Duduieni település (Fehér megye) Központ: Feketevölgy.
Vasútállomás Brád 30,02 km-reAz akkor Arad Csanádi Egyesült Vasút cégnévvel eredményesen működő és továbbépülő vasút építészeti tevékenységének tetőpontja a millennium évében a vonal végpontján, a bányászatáról neves Brád állomáson épített, festői kompozíciójú felvételi épület.
Istenek-havasa 32,49 km-reKeleti országhatárunk mentén tiszta időben egy messzi hegyvidék körvonalai zárják le a látóhatárt. Véletlenül - 2008 nyarán, egész véletlenül megtaláltuk a dobozt. Tiszta véletlenül - Egyszer rég, erre kirándulva, tiszta véletlenül, megtaláltuk a ládát. A Varasó-ház felöl másztuk meg a hegyet - Nem gyalog, motorral, de így is kemény megpróbáltatásban volt részünk. Ez az Erdélyi-Szigethegység nyugati szegélye: a Béli-hegység, a Bihari-havasok, délebbre Aradhegyalja hegyei.
Vigyázó Kalotaszeg őre 40,09 km-reA Vlegyásza csúcs 1836 méteres magasságával a Nagy-Bihar után az Erdélyi-Szigethegység második legmagasabb csúcsa. Magyarok által Erdélyben elrejtett első geodoboz - Nem kerestétek meg véletlenül A világ tetején nevű geodobozt? Információim szerint a Vigyázón van az Erdélyben, magyarok által elrejtett első geodoboz.
Barlangvár Erdőfalva 45,81 km-reAz erdélyi Érchegység délkeleti részén, a festői Glodi szorostól kissé délre találjuk Erdőfalva községet, ahová legkönnyebben Szászváros felől Algyógyon keresztül juthatunk el. Útvonal a várhoz - Van egy másik egyszerűbb útvonal a barlangvárhoz. A déli irányból vezető úton Erdőfalvára érkezve a falu központjából már jól látható a községtől északra magasodó csipkézett sziklafal, mely számos üreget, hasadékot rejt magában.

Magyarléta falutól 3 km-re, a Jára völgye fölött emelkedő kősziklára épült Léta-vára, másik nevén a Géczy-vár. Melegen ajánlom mindenkinek - Nagyon szép őszi nap volt. Szent László pénzei Léta váránál - Egy rövid szombati séta alkalmával vettük célba a létai várat. Dombok között elrejtve - Impozáns volt, ahogy fentről megpillantottuk a vár romjait.
Hollaki-kúria Acsuca 34,29 km-reAz acsucai Hollaki-kúria a 18-dik században épült, majd az 1784-es paraszok által megostromolt épületet klasszicista stílusban építették újra. Jelenleg általános iskola működik benne.

A Nagy-Sebes (Dragan) völgy és a Kis-Sebes völgy találkozásánál épült a Dregan-gát. Magassága 120 méter, a tetejének a hossza 424 m, a vízgyűjtő tó területe 292 hektár, gondolom, hogy maximális vízállásnál.
Máda barlangvár 48,3 km-reA Máda község északnyugati szélén, a Gyógyi-patak partja közelében álló utolsó ház kertje mellől indul északi irányban egy ösvény. Körülbelül 400 métert gyalogolva könnyen megtalálható a barlang - a szurdokig el kell menni, innen indul az ösvény.
Szolcsvai-búvópatak barlangja 2 Alsószolcsva 45,92 km-reÉdesapám egyik kedvence volt ez a barlang, gyerekkoromban nagyon sokszor jártunk itt. Talán a csihány védi? - Nekem is kedvencz likam a Szolcsvai búvópatak. Persze akkor nem volt kolostor, nem volt aszfaltos út, sőt út se nagyon.
