Voila település (Brassó megye) Központ: Voila.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Thermopüla-átjáró Királykő-hegységA Thermopüla-átjáró a Királykő-hegységben, a Középöv ösvényén található.
Polgármesteri hivatal SegesvárA segesvári polgármesteri hivatal épületét, a régi Nagy-Küküllő vármegye palotáját, az egykori domonkos kolostor szerzetesi lakhelyeinek helyére építették.
Miklóstelke Megtaláltam - A templom kulcsa a falu bejáratánál balra, a 99-es háznál van. Felújítási munkálatok - A templom körül nagyban folynak a felújítási munkálatok, állítólag az idén végeznek is.
Csizmadiák tornya SegesvárA segesvári vár Csizmadiák Tornya 1521-ben épült, 1676-ban tűzvész pusztította, a jelenlegi formáját az 1681-es helyreállítás alkalmával kapta.
Erődtemplom Hégen
Szent András erődített evangélikus templom - Hégen
Nárciszrét Sárkány Vád Még mindig - A doboz továbbra is várja a keresőket, a nárciszok kezdtek virágozni. Április végén, a nárciszmezőn - Aznap a környéken kirándultunk, az egyik célpont ez a nárciszmező volt.
Kincsek völgye Páró
A Kincsek pataka a Capul Homoraciului és az Osoiul Mare nevű dombok között ered, északnyugat felé folyik, és Páró község előtt felveszi a Muncsel (Muncelul, Lecioru peste totu) nevet.
Grind-nyereg menedékhely Királykő-hegységA hegység legmagasabb csúcsától, a Pásztor-csúcstól délre, 350 méter távolságra, a Grind-nyeregnél végződik az északi gerinc.
Zsidó temető Segesvár Januári eső - Sötétben, ködben és szitáló esőben a legizgalmasabb keresgélni egy temetőben. Szögesdrótra akadva - Az ösvényről közelítettem meg a rejteket, a temető sarkánál. Mi nem találtuk - A Kőképet megkerülve mentünk le a temető sarkához.
Erődtemplom Szászmuzsna Nem találtam meg a rejtekben - Mind a kétszer bent voltam a belső udvaron, és a templomban is. Köszi az információt - Ugy látszik én siettemben, nem voltam elég figyelmes és nem találtam meg a dobozt. Hiába csengettem - A kapura tényleg ki van írva, hogy hol kell csengetni, de nem válaszolt senki sem.
Céhek háza SegesvárA segesvári Céhek háza múzeum a Torony (Turnului) utca 1 szám alatt található.
Fronius-ház SegesvárAz Iskola utca 13 szám alatt található Fronius-ház kézművesek lakóháza volt, a XVI-dik században épült.
Virgil Marzea-ház SegesvárKézművesek háza az Iskola utca 8 szám alatt, épült a XVI-dik században, módosították a XVIII-dik században.
Remény menedékhely Csoránga-öv Királykő-hegységA Remény- (Csoránga) menedékkunyhóhoz a piros háromszöggel jelzett túraútvonalon juthatunk fel.
Büdöskútfő-fürdő KőhalomA kőhalmi várhegy lábánál a múltban sós-kénes forrás fakadt.
Patika múzeum SegesvárA 18-dik század első felében három patika működött Segesváron - a Korona- (Apotheke zur Krone), az Oroszlán- (Apotheke zum Löwen), és a Sas-patika (Apotheke zum Adler).
Petőfi Sándor mellszobra SegesvárPetőfi Sándor mellszobra a segesvári vár északkeleti sarkában, a Csizmadiák tornya és a Szent József római katolikus templom közötti kis parkban található.
Szászdálya váraFehéregyháza és Héjjasfalva között, utóbbi határában, a Határ-patak mentén déli irányba vezető földúton, Héjjasfalvától 5 km távolságban, egy 588 m magas hegyen találjuk az eredetileg Szászdálya határához tartozó szászdályai vár maradványait.
Református templom Székelymuzsna Geodoboz a kőkerítésen túl - Székelymuzsnára érkezve, először a református templom torony felőli oldalánál levő udvaron keresztül próbáltam megközelíteni a rejteket. Muzsna - Ramaty állapotban van a templom.
Erődített evangélikus templom Nádpatak1313-ban plébániatemploma van, papja - a templom építési idejét régebbre teszik, a XII-XIII-dik század fordulójára, a román kori templomok közé tartozik, háromhajós, pilléres bazilika volt.
