Dombmögött település (Fehér megye) Központ: Nagylupsa. Dombmögött román elnevezése: Dupa Deal.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Dombmögött (Fehér megye) és környéke turisztikai látnivalói

Református templom Magyarlóna 49,66 km-re
A korai püspöki patronátus és az ásatások alapján joggal teszik a templom eredetét az 1300-as évek elejére. Ezt erősíti meg a helyi hagyomány és erre utaló egykori, 1652-ből való előneve (szász), ami arra utal, hogy szász telepítés volt.
Magyarigeni-tengerszem Magyarigeni-tengerszem 23,29 km-re
A Magyarigeni-tengerszem a Torockói-hegység egyetlen nagyobb méretű, természetes képződésű, állandó tava. Több mint 13 éves rejtés - Tövis felől közelitettük meg a tavat. Új rejtés új helyen - A régi rejtés nem hiszem, hogy megvan még. A geológusok szerint a Hargita megyei Gyilkos-tóhoz hasonlóan képződött, természetes, földcsuszamlások okozta elgátolások következtében.
Csukás vizesés A legegyszerűbb megközelíteni a Csukás vízesést Sínfalva vagy Mészkő felől. Egy nagyon forró napon - Egy szólóban megrendezett biciklitúra alkalmával jutottam el a Csukás vizeséshez. Ha autóval vagy biciklivel vágunk neki az útnak akkor legjobb ha Tordáról, Szentmihályon keresztül Mészkő fele megyünk.
Galbina-szirt Galbina-szirt 45,05 km-re
A Pádis szívébe, a Galbina-szirtre hívunk Téged. Galbina körtúra - Eke-túrán voltunk a Pádison. A szirt több irányból közelíthető meg - a Glavoi-ról, a Csodavártól (a Porcika-zsombolyon át), a Bársza-katlan, illetve az Eszkimó-jégbarlang felől.
Szilas-patak rezerváció Szilas-patak rezerváció 28,88 km-re
A Thoroczkay vár alól kék sáv vezet a Szilas-patak völgyébe. Egy darabig a patakot követjük, majd az út kitér a meder mellől és meredeken halad az erdőben.
Hollókő Hollókő Verespatak 4,69 km-re
A Hollókő Verespatak egyik jelképe, egy könnyen felismerhető, jellegzetes formájú sziklaképződmény, természeti emlék.
Rozsdaszakadék A Rozsdaszakadék egy 100 m mély árok, mely a vörös szinű talajáról kapta a nevét. Már jártam erre - Régebben, igaz akkor még nem tudtam erről a játékról, és akkor nyár volt.
Vasalt mászóút Fekete-kövek 45,62 km-re
Vasalt mászóút - Fekete-kövek
Hili-odú A Hili-odú történetét Réthi Lajos írja le 1862-ben. Hili magyarpeterdi szolgalegény volt, 1860-ban, húsvét alkalmával a hegytetőről leereszkedett a dúsan zöldelő borsfenyő bokrokhoz.
Torockószentgyörgy Torockószentgyörgy 30,91 km-re
A torockószentgyörgyi vár, a Vársziklára épített erődítmény, a XIII-dik századtól kezdve áll ellen az idő vasfogának és a támadóknak. Csetenyes - A vártól leereszkedtünk ehhez a rejtekhez is. Várostrom - A várat bevettük, fáradtságos, forró déli napsütésben. Macerás - Már a várnyeregből lefelé nehézkes, de aztán nagyon bozótós, benőtt, dzsuvás a hely. Akármilyen irányból próbálunk felkapaszkodni rá, legalább 200 m szintkülönbséget kell megtennünk, de mindenképp megéri a fáradtságot.
Várkastély Várkastély Gyalu 49,7 km-re
1355-ben János plébános az erdélyi püspököt képviseli a váradi káptalan előtt. 1446-ban Benedek plébános a gyalui kerület esperese.
Unitárius templom Mészkő 47,5 km-re
Mészkő látnivalója a középkori eredetű unitárius templom.
Nagy-tó panoráma Nagy-tó panoráma Verespatak 3,2 km-re
Verespatak - Nagy-tó panoráma Panoráma - Körbenéztem és azonnal láttam, hogy a rejtekfotón látott szikladarab nincs a tó partján.
Travertin mészkőbánya Algyógy 45,05 km-re
Az egykori gróf Kún Kocsárd tulajdonát képező Kőalja nevű szőlőhegyen levő mésztufában több barlang, illetve fülke van (volt). Az egyiket a gróf 1876-ban sírbolttá alakítatta át.