Rálátás a Kopasz-Detunátára 29,03 km-reRejtettem a Kopasz-Detunáta tövében levő törmelékkel borított mező szélén, ahonnan jól láthatóak a bazaltoszlopok. Szilveszterkor - Iza, Zitrom, Tibi, Emese, Laci, Lajcsi, McFly. Régi szokásom szerint többedmagammal - Földrajzos diákokkal, megtaláltam ezt a gyönyörű helyen lévő ládát. Kőmező - Gyerekkorom óta nem jártam itt. Leginkább délután érdemes bejárni ezt a hatalmas kőoszlopokkal borított mezőt, mert akkor a legjobb a Detunáta megvilágítása.

Rendkívül hangulatos patak-völgy Kisszegyesd határában, a patak mentén a forrás felé sétálva egymás után tűnnek fel mellettünk a völgy csodái. Ez nagyon jo hely - Barlang, cseppkö, denevér. Utban kanyonozás előtt - Kanyonozni indultunk a fentebb lévő Canionul Cheia Rea-hoz, visszaérkezésünk a Szegyesdi-völgy végébe történt. 44 éve - 44 éve jártam itt édesapámmal. Az útikönyvek szerint 26 barlang nyílik a meder két oldalán, és persze akad köztük néhány komolyabb sziklaorom is.
Medve-barlang Kiskoh 28,17 km-reA kiskohi Medve-barlang Európa egyik legszebb, kiépített cseppkőbarlangja. Mesevilág - Rossz minőségű aszfaltút, zsibvásár, furcsa, kiépített bejárat vezet a barlangba. A barlang, a Kőfalvi község, Kiskoh település közvetlen szomszédságában, 482 m magasságban található, és a Nyugati-Kárpátok egyik fő látványossága.
Magyarigeni-tengerszem 45,71 km-reA Magyarigeni-tengerszem a Torockói-hegység egyetlen nagyobb méretű, természetes képződésű, állandó tava. Több mint 13 éves rejtés - Tövis felől közelitettük meg a tavat. Új rejtés új helyen - A régi rejtés nem hiszem, hogy megvan még. A geológusok szerint a Hargita megyei Gyilkos-tóhoz hasonlóan képződött, természetes, földcsuszamlások okozta elgátolások következtében.
Sipote-vízesés és csorgó Aranyos völgye 45,79 km-reAlsószolcsvától körülbelül 3 km-re, Borrév felé az Aranyos völgyében egy vízesés hívja fel magára a figyelmet. Tufa - A doboz nem nagyon kereshető, ebben az órában. Útszéli pihenő - A kisebb utazók nem bírják sokáig az autózást. Tömeg - Nagy a népsűrűség errefelé, főleg hétvégén. A vízesés vize sodronyra függesztett csatornán keresztül át van vezetve az országút mellé.
Szfinx Havasgáldi-szoros 46,94 km-reA Havasgáldi-szoros sziklakapujának, valamint sziklakürtőjének megközelítésére alkalmas, többnyire kőgörgetegen kapaszkodó, jelzetlen ösvény felett egy érdekes sziklaalakzat található. A mészkő vonzásában - Mindamellett, hogy az út jeges volt, mi a nap simogató sugaraiban kezdtük el a kapaszkodást a Havasgáldi szoros meredek oldalában, az ismeretlen felé. Nehéz volt, pedig könnyen is mehetett volna - A játékvezető által rejtett dobozok újra ide csábítottak.
Nagyponor-hágó 40,92 km-reFelső-Szolcsváról Nagyponor irányába, a Malom-patak mentén, a földút kis autóval is járható. Kilátás - Enyed - Remete - Bredesty - Nagyponor felől jöttünk. A vízválasztóhoz érve pompás panoráma tárul elénk.
Kúria Talács 32,45 km-reA talácsi kúria, ma elemi iskola, a falu északi széle és központja között, a főút mellett áll. Az épület 1849-ben már állt, építészeti stílusa 18-dik századi klasszicista eredetre utal.
