Pürkerec település (Brassó megye) Központ: Tatrang. Pürkerec román elnevezése: Purcareni.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Hatolykai temető Teréz mama - Meglett a centenárius sírkő. Tenyleg a bal kezenel? - Hat en mind kerestem a bal kezenel vakon szegeny Terez neni sirjanal. Érdekes évszámok - Sajnos nem találtam meg a geodobozt, úgy néz ki nyoma veszett.
Répás medence Zalánpatak Feredő - Megtaláltam a dobozt. Még hideg van - Még mielőtt Zalánpatakra értünk volna, kicsit bámészkodtunk a szénégetők munkáját látva. Repas - Meg 2020-ban ott volt a padlo alatt, kovel takarva.
Fellegvár Brassó
Szemetes hely - Ez egy olyan hely volt szamomra, ami tobb volt mint kiabrandito.
Magyarvár a Tömösi-szorosban A patak felől kikapaszkodva - A patak felől közelítettem meg az emlékművet.
Feketehalmi Magura-csúcs
Feketehalmi Magura-csúcs, Zeidnerberg.
Katolikus kápolna Kézdisárfalva Felvilágosulva - Számtalanszor elautóztam ezen épület előtt. Kistemplom - Ez a doboz is megvan. Ez is marcius idusan tortent - A portyaba ezt a templomocskat is beiktattam.
Aranygödör-kilátó Keresztény-havas
Aranygödör-kilátó és zsomboly (Groapa de Aur) - Keresztény-havas.
Molnár Józsiás-park Kézdivásárhely A vasárnapi túrára innen indultunk - Itt volt a találkozó, természetesen azért, hogy tudjuk megkeresni ezt a ládát is. Ez is meg lett - Miután a kisfiam kijátszotta magát a játszótéren, és miután megvártuk amig a bevásárlási útról hazatérő néni megpihent és elszívta cigarettáját azon a padon, megtaláltuk. Hűlt helye - Hűlt helye a doboznak.
Mérlegmúzeum LisznyóLisznyó egykori, frissen felújított tanácsépületének pincéjében egyedi gyűjteményt mutatnak be, ez a környék egyetlen mérlegmúzeuma.
Kolcza-gödör Sepsiszentgyörgy Kicsit odébb - Az árok a dombtetőn található. Régi emlékek - Végre ez is megvan, a szemközti tömbzázban lakom, nekünk itt volt a játszótér a 80-as 90-es években. Téli szánkózás - Gyerekkoromban a Kolcza gödör egyik kedvenc helyünk volt.
Habos-völgy vízesése Bucsecs-hegységSzámtalan alkalommal végigmentem a Jepii vagy Caraiman-völgyben levő útvonalon, fel a Babele-menedékházhoz vagy lefelé Bustenibe.
Egykori gyógyfürdő AlsóveniceAlsóvenice egykori gyógyfürdője a falutól 3 km-re keletre található, a Dosul Magurei nevű domb északnyugati lábánál.
Vápa vára Még nem falta fel - Szerencsére még nem falta fel a bánya egészen a környéket, de ijesztő egy mammutvállalalat. Hóolvadásra - Az idén ez az első dobozom, könnyen megtaláltuk. Medvék is szeretik - Nagyon jó hely, de azt hiszem a medvék is szeretek ezt a helyet, három medve ürülék eset az utamba, este felé nem szívesen járnék erre felé, a rejtekhelyet könnyen megtaláltam.
Botorog-csorgó Királykő hegység Megkóstoltuk - Megkóstoltuk, hát nem valami banánérlelő hőmérsékletű. Forrás - Szerintem Brassó főterén nem voltak annyian, ahányan itt voltak az út mellett megállva.
Katolikus templom Szentkatolna A temetőben - Ez is útba esett. Átpenészesedett geodoboz-tartalom az urna-kővázában - Bár az én szemeim is az urnát keresték, feltettem magamban a kérdést, hogy én hova rejtenék, és akkor egyből kiszúrtam az urna-kővázát. A régi urnavázát nem találtuk - Szép templom és óriási temető.
Szent Márton-templom BrassóA Szent Márton-templomot inkább kápolnaként említik - a Fellegvár nyugati részét Szent Márton-hegyének nevezik a templom után.
Törvényszék KézdivásárhelyA kézdivásárhelyi (egykori királyi) tövényszék épülete a XVIII-dik század közepén épült.
Nádika feredő GelenceGelence környékén nincs sok borvíz-, illetve gyógyforrás, viszont több édesvízi, ezért a településnek nincs népi gyógyfürdője.
Remény menedékhely Csoránga-öv Királykő-hegységA Remény- (Csoránga) menedékkunyhóhoz a piros háromszöggel jelzett túraútvonalon juthatunk fel.
Hegyimentő állomáshely Királykő-hegység Piros nyílászárók - Azt hittem itt nyitva lesznek, és információkkal szolgálnak az utazó közönségnek.