Református templom Református templom Alvinc 44,65 km-re
Középkori plébániatemploma, amely ma is áll, a XIV-dik századból származik, tehát feltételez egy előbbi templomot. Kéz alatt - Jó hogy a segítő információt nem adják kéz alatt. Templom - Ezt sem sikerült megtalálnom, pedig kerestem, de nem leltem. Ódon hangulat - A fallal körülzárt templom ódon hangulata lenyűgöző. Eredetileg háromhajós templom volt, de ebből csak a középhajó maradt meg és a szentély az eredeti boltozat nélkül.
Arkhai szoborpark Magyarfenes 45,84 km-re
Az Arkhai szoborpark Magyarfenesen, Bartha Ernő szobrászművész telkén található, hivatalosan 2014 június 29-én nyitotta meg a kapuit. A háromszintes szoborparkban Bartha Ernő szénából készült, világszinten is egyedi óriásplasztikái tekinthetők meg.
Ordas-kő Az Ordas-kő Torockó vidékének, Erdély e rendkívül népszerű és sokak által látogatott szegletének egy olyan hegye, mely büszkén magasló hófehér szikláival, füves rétekkel tarkított változatos növényzetű vegyes erdeivel csodálatos látványt nyújt. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Vidalykő-Ordaskő túrán találtam meg ezt a geodobozt.
Székelykő Észak Székelykő Észak Torockói-hegység 35,07 km-re
Hogy fent is megmozgassuk a tagjainkat, csekély erőfeszítéssel érdemes elballagni a gerincen dél felé. Székely szfinx - Miután felmásztunk a tetőre, egyáltalán nem volt sétagalop, nekifogtunk ládát keresni. Torockói túra első találata - A Nagy Árkon másztunk fel a gerincre, majd kis pihenő után az északi láda irányába folytettuk utunkat. Tüskék védelmében - Kihasználva az új autópálya szakaszt, 30 perccel hamarébb érkeztünk meg a Székelykő alá. Majd észak felé, csodálni a panorámát, megtalálni a két hagyományos ládát, és újult erővel vágni neki a lefelé vezető útnak.
Mezőségi bánya Torockói-hegység 33,9 km-re
Torockó településről észak felé indulva, számos helyen találkozunk felhagyott vasbányák és vashámorok nyomaival. A harmadik katonai felmérés ferencjózsefi térképén több helyen is szerepel az Eisenhammer (Vaskalapács, Vashámor) felirat, Így Csiblók, Nyiras-oldal, Bagoly, Tölgyes, és Kaszálás-tető mellett.
Ompoly-kövek Ompoly-kövek 34,25 km-re
Ompoly-kövek
A Thoroczkay család vára A Thoroczkay család vára Torockószentgyörgy 30,89 km-re
Torockószentgyörgy határában, egy észak-déli sziklacsúcson, a Vársziklán található a Thoroczkay nemesi család erődítményének romja, melyet torockószentgyörgyi várnak is neveznek. Alsó sarok - Nagyon szép volt a séta fel a várig, és a kilátás is csodálatos volt. Se négyzet, se trapéz - Elég sokat kerestük, de nem találtuk. Holdvilág - A telehold világított már, amikor a vár alá érkeztünk.
Mariuta-szikla Mariuta-szikla Csáklya-hasadék 31,5 km-re
A Csáklyakő mögött eredő Csáklya pataka mentén két hasadék is képződött, amelyek közül a leglátványosabb a Csáklya-hasadék. Több mint tíz éve a helyén - Az elmúlt hétvégén a Torockói-hegységben túráztam, többek között a Csáklya-szorosban is. Eljött az ideje - Amig rászántam magam, hogy bejelentsem a doboz megtalálását eltelt majdnem egy év. A patak itt valósággal kettéfűrészelte az olisztolitot és egy alig 1-2 m széles hasadékot hozott létre, lépcsőzetes vizesésekkel.
Czárina-tó Czárina-tó Verespatak 3,81 km-re
Verespatak - Czárina-tó
Medve-kitörés 42,21 km-re
Medve-kitörés (Izbucul Ursului)
Kis Szent Teréz kápolna Kis Szent Teréz kápolna Torockó 33,62 km-re
A torockói Kis Szent Terézről elnevezett gyerekotthonban, ahol a Csaba testvér gyerekei laknak, kialakítottak egy kis kápolnát, amit mindenki látogathat, anélkül, hogy a ház lakóit zavarná. Elveszve - Aranyos kis kápolna,nagyon hangulatos. A padban - A kápolnánál - amely napközben nyitva van, be lehet menni - Újra elhelyeztem egy dobozt. Olvasás lecke - A padon az itt lakó gyerekeka vakáció dacára nagy szorgalommal az olvasást gyakorolták a nevelőnénivel. Ugyanis a kápolna az utcára nyíló pincében kapott helyet, és az ajtaja egész nap nyitva áll.
