Boldogfalva település (Fehér megye) Központ: Küküllővár. Boldogfalva román elnevezése: Santamarie. Német neve: Treukirch. Egyéb neve: Küküllőboldogfalva.
MIG 21 Aranyosgyéres 36,91 km-reAz utóbbi húsz évben hat pilóta veszítette életét a 71-dik ezred állományából. A felkelő nap ellenfényében - A Tordai hasadékba indultam, a vasalt mászóutat megmászni. Még megvan a doboz, de be van ázva - A mult alkalommal nem találtam meg a dobozt mert nem volt. Repülő - Nem volt nehéz beazonosítani a rejteket, az eső miatt senki sem volt a környéken. Rájuk emlékeztet a Kolozsvárra vezető autópálya végpontjánál felállított MiG-21-es.
Mild-ház Segesvár 49,69 km-reAz épületen levő felirat szerint, ebben a házban lakott Johann Both polgármester. A XVII-dik század közepén ő építtette a fedett Diáklépcsőt és a Csizmadiák tornya melletti bástyát.

A marosvásárhelyi Kultúrpalota vagy Közművelődési Ház 1911-1913 között épült, Dr. Hirdetés - Egy kicsit nehez volt megerteni, hogy a rejtekhelynek hattal allva lehet kivenni diszkreten a dobozt. Erre már rég készültem - Erre már rég készültem. Tetszett - Teszett ez a rejtés. Bernády György polgármester idején, a város közösségének áldozatkészségéből, szecessziós stílusban.

A Somostető és környéke magába foglalja a Marosvásárhely keleti részén levő magaslatot és annak lankás oldalait. Ideiglenes pet előforma - Ma elindultam egy új rejteket keresni, a már előkészített nagyméretű, családbarát geodoboznak. Állatok körűl - Guvidos bezártságunkban erre tekeregtünk, szerencsére az állatkert területe nagyot nőtt. Somos-tető - Séta közben sikerült megtalalni az egyik rejtekhelyet. Turisztikai szempontból a Tisztviselő-telepre és a természeti szépségét ma is őrző Somostetőre osztjuk.
Ótemető Székelykocsárd 28,22 km-reSzékelykocsárd első írásos említése az 1291 március 12-én III Endre király által kiadott kiváltságlevélben történt, ahol a 29 aranyosszéki székely település között szerepel terra Kichard néven. FTF - Elsök voltunk, akik magtalaltak ;-) De nem volt olyan nehez. 1332-ben már plébániatemploma volt a mai Ótemető helyén, tehát a vidéken jelentős helységnek számíthatott.
Református templom Marosbogát 24,12 km-reTemplomának régiségét az is jelzi, hogy falaiba nagymennyiségű olyan téglát építettek be, amelyeken az 5-dik macedóniai római légió bélyege ismétlődik. Ez arra utal, hogy korai templomépítésről van szó, amikor még nem használták fel más építkezésekhez a római téglákat.
Kápolna utcai forrás Marosvásárhely 49,43 km-reA Kápolna utcai forrás a 4 számu házzal szemben található. Hajrá - Kívánom, hogy előzz meg a rejtésben. Megtaláltuk - Ez volt az első megtalálásunk ezen a napon. Husvet - Husveti unnepi hangulatban egy laza delutani tekerges alkalmaval kerestuk fel a ladat. Nincs szigoruan Marosvásárhely területén, mert a páratlan számu oldalon lévén, Marosszentgyörgyhöz tartozik.
Református templom Magyarherepe 10,03 km-reA falu életterének módszeres leszűkítésével, a hivatalok, helyi iskola, orvosi ellátás elköltöztetésével a lakosság igen gyors ütemben tűnt el Herepéről. Az egykor népes település Ceausescu hírhedt falurombolási projektjének esett áldozatul.
Barock Marosvásárhely 46,31 km-reA Barock kávézó egy marosvásárhelyi, főtéri bár, melynek bejárata nem közvetlenül a Rózsák terére, hanem az épület alatti átjáróra nyílik.
Felső gát Marosvásárhely 47,86 km-reA Marosvásárhelyi 1-es gát vagy ismertebb nevén felső vagy régi gát az egyik legrégebbi, amelyet a Maros szabályozására építettek. Gyerekkori élményeim - Miután egy geodobozt rejtettem a Május 1 strand területén, majd megtaláltam a Gyalogoshíd geodobozát. Szombat esti felderítés II rész - Másodiknak kiszemelt rejtekhely a Felső gát volt. A gátat 1912-1916 között építették a Maroson.
