, beírás viszont nem volt, gondolom ki lett cserélve a noteszke. A szász alapítású várost először 1299-ben említi oklevél, helyén egykor római castrum állott.
Pekri Lőrincz sírköve Kutyfalva 30,28 km-reA falu nyugati szélén, közel a Maroshoz, a Ripa nevű szakadékos oldal felett található a település református temetője. Itt, a Kripta lábok nevű dűlőn (Orbán Balázsnál Kőláb nevű domb) áll Pekri Lőrincz gróf négyszög formájú, kivehetetlen feliratú sírköve.
Ticuiata-szikla Csáklya-szoros 31,21 km-reA Csáklya-szoros környéke régészeti lelőhely, bronzkori halomsíros temetők találhatók itt. Könnyű megtalálni - Miután visszahelyeztem a "dinoszauruszt" megmásztam a Csáklya hasadék másik szikláját is. Csáklya falu közelében, a La Pietri nevű helyen több lelőhely található, például a Ticuiata, a Ierboasa, a Sasa, és a Mariuta.
Tóbiás-kastély Mihályfalva 30,39 km-reA barokk kastély, amelyet Tóbias gróf épített 1770-ben, Mihályfalván található, és a környék magyar építészetének jelentős példája volt. Ez volt az a hely, ahol a gróf a mulatságait tartotta, majd a kommunista időszakban, az államosítás után árvaház lett belőle.
Kelnek 43,91 km-reA 13-dik században épült, szép fekvésű, hangulatos kelneki várat 2004-ben újították fel. A várfalakon belül reneszánsz virágmintás, festett fakarzatos, evangélikus kápolnát építettek, melyben ma koncerteket, kiállításokat rendeznek.
Lutheránus templom Darlac 35,16 km-reMai temploma a XV-dik század első negyedéből való késő gótikus alkotás - egyhajós, torony nélküli templomok mintájára épült. Ajtó-kapu tárva-nyitva - Szebenből tartottam hazafelé, és csak Baráthelyen vettem észre, hogy nem tértem le idejében Medgyesnél. Elhagyatva - A templom zárva volt. Rövid látogatás - A kisebb erődtemplomokat igyekeztem felkutatni Szászföldön. Darlac templomát megelőzte egy a XIII-XIV-dik század fordulóján épült templom.
Vaskereszt Szind-tető Tordai-hasadék 43,58 km-reA Tordai-hasadék bal oldalán, a Szind-tető szélén, egy 1939-ben emelt vaskereszt található. Kaptam egy kis segítséget - Vagyis inkább az történt, hogy a bácsi mondta, hogy megtalálta és kérdeztem, hogy hol erre azt mondta inkább megmutatja, így került a kezem közé. Kereszt - Miután végigsétáltam a szorosban, felkapaszkodtam az oldalban, a tetőre. Címkézett fotó - A Kis Balika barlangnál nem volt lehetőségem keresni a dobozt, de nem gondoltam, hogy itt sem lesz. Rajta két vastábla, melyen a keresztet felállító személyek neve olvasható, illetve a következő felirat román nyelven: Azoknak, akik értik a hegyet.
Római álló tábor Marosbogát 28,6 km-reOrbán Balázs A Székelyföld leírásában, Marosbogát délkeleti részén levő magaslatán, egy római álló tábort feltételez. Helyszíni terepszemle - A település körül három domb, kiemelkedő magaslat található. Erre később magyar vár is épülhetett.
Szolcsvai víznyelő 41,71 km-rePonor-patak víznyelője Remek vízesés - Én is huszonéve jártam itt utoljára. Lehet keresni okostelefonnal vagy táblagéppel is - A rejtek nem a vízesésre néz, nincs a csúszós hegyoldalban, sem a kilátó közelében. Kúsztunk, másztunk, s annyi - Lehet, hogy régebb itt vitt az ösvény, de most ez egy félreeső hely, elég meredek oldalon kell sárban, bozótósban kapaszkodni, és az aljnövényzet miatt nem igazán látszanak a sziklák.
Nagykapus 46,58 km-re1238-ig székelyek lakják, középkori katolikus hívei a reformáció során lutheránusok lesznek, a templommal együtt. Az eltunt felhenger nyomaban - Szajnos nem jott ossze, pedig nagyon rahajtottam. Vár gazda nélkül - Itt bizony rengeteg lehetőség van a doboz helyének. A XVIII-dik században lutheránus anyaegyház, és a század elején is az.
Kistorony evangélikus templom Nagyszeben 49,92 km-reKistorony egykor önálló település volt, ma Nagyszeben városának nyugati részéhez tartozik. Nyitva volt a kapu - Sok évvel ezelött voltam egyszer a kistoronyi evangélikus templomban. A hely már rég kérte a dobozt - Csodálkoztam is rajta, hogy nincs még itt geodoboz. Erődtemplomának különlegessége, hogy a szász templomok közül egyedül ez készült kereszthajós kivitelben, valamint, hogy templomtornya kezdetben őrtoronyként szolgált.