Zárt-tisztás Királykő-hegységA Zart-tisztas a Kiralyko-hegysegben talalhato, 1800-1990 m-es magassagban, a Kozepov kozvetlen szomszedsagaban.
Fordított ház Brambura Park Felek
A Felek közelében található Brambura Park legfontosabb látnivalója a Fordtott ház.
Kőkép Segesvár Végre tavasz 3 - Egyszer már jártam itt, de most újra kerestem. Lába kelt - Amikor elkezdtem dobozokat rejteni, nem gondoltam, hogy ilyen sok doboz tűnik el. Rövid és hosszútávú megoldás - Több forgatókönyvet is el tudok képzelni.
Bethlen várkastély Keresd Kereshető, és található - A keresdi Bethlen kastély geodobozát áthelyeztem, újra kereshető. Megkerestem - Ha már rámszóltál megkerestem. Kastély - Szép impozáns épület.
A Kárpátok öregje Mirkvásár
A Kárpátok öregje - Mirkvásár.
Brukenthal Palota Felek Sok bejegyzés - Sokat keresgéltük, elég sok a fa a sétányon. Őszi napok - A palota teljesen el van hanyagolva. Erdély kormányzója - Épp egy bicikli verseny közepébe csapodtunk be.
Almakerék várhelyAlmakerék falu délkeleti szélén, közvetlenül az utolsó házak fölé emelkedo kis dombteton állhatott Almakerék vára.
Sükösd-Bethlen várkastély Alsórákos Kakas a vár tetején - Már voltam itt egy párszor, de csak most sikerült bejutnom a kastély területére. Majdnem - Megtaláltam a rejtekhelyet, a nyolcadik üreget is és nem sok hiányzott, hogy a dobozt is megtaláljam. Zárt kapu - A kapu zárva van, de körbejártuk a kastélyt és megpihentünk a padon a fák alatt.
Zerge-nyereg Fogarasi-havasok Zord, de szép - Nem tudtuk, mire vállakozunk, mikor a Bilea-tótól kezdtünk kapaszkodni a Zerge-nyereg felé egy zsebibabával a kenguruban. Zergék nélkül - Sikerült nyélbeütni ezt a kis Balea túrát. Kecske - A rejtekhely az megvan, viszont a dobozt nem sikerült megtalálnom.
Egykori városháza SegesvárA jelenlegi Segesvár szálloda épülete, mely az Iskola utca 4-6 szám alatt található, a XX-dik század első felében városháza volt.
Régi székelyház Felsőrákos Megsétáltam magam Felsőrákoson - Pont 15-én voltam ott, a templomban az ünnepélyre készültek.
Benkő-borvízforrás Árkos A Benkő-borvízforrásnál csorgóház, palackozóüzem, és vendégháztelep található.
Büdös-feredő Bölön 2016 nyarán, a Székelyföldi Fürdő- és Közösségépítő Kaláka alkalmával sor került a bölöni Büdös-feredő felújítására.
Vass kalapos ház Székelyudvarhely A Vass Kalapos ház Székelyudvarhely központjához nagyon közel van, a Vár utcában, volt Ferencesek utcája, a Barátok templomával szinte átellenben.
Zsiliprendszer Gyulakuta A hőerőműhöz vezető csatornák környékén vagyunk, ennyi zsilipet még sehol sem láttam.
Havadtő Református templom A 19-dik században építettek meg a település központjában a református templomot.
Unitárius templom Recsenyéd Középkori templomról nincs adat.
Fellegvár Brassó Szemetes hely - Ez egy olyan hely volt szamomra, ami tobb volt mint kiabrandito.
Tamási Áron sírja Farkaslaka Ábel a ravatalozóban :) - Igaz, hogy nem az első alkalommal kerestük, de most biztosra mentünk. Ravatalozó - A rejteket megtaláltam, a geodobozt viszont nem. Geodobozt nem találtuk - A sírnál szokás szerint sok turista.
Unitárius templom Alsóboldogfalva Újszékelyen felül, a Szurdokpatakának torkolatja előtt fekvő Alsó-boldogasszonyfalva következik, melyet a nép rövidítve egyszerűen Bodogfalának nevez.
Ugron-kúria Fiatfalva A jelenlegi L alakú, manzárdtetős kastély előtt már a 17-dik században volt itt udvarház, jelenlegi nevét a legutolsó tulajdonostól kapta.
Apáca temploma Szimpatikus templom - Érdemes meglátogatni, egy szimpatikus kicsi templom, s még nyitva is volt.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.