Segesvári úti forrás Marosvásárhely 44,3 km-reA marosvásárhelyi Segesvári úti forrás a Segesvári út 8 számú ház mögött található, egyenesen a Róka-patak völgyében. Hosszú várakozás után - Elég sokat kellett várakoznom, amíg zavartalanul elővehettem a geodobozt. Munkálatok - Harmadszor jártam ott és sikerült zavartalanul megoldani, senki sem volt a környéken. Szerda - Általában mindenkinek van egy kedvenc napja és van akinek van kevésbé kedvenc napja. A forrásnál nem találtam vízfogyasztást tiltó, figyelmeztető táblát.
Leprások temploma Segesvár 49,45 km-reA Szentlélek tiszteletére szentelt, segesvári Leprások temploma a XV-dik században épült, és ma is áll. 1575-ben Leprosorium néven ismerték, a külső falán helyezték el a Pesthanzel nevű, külső szószéket.
Királykút Marosvásárhely 45,85 km-reA városkép önkényes átszabásának példájaként említhető a Királykút, amely majdnem teljesen áldozatul esett a Pandúrok út építésének. Üres a rejtekhely - A repedés a betonfalban létezik, de se doboz, se kövek. Egy rejtekhely soha nem lehet üres - Legalábbis csak nagyon ritkán. Csak segíteni akartam - Értelmetlennek tartom, hogy ugyanannak a rejtekhelynek két geodoboza legyen. Szerencséjét, a teljes elapadás elkerülését csak annak köszönheti, hogy az út bevágása nem volt túl mély, ugyanis ez a forrást tápláló vastag kavicsrétegben tárolt talajvíznek csak a felső zónáját érintette.
Ticuiata-szikla Csáklya-szoros 45,53 km-reA Csáklya-szoros környéke régészeti lelőhely, bronzkori halomsíros temetők találhatók itt. Könnyű megtalálni - Miután visszahelyeztem a "dinoszauruszt" megmásztam a Csáklya hasadék másik szikláját is. Csáklya falu közelében, a La Pietri nevű helyen több lelőhely található, például a Ticuiata, a Ierboasa, a Sasa, és a Mariuta.
Petőfi Sándor-park Nagyszeben 49,91 km-rePetőfi Sándor a szabadságharc idején Nagyszebenben is megszállt. Nem kell gps? - Persze, hogy nem kell, mert 13 méternél közelebbit nem mutat, hanem csak kóvályog. Szeben 1 - Három órát kellett vesztegelnem Szebenben autóbuszra várva. Petőfi - Ugy gondoltam nagyon könnyen fog ez menni, de végül nem ugy lett. Emlékére egy kis parkot neveztek el a városban.
Bolyaiak szobra Marosvásárhely 46,34 km-reIzsák Márton és Csorvássy István alkotása, melyet a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum előtti Bolyai téren 1957 szeptember 8-án lepleztek le az iskola alapításának 400 éves évfordulóján. Bolyaiak nyomaban - Elsokent talaltam ra az uj dobozra. Az a régi - Az a régi rejtekhely, a régi dobozzal. Eltűnt - Ez a doboz is eltűnt. A szobor Bolyai Farkast, az iskola néhai matematika tanárát, valamint a geometriát és a gondolkodást forradalmasító fiát, Bolyai Jánost ábrázolja.
Ferences templom és kolostor Torda 46,75 km-reÓtordáról Újtordára a kolozsvári úton menet körülbelül félúton áll a szerény megjelenésű, nem túl nagy méretű ferences kolostor. Az együttes lényegében két épületből, a templomból és a szentélyhez derékszögben csatlakozó kolostori lakóépületből áll.
Mezőbergenye 39,27 km-reElőször 1334-ben a pápai tizedjegyzékben jelentkezik a neve Bergune, Borgone formában. 1575-ben Bergenie, 1632-ben mai formájában, Bergenye néven említik.
Vertikális napórák Marosvásárhely 47,28 km-reMivel a ház homlokzata nem dél, hanem délnyugat irányba néz, a frontfalon levő napóra csak a délutáni órákat mutatja. A rá merőleges oromfal délkelet irányultságú, ezért az ott levő napóra a délelőtti órákat mutatja egészen fél 3-ig.