Haller-kastély Kerelőszentpál 39,75 km-reKerelőszentpál Marosvásárhelytől 20 km-re található - látnivalói a Haller család 18-dik században épült, barokk stílusú, jelenleg romos kastélya és temető kápolnája. Szomorú - Ma délben jártam a romos Haller kastélynál.
Remetei-sziklaszoros Torockói-hegység 38,49 km-reA Remetei-sziklaszoros a Torockói-hegység egyik legszebb, bár zord, nehezen megközelíthető sziklaszorosa. Kellemes vizestúra - Gyönyörű időben, nyolc fős csapatban indultunk a Remetei-sziklaszorosba vizes túrára. Szoros - Gyönyörű a szoros. Kapu - Sokan élvezték a szoros hűvösségét. A 2 km hosszú szoros 300 hektáron összetett jellegű természetvédelmi rezervátum, sziklafalainak magassága 150-200 méter.

A Thoroczkay vár alól kék sáv vezet a Szilas-patak völgyébe. Egy darabig a patakot követjük, majd az út kitér a meder mellől és meredeken halad az erdőben.
Malomfalvi várdomb 46,57 km-reA Mezőség déli szélén, az itt délnyugatra kanyargó Maros jobb partján, az északról érkező Szénafű patak torkolatánál fekszik Malomfalva. Jó horgászhely - Jó horgászhelyek vannak itt. Malomfalva nem látható látnivalója - Horgászhelyek, mármint a Maros partján? Malomfalva látványossága viszont a község melletti dombnyúlványon található őskori vár maradványai. Nyugati szélén, a Maros északi partja mentén haladó út fölött egy észak-dél irányú dombnyúlványon található a malomfalvi őskori vár középkorban is használt központi dombja.
Székelykő Észak Torockói-hegység 38,2 km-reHogy fent is megmozgassuk a tagjainkat, csekély erőfeszítéssel érdemes elballagni a gerincen dél felé. Székely szfinx - Miután felmásztunk a tetőre, egyáltalán nem volt sétagalop, nekifogtunk ládát keresni. Torockói túra első találata - A Nagy Árkon másztunk fel a gerincre, majd kis pihenő után az északi láda irányába folytettuk utunkat. Tüskék védelmében - Kihasználva az új autópálya szakaszt, 30 perccel hamarébb érkeztünk meg a Székelykő alá. Majd észak felé, csodálni a panorámát, megtalálni a két hagyományos ládát, és újult erővel vágni neki a lefelé vezető útnak.
Mariuta-szikla Csáklya-hasadék 31,32 km-reA Csáklyakő mögött eredő Csáklya pataka mentén két hasadék is képződött, amelyek közül a leglátványosabb a Csáklya-hasadék. Több mint tíz éve a helyén - Az elmúlt hétvégén a Torockói-hegységben túráztam, többek között a Csáklya-szorosban is. Eljött az ideje - Amig rászántam magam, hogy bejelentsem a doboz megtalálását eltelt majdnem egy év. A patak itt valósággal kettéfűrészelte az olisztolitot és egy alig 1-2 m széles hasadékot hozott létre, lépcsőzetes vizesésekkel.
Nagyekemező vára 26,66 km-reA Küküllőközi dombvidék területén, a Nagyekemezői-patak mellett fekszik Nagyekemező község. A falu fölött nyugatra emelkedő Burgberg 416 m-es csúcsán találjuk a középkori vár nyomait.

A bazsarózsa állítólag április végén, május elején nyílík, a virágzás néha csak pár napot tart. Újra itt - Újra itt. Kellemes meglepetés - Kellemes meglepetés volt, hogy a geodoboz három év után előkerült és minden rendben volt vele. Utolsó virágok - Nagyon örvendtünk annak a néhány virágnak, mely még teljes pompában nyílt. A faluban irányjelző tábla is jelöli a tájékozódást.
Evangélikus erődtemplom Baráthely 36,06 km-reA XIII-dik századtól temploma van, amelyet Mária Magdolna tiszteletére szenteltek. A bodzafánál - Medgyesre jártam dolgozni, és megálltam megnézni, hogy megvan-e még a doboz, és csak amikor nem találtam, akkor néztem meg a bejegyzéseket, és láttam, hogy nem találták meg, már elég régecske. Arról, hogy mi van rendjén, és mi nincs - Ezt a ládát BabBerci rejtette a tegnapelőtt. Bodzaerdő - Ahogy a várfal mögé kerülsz nyomban meglátod a rejteket. Ez megegyezik azzal a ténnyel, hogy Baráthelyt és a környező falvakat a tatárjárás után telepítették és a telepítés után kétségtelenül hamarosan templomot is építettek.