Zubogó-vízesés Zubogó-vízesés Feredőgyógy 44,29 km-re
Zubogó-vízesés, Feredőgyógy Jégcsapok - Váratlan látvány a gőzölgő vízesés és a csillogó jégcsapok.
Vasúti híd Vasúti híd Brád 39,4 km-re
Déva felől közelítve, mielőtt Brádra érkeznénk, áthaladunk egy impozáns vasúti viadukt alatt, amely ma már nyugdíjba vonult. Sínek nélküli vasút - A vasútvonalat megyisztították a sínektől, pedig akár turistavonatot is lehetett volna járatni rajta, mert nagyon szép a táj, és a hidakon és erdőkön végigzötyögni nyitott vasúti kocsin, egy jó kis kaland lenne.
Keskeny nyomtávú szerelvény Keskeny nyomtávú szerelvény Aranyos völgye 7,19 km-re
A Fehér megyei Boncesti településen, az abrudbányai eltérőnél, egy otthagyott keskeny nyomtávú szerelvény áll.
Árpád-kori körtemplom Árpád-kori körtemplom Algyógy 46,36 km-re
Algyógy legértékesebb épülete a körkápolna - a közelmúltban elvégzett régészeti feltárások szerint a kicsiny kerektemplom a 11-dik vagy a 12-dik században épült, s így a legkorábbi kerektemplom Erdélyben. A rotunda, egykor plébániatemplom, a református templom kertjében áll, a paplak közelében.
Szív-tisztás Szív-tisztás Borosbocsárd 30,83 km-re
A Szív-tisztás Kecskekő várától 2,4 km távolságra található, dél-kelet irányba. Borosbocsárd település észak-nyugati kijáratától körülbelül 3 km-re, az útból egy ösvény indul balra.
Kiépített forrás Kiépített forrás Magyarpeterd 49,34 km-re
Szent László kútját keresve, Tordatúr közelében, a Koppánd felől Magyarpeterdre vezető út felett egy kiépített forrást láttam. Tévedés - A panzióban, ahol a szállásom volt ezt a forrást mondták, mint a Szent László forrás. Nem hinném, hogy tévedtem - Nem tudom, hogy a tévedés címszóval a panzióra, vagy rám utalsz.
Szolcsvai búvópatak barlangja 1 A Szolcsvai-búvópatak barlangja a Torockói-hegységben találhatóegyetlen védett barlang. Amíg a többiek a patak kifolyásában gyönyörködtek - Addig mi( jkgábor, Mester Nagy Ildikó, Mester Nagy Levente és én) leléptünk és geodobozt leltünk. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Szolcsva - Bedellői túra alkalmával kerestem és találtam meg ezt a geodobozt. Ez nem sikerült - A gps a nagy sziklafal tövében össze-vissza mutatott. A Ponor viznyelőnél felszin alá tűnt két patak vize 1214 m felszin alatti út megtétele után 90 méterrel alacsonyabban kerül ismét a felszinre.
Szfinx Szfinx Havasgáldi-szoros 22,89 km-re
A Havasgáldi-szoros sziklakapujának, valamint sziklakürtőjének megközelítésére alkalmas, többnyire kőgörgetegen kapaszkodó, jelzetlen ösvény felett egy érdekes sziklaalakzat található. A mészkő vonzásában - Mindamellett, hogy az út jeges volt, mi a nap simogató sugaraiban kezdtük el a kapaszkodást a Havasgáldi szoros meredek oldalában, az ismeretlen felé. Nehéz volt, pedig könnyen is mehetett volna - A játékvezető által rejtett dobozok újra ide csábítottak.
Betyárok barlangja Feredőgyógy 44,74 km-re
A Betyárok barlangja Feredőgyógytól délkeletre található, a Zubogó (Clocota)-patak mellett. Egy legenda itt elrejtett kincsről mesél, ezért kapta a barlang a nevét.
Nagy-Kojba Kis-Kojba 36,91 km-re
A Nagy-Kojba barlang a Bihar-hegység legmagasabban fekvő telepe, a neve után sziklafalakra utaló Kőház település északi végénél található. Bejárata a vidéken a legnagyobb, 74 m széles és 47 m magas.
Nagyenyedi vár Nagyenyedi vár 42,68 km-re
Gyulafehérvártól 30 km-re északra a Maros jobb partján fekszik, legmagasabb pontja az Őrhegy, 367 m. Bethlen Gábor - A dobozt nem találtam meg, pedig ahogy saccolom a vár bejárata után van, az oláh vérengzés emlékmű felé. A mágnes működik - A hideg és szél ellenére megnéztük a várat. Most látom - Most látom, sokan megtalálták már, beírás viszont nem volt, gondolom ki lett cserélve a noteszke. A szász alapítású várost először 1299-ben említi oklevél, helyén egykor római castrum állott.