Kölpényi tó Mezőkölpény 49,94 km-reMezőkölpény Marosvásárhelytől 14 km-re északnyugatra, a Komlód völgyére nyíló völgykatlanban fekszik, és a 10 km-re keletre levő Mezőcsáváshoz tartozik. Halásztó a völgy mélyében - Közös kincskereső-kiruccanáson vettem részt a mezőkölpényi tó mellett elrejtett geodoboz rejtőjével.
Szent János-templom Nagyszeben 49,79 km-reA Szent János (Johannis) templom a nagyszebeni Mitropoliei utcában áll. Szeben 2 - Bevallom nem nagyon szeretem az ilyen bújócskázós helyeket, de az esős időnek köszönhetően, nem jártak sokan az udvaron. Rosszkor - Épp a kórus tagjai gyülekezhettek vagy valami esemény zajlott. Saint Johann - Érdemes körülnézni odabent a könyves üzletben is. Az eredeti (18811-1883) evangélikus (luteránus) templomot az összeomlás veszélye miatt lebontották, helyére épült a mostani evangélikus templom 1912-ben.
Cementlapok Marosvásárhely 48,01 km-reA Cementlapok egykor a marosvásárhelyi fiatalság kedvenc fürdőhelye volt, a Maros felső gát feletti bal partjának kiépítésével alakult ki. Nem ázott be - Az elmúlt napokban, mig tartott a szép idő, nem tudtam eljönni, hogy megkeressem a trekkingklub új vásárhelyi rejtéseit. Szombat esti felderítés V rész - Szombat esti sétám utolsó előtti megállója egy újabb sarok. Régi szép idők - A 2000-es évekig sokat jártunk ide, aztán a vízügy "munkálatai" elrontották az egészet.
Református templom Gerendkeresztúr 30,79 km-re1289-ben jelentkező neve szent kereszt tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik, ekkor azonban a helység már lakatlan. A két tatárjárás (1241, 1284) valamelyike vagy mindkettő következtében pusztulhattak el lakói, ebből következik, hogy már pusztulása előtt megvolt a Szent kereszt-templom.
Somostetői színpad Marosvásárhely 47,94 km-reA Somostető nyugati szélében, közel a gyermekvasút déli állomásához, egy szabadtéri színpadot találunk. Időhúzás - Ma láttam, hogy megjelent ez a rejtés. Hosszú évekig elhanyagolt állapotban volt, de jelenleg fel van újítva.
Csók Marosvásárhely 47,03 km-reA marosvásárhelyi Kárpátok sétányon van két szobor, amely a kommunista korszakban került felállításra, és amelyekről sehol nem találtam leírást, vagy képet. Újra, odúban - Próbáljuk meg, hogy megmarad-e a doboz az odúban. Gomba volt benne eddig - Tegnapig gomba nőtt benne, de Imecs kidobta, mert belekotorászott. Szombat esti felderítés III rész - Visszasétálva a városi tumultusba elértem egy újabb rejtekhelyhez. Az egyik, egy szenvedélyesen csókolózó párt ábrázol, annyira kifejezően (és annyira meztelenül), hogy az egyáltalán nem jellemző a kommunista diktatúra gondolkodásmódjára.
Turbina-villanytelep Marosvásárhely 46,27 km-reA városi park (a régi Erzsébet liget) mellett található a ma is üzemképes turbina (vízi erőmű). Kemény dió a buszmegállóban - Ki kell várni azt a pillanatot, amikor az emberek épp szállnak fel a buszra. Eltűnt - Két-három hete ellenőriztem a dobozt és tartalmát, akkor még minden rendben volt. Rejtés - Ideje volt új dobozt rejteni, ma végre sor került erre. Az alsó turbina mellett épült 1910-ben a Közüzemek hidro-elektró épülete (Turbina-villanytelep).
Kocka alakú lombkoronák Nagyszeben 49,38 km-reNagyszebenben, a Lazaret negyedben levő Acélmunkások (Otelarilor) utcában, 40 fa lombkoronáját kocka alakúra alakítják ki. Hasonló megoldást alkalmaztak már az országban, a nagyváradi Zöldfa utcában.
Evangélikus templom Kund 28,57 km-reKund evangélikus templom szakrális építmény a XIV-XV-dik századból, a tornyát 1804-ben építették. Nedves volt a doboz belseje - Miután rejtettünk Erzsébetváros tavainál, Kundon folyattuk a kincskeresést az evangélikus templomnál. Patakban fürdőző lányok - Amíg az aznapi túratársam, fakir, a rejtekhez sietett, én lemaradtam fotózni. A dobozt nem találtuk - A dobozt nem találtuk, vélhetően a fát már kivágták.