Nagy Jáfet-ház KézdivásárhelyA Nagy Jáfet-ház 1829-ben épült, az Állomás utca 21 szám alatt található.
Unitárius vártemplom Bölön Hazafele - Hazafele tartva a Vecer, a kopjafa, a kopeci oriasi szil utan ahol a rejtekladat amely a fa alatt hevert kitaszitottan, vissza tettem a 2011-es romaniai ev fajaba, egy maroknyi hazai folddel es egy kis zaszlo szallaggal, no meg egy rez garassal, mert mas mar nem volt nalam.
Vártemplom Prázsmár Elso kereses - Csodalatos hely, a doboz konnyen megtalalhato a leiras alapjan.
Római katolikus templom Sepsiköröspatak
Római katolikus templom - Sepsiköröspatak
Magyar Honvéd Rétyi Nyír Összetört doboz - A Magyar Honvéd sértetlenül áll, ami nem mondható el a dobozról. Hamarosan felújítva - Tényleg rossz állapotban van. Törött, de megvan - A jelzett helyen megtaláltuk a dobozt.
Felsőtorjai református templom Torja Torja vára - Pontosan 5 évvel ezelőtt jártam Torja vára közelében, rejtési szándékkal is. Orvendek - Elkonyvelhettem a sikert. A libák gágognak, fáznak - Megjött a tél, juhuuuuu, megkezdődött a korcsolyaszezon.
Deubel-üregek Királykő-hegység Ott voltam a rejtésnél - Sokat töprengtünk rajta, hogy hová is telepítsük a "ládát", végül erre a sziklára esett a választásunk. Boltivek szomszedsagaban - Minden evben felkeresunk egy femtablat, ami kozvetlenul a boltivek alatt van elhelyezve.
Barokk kapu Zoltán Étfalvazoltán Barokk - Kár, hogy az épületből nem maradt fenn semmi, de ez a kapu is nagyon szép. Kapu - Még régebbi bicikli túráimról ismerem ezt a helyet. Hiányzó láda - Többször voltam Étfalván, de valahogy nem figyeltem erre a kapura.
Futásfalvi Pokolvölgy Pokolbűz - Megtaláltuk az évnyitó dobozt a csutakban, irtózatos pokolbűzben. Sárdagasztó-túra és túlméretezett fürdőkiépítés - A Pokolvölgy három rejtése, a közeli Torja vára, és még néhány rejtekhely útközben, csábított ide.
Köpeci szil Nem megmondtam! - N Másodikra - Második próbálkozásra meglett. Ami kivül, az volt belül is - Hogy mi egyéb lehet még itt? Rengeteg minden.
Sugásfürdő Egy kis séta - Szép nap, kellemes séta majd mászás, megtaláltuk. Ujbol a sugasi erdoben - Evekkel ezelott mar megtalaltam ezt a dobozt, most meg utban a Benko kert fele ujra felkerestem. Nagy volt az aljnövényzet - Sajnos a GPS-em nem túl pontos, ez mát többször tapasztaltam, és az aljnövényzet is meglehetősen nagy volt.
Szent László-köve Bodzakrasznai-szorosA Szent László-köve Kovászna és Bodza megye határán, az egykori Magyarország és Havasalföld államhatárán, a Bodzakrasznai-szorosban magasodik a szurdokvölgy fölé.
Ika vára Felsőcsernáton Baráti séta 1. - Régi barát terepjáróját kipróbálva mentünk fel a várhoz (a kocsival csak a lábához. Láda az oldalban - Nehéz volt megtalálni úgy, hogy senki más ne legyen a helyszínen. A befedett torony - A Malomkertbe igyekeztünk buliba, amikor megpillantottuk a mutatós tornyot az új tetővel.
Menekülés Kézdivásárhely
Menekülés - Kézdivásárhely
Sziklakapu Ürmösi határ-patakAz Ürmösi határ-patak, jelenlegi nevén Ürmösi Töpe-patak fejének baloldali ágán egy érdekes sziklakapu található, mely alatt átfolyik a víz.
Spirla-menedékhely Királykő-hegységA Spirla-menedékkunyhó a piros sávval jelzett túraútvonalon található, mely a Plaiul Foii-menedékháztól indul.
Csalán-völgyi varrótű Ott voltam a rejtésnél - Nehéz a "varrótű" közelébe férkőzni, átvergődve a borókatengeren, de megéri a fáradságot. Hatso-nyereg alatt - Valamikor egy -ket evtizede itt a Kiralykon hallottam, hogy ha "remeg a labad" a sziklan "varsz a tuvel a varrogepen".
Márton Áron szobra Gelence
Márton Áron szobra, 2006 - Gelence.
Mofetta Herkó-kert Egy csodálatos völgy - Évek óta visszajárok ide. Nem oda rejtettuk a dobozt - Nem ott volt a doboz, ahol a foto keszult. Tevedes - Lehet, hogy rosszul ertelmeztem a rejtek leirasat.