Tölgyfa Cebe 37,78 km-re
Tölgyfa - Cebe.
Diákemlékmű Diákemlékmű Nagyenyed 42,87 km-re
Az 1704 március 16-án a Rákóczi-féle szabadságharc idején elesett 30 kollégiumi diák emlékére 1896-ban állított emlékmű a nagyenyedi városi parkban található, magas lombos fák árnyékában. A nagyenyedi két fűzfa - Ez a doboz sem a méretéről híres.
[ Fel ↑ ]
Sziklakapu, sziklakürtő, szfinx - Havasgáldi-szoros, Torockói-hegység
Sziklakapu, sziklakürtő, szfinx - Havasgáldi-szoros, Torockói-hegység 22,63 km-re
A Víznyelő sötétkék zúzódásai (Vanatarile Ponorului) - Torockói-hegység
A Víznyelő sötétkék zúzódásai (Vanatarile Ponorului) - Torockói-hegység 23,08 km-re
A Víznyelő sötétkék zúzódásai (Vanatarile Ponorului) egy poljie típusú természetvédelmi terület.
Wertheimer-ház Kolozsvár 58,5 km-re Wertheimer-ház - Deák Ferenc utca 38.
Arany-hegy Arany-hegy Piski 53,67 km-re Az Arany-hegy Piski (Simeria) közelében van, a Déváról Szászsebesre vezető ut mellett emelkedik. Arany autópálya - Útban az Arany-hegy felé felfedeztük, hogy a Dévát kerülő autópálya 10 kilométere járható. Kincs - Könnyen meglett az Arany hegy kincse. Másik láda - A régi ládát nem találtuk, helyén egy másik, 2016-ban rejtett láda van, rengeteg bejegyzéssel. Piskiben fordulj északra Arany falu felé, aztán Algyógy felé - a hegy a baloldalon lesz.
Carligati-csúcs 59,96 km-re Carligati-csúcs
Emlékmű Köröstárkány 69,72 km-re Emlékmű - Köröstárkány
Római katolikus templom Római katolikus templom Tordatúr 51,59 km-re A tordatúri Szent Kereszt felmagasztalása-római katolikus templom 1841-42-ben épült. XIV-dik század elején készült Madonna-szobra Erdély legrégebbi Madonnája, melyet ma a gyulafehérvári székesegyház őriz.
Szabók bástyája Szabók bástyája Kolozsvár 58,4 km-re A kolozsvári Szabó-bástya a város második falának legerősebb sarokbástyája, a Farkas utca külső részében található. Bástya - Látom, hogy Novák apó szobor talpazatáról lekerült, hogy a magyarok ölték meg. Az építmény első írásos említése Mátyás király idejéből, 1475-ből származik.
Pataki-Tollas-ház Pataki-Tollas-ház Kolozsvár 58,18 km-re Pataki-Tollas-ház - Farkas utca 5.
Mátyás király szülőháza Mátyás király szülőháza Kolozsvár 58,26 km-re Itt született Mátyás király, Méhfi Jakab polgár és szőlősgazda házában, 1443 február 23-án.
Kis Bánffy-ház Kis Bánffy-ház Kolozsvár 58,46 km-re Kis Bánffy-ház - Deák Ferenc utca 32.
Pataki-Gombos-ház Pataki-Gombos-ház Kolozsvár 58,33 km-re Pataki-Gombos-ház - Deák Ferenc utca 12.
Tűzoltótorony Kolozsvár 58,6 km-re A 15-dik század végén épült kolozsvári Tűzoltótorony a Szappany (Tipografiei)-utca 17 szám alatt található. A takácsok céhe védelmezte, ezért Takácsok tornyának is hívták, bár eredeti neve Szappany utcai kis kapu volt.
Csíki-ház Csíki-ház Kolozsvár 58,39 km-re Csíki-ház - Deák Ferenc utca 18.
Korbuly-ház Korbuly-ház Kolozsvár 58,4 km-re Korbuly-ház - Deák Ferenc utca 21.
Pénzügyi palota Pénzügyi palota Kolozsvár 58,69 km-re Pénzügyi palota - Honvéd (Dorobantilor) utca 1.
Kőváry-ház Kőváry-ház Kolozsvár 58,24 km-re XIX-dik század elején épült és a Bástya utca elején álló műemlék lakóház.
Levendulafarm és sósfürdő Kolozs 66,83 km-re A sósfürdőjéről híres Kolozson a Valkai házaspár levendulafarmot, két sósvizű fürdőmedencét, és egy vendégházat létesített. Minden évben levendulafesztivált szerveznek, ami egy háromnapos hétvégi időszakot jelent.
[ Fel ↑ ]
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.