Nyíres utcai csorgó Marosvásárhely 44,18 km-reEnnél a helyszínnél, nem tudtam eldönteni, hogy nevezzem-e gyászosnak, vagy sem, mert sajnos a környék nem túl kellemes, majd ti eldöntitek. Forgalmas - Tenyleg forgalmas hely, eleg sok idobe kerult meddig sikerult visszatenni a
dobozt. Viz - Ez a dobozt BabBercivel talaltuk meg. Eleg forgalmas - Nem is tudtam, hogy itt is van forras. Amikor ott jártam, egy kislány éppen egy pet palackot töltött meg, és vitt valamelyik szemközti házhoz.
Ali pasa halmai 49,37 km-reJedd délnyugati határában földcsuszamlás létrehozta halmok találhatók, melyek között 1662-ben Ali pasa is táborozott. Kereshető - Tényleg nem volt a helyén a doboz. Köszönöm - Köszönöm, hogy ellenőrizted a rejtést, és tettél egy új geodobozt. Kincses utca a kincses dombokhoz - Az elmúlt napok esőzései után, végre kisütött a nap. Az évszámból ítélve Ali Csengizade temesvári török pasa lehetett.
Református templom Kóródszentmárton 39,65 km-re1324-ben jelentkező neve Szent Márton tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik. Bencével - Együtt találtuk meg, miközben Balázsfalvára utaztunk, elhozni egy könyvörökséget (két tonna könyvet). Új ládát rejtettünk - A fotók alapján beazonosítottuk a rejteket, de a ferde fát már kivágták. Temploma legalább egy századdal előbb már állott, a XV-dik századi és későbbi változtatásokkal ma is megvan.
Régi városi stadion Marosvásárhely 46,16 km-reA marosvásárhelyi régi városi stadiont 1906-ban nyitották meg, itt hazai és nemzetközi mérkőzéseket és atlétikai versenyeket bonyolítottak le. Új geodoboz új rejtekben - Remeteszeg Marosvásárhelyi panoráma nevű rejtekhelyétől hazafelé jövet a Liget mellett mentem el. Végre megközelíthető - A régi dobozt nem találtam meg annak idején csak a hűlt helyét. Terepszemle - Egy kicsit szétnéztem a rejtek körül, és ha az érzékem nem csal, a doboz a kerítésen belül van. Marosvásárhely első futballpályáját a Nagyállomás mellett, a Hűtőház területén hozták létre.
Kisfülpös 69,22 km-re 1291-ben Philpus néven jelentkezik az oklevelekben, a későbbiek során pedig ilyen formában: 1319-ben Kysebfilpus, 1332-ben Philpus Minor, 1439-ben Zaasphilpes és 1639-ben Zasz Phülpös.
Valle Mika mészkövei 69,35 km-re A Valle Mika mészkövei az Ompoly-kövekhez hasonlatos olisztolit képződmények, amelyek tulajdonképpen nem tartoznak a szoros értelemben vett Torockói-hegység területéhez. Ellenben a hatalmas sziklatömbök valamikor a geológiai idők folyamán a Torockói-hegység akkori mészkőpartjáról vándoroltak egyre délebbre, majd beágyazódtak az akkori tengerfenékbe.
Kisdisznódi vár Kisdisznód 60,02 km-re Kisdisznód (Cisnadioara, Michelsberg) csupán néhány kilométerre található Nagyszebentől. Ez is eltünt - Sajnos ez a geodoboz is eltünt. Csodálatos kilátás - Már 7 lej a belépődíj. Szent Mihály - Egyedi a templom építési stílusa. A kisdisznódi erődtemplomot 1223 körül építette Gocelinus magister,román stílusban.
Iszapvulkánok Fiatfalva 65,41 km-re A Székelykeresztúrhoz tartozó, a várostól 1 kilométerre települt Fiatfalva látnivalói közé tartoznak a falu délnyugati részén található iszapvulkánok. Szárazság volt - A szárazság miatt csak a legfelső, D-K-i vulkán működött, enyhén szivárgott az iszap. Inkább érdekes, mint látványos - Nem annyira látványos, mint amennyire érdekes hely, nem véletlenül szerepel a Székelyföld 7 csodája között. Ez utóbbi természeti értékünk, bár nem annyira látványos mint a Bodza környéki sárvulkánok, mindenképpen megérdemli, hogy meglátogassuk őket.