Törökvár
A legmagasabb nem is a legmagasabb - Kisse nehez volt odatalalni. Köszönet jkgabor-nak - A Törökvár helyszínére jkgabor vezetett bennünket, végül csapatmunkával találtuk meg a romokat, a két évvel ezelőtti, szacsvai találkozó alkalmával. A láda jól van - Megtaláltuk.
Nyujtódi panoráma Mező szélén - Na, ezt kerestem sokáig, hogy aztán rájöjjek, hogy üti ki a szememet. Felso Haromszeki portyan 2 - Mar kerestem egyszer de akkor megsotetettem es nem is eroltettem nagyon, hogy hol is van a doboz.
Református templom Kisbacon Kisbaconi torony - Szép karcsú torony, gondozott templom. Templom - Épp az utolsó pillanatban sikerült bemennünk a templomba.
Erődített evangélikus templom Felmér Mivel már Imre király idejében a kiváltságokban részesülő falvak között szerepel, bizonyos, hogy a XI–XII-dik század fordulóján templom is épül.
Fogarasi vár Fogaras és környéke - Többször is voltam a Fogarasi havasokban gyalog, utoljára egy óriási vihar kergetett le a Bilea-tótól. Voltam a fogarasi várnál, augusztusban - Kár,hogy nem foglalkoznak eléggé vele, bár látszik, itt-ott valami állag megőrzésre tett kísérlet.
Kászonújfalu temetője Csend és nyugalom - Ide is kitértünk hazafele. Csak én nem találom, vagy eltűnt? - A megtalálást segítő információt figyelembe véve, és a gps-t követve, a székelykaputól egyenesen előre jöttem. Mi sem találtuk - Ezen a helyen itthon vagyunk, így biztosra mentünk, a legutolsó bejegyzést már nem olvastuk el.
Dénes István emléktúra Vargyas-szoros A legszebb rejtés - A sziklafülkébe bebújva. Miénk itt a játék - Köszönöm, jól esett a bejegyzés. Kell egy új doboz - Most a hétvégén a szorosnál sátoroztam és felmentem a Csala tornyára.
Népi fürdő Csíkverebes Csíkverebesen, egy két medencéből, egy filagóriából, öltözőkből és napozó teraszból álló hagyományos népi fürdő található, melyet 2010-11-ben állítottak helyre.
Barót Barót Erdővidék központja, az 1739-ben született Baróti Szabó Dávid szülővárosa.
Unitárius templom Felsőrákos Felsőrákosnak középkori gótikus temploma volt, teljesen újjáépítették.
Csukás-tó Tusnádfürdő Tusnádfürdő 7. - Nagyon tetszett ez a rejtés, igazán ötletes. Sötétben is pontosan - Azt hiszem, utolsónak hagytuk el a fürdő épületét. Zöld tó - A járvány miatt több mint egy évig szünetelt a wellness központ.
Büdöskútfő-fürdő Kőhalom A kőhalmi várhegy lábánál a múltban sós-kénes forrás fakadt.
Anna-villa Tusnádfürdő Csodaság - A geodoboz által bemutatott látnivaló, az Anna-villa, pár méterre van a rejtektől. EKE-tábor 2015 - A fél tetőcserepet lebontottam de sajnos a dobozka csak nem került elő. Villa - Azért jó látni, hogy régi szép épületet rendben tartanak.
Katolikus templom Nagykászon Ráérzésből - Rejteni szerettünk volna ezen a környéken, de nem voltunk elég figyelmesek, hogy itt már van rejtés. Templom a dombtetőn - Ez a nap tökéletes a rejtéshez vagy keresgéléshez. Főhajtva - Fáradtan de lelkesen kapaszkodtunk fel a szeptemberi elejei hőségben a sétányon.
Faluborvize forrás Kisbacon Gólyagyűlés - Megcsodáltuk a gólyagyűlést, majd jót ittunk a finom borvízből. Gyönyörű idő - Ez volt a negyedik láda, gyönyörűen fel lett újítva. Szep es forgalmas hely - Biztosra mentem, es nem kaptam semmit, marmint a dobozkat, habar a borviz es a kornyeke az nagyszeru es gondozott.
Ferenczy-Boda kúria Erdőfüle Elsőnek - A kúria felújítás alatt van. Sürgés-forgás - Már megtörtént a sürgés-forgás, friss vakolat a kapu körül.
Elek apó feredője Elek apó feredője, Benedek Elek egykori borvizes feredőjének helye, a Kis-Köves patak északi mellékágának, a Györgykovács-patak völgyében található.
Sósvizes kút Mirkvásár A mirkvásári sósvizes kút a falu templomától keletre, 740 m távolságra, illetve a megyei úti letérőtől mintegy 500 m-re található.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.