Vidalykő 49,81 km-reA Torockói hegység északi részén, Vidaly (Vidolm) fölé emelkedő, a DN75-ös országúton Vidalytól Lunca ArieAYului-ig látható sziklacsúcs. Vidaly tura - Vidolm falubol kozelitettuk meg a csucsot, kellemes novemberi idoben. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Vidalykő-Ordaskő túra alkalmával kerestem és találtam meg ezt a geodobozt. Második nekifutas - Van amikor az otthoni tervek nem valósulnak meg a helyszínen. A csúcsról gyönyörű kilátás nyílik az Aranyos völgyére, a Bélavárára, az Öreghavasra, keletre pedig Ordaskőre, Torockószentgyörgyre, az Enyedi szorosra.
Lengőhíd Alsószolcsva 44,29 km-reRégebb, mikor még közlekedett az Aranyos-völgyi keskeny nyomtávú vonat, a Mokanica, az Alsószolcsvára érkező kirándulók a megállótól egy lengőhídon keresztül rövidíthettek a Szolcsvai búvópatak-barlang felé. Régi szép idők - TöBBBször is lengtünk ezen a hídon, mikor jártunk likászni a Szolcsvai búvópatakhoz, a mokanyiczával, majd autóstoppal. Megtalálás igazolása fotóval - A megtalálás igazolását, a megtalálót ábrázoló fotóval, elfogadom. A doboz már nem hiányzik - Pótoltam a hiányzó dobozt, de mivel a híd közelében lévő ligetben a csutakok áradáskor víz alá kerülnek, úgy gondoltam, hogy a hídfő betontalpában jobb helyen lenne a doboz, és áradáskor nem mosná el a víz.
Redut Kolozsvár 68,82 km-re Az egykori Belső-Monostori utcában álló épület karzatos báltermében több erdélyi országgyűlést tartottak. 1848-ban itt mondták ki Erdély unióját Magyarországgal.
Magyarpeterd 63,9 km-re A reformáció során a katolikus lakosság az unitárius vallásnál állapodik meg. Laura panzió - Mivel itt volt foglalva a szállás, normális, hogy megtaláltam a falut. Már 1570-től erős unitárius egyházközség, természetesen a középkori templom birtokában.
Bolyai János szülőháza Kolozsvár 69,21 km-re A világhírű tudós, Bolyai János szülőháza (másnéven Benkő-ház) a belvárosi Bolyai János utca sarkán áll, az 1 szám alatt. A Bolyai utca felújítás után sétálóövezetté alakul, a tér görbületét idéző optikai csalódást előidéző térkövezéssel burkolta a kivitelező.
Szilas-patak rezerváció 50,42 km-re A Thoroczkay vár alól kék sáv vezet a Szilas-patak völgyébe. Egy darabig a patakot követjük, majd az út kitér a meder mellől és meredeken halad az erdőben.

A legegyszerűbb megközelíteni a Csukás vízesést Sínfalva vagy Mészkő felől. Egy nagyon forró napon - Egy szólóban megrendezett biciklitúra alkalmával jutottam el a Csukás vizeséshez. Ha autóval vagy biciklivel vágunk neki az útnak akkor legjobb ha Tordáról, Szentmihályon keresztül Mészkő fele megyünk.
A Thoroczkay család vára Torockószentgyörgy 52,34 km-re Torockószentgyörgy határában, egy észak-déli sziklacsúcson, a Vársziklán található a Thoroczkay nemesi család erődítményének romja, melyet torockószentgyörgyi várnak is neveznek. Alsó sarok - Nagyon szép volt a séta fel a várig, és a kilátás is csodálatos volt. Se négyzet, se trapéz - Elég sokat kerestük, de nem találtuk. Holdvilág - A telehold világított már, amikor a vár alá érkeztünk.
Református templom Magyarlóna 57,74 km-re A korai püspöki patronátus és az ásatások alapján joggal teszik a templom eredetét az 1300-as évek elejére. Ezt erősíti meg a helyi hagyomány és erre utaló egykori, 1652-ből való előneve (szász), ami arra utal, hogy szász telepítés volt.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.