Ürgeteg település (Bihar megye) Központ: Szászfalva. Ürgeteg román elnevezése: Ortiteag.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Malmok völgye-patak Borz 44,99 km-re
A Malmok völgye egy körülbelül 370 m hosszú patak völgye, mely egy 50 méter magas sziklafal aljából ered. Rövid útja alatt, egykor több vízimalmot hajtott meg, majd Borz falu nyugati végénél ömlik a Fekete-Körösbe.
Csarnótető Csarnóháza 20,89 km-re
Bucsát elhagyva, a Jád-völgyi állomás mellett a Jád-patak fut be balról a Körösbe, a mindkét oldalon magas sziklás hegyek közötti nyíláson, a Jád-völgy torkán. A baloldali szöglethegyen, a Csarnó-tetőn, a régi korban Csarnó avar vezér várat építtetett, melynek ma már nincs nyoma.
Református templom Kalotaszentkirály 47,22 km-re
Kalotaszentkirály a kalotaszegi faluturizmus központjának számit. A környék csodálatos - 8 éjszakát töltöttünk el a Tünde Panzióban. Nem került elő - Ugy gondolom, hogy nem egy ördöngösen nehéz rejtés, a dobozka mégsem került elő, tehát több mint valószinű hogy nincs is ott. Látnivalói a kazettás mennyezetű református templom, az Ady-emlékmű és az egykori határsorompó maradványai.
Római katolikus templom Érábrány 32,62 km-re
A XIII-dik században épült román stílusban, a templom a volt premontrei kolostor keretén belül működött, ma református templom. Írásos dokumentum először 1234-ben említi, mint a pályi kolostorhoz tartozó egyházat.
Gyógyfürdő Hegyközszentmiklós 38,19 km-re
A 60-65 Celsius fokos meleg vízre a 70-es években kőolaj után kutatva találtak rá, ezt követően épült ki a forrástól 500 méterre elhelyezkedő hegyközszentmiklósi gyógyfürdő.
Betfia-zsomboly Somló-hegy Betfia 32,55 km-re
A Somlyó-hegy fél hektáron elterülő paleontológiai védett terület, Betfia falu határában. A védett terület látványossága, a Betfiai kráter, amely 80 métert meghaladó mélysége miatt csak barlangászok számára látogatható.
Vízimalom Biharrósa 27,26 km-re
A 19-dik századi fából készült vizimalom még most is működőképes, ez az egyetlen a környéken, amelyet még használnak. A malom működési szerkezetét a szárnytárcsás vízikerék alkotja, melyet az átirányított vízhozam mozgat, kifolyócsatornán át elterelve a vizet.
Mercurius apát szobra Szentjobb 34,52 km-re
Mercurius apátról jobbára csak egyházi körökben hallottak. Megvan! - Magát a szobrot alig találtuk meg, hiába volt a főút mellett :) Jó mélyen be kellett nyúlni a növényzetbe, de jó érzés, hogy ezt ládát is én találtam (mi találtuk) meg először. Így nem kétséges, sokan felteszik majd a kérdést magukban, amikor a szerzetes szobrát megpillantják az erdélyi Szentjobb központi parkjában: Ki ez az ember?
Csoda-kanyon Medúza-zug 48,91 km-re
A Szamos Bazár felső, forrás felőli részén, egy csodaszép, körülbelül 50 m-es szűk kanyon található, melyet az Aragyásza barlang előz meg. Szamosbazár körútja 2 - Hát ez a doboz nem került elő. Aragyásza kanyon - Éppen azon bosszankodtam, hogy az amúgy erre képes GPS nem akarta megmutatni a rá töltött fényképet. Különösen szépek az egyes ablakok amelyeken keresztül a fénysugarak bejutnak a barlangba, illetve a kanyonba, és rendkívüli látványt nyújtanak.
Mamutfenyő Székelyjó 40,52 km-re
A Vlegyásza hegység lábánál, Székelyjó és Havasrogoz határán található bolygónk egyik leglenyűgözőbb fájának, a hegyi mamutfenyőnek egy példánya.
Szilágysomlyó vára 35,39 km-re
A Krasznamelléki dombvidék területén, a Somlyói Magura déli lábánál, a Kraszna két partján fekszik Szilágysomlyó. Első vára Castrum Somlyo, egykor a településtől északra emelkedő Magura tetején állt.