Evangélikus erődtemplom Apold 53,24 km-re Apold központjában 16-dik században épített, szép, bár leromlott erődtemplom található. Apold - A templom felujitas alatt all. Apold falai - Régebb az volt a divat, hogy az asszonyt falazták be. Pap nélkül - A templom zárva. Értékei közül megemlíthető a szentélyben található faragott szentségtartó, illetve a szines karzata.
Járabányai mosógép 65,04 km-re Járabányát nyugat felé elhagyva a DJ107R jelzésű úton, az utolső házaktól körülbelül 300 m-re, van egy nagyon energiatakarékos mosógép. :)
1929-ben nyitotta meg kapuit a nagyszebeni Fiatalerdőben Románia első állatkertje. Kicsi - Először jártunk ebben a kicsi, de szép helyen fekvő állatkertben. Nincs már geodoboz - Sajnos nincs már meg az állatkert és az Astra Néprajzi Múzeum közötti kapunál levö geodoboz. Az állatkert létrejöttét a Códon (Sadu) levő vízierőművet (az első Erdélyben) feljavitó Székely mérnök kezdeményezte, miután egy pár rókát fogott a közeli erdőben.
Apold piramisai 54,77 km-re Apold földpiramisai Apold piramisai - Megvan a közé szorított doboz. Doboz helyett borz - Igaz, közel van az úthoz a rejtekhely, de a novemberi mokány esőben odáig caplatni egy különleges élmény. Háromszögek - Hát itten lehetőség van a doboz elrejtéséhez.
Református templom Nyárádmagyaros 68,26 km-re 1590-ben már egyházát említik, ami legalább kápolna létét tételezi fel, 1643-ból is van adat kápolnáról, amikor még mindig Berekeresztúr filiája. 1791-ben kőtemplom épül s ebben az időben lesz anyaegyház.
Szentgerice 50,12 km-re Szentgerice látnivalója az 1670-ból származó, szép kazettás mennyezetű, unitárius templom. Aprólékosan megvizsgáltuk a rejteket - A belsejét is tükörrel -elemlámpával, de nem találtunk dobozt. Sajnos nincs doboz - Kerestem a dobozt, de sajnos nincs meg.
Fatemplom Gyonkány 63,24 km-re A Havasgáld községhez tartozó Gyonkány falu történelmi emlékmű fatemploma a 19-dik század második felében épült, 1878-ban. 2024 május 5-én, húsvét vasárnapjára virradólag porrá égett, feltehetően egy égve és felügyelet nélkül hagyott gyertya miatt.

A Szolcsvai-búvópatak barlangja a Torockói-hegységben találhatóegyetlen védett barlang. Amíg a többiek a patak kifolyásában gyönyörködtek - Addig mi( jkgábor, Mester Nagy Ildikó, Mester Nagy Levente és én) leléptünk és geodobozt leltünk. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Szolcsva - Bedellői túra alkalmával kerestem és találtam meg ezt a geodobozt. Ez nem sikerült - A gps a nagy sziklafal tövében össze-vissza mutatott. A Ponor viznyelőnél felszin alá tűnt két patak vize 1214 m felszin alatti út megtétele után 90 méterrel alacsonyabban kerül ismét a felszinre.
Bocskai István szobra Nyárádszereda 59,61 km-re Bocskai István szobra, Horváth Géza alkotása, Nyárádszeredában a református templom előtti téren áll. 1906 június 23-án avatták fel először, majd sok viszontagság után, 1997 július 12-én mostani, eredeti helyén újra.
Szebenvár Orlát 55,54 km-re Nagyszebentől nyugatra, 15 km-re távolságra fekszik Orlát község. Szebenvár? - Hogy itt volt-e valaha Szebenvár? Vagy más neve volt? Ki tudja? Én csak a falu feletti dombon (Dealul Cetate) levö keresztet (troita) láttam eddig. Szebenvár és Riesenberg - Igen, ezen a helyen állt a Szebenvár, olvasd el a rejtekhely nagyon részletes leírását. A korai szebeni ispánság nyugati peremén, a Szeben patak, illetve a régi sószállító és hadiút közelében, emelték az Árpád-korban a Várhegy lapos tetején azt az erősséget, melynek nyomai még ma is jól láthatóak a falu feletti dombon.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.