Református templom Aranyosgerend 27,51 km-reAranyosgerend látnivalója az 1290-ben épült, gótikus és román stílusjegyekkel díszített református templom. Álcázatlan geodoboz - Szokásommal ellentétben, ma idejében indultam kincskereső kirándulásra. Templom - A templom kapujában találkoztam egy helybelivel, aki végigkisért míg körbejártam a templomot. Aranyosgerend - Kolozsvárról hazafele tartva megálltunk megnézni a templomot meg a közvetlen mellette levő Kemény-Bánffy kastélyt.
1929-ben nyitotta meg kapuit a nagyszebeni Fiatalerdőben Románia első állatkertje. Kicsi - Először jártunk ebben a kicsi, de szép helyen fekvő állatkertben. Nincs már geodoboz - Sajnos nincs már meg az állatkert és az Astra Néprajzi Múzeum közötti kapunál levö geodoboz. Az állatkert létrejöttét a Códon (Sadu) levő vízierőművet (az első Erdélyben) feljavitó Székely mérnök kezdeményezte, miután egy pár rókát fogott a közeli erdőben.
Bolyai János szülőháza Kolozsvár 66,78 km-re A világhírű tudós, Bolyai János szülőháza (másnéven Benkő-ház) a belvárosi Bolyai János utca sarkán áll, az 1 szám alatt. A Bolyai utca felújítás után sétálóövezetté alakul, a tér görbületét idéző optikai csalódást előidéző térkövezéssel burkolta a kivitelező.
Léstyán atya emlékére Marosvásárhely 58,57 km-re Léstyán Ferencnek mi is sokat köszönhetünk, hiszen amikor a falvaink templomaihoz, temetőihez rejtünk, többnyire az ő Megszentelt kövek című munkájából vesszük a leírást. Már ez sincs meg - Vasárnap is voltam itt, de anyira forgalmas volt az udvar, hogy nem tudtam a rejtek körül szétnézni. Ez is rejtekhely? - Vegigneztem az egesz csovet hosszaban, de nem talaltam meg en sem. Hát persze, hogy rejtekhely - Már százszor elmondtam, leírom újra.
Tűzoltótorony Kolozsvár 67,18 km-re A 15-dik század végén épült kolozsvári Tűzoltótorony a Szappany (Tipografiei)-utca 17 szám alatt található. A takácsok céhe védelmezte, ezért Takácsok tornyának is hívták, bár eredeti neve Szappany utcai kis kapu volt.
Hódolat Hungária előtt Marosvásárhely 57,99 km-re Körösfői Kriesch Aladár szecessziós stílusú, 1913-ban készült, mozaik kompozíciója a marosvásárhelyi Kultúrpalota főhomlokzatán látható. A dicsőségesen trónoló Hungária allegorikus alakját mutatja be, történelmi és allegorikus szereplők társaságában.
EKE-forrás Kolozsvár 61,62 km-re A Kolozsvár melletti EKE-forrás a Szelicse és Kolozstótfalu közt elterülő erdőben, a Hideg-hegyen található. Sikerült megtalálni a dobozt - Habár inkább keleti irányban van a forrástól. Faradtsag angros aron, pihenes viszonteladoktol - Nezegettem a kolozsvari ladakat. Olcsó fáradtság, friss lustaság, és tengerentúli vánszorgás - Mennyiért veszed a fáradtságot? Csak azért kérdem, mert nekem volna eladó. Több irányból lehet megközelíteni.
Joseph Haltrich-líceum Segesvár 64,03 km-re Az evangélikus vártemplomtól északkeletre található iskolát, az épület előtt elhelyezett tájékoztató tábla szerint, 1792-ben kezdték el építeni. 1901-ben újjáépítik, ekkor kapja a mai romantikus, historizáló sílusú formáját.
Régi Olt-fahíd Fenyőfalva 62,84 km-re A fenyőfalvi Olt-híd a Szeben megyei Fenyőfalva és Felek községek között állott, 1838-1842-ben épült, a két település vámot szedett rajta 1900-ig. 1907-ben bontották le, helyette vasfelszerkezetű hídat építettek a régi hídfők felhasználásával.
Kissármás 61,39 km-re 1334-ben Sarov minorként említik a források, majd 1438-ban Sarmas, 1467-ben Oláh Sármás, 1483-ban Sarmas néven.
Arkhai szoborpark Magyarfenes 66,2 km-re Az Arkhai szoborpark Magyarfenesen, Bartha Ernő szobrászművész telkén található, hivatalosan 2014 június 29-én nyitotta meg a kapuit. A háromszintes szoborparkban Bartha Ernő szénából készült, világszinten is egyedi óriásplasztikái tekinthetők meg.
Kisdisznódi vár Kisdisznód 59,27 km-re Kisdisznód (Cisnadioara, Michelsberg) csupán néhány kilométerre található Nagyszebentől. Ez is eltünt - Sajnos ez a geodoboz is eltünt. Csodálatos kilátás - Már 7 lej a belépődíj. Szent Mihály - Egyedi a templom építési stílusa. A kisdisznódi erődtemplomot 1223 körül építette Gocelinus magister,román stílusban.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.