Püspökfürdő 34,28 km-re
Püspökfürdo, kemping és fürdotelep, Nagyváradtól 8 km-re található. Nevezetessége a termálvizu tóban nyiló tündérrózsa.
Szalacsi borpincék 48,29 km-re
A szalacsi borpincék számos turistát vonzanak. A szőlőtermő vidék egyik legrégebbi jellegzetessége a dombok oldalába ásott pincék által utcácskát alkotó pincesor.
Termálfürdő Szilágysomlyó 36,51 km-re
Szilágysomlyótól keletre, az Egres-patak mellett, az egykor békaneveldének, békaúsztatónak csúfolt helyen termálfürdőt hoztak létre - románul Broscarie, magyarul Braszkaria vagy Broszkó strandnak hívják.
Tündérvár Körösrév 8,75 km-re
A Királyerdő-hegységben található Körösrévtől délre helyezkedik el a Révi-szoros, a Sebes-Körös sziklafalak közé szűkült szakasza. A középkorban itt élénk tutajforgalom zajlott, itt szállították a sót és a fát Magyarország felé.
Református templom Magyarremete 33,07 km-re
Magyarremete látnivalója a 13-14-dik században épült román és gótikus stílusú református templom, szép freskóival.
Csucsa 29,62 km-re
Csucsa látnivalói a Boncza-kastély, valamint a kastély parkjában található 16-dik századi fakastély, illetve egy bizánci stílusú mauzóleum.
Fatemplom Bucsa 21,19 km-re
Királyhágó nevét 1808-ban említették először az oklevelek, Bucsa néven. Érdekes kis temlpom - Váradról jövet megálltunk a nagytemplom elött, hogy megnézzük a kis fatemplomot. Egy-két geodobozt találtam - Bár számos alkalommal jártam errefelé, mindig siettünk valahová, így a dobozkeresés itt valahogy elmaradt. Mivel korábban a Nagyvárad–Kolozsvári út Vársonkolyosig, a Sebes-Körös völgyében haladt, és a tavaszi áradások az utat veszélyeztették, 1780-tól Bucsától kezdve a hegynek felfelé Nagybáród irányába új utat építettek.
Moloch-kilátó Szamos-Bazár 48,87 km-re
A Szamos bazár szurdokára nyilik kilátásunk, jobról a Moloch vízeséssel és balról a Belvedere sziklafala tornyosul a maga körülbelül 100 m-es magasságával. Koordináták finomítva - A koordinátákat kijavítottam, a meli és csapatja által bemért értékekre. Beárnyékolt geotrekking - Ez alkalommal egy hétvégét töltöttünk Pádison. A kilátótól balra található az Angyalszírt.
Hegyközszentmiklós 38,37 km-re
Hegyközszentmiklós az Érmellék és a Hegyköz találkozásánál, a Cserhát (érmelléki dombok) erdős dombjai között alakult ki. Mit mutat meg ez a rejtés? - Most veszem észre, hogy a nagy lelkesedésben, a ládaoldal elkészítésekor kimaradt a lényeg. Jó rejtés, szép kilátás - Tavaly költöztünk a faluba ma kerítettem időt a keresésre. Valamikor a XII-XIII század folyamán a Váradtól Szatmár felé vezető középkori kereskedelmi út mentén.
Sebesvár 37,14 km-re
Oklevelek szerint a várat a tatárjárás után emelték a Borsa nemzetség parancsára. Köszönöm - Köszönöm a kitartó munkát, az új rejtést, a hely igazán megérdemli. Felújítás alatt - A vár felújítás alatt van, az út elzárva. 1433-ban Zsigmond király a Bánffyaknak adományozta és a család kezén maradt mindvégig.
Ady Endre emlékmúzeum Nagyvárad 38,51 km-re
A park közepén lévő kicsiny emlékmúzeumot 1957-ben létesítették, abban az épületben, amelyikben a múlt századi Mülleráj üzemelt. Átutazóban Nagyváradon - Nagyváradi sétánk alkalmából ezt is megkerestük. Nosztalgia - Váradi tartozkodásom alatt, egy nosztalgikus séta keretében kaptam meg a geodobozt.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.